Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-04 / 53. szám

1986. március 4., kedd Somogyi Néplap 7 HSPORT 3 Asztalitenisz NB II Matematikailag is NB I-es a Rákóczi Rangadót nyert a Kaposplast Kézilabda-vb A legjobb hat között Az már most, a világbaj­nokság befejezése előtt is nyilvánvaló, hogy férfi ké­zilabda-válogatottunk szép sikert könyvelhet el. Világ- bajnokságon ilyen jó ered­ményt legjobbjaink még nem éritek el. Kétszer meg­szerezték a 7. helyet, de a vasárnapi, Izland elleni egy- gólos győzelem nemcsak azt jelentette, hogy a magyar csapat a középdöntő élén végzett, hanem azt is, hogy bekerült a legjobb hat közé s ezzel megszerezte a jogot az olimpián való részvétel­re. E teljesítménnyel az együttes elérte a hivatalo­san kitűzött célt. De csak az előzetesen elképzelt célt! Az együttes étvágya ugyanis evés közben jött meg iga­zán. Ha nem is játszott min­den eddigi találkozón ragyo­góan, megtanulta, amit a korábbi magyar válogatottak nemigen: olyankor is tud győzni, ha a játék helyett „csak” a küzdelem dönt. Harcos szelleművé vált a csapat, amelyben — leg­alábbis eddig — mindig akadt néhány játékos, aki átlagon felüli teljesítményé­vel át tudta segíteni az együttest a holtpontokon. Svájc tehát mindenképpen aranybetűkkel kerül be a magyar kézilabdasport em­lékkönyvébe. Hogy milyen nagy betűkkel, arra hamaro­san választ kapunk. A még keményebb nemzetközi meg­mérettetés ugyanis hátra van. Egynapos pihenő után a csapat ma Romániával mérkőzik. Az eddigi mérleg egyértelműen ellenfeleink­nek kedvez. Egy huszáros visszavágással talán sikerül valamit rátenni a mérleg­Klampárral az Már csak egy hónap van hátra a prágai asztalitenisz Európa-bajnokság kezdetéig, de addig még több jelentős erőpróba vár a hazai leg- jobbakra. Szombaton és va­sárnap a szolnoki városi sportcsarnokban rendezik az országos bajnokságot Hétfőn tavaszi utolsó Szu­A hétvégi NB 11-es fordu­ló csupán a Kaposplast női együttesének volt nagyon fontos, hiszen a végső he­lyezés szempontjából egyik ellenlábasával mérkőzött, Sikerült a győzelem kivívá­sa, így a lányok eddigi leg­jobb helyezésüket érték el az Varga mindenkit legyőzött A területi labdarúgó-bajnokság állása: 1. K. Rákóczi 16 12 2 2 44-12 26 2. PVSK 15 11 — 4 47-16 22 3. Mohács 15 9 3 3 25-10 21 4. Szigetvár 16 5 8 3 17-12 18 5. H. Táncsics 16 6 5 5 23-19 17 6. Siklós 16 6 5 5 21-20 17 7. M.-szászvár 16 7 2 7 29-25 16 8. Dombóvár 16 5 6 5 29-29 16 9. Bonyhád 16 6 3 7 17-29 15 10. N.-kanizsa 16 4 6 6 18-22 14 11. Boglárlelle 16 5 4 7 10-21 14 12. Bóly 16 5 3 8 18-29 13 13. Kisdurog 16 4 5 7 13-24 13 14. Paks 16 4 4 8 17-24 12 15. Nagyatád 16 4 4 8 16-28 12 16. Somberek 16 3 2 11 12-36 8 NSZK ellen per Liga-mérkőzésre utazik a válogatott, Böblingenben kedden este lesz az NSZK— Magyarország találkozó. Igaz, a magyarokat már nem fe­nyegeti a kiesés veszélye, mégis a legerősebb összeál­lítású csapat veszi fel a küz­delmet. Klampár, aki már felgyógyult betegségéből, szintén a csapat tagja lese. NB II-ben: megszerezték a harmadik helyet. Ha a fel­sőbb sporthatóságok döntése megszületik, lehetőségük lesz az osztályozón való részvé­telre a kaposplastosoknak. A Rákóczi a dobogóra pályázó Veszprém otthonában ven­dégszerepeit, s már bajnok­nak tekinthető kaposváriak simán vették ezt az akadályt is. A hétfői madridi lapok szerint a Heysel-stadion tra­gédiája kísértett vasárnap Alicantéban a Real Madrid —Hercules labdarúgó-talál­kozó idején. A határozott rendőri fellépés, a jóérzésű nézők közreműködése elejét vette egy már-már kirobba­nó zavargásnak. A mérkőzésen mindössze öt perc volt hátra a játék­időből, amikor egy harminc­főnyi nézőcsoport konzervdo- dobozokat kezdett a játék­térre hajigálni és egyikük kődarabot dobott a játéko­sok felé. A fejlemények lát­tán két szakasz rendőr ér­kezett a rendzavarok közelé­be és felszólították a garáz­dákat, hogy azonnal hagyják abba a rendbontást. A feldü­hödött Real Madrid-szurko- lók, akik a hírhedt „ultra- sur” szektorban foglaltak he­lyet, ha csapatuk hazai pá­lyán, a Bernabeu-stadionban játszik, ekkor megkísérelték a behatolást az alicantei pá­lyára. Kátainé három mérkőzést nyert K. Rákóczi—Veszprémi Volán 20-5 A Rákócziból elsősorban dr. Szita, Varga és Kovács játéka emelkedett ki. Kitű­nően játszott az egész csapat, s e győzelmével hatpontos előnye birtokában már ma­tematikailag sem hozhatják be hátrányukat ellenfelei. A csapat végérvényesen ismét tagja lesz az élvonalnak. A mostani győzelmeket dr. Szi­ta, Varga, Kovács 5-5, Gyű- ra 4 és Limbek 1 szerez­ték. Kaposplast—Sabária 9-7 Elsősorban Auguszt és Ká­tainé játéka segítette a si­kerhez a kaposváriakat, akiknek a szűk terem is gondot okozott. Épp ez volt legnagyobb „ellenfele” a vé­dekező stílusú Diószeginek. Gy. Auguszt, Kátainé 3-3, Diószegi 2, Rák 1. A sportszerető nézők le- lekjelenlétén és a helyszínre érkezett rendőri erősítés ha­tározott fellépésén múlott, hogy nem tiportak-nyomtak agyon senkit és sikerült vé­gül is erőivel megfékezni a dühöngőket. Három alicantei néző súlyosan megsebeült. A botrány két kezdeményező­jét hétfőn bíróság elé állí­tották. A hírek szerint az „ultra- sur” csoport már a mérkő­zés előtt utcai zavargásokat provokált. Tudjatosan készí­tették elő a stabionbeli rendbontást, hiszen megvál­tott helyükről más szektorba mentek át és több kisebb csoportban igyekeztek fel­lépni. A játék a pályán egyéb­ként zavartalanul ért véget. A Real Madrid 3:0 arányban győzött a Hercules ellen. A vöröskereszt elsősegély­nyújtói és a rendfenntartó erők példamutató szakszerű­séggel látták el feladataikat. re.. Időben léptek közbe MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház: 14.30 órakor: ÖZ, A NAGY VARÁZS­LÓ. D-bérlet. 19.30 órakor: A HOSSZÜ ÜTŐN. Stúdióelőadás. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 és 5 órakor: IDŐ VAN (14), este 7 órakor: A TŰZ HÁBO­RÚJA (16). Szabad Ifjúság: de. 10, du. 5 órakor: O, KEDVES HARRY! Este 7 órakor: A KOB­RA NAPJA (16) Rákóczi mozi: du. 6 órakor: A KÉK LAGU­NA (14). Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: ALTATÓDAL NÁSZ­AGYON (16). Marcali: este 7 órakor: CSALALI TITOK (14). Barcs: este 7 órakor: SZÉDÜ­LÉS (14). TELEVÍZIÓ Budapait 1 8.55: Tévétorna. 9.00—9.50: Is­kolatévé. 9.50: A magyar pusz­ta. 10.40: A lámpás. 12.15: Kép­újság. 15.30—16.30: Iskolatévé. 16.35: Hírek. 16.40: Kiborulni ti los. Angol film. 17.05: Három nap tévéműsora. 17.10: Tegeződő. 18.10: Kiskunsági képek. 18.30: Ip&rvilág. 18.50: Ministúdió ’86. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti me­se. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Pár­mai kolostor. Olasz—NSZK— francia tévéfilmsorozat. 20.55: Az SZKP XXVII. kongresszusá­ról jelentjük. 21.20: Stúdió ’86. 22.20: Tulzus. Szikora Róbert zenés paródiái. Budapest 2 17.40: Autó-motorsport. 18.30: Körzeti adások. 19.35: Vasárna­pi séta a National Gallery ben. 20.00: Gondolkodó. 20.40: Férfi kézilabda világbajnokság. 22.00: Tv-híradó. 2. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Az állatok paradicsoma. 9.30: Angol nyelv­lecke. 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Az arany Cadillac-es nő. Ame­rikai film. 12.05: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 16.30: Gyer­mekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: MI. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Olaj és Allah. Dokumentumműsor. 21.15: Dallas. Tevéfilmsorozat. 22.00: Tükörképek. 22.45: Kézilabda VB. 23.30: Kobra, jelentkezzek! Bűn­ügyi sorozat. 0.15: Hírek. Osztrák Tv 2 17.00: Iskolatelevízió. 17.30: Orientáció. 18.00: Mi ez? Vetél­kedőműsor. 18.30: A mi kis far­munk. Tévéfilmsorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Kvíz vörös- fehér-vörösben. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Kettes klub. Majd hírek. Jugoszláv Tv 1 13.39: Elmulasztották — nézzék meg! 15.00: Művelődési műsor. 16.00: Jó napot! 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mit tud­nak a gyerekek a szülőföldről. 18.15: Tudományos felfedezések nyomában. 18.45: Számok és be­tűk — vetélkedő. 19.05: Tv-nap- tár. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Lottó­húzás. 20.05: Párbeszédek —bel­politikai adás. 21.00: Narayama legendája. Japán film. 23.00: Tv- napló. KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.15: Mai kulturális prog­ramok. 8.20: Társalgó. 9.44: Dal­lal üzen Ázsia. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Éneklő ifjúság. 10.51: Rossini: A tolvaj szarka. 11.02: Fellegi Adám zon­gorázik. 11.39: Kis kamorámban gyertyát gyújtók. 12.00: Déli kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Liszt Ferenc Kamarazenekar játszik. 13.40: Népi hangszeres muzsika. 14.00: Hírek. 14.10: Ma­gyarán szólva. 14.25: Orvosi ta­nácsok. 14.30: Dzse&szmelódiák. 15.00: Arcképek a német iroda­lomból. 15.17: Világhírű karmes­terek. 16.00: Hírek. 16.05: Hall­gatózó. 17.00: Világablak. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . .18.30: Esti magazin. 19.15: Gondolat. 20.00: Hangszerszólók. 20.30: Jevgenyij Szvetlanov ve­zényel. 21.30: A földgömb túlsó oldala. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Nóták. 23.20: Eileen Farrel operaáriákat énekel. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: tÉjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59: A Petőfi Rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek néme­tül, oroszul és angolul. 12.10: Oli­vér. 12.30: Lakatos Mihály népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Arckép emlékeinkből. 15.00: Hírek. 15.05: Füzes Péter kür­tön játszik. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.27: Reklám. 17.30: Tini-tonik. 18.30: Talpalávaló. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Legkedvesebb verseiből válogat: Benedek Miklós. 20.21: Ritmus. 21.00: Hírek. 21.05: Cserebogár, sárga cserebogár... 21.29: Kis­kunsági népdalok. 21.40: Sláger- filmek — filmslágerek. 22.16: Zeneközeiben a hallgató. 0.15— 4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: A kiállítóter­mek programjából. 9.08: Barokk operákból. 9.41: Honegger: Dá­vid király. 10.50: Töltsön egy órát kedvenceivel! 11.50: Kama­razene. 12.40: XVIII. századi orosz kórusmuzsika. 13.00: Hí­rek. 13.05: Külpolitikai könyves­polc. 13.20: Bogár István fúvós­műveiből. 13.40: Herbert von Karajan vezényel. 14.52: Masse­net operáiból. 15.25: Zenei tükör. 16.00: A Deller-énekegyüttes Byrd-motettákat énekel. 16.24: Századunk zenéjéből. 17.00: Is­kolarádió. 17.30: A zeneiroda­lom remekműveiből. 18.20: Ná maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Mi újság a magyarorszá­gi operaszínpadokon? 20.29: Iro­dalmi világjárás. 21.00: Cliff Richard összes felvételei. 21.40: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 22.40: Isaac Stem hegedül. 22.57: Ze­nei panoráma. 23.30: Hírek. HÍREK MárcillS A Nap 6.20 órakor kél, s 17.32 órakor nyugszik; a Hold 2.31 órakor kél, s 10.14 órakor nyugszik. A várható időjárás: Észak felől lassan csökken a felhőzet, már csak elszórtan várható hószállingózás, helyen­ként gyenge havazás. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. A távolabbi kilátások (szombatig): időnként megnövekszik a felhőzet, szórványosan kisebb havazás, eső várható. — Kiállítás nyílt tegnap délután a Fegyveres Erők Klubjában Dani Sándor fes­tőművész alkotásaiból. A tárlatot Óvári Ferenc művé­szettörténész nyitotta meg. — Két világhírű művész vendégszerepel márciusban Budapesten, a Magyar Álla­mi Operabálban. Március 5-én és 6-án Michael De- nard, a párizsi nagyopera művésze táncolja a Tűzma-> dár címszerepében; 9-én a szlovák Peter Dvor&ky ének­li Puccini Manón Lescaut- jában Des Grieux szerepét. — Űj betanulásban újítja föl az Operabáz — kettős szereposztásban — A nürn­bergi mesterdalnakok című háromfelvonásos Wagner- dalművet. A rendező Miíkó András. — Tisztelők százai és ba­rátok, tanítványok kísérték utolsó útjára tegnap az óbu­dai temetőiben Mérei Feren­cet, a pszichológiai tudo­mány doktorát, a gyermek­lélektan és a szociálpszicho­lógia kiimellkedő jelentőségű kutatóját. 85 évvel ezelőtt, 1901. március 4-én született és 36 éves korában, 1937 jú­niusában halt meg Jean-Jo- seph Rabearivelo, franciául és malgas nyelven fró, mal­gas köztársaságbeli költő, az önálló nemzeti költészet út­törője. Legelső verseit még klasszikus európai versfor­mákban írta, de később *— szembefordulva a francia gyarmatosítók kulturális té­ren is megnyilvánuló elnyo­másával — a malgasi folklór és a modern költészet szer­ves kapcsolatának megterem­tésére törekedett. Az 1930-as években ritmikailag oldot­tabb, leginkább a szürrealiz­mus hatását tükröző verse­ket irt. Kortársai nem értet­ték meg törekvéseit, s a köl­tő — meghasonulva magával és a világgal — önkezével vetett véget életének. Majdnem-álmok címmel megjelent, és több kiadást is megélt verseskötete szerzett számára világhírnevet. Posz­tumusz kötete, az 1939-ben publikált Imerina országának régi dalai rendkívül érdekes kísérlet: ősi formákban irt népdalok modern, prózai át­ültetése. A kötet szerzője nagy hatást gyakorolt a mo­dern malgas költészet fejlő­désére; hazája fiatalabb köl­tőnemzedékének tagjai közül számosán ma is őt tekintik példaképüknek. [4 Kedd Kázmér — Nagy sikert arattak műsoraikkal a somogysám- soni 1047. számú József At­tila úttörőcsapat rajai szom­baton Csákányban, vasár­nap Somogyzsitfán1 és So- mogysámsoniban. A műsor kedves eseménye volt a „Rokolya” gyerméknéptánc- csoport bemutatkozása. Leégett a fürdő Hétfőre virradóan kigyul­ladt a hévízi tavon lévő fe­dett tófürdő faépülete. Az ismeretlen okból keletkező tűzben a vörösfenyöböl ké­szült épület jelentős része leégett. A tűzoltók reggel megfékezték a tüzet; szemé­lyi sérülés nem történt. Az anyagi kár jelentős. A vizs­gálat még tart. — A Waterloo-i csata ma­kettjét — a hozzá tantoEó 12 ezer ólomkaton ácskával — tizennyolc év alatt készítette el egy francia férfi, Charles Laurent úgy, hogy a legap­róbb részleteket is élethűen kidolgozta. A 26 négyzetmé­ternyi mini csatateret Com- piegne város múzeumában állították föl. — Környezetvédelmi leány- vállalatot alapított a Föld­gép Általános Mélyépítő Vállalat. A Környezetvédő Szolgáltató Vállalat még az idén megkezdi a veszélyes hulladékokat kezelő telepek építését. — Színháztörténeti kiállí­tást nyit meg holnap dél­előtt fél tízkor a kaposvári Munkácsy gimnáziumban Ács János, a Csiky Gergely Színház rendezője. A meg­nyitón szerepel még a társu­latból Jordán Tamás, aki verset mond. — A tömegsport központ­ját teremtik meg Nagyba­jomban a kisiparosok azzal, hogy társadalmi munkában helyreállífjáik a régi iskola éveik óta használhatatlan tantermét. Terveik szerint augusztusra élkéstzülnek a munkáival. — Jó ütemben haladnak a balatoni hajók karbantar­tási munkáival. A Maihart Balatoni Hajózási Igazgató­ságán a Csobánc, a Tünde, a Baross és a Kisfaludy fel­újítását végzik. — Kibővített elnökségi ülését a TIT barcsi városi és városkörnyéki elnöksége csütörtökön tartja a barcsi művelődési központban. a tanácskozás délután 2-kor kezdődik. — Csupán be kell mon­dani a keresett személy ne­vét és a svéd Ericson cég egyik leányvállalata által ki­fejlesztett telefonrendszer azonnal létrehozza a kapcso­latot. A „Príma” elnevezésű telefon a beszédfelismerő elektronikán alapul, s egye­lőre 30 személy hívására al­kalmas. — Veszélyben vannak az, ausztrálok kedvenc erszé­nyes állatai, a koala med­vék. A tudósok szerint jár­vány támadta meg az álla­tokat. Eddig csak azt sike­rült megállapítani, hogy a járványt papagájok, tyúkok, galambok terjesztik. — Mesterházi Lajos Kos­suth- és József Attila-díjas író születésének 70. évfordu­lója alkalmából koszorúzás i ünnepséget rendeztek teg­nap a Mező Imre úti teme­tőben. — A Csiky Gergely Színbáz igazgatósága közli, hogy a Kü­lönóra — A kopasz énekesnő március 5-i Erkel B bérlet, 6-i Komor B bérlet és 7-i Noszlopy B bérleti előadások 20 óra 30 perckor kezdődnek. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 — Dr. Boldizsár Ferenc pszi­chiáter, ideggyógyász rendelőjét március 3-tól áthelyezte, Ka. posvár, Honvéd u. 28. sz. alá (a Zselic Áruházzal szemben, a 12-es busz megállójánál). Rende­lési idő: kedd, csütörtök 17—19 óráig. (7423) — Commodore—64-es gépen basictanfolyamot szervezünk kezdők részére. Külön felnőtt és gyermekcsoportot indítunk. Jelentkezni és érdeklődni le hét: TIT, Siófok, Petőfi sétány 32. Telefon: 11-156. (89908)

Next

/
Thumbnails
Contents