Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-04 / 53. szám

1986. március 4., kedd Somogyi Néplap 5 Az ipari szövetkezetek közművelődése Miért tanút a volt héziumcnjr ? Essünk túl rögvest az elején, azon, amit kötelességszerűen el kell mondani Gothár Pé­ter legújabb filmjéről. Az Ajándék ez a nap-pal be­mutatkozó ígéretes tehetségű rendező igazán a Megáll az idő-ben bizonyította: talán filmeseink közül a leginkább mestere annak, hogyan le­het egy nemzedék életérzé­sét, világhoz, valósághoz va­ló viszonyát kifejezni a film­vásznon. Segítségére volt eb­ben Bereményi Géza is, aki ezzel egyidőben épp a fia­talnak mondott nemzedékek képviseletében a prózában tett biztató kísérleteket arra, hogy ugyanezeket az érzése­ket megfogalmazza. Együtt­működésüket így nem vélet­len, hogy siker koronázta, hiszen a Megáll az idő-t méltán sorolhatjuk a leg­jobb magyar alkotások közé. Érdekességet ígér az Idő van is, hiszen forgatókönyv­íróként az az Esterházy Pé­ter szerepel, aki a hetvenes évek második felétől egyik legkiemelkedőbb prózaírónk. Első filmes kirándulása is összességében jól sikerült. Ha valamiféle különbséget akarnánk tenni a legutóbbi két Gothár-film között, azt mondhatnánk: annyiban kü­lönböznek egymástól, ameny- nyire eltér Bereményi és Es­terházy prózája. Bereményi- nek van egy érvényes törté­nete ugyanis, ami elmesélhe- tően jelentkezik a filmen, míg Esterházynál a hősök önmaguk nézői és egyben életüknek szereplői is. Állandóan megkérdőjelező­dik a valóság, így a szünte­len kérdőjelek nem teszik lehetővé az egyenes vezeté­sű történetet. S éppen ez vá­lik történetté vagy ahogy Esterházy szereti mondani: „Nem szabad engedni, hogy velünk történődjenek meg a dolgok, hanem nekünk kell megtörténni a dolgokban.” Gimiben tudósok Baj van az ifjúsággal; ezek a mai tizenévesek már egészen mások, mint akár egy évt izeddel öregebb elő­deik — hallani lépten-nyo- mon. A sommás kijelentés azonban — mint a sommás 'kijelentések általában — most is meglehetősen csaló­ka. Kétségtelen, hogy van a maii ifjúságnak olyan réte­ge, amely nem vagy csak nehezen képes befogadni a kultúra sokféle irányzatai közül bármit is. ám hogy mégsem ez a jellemző, arra mi sem fényesebb bizonyí­ték, mint a Magyar Televí­zió áltál meghirdetett Ki mi­ben tudós? vetélkedősorozat. Bámulatos teljesítmények — mondhatnánk első látás­ra csodálkozva; bámulatos, ahogy mély és alapos tudás­ról tanúbizonyságot téve mozogtak a versenyzők a legbonyolultabb szakmai kérdésekben is. Nehéz a versenyzők feleleteit 'hallva nem arra gondolni, hogy lám. kis országunk mégis­csak jól áll a szürkeállo­mány tekintetében. És nem lepődhettünk meg azon sem, hogy a zsűri szinte nem tu­dott különbséget tenni a történészpalánták között, annyira kiegyensúlyozott volt a mezőny. Nem a teljesítmény leér­tékelése azonban, ha kije­lentjük, hogy a megismert középiskolások nem valami mániás csodabogarak, aki­ket zsenialitással megáldott énjük nem hagy pihenni egy pillanatra sem, hanem új és új területekre hajtja őket. Sakkal inkább arról van szó: a sorsukért, önmagu­kért felelősséget érző fiatal­emberek nagyon is tisztában vannak azzal, hogy jövő­jükért maguk felelősék. Va­lamennyien érzik: egy dol­got ami leginkább érdekel bennünket, nagyon kell tud­nunk, ha nem mindenki kö­zül a legjobban. Érdeme az Iskolatelevízió­nak, hogy átlátta a helyzet komolyságát, s felnőttmódra viszonyult a vetélkedéshez. Nem próbált meg műsort csinálni belőle, mint az ef­fajta adásoknál már annyi­szor láttuk. Tekintélyt adott a zsűri kiválasztása is, hi­szen Berend T. Iván, Sza­káig Ferenc és Kosáry Do­mokos jelenléte garantálta a legmagasabb szakmai szín­vonalat. Ami pedig a leg­fontosabb: az egész vetélke- dősorozaitban sehol sem ér­ződött a sietség, a harc a műsoridőért. Így a verseny­zők nem estek a televízió­zás csapdájába. A nézők az­tán emiatt is örömmel vet­ték tudomásul a művelődési miniszter gyors határozatát: az eredeti elképzelés módo­sult, s mind a nyolc, döntő­be jutott fiatal felvételi nél­kül kerül az egyetemre. Az már csak mosolyt fakasztó közjáték lehetett, hogy ter­mészetesen mentesülnek a történelemérettségi kötele­zettsége alól is. Közöttük az a harmadik osztályos fiú is, akinek csak jövőre lennének esedékesek ezek a kötelessé­gek. A mostani felkészültségü­ket látva azt mondhatjuk, hogy bizonyára nem lesz majd komoly erőpróba szá­mukra a többi tantárgy vizs­gája sem. Hiszen olyan gon­dolkodásmód tulajdonosai valamennyien, ami segít le­küzdeni minden nehézséget. Kívánjuk, hogy valameny- nyiük számára hatalom le­gyen a tudás! Varga István Erre tesznek kísérletet a nagyon jó érzékkel kiválasz­tott szereplők, mindenekelőtt Zala Márk, akinek filmbeli vívódásai halála miatt tra­gikus felhangot kapnak, va­lamint Lázár Kati, akinek játékával sikerül elhitetni a cseppet se vidám tényt: szüntelenül az idő szorításá­ban élünk, állandóan idő van. Gothár úgy tud helyzete­ket teremteni, mint kollégái közül talán senki. Elég szá­mára egy villamos, az ismert fővárosi téren áthaladva, s az utasok kiválasztásával, a hétköznapokban állandóan látott reklámképekkel, a sze­replők közhelyes szövegeiben érezzük azt a légkört, amely­ben nemcsak a szereplők mozognak, hanem mi ma­gunk is. Természetesen nemzedéki film ez az alkotás is, mint ahogy előző munkái is azok; a mai harmincöt évesek tör­ténetének mában sűrűsödő összefoglalója. Nem marad­hat ki belőle egy jól sikerült epizód erejéig nemzedéknek egyik legendás képviselője, Cseh Tamás sem, aki film­beli bátyjával, Zala Márk­kal képtelen tulajdonképpen kommunikálni, csak ágyban fekszik, mintha egy általa énekelt dal „csak vagyok, vagyok”-típusú hőse lenne. Vannak pillanatai a film­nek, amikor már-már felbo­rul a dramaturgiai egyen­súly, például a közbeiktatott Rákosi-jelenetnél (egy Má­tyás a Duna jegén!), vagy a somogyi dialektusban beszélő néger békávé-ellenőrnő ké­peinél. Ez azonban abból a burjánzásban érdekes prózá­ból adódik, amely olyannyira sajátja Esterházynak. Aki­nek munkáival, reméljük, találkozunk még majd más filmeken is. V. I. ARTFÓRUM ’86 A budapesti tavaszi feszrtii- vál keretében az idén is megrendezik az Artfórum ’86-ot, a nemzetközi képző- és iparművészeti találkozót. A március 17-től 21-iig tartó rendezvénysorozatra immár negyedik alkalommal kerül sor. Hasonlóan az elmúlt évek gyakorlatához, ezúttal is ugyanaz a három intéz­mény — az Idegenforgalmi Propaganda- és Kiadóválla­lat, a Főfotó és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja — szervezi az artfó­rum ot. A kulturális napokra vár­hatóan Angliából, Ausztriá­ból, Finnországból, Francia- országból Norvégiából, Nyu­gat-Berliniből, Portugáliából és Törökországból érkeznek neves szakemberek. A ven­dégeknek tartalmas és gaz­dag programokat kínálnak. A zenélő­doboztól a sztereó- magnóig Ma, amikor a hangtechni­kának, hangrögzítésnek és lejátszásnak annyi modern változata ismeretes, érdemes megismerkednünk az előz­ményekkel. Erre nyújt mó­dot április végéig a buda­pesti Történeti Múzeumban A zenélődoboztól a sztereó- magnóid című kiállítás. E szokatlan bemutatón korai hangtechnikai eszközök, ze­nélő dobozok, kezdetleges hanglemezek sorakoznak s a századunk első évtizedeiben készült lemezeket meg is hallgathatják a látogatók. A kiállítás a programo­zott zenével és a hangrögzí­téssel foglalkozik. Az előb­bi tárgykörhöz tartoznak a polifonok — ezeket nyilvá­nos szórakozóhelyeken hasz­Diktambo, a BRG irodai használatra készült magnó­ja, 1962-ből Adaton zenegép (kintorna), 1880) nálták. A zenedarabokat vé­kony acéllemezre progra­mozták, a lemez felületén sajtolással kialakított tüskék voltak, ezek csillagkereke­ket forgattak, s pengették a fésűsteerű fogakat. A kiállí­tás polifonja Pestről, egy hajdani nyilvánosházból ke­rült a múzeum tulajdonába. Az ötvenes években szerez­te meg a múzeum a kiállítá­son látható utcai verklit és a két kintornát is. Szerepel a programzene-bemutatón több zenélődobdz, zenélőóra. Jóval újabb keletű, alig százesztendős a hangrögzítés technológiája. A /tárlaton Edison két találmánya szem­lélteti a' kezdeteket (1877). Az egyiken tűvel ónfóliára, a tíz évvel későbbin viasz­hengerre rögzítették a han­got. Berliner szabadalmi leírá­sa és rajza már a garmofont jeleníti meg. Az első gramo­fonfelvételek 1894-ből valók. Hazánkban az 1900-as évek elején tűntek fel az első ODEON-lemezek, s a hazai hanglemezgyárak már 1910 előtt készítettek felvételeket. A gramofongyártáshoz kap­csolódik két jeles magyar világszabadalom. Az egyik A Kaposvári Városi Ta­nács V. B. művelődési osztá­lya a múlt év végén vá­rosi és városkörnyéki munka­helyi közművelődési szakbi­zottságot hozott létre. A hosszú elnevezés a városi művelődési vezetőkből és az egyes munkahelyek képvise­lőiből álló csoportot takar­ja; ez hangolja össze a vál­lalatok közművelődését, se­gíti a közös tervezést, az együttműködést, javaslatai­val hozzájárul a kulturális munka javításához. A bizottság tagjai a tár­sadalmi szervek és kulturá­lis intézmények meghívott vendégeivel közösen havon­ta más-más vállalatnál gyűl­nek össze tapasztalatcserére, egymás munkájának megis­merésére. Az összejövetelnek legu­tóbb az Ipari Szövetkezetek Somogy Megyei Szövetsége adott helyet. Horváth István­ná közművelődési előadó is­mertette a Kiszöv kulturá­lis tevékenységét. Elmondta, hogy a szövetkezetekben bi­zottságok alakultak, s ezek­nek feladata többek között a tagság közművelődési és sporttevékenységének irányi­| ________FILMJEGYZET M indig idő van tása is. Ismertette a rendel­kezésre álló anyagi, szemé­lyi és tárgyi feltételeket, szólt a beiskolázásról, vala­mint a klubéletről, a sikeres kirándulásokról, műveltségi vetélkedőkről és a társszer­vekkel való együttműködés eredményeiről. Nem hallgat­ta el azonban a nehézsége­ket sem. Például azt, hogy a megyei szövetkezeti -bizott­ság fenntartásában működő Vikár kórusnak több támoga­tásra van szüksége, mint ed­dig. Az anyagi gondok miatt több fellépést le kell mon­daniuk, további zökkenő- mentes működéséhez újabb fenntartó szerv segítségére lenne szükség. A beszámoló több pontja vitát kavart a jelen levő üzemi népművelők között. Többen furcsállották, hogy a 6500 fős szövetkezeti tagság­nak mintegy tíz százaléka tanul tovább közép- vagy felsőfokon, ezzel szemben több mint háromszázan az általános iskolát sem végez­ték el, s erre nincs is igé­nyük. Horváth Istvánná ezt azzal magyarázta, hogy al­kalmazottaik között sok a betanított munkás, köztük szép számmal van a háztar­tásból először munkába álló családanya, akinek az alap­vető ismeretek megszerzése nem létfontosságú, hiszen jö­vedelme a munkától, nem pedig a végzettségtől függ. Sok szó esett a közművelő­dést visszafogó tényezőkről: az anyagi feltételek és a szabadidő hiányáról. Czigány Károly, a Kiszöv elnökhe­lyettese, szövetkezetpolitikai osztályvezető rávilágított: addig, amíg a fiataloknak napi 12—16 órát kell dolgoz­niuk életfeltételeik megte­remtéséhez, nem is várható el tőlük, hogy rendszeresen művelődjenek, rendezvé­nyekre járjanak. Átformálódott a klubtevé­kenység is: az emberek szí­vesebben gyűlnek össze egy­más otthonában, s a szerény anyagi keretekből megszer­vezett rendezvények nehezen tudják felvenni a versenyt a televízió műsorával vagy az egyre terjedő videóval. Ilyen körülmények között az eddigi közművelődési mun­ka szinten tartása a legtöbb, amit egyelőre elérhetünk. T. K. Zenélődoboz (XIX. század vége) Preszter Rezső tölcsér nélkü­li gramofonja (ennek hasz­nosítására magyar gramo­fongyár is létesült 1907-ben, Eufon Rt. néven), a másik a Vadász Sistem elnevezésű találmány (ázt magyar gyár­tó hiányában Svájcban va­lósították meg). A magnetofon feltalálásá­hoz a telefonhalügató vezet­te el 1.898-lban Waldemar Paulsen dán telefonmérnö­köt. A német Lorenz cég már 1900-ban elkészítette a huzalos, „drótos” magnót. Napjaink modern készülé­kei sztereomagnók, hifi­tornyok zárják a kiállítást. K. M. TV-NÉZŐ Kiállítás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents