Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
8 Somogyi Néplap 1986. március 29., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Szikszói Károly Hajnal Vörös csík. Átvérzett kötés a kozmoszon. Mintha fejlövést kaptak volna a hegyek, a szél is félrebeszél ingemen, csak járkál, ahogy a félelem gondolata műtét előtt. Lassan fölszivárog a fény, sűrű fátyolból képeket varázsol elém a harangszó. Torkomban megrekedt sötétség húzza szekerét hazáig, de ajtóm előtt még térdig éjszakában megint az átvérzett kötés, vagy csak én látok félre: hajnali kések között félárbócon a vers. Idegen madár. Szabados János festménye <50x10 olaj) Simái Mihály Szívverések Meg kéne már békítened a szívedet, a szívedet. Le kéne csöndesítened, amíg lehet, amíg lehet. Meg kéne már állítanod a vonatot, a vonatot. Kiszállhatsz .. . majd a mozdonyok ..., de vontatod, csak vontatod. Míg a szíved ver, vontatod, mert a szíveddel vontatod.- Le kéne csöndesítened, de nem tudod, de nem tudod. Szeberényi Lehel METSZETEK Belehalt — beleszületett Tizennégy éves volt, amikor motort kapott. Elsőnek. A többiek biciklivel mentek az osztálykirándulásra, ö babettával kocogott a bolyban. A pedagógust iri- tálta valami, s nem engedte külön menni a többitől. De aztán elvesztette szem elől, s csak hallott róla, hogy elsőnek lett autója; még le sem érettségizett. — Sose járt gyalog — emlegették, mikor meghalt. Elsőnek — harmincévesen. Érrendszeri betegségben, mint az öregek. A szülők nem látták halálában a maguk részét. öccse elsőnek kapott elektronikus tévéjátékot. Bevitte az iskolába. Sárga volt mindenki az irigységtől és a sóvárgástól. Ö odaadta mindenkinek a játékot. — Öt perc két forint — mondta. Tele lett kétforint- tal a zsebe. Az iskolatáskája. Tízéves volt ekkor ez az élelmes üzletember. Két tragédia Ezerkilencszáznegyvenben tragédia történt az országúton. Valahol az Alföldön. Az uradalmi cséplőgép, átköltözőben egyik asztagvá- rosból a másikba, halálra gázolt egyet a napszámosok közül, akik előtte haladtak. Az elcsigázott, holtfáradt napszámos jártában elaludt, s a vontató traktor átment rajta. Egy volt a hárommillió koldusból. Hetek óta három —négy órát aludt. Tizenhatot—tizenhetet dolgozott. Kaszája hajnaltól éjszakáig suhogott, villája pirkadattól sötétig járt az asztag tetejében. A gyilkos nap égető tü- zében. Olcsó munkás volt. Az emberpiacon vették, hol társaival toporgott, munka- alkalomra várva, öt porontya fölött az éhhalál réme lebegett. Az aratási-cséplési szezontól várta a megváltást. Most örült a szerencsének, az „életnek” (ahogy a kenyeret nevezték), amit hazavisz, s aminek „újig” ki kél tartania. Nem kellett őt hajtani a bandagazdának. Magától is agyonhajszolta magát, nagy törekvésében. Ezerkilencszáznyolcvan- négyben tragédia történt az országúton. Valahol az Alföldön. A hajnali órákban beszakadt egy személyautó teteje, s agyonnyomta a benne ülő házaspárt. Egyszerű parasztemberek voltak. Odavatósiak, ahol legtöbben toporogtak egykor az emberpiacon. Az ember gyerek volt még akkor. Ama éhes porontyok közül való. Hozta a hagyományt, hogy szakadásig kell dolgozni. Asszonya is hozta. Bandagazda nem állt fölöttük. Más hajtotta őket. Három—négy órát aludtak, tizenhatot—tizenhetet dolgoztak. Autójukkal a fővárosi piacra tartottak éppen. Egy héten többször megtették az utat. Fóliasátraikból pakolták föl az autó tetejére a zöldségfélét. Mindig többet, mindig többet. Elkapta őket valami furcsa szenvedély. Mintha azt próbálnák, mit bír az autó. Millióik gyűltek már a bankban. Gyermek nem maradt utánuk. Nevelés Két nő utazik a Héven. Beszélgetnek. Szavaik töredékesen ütik csak át az általános zajt. .. Köszönöm, holtfárad- tan. Rettenetesen kimerí- tőek... De ólyan aranyosak ... Két különböző természet. Egyik ilyen, másik olyan ... Volt főnököm kérdi: hogy bírod? Hogy nem zavarodsz meg? Én akartam gyerekeket, nem? Viszont tény, hogy sok a gond velük. De két szép egészséges gyerek ... S rosszak? ... Nagyon aranyosak, nagyon drágák ... Van olyan nap, mikor aztán nem bírok velük. Két ördög. Érdekes, ha meghallják, hogy jön az apjuk, abban a pillanatban, mint az angyalok ... Panaszkodom a férjemnek, nem akarja elhinni, egész este azokkal a gyerekekkel semmi bajunk nincs. Azok megágyaznak, megfürödnek, cipőjüket rendbe teszik, táskájukat elkészítik. Nem kell könyörögni: mennek aludni, mint a parancsolat ... Mindent megcsinálnak. Kicsi koruktól Olyan nincs, hogy nem. Én megkövetelem. Akármi van. Ha rosszaságot csináltak, ha jót. Nincs is nekik titkuk ... Oifyan nincs, hogy eltitkolnának valamit, mert baj lesz ... Ök maguktól megmondanak mindent. Pici koruktól erre szoktatta. Ha valami nem úgy volt, meg voltak fegyelmezve. Durcáskodást, duzzo- gást nem ismerek... De ugyanolyan szeretetet kell nekik adni. Nem szabad, hogy másnap is haragszom. S a gyerekeknek se, hogy most duzzogok ... Van nekik egy jó kis térdeplősük. Két ilyen vaspálca. Egyik a küszöbre, másik a kályha elé... janusz oseka [yu|| a kerítésen Kisváros. Semmi látnivaló. Mégis van ebben a kisvárosban egy iskola, egy húsüzem és egy temető. Az iskolában tudományt töltenek a nebulók fejébe. Mint minden iskolában. Az iskolát kerítés veszi körül. Az iskola mögött egy lyuk tátong a kerítésen. Mindenki, akit érdekel, láthatja, hogyan szöknek ki a tanulók a lyukon keresztül tanítási idő alatt. Egyszer megkérdezte valaki az iskola igazgatójától: — Miért nem csináltatja be a lyukat, hogy ne tudjanak kiszökni a diákok? — Nem tehetem — válaszolta az igazgató —, mert akkor senki sem jönne az iskolámba tanulni. A kisvárosban lévő húsüzemet is kerítés övezi. Ezen a kerítésen is lyuk tátong. Mindenki, akit érdekel, láthatja, hogy viszik ki a lyukon keresztül az üzem dolgozói a lopott húst. Egyszer megkérdezte valaki az üzem vezetőjétől: — Miért nem csináltatja be a lyukat, hogy a dolgozók ne tudják kivinni a lopott húst? — Nem tehetem — felelte az üzem vezetője —, mert akkor senki sem dolgozna az üzemünkben. Az elmondottakon kívül nem történt semmi különös ebben a kisvárosban. Na, de itt van még a temetői Azokat temették ide, akik ebben a kisvárosban hunytak el. Egyszer megint meghalt valaki. Eltemették, és a lelke egy szempillantás múlva már az Égi Kapu előtt találta magát. Ügy alakultak a dolgok, hogy a Mennyek Országát is kerítés övezte. A kerítésen pedig, egy kis darabon, lyuk tátongott. Ezen a lyukon keresztül tengersok lélek furakodott be. Elhunyt kisvárosi lakosunk lelke is ezen a lyukon keresztül érkezett az égbe. Az érdekesség kedvéért rögtön a kapuban álló Szent Péter elé került, és megkérdezte: — Miért nem csináltatja be a lyukat, Szentatyám, hiszen így tengersok lélek jut a Mennyek Országába anélkül, hogy átesnék a kapu előtti ellenőrzésen? — Nem tehetem — válaszolta Szent Péter —, mert akkor senki sem hinne az égben... Fordította: Adamecz Kálmán Az ember azokra letérdepelteti ... Egy percen belül olyan bocsánatkérés van! Fáj ám nekik nagyon ... Marha fájdalmas .. Megálló. A nő már a lépcsőn : „... nagyon aranyosak, nagyon drágák ...” A gyerekricsaj mindent elborít. Vasárnapi gyerekek A gyerek ledobta magát a szőnyegre és hisztérikus zokogás rázta: — Itthon akarok maradni!... Veletek akarok maradni! Vasárnapi gyerek volt. De csak minden második vasárnapi. A szülők kötődét üzemeb tettek. A pénzcsinálás lefoglalta minden idejüket. Két gyermekükre már nem jutott, legföljebb egy-egy a vasárnapokból. Megoldást, kerestek, s találtak. Pótmamánál helyezték el őket. Ott is aludtak. Havi kétezer forintért. De pénz nem számít. Pénz van. Nyaraló a Balatonon, Opel Ascona a feleségnek. Audi 80 a férjnek, s a gyerekekről se feledkeztek el. Egy-egy öröklakás budai zöldövezetben már őket is készen várja, mire felnőnek. Az apa — útra készen — tehetetlenül állt. A gyerek útra öltözötten. Svédből hozott dzsekiben, nyakában holland kistáská- val, a szőnyeghez ütögette visítva fejét, míg az anya megunta: — Nem érünk rá! Erélyesen felkapta kapálódzó gyermekét, hogy átadja a mosolygós pótmamának, ki az ajtóban már fogta a nagyobbik, a kezesebbik kezét. Bal lába a küszöbön úgy rugózott, mint rajtdeszkán a futóké. Mivel lettünk szegényebbek ? HAGYOMÁNYOK „A hagyományos formák nem csupán hagyományo- zódnak, hanem beépülnek a születő újba: megváltoztatnak, vagy úgy őrzik a hagyományt, hogy az lassan mennyiségileg és minőségileg módosul.” Ortutay Gyula Hagyomány, változás, népi kultúra című tanulmányának igazságát érhetjük tetten, amikor a néphagyomány és a honismeret közös szálait kutatjuk. A régmúlt kutatása, a jelen emlékeinek őrzése nem képzelhető el a források feltárása, a közös megbeszélések nélkül. Manapság — igaz, már az utolsó pillanatban — egyre több településen ismerték fel, hogy nem elegendő azzal törődni, mit romboljanak le, és mi épüljön helyette. Az egykori falukép átformálása életmódbeli változást hozhat. Ám ha minden régi épület eltűnik, szegényebbek lesznek valamivel, értékeiket nem tudják megmutatni unokáiknak. Bár a települések képe meglehetősen megváltozott az utóbbi néhány esztendőben, egyre erősebb a kívánság, hogy a gyökerekkel ismerkedjenek. Másként érzi magáénak szűkebb hazája gondját, aki megpróbálja igazán birtokba venni a tájat, ahol él. Nem véletlen, hogy gyarapodik a honismereti körök, egyesületek száma. S az sem véletlen, hogy a rendszeres összejöveteleken konkrét, tartalmi kérdésekről esik szó. A néphagyománnyal és a honismereti mozgalommal foglalkozó szakemberek szívügynek tekintik, hogy ne maradjon egy szűk csoport belső ügye a források kutatása és bizonyos események felélesztése. Csakhogy — néhány eset kivételével — mintha a területek gazdái párhuzamosan dolgoznának egymás mellett. Külön hirdetnek pályázatokat a honismereti mozgalommal, a néphagyománnyal, a népművészettel foglalkozók. Kü- lön-külön rendezik meg a mozgalmakkal foglalkozók konferenciáikat, bemutatóikat, vitáikat. Pedig nem ártana néhanapján a közös fogódzkodókról is szólani, arról, hogy miként lehetne egymás tevékenységét erősíteni. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató éppen az összefüggések lényegét ragadja meg kutatásaiban. Széchenyi István két követelését tartja ma is megfontolandónak: a nemzeti önismeret szükségességét és a kiművelt emberfők képzését. Véleménye szerint az önismeret minden emberi cselekedet alapja, a kiművelt emberfő pedig mindennek letéteményese. A néprajz egyszerre ad tudást és módszert. A honismereti mozgalom segítheti a nemzeti identitás erősítését. Andrásfalvy kedvenc példája: az, hogy valaki szeresse a szülőföldjét, nem csupán érzelmi, de akarati kérdés is. Hiszen akkor áll igazán közel hozzá, ha megismerkedik faluja múltjával, elsajátítja a szokásokat, részt vállal a közösségi munkából. Ezek a szálak kötnek oda, ahol élünk. Általánosítva elmondhatjuk, hogy a néphagyomány módszert nyújt a szülőföldhöz való kötődéshez. A hajdani szokásokat — ha megváltozottan is — valamiképpen be kellene építeni hétköznapi tudásrendszerünkbe. Pótolni kellene mindazt, amivel a mai gyerekek szegényebbek lettek. A gyerekjátékok, a hiedelmek, a mondakincs ismerete, a szokások gyakorlása segítette egykoron a kicsinyeket a felnőtt-tudás megszerzésére. A szűkebb környezet neveinek ismerete egyúttal a birtokba vételt, az odatartozást is jelentette. Már-már feledésbe mentek a dűlőnevek, elnévtelenedett a határ. Sajnos, manapság ritka az az iskola, ahol fölvállalnák a helynevek kutatását. A tantervben nem szerepel, s a pedagógusnak nagyon nyitottnak kell lennie, hogy erre is figyeljen. A fiatakik, a helyi kultúra hordozói lehetnének, mert a bartóki tiszta forrásból való merítés segíthet — hogy az emberek felfedezzék a világot, ahol élnek. Ruisz György: Olvad a hó F. K.
