Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-27 / 73. szám
1986. március 27., csütörtök Somogyi Néplap 7 SPORTÉI UTÁNPÓTLÁSNEVELÉSI TÁJÉRTEKEZLET HÍREK Visszaszerezni a diáksport rangját Kaposváron, az oktatási igazgatóságon tegnap délelőtt folytatódott az OTSH által szervezett utánpótlásnevelési tanácskozás. Mor- vay Béla, az iskolai és utánpótlási önálló osztály helyettes vezetője arról a kísérletről szólt, amely egy éve kezdődött négy megyében, és most bekapcsolódott az ötödik is. Huszonnyolcezer harmadikos tanuló fölmérése után a kétezer legtehetségesebb diák úgynevezett edzésközpontokban tanul, és emelt óraszámú sportfoglalkozásokon sajátítja el a különböző . sportágak mozgásanyagát. Adataikat számítógépekkel dolgozzák fel. Mint kiderült, e kísérlet újabb tanulságokat hozott, s a kiválasztás e rendszerén is van még mit finomítani. Beszélt a testnevelők elkötelezettségéről, hangsúlyozta az alacsonyabb életkorban a sokoldalúság fontosságát. Az idén bővül e kör, sor kerül az ötödik osztályosok hasonló fölmérésére is. Mint mondotta, még minden kísérleti stádiumban van, csupán több év alapos, elemző munkája után vonhatunk le végső következtetéseket. A fölmérési, a kiválasztási és a foglalkoztatási rendszer csak szerves egységben szolgálhatja a megfelelő utánpótlásnevelést. Barbacsy Imre, az OTSH főosztályvezetője az egyesületek és a tagozatos iskolák összefüggő tevékenységéről beszélt. Szerinte is az lenne az optimális, ha a tagozatos iskolák diákjai sportolnának a legmagasabb kategóriába sorolt egyesületekben. Egy- egy tagozatos tanintézethez négy-öt egyéb iskola is tartozzon, ezzel a „körzetesítéssel” el lehetne érni, hogy a tehetségek kevésbé kallódjanak el. Egy győri kísérlet alapján arról szólt, hogy célszerű lenne, ha a tagozatosí- tás nem az első, hanem a második, illetve a harmadik osztályosoknál történne. Kedvező tapasztalatok vannak ezzel kapcsolatban Győrből. Így sokkal hatásosabbnak és célszerűbbnek látszik a sportági kiválasztódás. Az is megfontolandó, hogy esetleg csak a hatodik osztályosoknál kerüljön erre sor. Szükség lenne egy új érdekeltségi rendszer kidolgozására. A későbbi bajnokok egykori nevelői is részesedjenek abból a juttatásból, amely most még csak egy kézbe vándorol. Beszélt a tagozatos iskolák és a sportegyesületek kapcsolatáról. Több elképzelést is szóba hozott. Mindez mutatja, hogy a vélemények nem kristályosodtak ki, lényegében még senki sem tudja, hogy melyik az egyetlen célravezető út. Dr. Baksa László, a MŰM osztályvezetője az iskolai sport és testnevelés időszerű kérdéseiről számolt be. Előbb a minisztérium feladatait hangsúlyozta. Mint elmondta, még ott tartanak, hogy a tanintézetekben ki kell harcolni a testnevelés egyenran- gúsítását. Az egész iskolai testnevelésben reformra van szükség, ezt ma már senki sem vitatja. Legelőször az általános iskolában kell végrehajtani, ezen belül is az alsó tagozat prioritását emelte ki. A mindennapos testnevelés elvét ma már felváltja a mindennapos „testmozgás” kifejezés. Olyan versenyrendszert kell kidolgozniuk az iskoláknak, amely biztosítja a tehetségeknek az egyesületekbe vándorlását. Emellett nagyon fontos, hogy a többi gyerek számára is legyen egy bizonyos szintű versenyzési lehetőség. Az iskolák közötti sportvetélkedőkön kivétel nélkül bárki képviselhesse iskolájának színeit, ezt szabályzatokkal nem szabad meggátolni. A cél, mondta végezetül, visszaszerezni a diáksport egykori rangját. Fonyódi siker a Kardzsali kupán A mostoha időjárás ellenére is mintegy 1200-am indultaik az idén tizenegyedik »lkalommal megrendezett Kardizsalii kupa mezei futóversenyen. A megye általános, közéip- és főiskolásait megmozgató rendezvényen folytatódott a fonyódiak sikersorozata. Különösen a gimnazisták nyerték nagy fölénnyel a kupát. Az egyéni és csapatverseny eredményéi, elöli a lányok: 1965-ben születettek: Tara (Tanítóképző), csapat: _ Tanítóképző, Takács (Mezőgazdasági Főiskola). 1967: Böhm (közgazdasági szakk.), csapat: fonyódi girnn., G. Nagy (fonyódi girnn. csapat: fonyódi gimn. 1968: Simon (Táncsics gim.) csapat: fonyódi gimn., Horváth (fonyódi gimn.), csapat: fonyódii gámn 1969: Keresztes (fonyódi gimn.), csapat: Közgazd. szakk., Csatos (Ipari szakközép.), csapat: fonyódi gimn. 1970: Katona (Közgazdasági szakk.), csapat: Táncsics igiann., Vörös (Táncsics gimn.), csapat: 503. szakmunkásképző. 1971: Szili (Kaposvár, Berzsenyi), csapat: Berzsenyi isik., Fónai (Kaposvár, Zrínyi isik.), csapat: Táncsics gimn. 1972: Kovács (siófoki IV. sz. isk.), csapat: siófoki IV. sz. isk., Kocsis (Nagyatád', 2. sz. isk.), csapat: Nagyatád, 2. sz. isk. 1973: Nyúl (Fonyód, Magyar B. isk.), csapat: Fonyód, Kiss (Marcali, Nosz- lopy isk.), csapat: Fonyód. 1974: Török (Kéthely), csapat: Nagyatád, 2. sz. isk., Virág (Marcali) Nosz- lopy isk), csapat: Fonyód. 1975: Pósifiai (Kaposvár, Bartók isk.), csapat: Kaposvár, Kinizsi isk., Vízihányó (Kaposvár, Bartók isk.), ősapáit: Bartók isk. 1976: Kovács (Barcs, 2. sz. isk.), csapat: Marcali, Mikszáth isk., Cseri (Fonyód), csapat: Fonyód. A pontverseny végeredménye: Főiskolák: 1. Tanítóképző, 2. Mezőgazdasági Főiskola. Középiskolák: 1. Fonyódi Gimnázium 1118 pont, 2. BogLárlelle, Kertészeti szafc- középiskoHia 520, 3. Táncsics gimnázium 480. Általános iskolák: 1. Fonyód, Magyar B. isk. 888 pont, 2. Kaposvár, Bartók isk. 837, 3. Nagyatád, 2. sz. isk. 807. D. Gs. Háromnegyed évszázad jegyében Közgyűlés Barcson Rendhagyó közgyűlésre gyülekeztek kedden este a barcsi sportbaráitok: hetvenöt éves a sportegyesiiilet. Ez alkalomból köszöntötték egykori sportolóikat, vendégeiket, akik nemcsak szemtanúi, hanem aktív szereplői is voltak e csöppet sem viharmientes időszak megannyi eseményének. Az elnökségben helyet foglalt többek között Kovács József, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, Király György, a városi pártbizottság titkára. Fodor Gyula, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük nagy taps kíséretében a barcsi sportélet eddigi legeredményesebb sportolóját, Kapocsi Györgyöt, az egykori olimpikont és hatszoros magyar ökölvívóbajnokot, aki a fővárosból utazott le az eseményre. Az elnök fölelevenítette a háromnegyed évszázad legfontosabb eseményeit, felidézve a kezdeti nehéz lépéseket és a legszebb időszakokat. Ezután Horváth László ügyvezető elnök adott számot a múlt év munkájáról és tájékoztatott a közeljövő tennivalóiról. A félezer taglétszámú BSC-ben kétszázhuszonöten sportolnak jelenleg, a múlt év során nőtt a versenyzők száma. Nyolc szakosztály nyújt sportolási lehetőséget a barcsiaknak, ezek közül kiemelten kezelik a labdarúgást és az atlétikát. Barcson négy tantintézet diákjainak is egyesülete a BSC, s mint elhangzott, az együttműködésen van még mit javítani. A sportágak elemzése során szóba került a jövő is. Labdarúgásban mindig kitűnő nevelő egyesület volt a barcsiaké, de a felnőttek is láttak szebb napokat. Most ismét célul tűzték, hogy a tervidőszakban első csapatuk jusson fel a területi bajnokságba. Elégedetten állapították meg, hogy jól felkészült és képesítéssel rendelkező edzők dolgoznak a szakosztálynál. Az atlétáknál elsősorban a férfiak és a nők arányán kellene változtatni. Eddig is voltak utánpótlás korú minősített sportolóik, tavaly már aranyjelvényes is akadt. Most azt tervezik, hogy a fiatalok mellett felnőtt korosztályú versenyzőik is legyenek. A női kosárlabda nemrég NB Il-es szintű volt, most azonban a baranyai bajnokságban játszik a csapat. Náluk is cél visszajutni a második vonalba. A tájfutóknál elsősorban a létszámot kell növelni, a természetjáróknál viszont elkelne a „fiatalítás”, hisz sok az idős korú. A sakkozók visszaléptek a megyei bajnokságtól, egyelőre csak a városiban szerepelnek. Barcson is hódít a tenisz, a javuló feltételek további A vártnál jóval kisebb mezőny gyűlt össze Kaposváron a III. osztályú országos felnőtt tollaslabda- bajnokságra. Ot egyesület 38 versenyzője szerepelt mindössze. A somogyiak közül az alábbiak értek el jobb helyezéseket: férfiaknál párosban a kaposvári Tóth, dr. Hegedűs kettős a harmadik helyen végzett. Női egyéniben a segesdi Dán, míg női párosban ugyanő klubtársával, Gombaival szerezte meg a harmadik helyet. Vegyes párosban a Dán— Tóth I. duó léphetett a dobogó harmadik fokára. Gombai Ildikó. előretörést sejtetnek, ott azonban még nem tartanak, hogy elinduljanak a megyei bajnokságban. Férficsapatot kívánnak szervezni kézilabdában, a szakosztály máris megalakult. A megyeiben indulnak a tervek szerint. Az épülő és minden igényt kielégítő szabadidőközpont Barcson új távlatokat nyithat meg. Számos hozzászólás hangzott el a vitában. Dr. Németh Jenő tanácselnök a város vezetőségének nevében üdvözölte a jubiláns egyesületet. A város támogatását ígérte, s hangsúlyozta, hogy a jövő záloga a hatékonyabb utánpótlás-nevelés. Pálfy János a megyei sportosztály nevében köszöntötte a barcsiakat, mint mondta, a maiak előtt a régiek sportszere- tete és ügybuzgalma legyen a példa. Az egykori sportvezető, dr. Zádori László is a fiatalokhoz szólt, meghatott szavakkal ecsetelte, hogy az ő idejükben csak álmodtak olyan feltételekről, amelyek a maiaknak a rendelkezésükre áll. Kérte, hogy ezt becsüljék meg. Ezután emlékplaketteket adtak át azoknak, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek a barcsi sportért. Harmincegyen kapták meg a Zsolnay-gyár díszes veretét. A közgyűlés után idősebbek és fiatalok baráti beszélgetésen elevenítették föl a háromnegyed évszázad megannyi eseményét. Egyidejűleg a barcsi múzeumban kiállítás nyílt. J. RMárcius 27 Csütörtök Hajnalka A nap 5.34 órakor kél, s 18.05 órakor nyugszik; a hold 20.05 órakor kél, s 6.12 órakor nyugszik. A várható időjárás: Változóan felhős lesz az ég. Szórványosan előfordulhat (kisebb eső, záporeső. Reggel párás, helyenként ködös levegőre kell számítani. A délnyugati, nyugati szél napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 9—14 fok között alakul. Rézfúvósverseny Fonyódon Ma rendezik Fonyódon a második megyei rézfúvós- versenyt a Szabó Ferenc Állami Zeneiskolában. A versenyen megyénk legjobb trombitás, kürtös, tenoros, baritonos, tubás és harsonás zeneiskolásai vesznek részt. — Sió mente népfőiskola címmel kiadványban mutatja be a Népművészeti Intézet a Balatomsziaibadiban 1984-ben megkezdődött előadássorozatot és annak tapasztalatait. — Jó évet zárt a baibó- csai Határőr Tsz állattenyésztési főágazata. A tervezett 37 millió helyett több mint 40,5 millió forint árbevételt értek el. Nagy része volt ebben a tehenészet tervezettnél jóval nagyobb tejtermelésének. — Húszéves Kalinyin legismertebb és legnépszerűbb néptáncegyüttese. A Trevi- csánye a Szovjetunión kívül Finnországban, valamint Magyarországon is nagy sikerrel vendégszerepeit. A jubileum tiszteletére sugár- utat neveztek el az együttesről. — Letelepedők támogatása. A kölcsön mellett lakás- tettekkel is segíti építkezni kívánó dolgozóit a barcsi 'Vörös Csillag Tsz. Ebiben- az. évben- a tsz kedvezményes áron tizenhárom családi ház építésére alkalmas telket biztosít tagjainak és alkalmazót íjainak. — Elmarad ma betegség miatt a Cs-iky Gergely Színházban az Ózi, a nagy varázsló című gyermekelő- adás. — Nyereményjegyzék Az 1986. március 25-én megtartott márciusi tv-lottó jutalomsorsolásról, melyen a márciusi tv- lottó szelvények és az 1986. márciusi előfizetéses lottószelvények vetitek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. (2000 Ft) B Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló utalvány C Polski Fiat 126 tip. személygépkocsira szóló utalvány D Szerencse utalv. (30 000) E Vásárlási utalv. (10 000 Ft) F Vásárlási utalv. (9 000 Ft) •G Vásárlási utalv. (7 000 Ft) H Vásárlási utalv. (5 000 Ft) I Vásárlási utalv. (4 000 Ft) J Vásárlási utalv. (3 000 Ft) A nyertes szelvényeket 1986. április 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V.. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. ,2 768 725 a 79 011 862 j 2 782 318 d 79 025 455' j i2 795 911 i 79 066 234 i 2 809 504 f 79 147 792 g 2 1823 097 g '79 161 385 j 2 836 690 i 79 215 757 d ,2 850 283 i rre 229 350 d-2 877 469 j 79 242 943 j 2 891 062 j ,79 236 536 j 2 904 655 j 79 283 722 j ß 918 248 i 179 297 315 d 2 959 027 j 79 310 908 f 75 368 938 g 79 324 501 e 75 382 531 i 79 338 094 h 75 396 124 j 79 419 652 i 75 423 310 d 79 433 245 j 75 450 496 g 79 460 431 j 75 464 089 f 79 474 024 j .75 477 682 h 79 487 617 i 75 491 275 h 79 501 210 j 75 504 868 f 79 514 803 d 75 518 461 j 79 528 396 b 75 532 054 j 79 541 989 j 75 572 833 j 79 555 582 e Szerkesztőségi ügyelet este 8-i 9 Telefon 11-51C ■ 95 évvel ezelőtt, 1891. március 27-én született Nagyszalontán, és 83 éves korában, 1974-ben halt meg Újvidéken Zilahy Lajos író és publicista. Apja közjegyző, anyja egy dunántúli földbirtokos lánya volt. Az első világháborúban a keleti fronton súlyosan megsebesült, majd újságíróként fölmentették a katonai szolgálat alól. Első regénye, az 1922-ben publikált Halálos tavasz romantikus érzelmessé- gével megjelenésekor nagy sikert aratott. A következő évben a Nemzeti Színház bemutatta A hazajáró lélek című színművét, majd 1924-ben a Süt a nap című darabját, melynek témáját az első világháború utáni falu életéből merítette. Mind a bestsellerhez közel álló regényeit, mind pedig színdarabjait nagy érdeklődés kísérte. A háború okozta érzelmi válságról írt regényével — Két fogoly — a magyar középosztály ünnepelt írója lett. A második világháború kitörése után egyre következetesebben fordult szembe a Horthy-rezsimmel, a fasizmussal, s támogatta több fiatal paraszt- és munkásíró indulását is. 1948-ban az USA-ba költözött, majd az 50-es évek végétől gyakran tartózkodott Jugoszláviában. Végrendeletének "megfelelően Budapesten temették el. — Az Oviscoop juhtenyésztési Társaság tegnap tartotta igazgató tanácsi ülését Siófokon. A múlt évii gazdálkodásról Tolnai Gyula ügyvezető igazgató számolt be, majd megbeszélték az idői feladatokat. ^ — A csurgói művelődési központ gondozásában megjelent a Csurgó és környéke kalendárium. Az új kiadvány Csurgón és a közeli művelődési házakban megvásárolható. — Tűz. Tegnap déi előtt kilenc órakor a siófoki mozi oldalfalánál dolgozó földmunlkagépek megsértették a közelben húzódó gázvezetéket. A gáz lángra lobbant, s átterjedt a mozi épületére. Személyi sérülés nem történt, a filmszínház nyílászárói, függönyei égtek el. Az anyagi kár 40 ezer forint. — Elírás történt hétfői lapunk öten az országos döntőben című, tudósítónktól származó írásban. A Berzsenyi szavalóverseny továbbjutói a középiskolások kategóriájában: Simon Veronika, a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium és Máté Krisztina, a siófoki Per- czel Mór Gimnázium tanulója; a szakmunkástanulók kategóriájában pedig Nagy Ritát, a siófoki szakmunkásképző intézet diákja. — Ba/l'eset. Tegnap reggel Kaposváron, az Árpád és a Leniin utca kereszteződésében Nagy László 27 éves csomagoló, kaposvári lakos figyelmetlenül vezette gépkocsiját, és nekiütközött a balra kanyarodás miatt a belső sávban álló autónak. Nagy László és utasa, Bocsa László 38 éves esztergályos; mernyei lakos köny- nyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár 20 ezer forint. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közül étéit, hogy március 27-én, ma 7 órától 15 óráig a Béke utcában a 73-as házszámtól a 99-es házszámig, az Erdősor utcában a Cseri úttól a 45-ös házszámig, a Cseri úton az Erdősor utcától a Gárdonyi Géza utcáig áramszünet lesz. (82174) — HÚSVÉTI BAL március 28án a somogyudvarhelyi művelődési házban. Zene: a szekszárdi SANSZ együttes. (82077)