Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-26 / 72. szám
4 Somogyi Néplap 1986. március 26., szerda Á húsvéti eflatasFóI Ezen a hétvégén ismét megrakott kosárral, szatyrokkal térünk haza. Aki teheti, már pénteken bevásárol szabad szombatra és az azt követő kétnapos ünnepre. Az ajándékokról most nem szólunk, inkább annak néztünk utána, mit ígér a kereskedelem tejtermékekből, húsból és pékáruból? Tejből és tejtermékekből bőséges lesz a kínálat. A tejipar felkészült az ünnepekre, tejből 350 ezer litert, a süteményekre való tejszínből 25 ezer pohárral, vajból 25—30 tonnát, tejfölből 220 ezer darabot küldenek a boltokba. Általában mindenből 2—4- szer többet szállítanak, mint egy szokásos hétvégén. A Kaposvári Húskombinát Budapesten hivatalosan is átadták a Krisztina-II. távbeszélő-központot 70 tonna füstölt húst tudna szállítani az üzletekbe, de az eddigi megrendelések alapján úgy tűnik, ez még sok is lesz. A boltok 51 tonna árura adtak le megrendelést. Ez természetesen még nem végleges, hiszen az utolsó napokban is van lehetőségük a pótrendelésekre. A húsvéti felkészülést egyébként már januárban megkezdték. Kötözött sonkából kevesebb lesz, de ezt helyettesítendőn más terméket ajánlanak a vásárlóknak. Füstölt tarjából folyamatos az ellátás, lesz füstölt csülök és füstölt darabolt hús. Üjdonság az idén a parasztsonka, ezt választék- bővítésnek szánják, s bizonyára sikere lesz az új terméknek. A 70 tonna áruból egyébként 30 tonnát a megyén kívüli üzletekbe szállítanak, ugyanakkor a társvállalatoktól is vásárol a húskombinát választék bővítésére. A sütőiparnak a jelek szerint nem okoz gondot a húsvéti készülődés. Kenyérből 2000 tonna kerül az üzletekbe, ez a szokásos hétvégi mennyiségnél 80 százalékkal több. Zsemlecipóból 10—15 ezer darabot sütnek, ez háromszor több mint egyébként. Az egyéb pékáruból nem szállítanak többet a szokásosnál. Szombaton még ügyeletet is tartanak itt is ugyanúgy, mint az előző vállalatoknál, így ha szükséges, még pótrendeléseket ki tudnak elégíteni. KGSTtanácskozás Miskolcon Kedden Másikolc-Tapolcán a Juno Szállóban megkezdődött a KGST közúti forgalombiztonsági munkacsoportjának 24. ülése. A munkacsoport 1973-iban alakult Budapesten, s negyedik alkalommal ülésezik hazánkban. Feladata a tagországok közúti forgalombiztonsággal összefüggő közép- és hosszú távú terveinek kidolgozása és egyeztetése. A négynapos ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió küldöttségei, valamint a KGST-titkárságának képviselői vesznek részt. Vigyázzunk egymásra! A közúti közlekedésről A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető föltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számítson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben. (KRESZ-bevezető rész). A közlekedéssel összefüggő jogszabályt időszerű magyarázni, mert az elmúlt években nem javult társadalmilag elvárható mértékben a közlekedés biztonsága, nem fejlődött kellően a közlekedési morál, romlott a közlekedési fegyelem, melyet a személyi sérüléses balesetek emelkedése is mutat. Aki a közlekedésben részt vesz, köteles a rendelet reá vonatkozó rendelkezéseit megtartani. Ez a közúti forgalom biztonságos és zavartalan lebonyolításának alapvető föltétele. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy mindenki, aki szabályosan közlekedik, joggal számíthat arra — bízhat abban —, hogy a közlekedés szabályait mások is megtartják. Ez a bizalmi elv, mely alól azonban vannak lényeges kivételek. Senki sem bízhat abban, hogy a szabályokat mások is megtartják, ha a szabályszegés már kellő időben felismerhető. Nem hivatkozhat más közlekedő szabálytalanságára az, aki maga is szabálytalanul közlekedik. Nem lehet bízni abban, hogy a közlekedés szabályait .olyan személyek is megtartják, akiktől a szabályos magatartás koruk (gyermekek, idősek), testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt felismerhetően nem várható el. A forgalom irányítására, ellenőrzésére vagy más — a közúti közlekedéssel kapcsolatos — intézkedésre jogosult személy utasításának, valamint a közúti jelzéseknek eleget tenni. Ilyen személy a rendőr, az önkéntes rendőr, a katona, a forgalomirányító, a munkásőr és a jelzőőr. Az úton alkalmazott jelzések célját, értelmét, szükségességét a közlekedésben résztvevők nem mérlegelhetik: a jelzésekhez való alkalmazkodás kötelezettsége a jelzésekről alkotott véleményüktől függetlenül fennáll. Még akikor is, ha a jelzések látszólag ellentmondanak a közlekedés más szabályainak. Az adott forgalmi helyzetben szükséges *■ figyelemmel és elővigyázatossággal úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat indokolatlanul ne zavarjon és az út használatában indokolatlanul ne akadályozzon. Ki nem tartja be ezt a szabályt? Például, aki az előrelátás korlátozottsága ellenére sebességcsökkenés nélkül halad tovább, a megállóhelyen álló autóbusz mellett elhaladva nem számít a várható gyalogosforgalomra, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet úgy közelíti meg, hogy a megállásra nem készül fel, vezetés közben másra koncentrál, elvonja figyelmét a forgalomtól. Ezt a szabályt szegi meg az a gyalogos is, aki saját kilátását eltakarva halad át azútkár, baleset bekövetkezésének, a személy- és vagyonbiztonság sérelmének a lehetőségébe sodorja. Akadályozás: ha valaki a közlekedés más résztvevőjét, annak szándéka szerinti menetében, mozgásaiban, továbbjutásában gátolja, hátráltatja, a célzottól eltérő közlekedési magatartásra (pl. fékezésre vagy irányváltoztatásra) kényszeríti. Zavaros: olyan magatartás, amellyel valaki más közlekedését nehezíti, a közlekedés más résztvevőjét megijeszti, neki kényelmetlenséget vagy kellemetlenséget okoz, magatartásával a figyelmét elvonja vagy indokolatlanul leköti. A fogalmakból kitűnik, hogy a mások veszélyeztetésének tilalma a közlekedés során általánosan érvényesülő követelmény. A KRESZ csak az indokolatlan zavarást és akadályozást tiltja, az indokoltat nem. Ha a leirt szabályokból levonjuk a következtetéseket és ezt a baleseti helyzet alakulásával vizsgáljuk, megtesten. állapíthatjuk, hogy számotTisztázni kell néhány fotevő javulás nem követkegalmat: zett be, annak ellenére, hogy Veszélyeztetés: ha valaki a többirányú volt a megelőző közlekedés más résztvevőjét tevékenység. A megyei közúti közlekedés baleseti statisztikája 1984—1985 évben: 1984. 1985. Halálos baleset 54 63 Súlyos sérüléssel járó 246 283 Könnyű sérüléssel járó 230 203 összesen: 530 549 Ez +3,6%-os növekedést jelent. Növekedett a halálos és súlyos sérüléseket okozó balesetek száma. 1984-ben 59, 1985-ben 76 személy vesztette életét. A tönkrement javak értéke jelentős. A baleseti okok jelentős része a figyelmetlenség, gondatlanság, gyorshajtás, elsőbbségi jog meg nem adása, szabálytalan kanyarodás és előzés, a követési távolság be nem tartása, gyalogosok hibájából következett be. Tehát a balesetek döntő többsége negatív emberi magatartásformákra, szokásokra, sok esetben a közlekedési szabályok szándékos, durva megsértésére vezethető vissza. Minden ötödik balesetnél kimutatható az alkoholos befolyásoltság. Általános tapasztalat, hogy a súlyosság! fok növekedett, különösen a halálos kimenetelű baleseMontosítő vonatok az Unnopokro A váirhatióan növekvő utasforgalom miatt a hús- vétra összesen 37 mentesítő vonatot indít a MÁV. A legtöbb kisegítő vonat március 28-án indul. Mivel a korábbi tapasztalatok szerint néhány irányiban különösen megnő a forgalom ilyenkor, ezeken a vonalakon több kocsival közlekednek a szerelvények, s a mentesítő vonatok zömét is itt indítják. A nagyobb forgalom elsősorban a főváros és Nyíregyháza, illetve Szeged, Szombathely, Mátészalka, Pécs és Fonyód között várható. Húsvétot követően, április 3-án és 4-én is a szokásosnál nagyobb utasforgalomra számít a vasút, ezért akkor tíz, illetve nyolc mentesítő vonatot indít. A menetrend is változik az ünnepi személyforgalomban. Március 28-án a hót utolsó munkanapjára, 29-én a szabadnapra, 30-án a munkaszünetes napra, 31-én a hét első munkanapját megelőző napra, április 1- én a hét első munkanapjára, 2-án a munkanapokra, 3-án a hét utolsó munkanapjára, 4-én a munkaszünetes napra, 5-én a hét első munkanapját megelőző napra, 6-án a hét első munkanapjára, 7-én pedig a munkanapokra meghirdetett forgalom szerint közlekedteti szerelvényeit a MÁV. teknél. öt évvel ezelőtt a halálos balesetet okozók 12,7 százalékánál, jelenleg 36,4 százalékánál mutatható ki a szeszes italtól befolyásolt állapot. A leírtakból következik, hogy közlekedésünkben a jogsértő cselekmények száma emelkedett, romlott a közlekedési fegyelem. A 2013/1985. MT. sz. határozat a közlekedésbiztonság szilárdítása érdekében az eljáró hatóságokat hatékonyabb, megelőző intézkedések megtételére kötelezi. Ä közlekedésbiztonsági tevékenység fejlesztése, hatékonyságának további növelése kiemelt feladat az érdekelt állami, társadalmi szervezet és az egyén számára egyaránt. Jelenleg mintegy 98 000 személy rendelkezik Somogyiban vezetői engedéllyel. Ez a felnőtt lakosság kb. 46 százaléka. 1985. évben 4531- en kaptak új vezetői engedélyt. A járművek száma 87 000 darab. Az elmúlt évben 4892 jármű került újonnan forgalomba. Mindez azt jelenti, hogy 7,2 lak ősi vi jut egy személy- gépkocsi. A növekedő tendenciát megállítani nem lehet, nem is lenne célszerű, hisz az életszínvonal, életmód és szükségletek változásának velejárója. Ezért is indokolt a KRESZ-ből idézett részekre nagy figyelmet fordítani, különösen a közlekedés morális állapotának javítása, az emberi tényezők rendszeres karbantartása érdekében. Horváth László r. őrgy. JUTALOMBÓL KÜLFÖLDI ÜT Munkásőrök társadalmi munkán Kihelyezett taggyűlés a parancsnokságon Egy díszoklevelet és egy szépen csillogó plakettet mutatott Hegedűs János, a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat pártbizottságának titkára. A Munkásőrség Országos Fararcsnoksága most. adományozta a Sáév- nek, elismerve ezzel a munkásőrség megalakulása óta nekik nyújtott támogatást. — Csaknem ötvenöt aktív munkásőr van a vállalatnál — kezdte Hegedűs János a beszélgetést. — Az év elején öten tettek esküt. A Sáév mindig a legnagyobb létszámot adta a munkásőrségnek. Sokan vannak tartalékállományban. Büszkék vagyunk az alapítókra, így Matiz Imrére, Kűri Ferencre, Horváth Józsefre. Marosi János városi mun- kásőrparancsnoktól tudom, hogy nagyon jó az együttműködés a vállalat és a munkásőrség között. A párt- bizottság és az alapszervezetek odafigyelnek a munkásőrökre, részt vesznek a kiképzéseken, a gyakorlatokon, a különféle megbeszéléseken, értékeléseken. Az építősöket egyébként meg lehet találni a Latinca Sándor munkásőr - egységben, a szakalegységekben, a városi, a megyei törzsben. Az előrelépést segíti, hogy évente egy-két munkásőr megy parancsnoki iskolára. — Sok mindent megteszünk azért, hogy minél többet tudjanak a párttagok, a dolgozók a munkásőrök áldozatos munkájáról. Rendszeres például a kommunista munkásőrök beszámoltatása. Nagyon jó kezdeményezésnek tartottuk. hogy a szerelőipari párt- alapszervezet, amelynek Proity István a titkára, a munkásőrség épületében tartotta meg a taggyűlését. A harmincöt kommunista megismerkedett a munkásőrök feladataival, technikai eszközeivel, képet alkotott a helytállásukról. Ez a kapcsolat nem szakad meg, ugyanis a munkásőrség meghívta az alapszervezetet a nagybajomi kiképzőtáborba. — Ez is bizonyítja az egyre élőbb kapcsolatot. — S ezt még azzal folytathatom, hogy a beszámoló taggyűlések előtt a párttitkárok mindig érdeklődnek a parancsnokoknál arról, hogy jár el a munkásőrük a kiképzésre, a szolgálatba, mint vesz részt a szocialista versenymozgalomban, egyszóval: hogyan teljesíti a pártmegbízatását. Ez fontos a párt utánpótlása szempontjából is. Évente egy-két munkásőr lesz párttag. Persze még vannak tartalékok, érdemes jobban odafigyelni rájuk. Sok társadalmi munkát végeztek az építőipari munkásőrök a nagybaj omi kiképző tábor fejiliesz lésében és újjávarázsolásában. Most például a vizesblokk megépítését vállalták. Ez is elismerést szerez nekik. — Űj dolognak számít nálunk, hogy jobban elismerjük a munkásőrök tevékenységét erkölcsi és anyagi szempontból is — mondta a titkár. — Évente két-három munkásőr utazik jutalomból a Szovjetunióba, Bulgáriába. Kitüntetésre javasolunk közülük, így például Bödő Lajos parancsnok megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. — Rendeznek-e találkozót a munkásőröknek? — Nálunk kétévenként van ilyen a fegyveres erők napja alkalmából. Az az igazság, hogy ezt mindig nagyon várják. Ott vannak ilyenkor a gazdasági, a társadalmi vezetők. Értékeljük a tevékenységüket, s elmondjuk, mit várunk tőlük a termelésben, a társadalmi tulajdon védelmében, a minőség javításában. Természetesen ebből az alkalomból meg is vendégeljük őket. Hegedűs János az eredmények ellenére azt tartja, hogy nem ülhetnek a babérjaikon. Fontos lenne például egy évben egyszer összehívni a fiatal munkásőröket náluk vagy a parancsnokságon. Ez is javíthatná az együttműködést, az újak beilleszkedését. — Szerintem az is jó lenne, ha a munkásőr-parancsnök- ság szorosabb, jobb együttműködést alakítana ki a gazdasági, a vállalati vezetőkkel. Ügy is fogalmazhatnék, hogy az igazgatónak sehol sem fáj a feje attól, ha nem tudunk két munkásőrt adni. Akkor viszont jobban átéreznék a felelősséget is: Közösen ugyanis többet tudnánk elérni az állományépítésbert és másban is. Ebben szintén nagy a tartalék és a lehetőség. Lajos Géza Megígértük. Teljesítjük Megígértük, hogy az építési hatóságok által előírt hőtechnikai követelményeket kielégítő korszerű és olcsó falazóanyagból, a gázbetonból 1986-ban kielégítjük az építkezők igényét. A Mátra Gázbetongyárban megkezdtük a termelését és hozzáfogtunk az értékesítéséhez is. Várjuk megrendeléseiket, rövid határidőre teljesítjük. A gázbeton megrendelhető a TÜZÉP-vál- lalatoknál és minden építőanyagot forgalmazó egységnél, valamint a Mátra Gázbe- tongyár kereskedelmi osztáyán, Gyöngyös- visontán. Levélcím: Gyöngyös, pf.: 155. 3201. Telefon: (37) 13-035-től 039-ig. . Telex: 25-354. (94100)