Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOS Kaposvár, 48^as ifjúság útja 37. szám alatti (volt Petőfi utcai) lakos 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1986. március 19-én, szerdán 11 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. y • * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy fiam, édesapám, élettársam, IFJ. MÉSZÁROS ISTVÁN Kaposvár, Léva u. 11. szám alatti lakos, március 3-án, tragikus körülmények között, 39 éves korában elhunyt. Temetése március 19-én, szerdán fél 1 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. '* * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám, nagyapám, apósom, MARTIN FERENC nyugdíjas cipőfelsőrész-készítő, rövid szenvedés után, március ll-én, 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. A gyászoló hozzátartozói és Martán család. * * * Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENEDEK FERENC Csömend, Kossuth u. 48. sz. alatti lakos életének 73. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetése folyó hó 17-én, hétfőn 14 órakor lesz a marcali temetőben. Gyászoló felesége. I* • * Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy drága férjem, SURUGLIJÓZSEF nyugalmazott MAV-mozdonyvezető, életének 59. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1986. március 19'én, szerdán, fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Felesége, bátyja és sógornője. Ezúton tudatjuk, hogy TAKÁCS JÓZSEF február 5-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 18-án 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: fiai, unokái. dédunokái. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, DIBUSZ JÓZSEF bonnyai lakos temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. INGATLAN Kaposváron belvárosi, kétszobás, öröklakás, garázs és Taszár központjában telek eladó. Kovács, Kaposvár, Dési Huber I. u. 3. (7729) Északnyugati városrészben kétszobás, összkomfortos, pincés szövetkezeti lakás készpénz 4- kevés OTP-vel, sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen: Kovács Jenő, Kaposvár, Arany J. köz 8. IV. em. 17. 17 óra után, szombat vasárnap egész nap. ___________(204192) É pítési telek, műút mellett. sürgősen eladó. Nagybajom, Templom u. 32. Érdeklődni a 38. sz. alatt, Molnáréknál. (7627) Siófok, Bajcsy-Zsi- iinszky utcában lévő háromszobás, garázsos öröklakásra cserélném siófoki családi házamat értékkülönbözettel (10x7 méter alapterületű ház. Lent 2 szoba összkomfort, manzárdon 4 hálófülke.) Telefon: 10-538. (114953) Siófokon. Foki hegyi új lakótelepen з, 5 szobás, I. emeleti, 74 m'-’-es (panel) szövetkezeti lakás eladó, készpénz + OTP-átvállalással. Érdeklődni: 17 óra után, 12-766. telefon- számon. (114969) Eladó 3 szobás, 80 m'Les, szövetkezeti lakás garázzsal, új téglaépületben. Érdeklődni : Siófok, Kandó u. 18. III 12. Siófok. Jegenye sor 37. alatt 2 család részére alkalmas, gázfűtéses, különbejá- ratú családi ház. 295 m2-es telekkel, műút mentén sürgősen eladó. Érdeklődni a fenti címen, Brávácz József. (114973) Balatonszárszó, Szó- ládi u. 15. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy a 22 14-680. telefonon, 19 órától. (416675) Ádándon 400 n-öl telek’ eladó alappal, építési engedéllyel. Érdeklődni hétvégén, Ádánd, 48-as и, 8. (114934) Siófoktól 15 km-re gazdálkodásra alkalmas 400 n-öl területen központi fűté- ses családi ház eladó. Szőnyi Péter, Ádánd, Árpád u. 60. (114937) Városközpontban másfél szobás, gázos, földszinti szövetkezeti lakás igényesnek sürgősen eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 24 a Salamon, naponta 17 óra után, szombat- vasárnap egész nap. Telefon: 13-507. __________________(76991 Balatonendréden, Vári hegyen 800 n- öl szőlő és kert eladó. Érdeklődni: Balogh Imre. Za- márdi. Dobó István U. 14. _________(114927) M arcali-Boronkán, Főút mellett 856 n- öles telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár Brassó u. 27. (204017) Keszthelyen kétszintes sorházban 127 m-’-es két szoba, két félszoba, étkezős, gázfűtéses szövetkezeti lakás nagy kerttel. garázzsal eladó. Bessenyei u. 51. Jankovics. (135653) Kétszintes, ötszobás, két fürdőszobás balatoni nyaraló Fo- nyód-Alsóbélatele- pen, vízközeiben vállalati üdülőnek is alkalmas, eladó. Érdeklődni a 374-184-es budapesti telefonon. (7036) Balatonboglár, Kápolna u. 1. sz. alatti 3 szobás, kertes családi ház melléképülettel együtt eladó. Érdeklődni telefonon : Kaposvár, 06-82—14-893. Helyszíni megtekintés telefon útján történő megbeszélés sze- rint. (176891) Eladó Balatonke- resztúron 312 n-öl zártkert. Érdeklődni : Ónodi László. Budapest, 1205, Mik- száth u. 70. (9397) Gázos, szoba, konyha, éléskamrás házrészemet eladnám vagy elcserélném másfél szobás tanácsi, vagy OTP-s lakásra. Megtekinthető naponta 18 óra után-, Kaposvár, Arany János u. 87 a. Kercseligeten, műúttól 200 méterre, 300 n-öl kordon rendszerű. 7 éves, kitűnő (fajta borszőlővel) szőlőterület új présházzal eladó, vagy felesbe kiadó. Érdeklődni: Somogyi Dezső, Ker- cseliget, Fő u. 95. Eladó Balatontól 5 km-re, Látrány szőlőhegyben 1400 n-öl szántó, melyből 200 n-öl szőlő zártkerti ingatlan. Három részre is megosztható. Érdeklődni: Látrány, Rákóczi u. 36. alatt, egész nap. (114884) Eladó Balatonhoz 4 km-re, Balatonsza- badi faluban kétszobás fürdőszobás, spejzos családi ház, 600 n-öl telken, gazdasági épületekkel. Érdeklődni minden nap, Rákóczi u. 57. _____________(114381)) K aposváron, a Gorkij u. 40. sz. alatti családi ház 320 n-öl területen, panorámás kerttel eladó. Érdeklődni minden nap, 17 óra után. Eladó háromszobás + két félszobás, tetőtérbeépítéses, első emeleti, összkomfortos lakás 4 lakásos társasházban, ipari áramos, dupla garázzsal, kerttel, pincével. Kaposvár, Szombathely u. 11. 13. Érdeklődni napközben a 12-426-os telefonon, 17 óra után, a helyszínen. (7651) Kaposváron. a Berzsenyi u. 12. sz. alatt ez év novemberében átadásra kerülő társasház földszintjén 20—40 m'-’-es helyiségek üzlet vagy iroda céljára — 180 m2-ig — az I., II. és III. emeleten pedig 3 szobás lakások eladók. Jelentkezés a Somogy megyei Beruházási Vállalat Magánépítési Irodájában, Kaposvár. Németh I. fasor 2. (89923) Eladó 2 szobás, er- kélyes szövetkezeti lakás. Kaposvár, Damjanich u. 1/V. VIII. 3. Készpénz f OTP-átvállalás. Érdeklődni: 17—19 óráig Horváth né.___________ B alatonhoz 25 km-re, Dégen gazdálkodásra alkalmas családi ház eladó. Érdeklődni mindennap: Siófok, Erdei F, u. 21. (114926) Siófokon téglaépületben 67 m'-’-es lakás tehermentesen eladó. Érdeklődni Siófok. Kandó K. u. 4. III/9. Márta , Já- nosnál. (114894) Siófok (központjában kétszobás összkomfortos lakás OTP-átvállalással vagy anélkül eladó. Baicsy-Zsilinszky u. 73-79. D. Kovács. LAKÁS Kétszobás, összkomfortos, utcai tanácsi lakás Kaposvár, Zrínyi u. 12. sz. alatt igényjogosultnak megegyezés szerint átadó. Érdeklődni Kóródménál. JÁRMŰ Vennék felújításra szoruló Moszkvics gépkocsit. Rövid műszaki leírást és ár- megjelölést 204113. számra, a hirdetőbe kérek. (204113) PA-s forgalmi rendszámú. garázsban tartott Lada 1200-as gépkocsi, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Vöröstelek u. 41. sz. alatt, 16 óra után. (204209) Vennék platós Zsuk-ot vagy Barkast. Ármegjelölést a következő címre kérek: Hauszgénusz István, Siófok, Tö- reki, Vorosilov u. 35. 250 cm3 ETZ új állapotban eladó. Ara: 18 000 Ft. Ugyanott 850 db békéscsabai mázas cserép eladó. Érdeklődni : Siófok, Erdei F. u. 21. _______(114926 a) P olski 1500-as al katrészek eladók ajtók, ülések, seb váltó, kormányszer kezet, öninditó ka rosszéria elemek Kaposvár. Béke u 29.. házfelügyelő. ÁLLÁS Gmk, kisiparos részére könyvelést vállalok. Ajánlatokat „Gyakorlat” jeligére a siófoki szer- ko.s/t- ..sétíhe. (1 14893) EGYÉB Választási malacok eladók Hetes. Józse'l A. u. 8. szám alatt. __________________(7517) E ladó 600-as szalagfűrész, 80 literes akvárium teljes felszereléssel és egy két- hengeres, kettőtartályos kompresszor. Érdeklődni: Buzsák, Petőfi u. 33. 17 óra után. • (7624) Rózsatelepünk, dísz- faiskolánk és gyümölcsfaiskolánk ösz- szes termékét ismertető, színes, nagy árjegyzékünket kérésére díjtalanul megküldjük. Vidéki növénymegrendeléseket postán, pontosan teljesítünk. Levélcím: Szálkái kerté-, szét 1368 Budapest. Pf.: 5 206. (89681) Nagyboconádi keretméreten 50—60 méhcsaládot veszek, kaptár nélkül is. Sármellék, Dózsa Gy. u. 203. (135220) Siófok, Kele utcai garázssoron garázs eladó. Érdeklődni a ll-177-es telefonon, este. (114938) Gyapjúfonó üzem berendezése gyűrűsfonóval eladó. Tele- fon : 06—72 20-856. Társtalanul, egyedül él? Forduljon bizalommal az INTERMEZZO társkeresőhöz, 7608 Pécs, Pf. 8 Diszkrét ügyintézés. Szobafestést-mázo- lást vállalok garanciával, határidőre. Vállalatoknak, üdülőknek, tanácsi szerveknek is. 5451 Öcsöd, Damjanich u. 24. (114975) Eladó egy hatéves, sárga, nehéz kanca. Bolhó, Bajcsy-Zsi- linszky u. 56. (7587) Teljesen új gépi kötés technikával társulnék gmk-val vagy kisiparossal esetleg eladom. Ajánlatot „Dekoratív áru 7591” jel- igére” a kiadóba. Berberis Thunber- gii „Atropurpurea” kétéves magágyi csemete 300 db á.: 4 Ft. Mahónia 2 éves magágyi csemete 300 db á.: 3 Ft. Wisteria futó lilaakác 500 db magágyi csemete á.: 20 Ft. Konténeres 3 1 fóliaedényben 300 db á.: 30 Ft. Chaeno- meles Japonica (japánbirs) magágyi csemete 1 éves 400 db á.: 5 Ft. Az árak nagybani eladásra értendők. Demeter Károly dísznövény- kertészet, Balaton- szemes, Petőfi u. 7. Telefon: 45-024. Vörösrókabőrért kékrókabőrt cserélnék és női nutria- bunda eladó. Ka posvár, Eger u. 32. HÁZASSÁG Keresem azt a nyugdíjas, lehetőleg zenész származású nőt 65—70 éves korig, aki 800 n-öles családi kertes házamba hozzám költözne. Költözés után javaimat megosztanám vele, 67 éves, 167 cm magas, egészséges, békés természetű, nem dohányzó, nyugdíjas özvegyember vagyok. Levelet „Rossz az egyedüllét” jeligére, a Keszthelyi Magyar Hirdetőbe kérek. (8360) (135593) ALBÉRLET Albérletet keresek Siófokon vagy környékén hosszabb időre, kertes házban, örvényi, Siófok, Koch Róbert u. 16 B. A SIÓFOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ egész évben és a nyáiri szezonális időszakban üzemelő bolti kiskereskedelmi üzleteibe boltvezetőket, vezetőhelyetteseket, szakképzett és szakképzetlen eladókat, pénztárosokat azonnal fölvesz Jelentkezni az áfész központi irodájában, a kereskedelmi osztályvezetőnél lehet: Siófok, Mártírok u. 9. (89859) Felvételre keresünk szakács szakmunkásokat éa kézilányokat minimum 2—3 eV gyakorlattal, azonnali belépéssel. Bérezés: a kollektív 'szerződés szerint. Jelentkezés: Thermál Hotel, Hévíz 8380 (Kámán János megbízott konyh alőn üknél). (270632) Antikvár könyvvásárt rendezünk Kaposváron a Megyei Könyvtár előadótermében, Csokonai u. 4. Március 18—19—20—21-én NYITVA: kedden 9—16 óráiig, szerdán, csütörtökön 9—18 óráig, pénteken 9—12 óráig. Utolsó nap a felvásárlás szünetel. Felesleges kiolvasott könyveit a. helyszínen megvásároljuk. SZOMBATHELYI ANTIKVÁRIUM (253763) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az Egyetértés Mgts2, Balatonkenese építési főágazata felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: öt kőműves, öt ács, egy asztalos, három segédmunkás, öt kubikos. Alapbér besorolás, megegyezés alapján, teljesítmény szerinti jövedelem. Jó kereseti lehetőség. Bejárást biztosítjuk. Brigádok jelentkezését is várjuk. Érdeklődni lehet: Horváth Zsolt építési főágazatvezetőnél Balatonkenesén, az építési irodán vagy a 80-70-126-os telefonon. ___________________________(82020) É ves foglalkoztatással gyorsén gépírói gyakorlattal rendelkező gépírót keresünk felvételre. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a SZOT Üdülő- karbantartó l. sz. üzemegység vezetőjénél, Boglárlelle, Rákóczi U. 232.________________________(89926) A nagybajomi Lenin Mgtsz felvételre keres MTZ 80-as traktorra vontatóvezetői jogosítvánnyal, IFA tehergépkocsira E vizsgával, BH 025-ös rakodógépre nehéz- gépkezelői vizsgával rendelkező dolgozókat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Horváth László növénytermesztés főágazatvezetőnél. Lenin Mgtsz, Nagybajom, Kossuth L. u. 37. _______________________________(89921) A Somogy Megyei Patyolat Vállalat felvételre keres villanyszerelő szakmunkást, gépkocsi- vezetőt és gepkocsikísérőt. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Dombóvári út 1. sz. alatt központban. Bérezés: megegyezés szerint. (89991) Fölveszünk azonnali belépéssel 1 jármű villamossági szerelőt, 1 hegesztőt, 1 autószerelőt, 2 mezőgazdasági gépszerelőt, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés a Dél-Balaton Mgtsz Balatonszentgyörgy battyánpusztai központjában. (270648) A SEFAG szantódi erdészete faanyagszállításra rakodóeszközzel rendelkező vállalkozókat keres. Cím: Szántód. Fűrész u. I. Telefon: 31-055.__________(89953) A Belügyminisztérium boglár- lellei üdüllője kézilány, takarító, konyhalány, szakács munkakörökbe dolgozókat keres. Fizetés 3800 Ft—4400 Ft között. Étkezést és szállást térítés ellenében biztosítani tudunk. Jelentkezni lehet: BM-üdülő vezetőjénél, Boglárlelle, Honvéd u. 40. (114872) Szakképzettséggel, gyakorlattal rendelkező, önálló , munkaügyi, SZTK-előadót keresünk. Jelentkezés személyesen; Volán-üdülő, Balatonvilágos. (228277) Az 526. sz. Farkas János Ipari és Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépiskola felvételre keres jogász végzettségű pályázót, személyzeti—munkaügyi feladatok ellátására. Jelentkezni lehet az intézet igazgatójánál személyesen vagy levélben. Csurgó, Baksay u. 9. az ALAGi Állami TANGAZDASÁG KAPOSVÁRI KIRENDELTSÉGE fölvesz — hőszigetelő szakmunkást, — tetőszigetelő szakmunkást, — hőszigetelő-bádogos szakmunkást. — kőműves szakmunkást, — lakatos szakmunkást, — segédmunkást, — D vizsgával rendelkező sofőrt. Jelentkezés személyesen: Kaposvár. Dimitrov u. 66. vagy telefonon, a 14-419-es számon. (272409) A BARCS VÁROSI TANÁCS V. B. KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME magasépítési, illetve mélyépítési munkák kivitelezésében jártas, felsőfokú vagy középfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat műszaki előkészítői, illetve művezetői munkakörbe FÖLVESZ Fizetés: megegyezés szerint. A letelepedéshez segítséget nyújtunk. Jelentkezés: Barcs, Hősök tere 2. Költségvetési Üzem, Barcs. (114795) A HOTEL INTERPRESS NEMZETKÖZI ÚJSÁGÍRÓ ÜDÜLŐ, SIÓFOK (Balatonszéplak, Deák F. sétány 3.) fölvesz 1986. május 12-től szeptember 30-ig szakácsokat, kézilányokat, felszolgálókat, mosogatókat, takarítókat (nyugdíjasokat is). Teljes ellátást és szállást biztosít. Jelentkezés levélben a fenti címen (8964») A KAPOSFŐI KOSSUTH MGTSZ 1986. április 17-től 1991. április 17-ig, öt évre szerződéses üzemeltetésre átadja állandó jelleggel üzemelő, Kaposfő, Dózsa György u. 18. szám alatti pékségét A pályázatokat legkésőbb március 25-e helyett április 10-ig tehet leadni a termetlőszövetkezet Kaposfő, Kossuth Lajos u. 226. számú központjába. A versenytárgyalás 1986. április 17-én 9 órakor lesz a termelőszövetkezet kaposíői központjában, közjegyző jelenlétében. Szükséges tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást Nagy József tsz-íőkönyvelő ad. Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Kaposfő (272431) A MÁV ÉPÜLET- ÉS HÍDFENNTARTÓ FŐNÖKSÉG kaposvári VII. sz. építésvezetősége fölvesz kőműves, ács, tetőfedő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Felvételre és közelebbi' felivilágositásért jelentkezni a MÁV Épület- es Hidfenntantó Főnökségének VII. sz. építésvezetőségén lehet: Kaposvár. Rákóczi tér 20. (272429) A KAPOSVÁRI HÚSKOMBINÁT FÖLVESZ: felsőfokú munkavédelmi végzettségű munkavédelmi előadót Bérezés: az 5 1983. (XI. 12.) ME sz. rendelet alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni írásiban vagy telefonon a vállalat személyzeti és oktatási osztályain lehet. Telefon: 14-040. (272433)