Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

1986. február 1., szombat Somogyi Néplap 9 A szálloda forgóajta­ját úgy meglódítot­ta, hogy a sofőr két egész fordulattal maradt mögötte. Megköny- nyebbülten mosolygott, mint­ha elváltak volna útjaik. Tartott az egész egy hosszú pillanatig, azután tisztán érezte a háta megett, amint baktat a nyomaiba. A két la- pátnagy kezet is, ahogy egész nap látni kényszerült, talán álmáiban sem szabadul meg tőle. összezártságuk, akár a gályarabság, bilincseit a lá­bán vonszolja, s ez így tart reggel óta, hogy Kiumszabó nagy kezeit a kormányra ta­pasztotta, lábát a gázpedál­ra, s nekilódultak az esőtől csillogó országúinak. Bárány Kornél anyagbeszerző, amint elhelyezkedett, fellobbant be­szélgető kedve. Mindég így van ez, amikor beszáll az autóiba. Az istenit az eső­nek.,.. Nem zavarja? Vala­hol megállunk, kávét iszik vagy colét? A sofőr semmi jelét .nem adta, hogy érti. Talán nagyothall, vélte Bá­rány Kornél. És a család mit szól? Az asszony, ahhoz, hogy örökké úton van? Ki örül az ilyesminek, nem igaz? Csavargó élet, a ma­gáé éppen úgy, mint az enyém. Örökké úton van az ember. Télen nyáron, vagy mint most, őszidőben. Már meg sem ismeri az ember a feleségét. Kunszabó, mintha nem neki beszélne, hallga­tott. Kis szünetet tartott, s azt gondolta: ezzel meg mi történt? Kezdte elölről, hogy a figyelmét maga felé for­dítsa. Más sofőr megkövete­li valósággal, meséljen. Vic_ céket, bármit, hogy el ne ál- mosodjék vezetés közben, Ez meg csak hallgat. Előszedte a vicceket is, vagy százat el­mesélt. Süket részvétlenség fogadta a csattanókat. Igye­kezetével olyannyira magá­ra maradt, hogy elbizonyta­lanodott. Oldalról sandított Kunszabóra, mi baja ennek? Az fejét előre szegve, lába a gázon, egyenletes hetvennel olyan elmélyülten vezetett, mintha a világon semmi más fontos dolog nem lenne. Ar­ca, mint a viasz, merev s ki­fejezéstelen volt. Sapkája mélyen a homlokában, száját keskenyre szorította. Bárány vette észre azt is, rossz úton járnak. Hohó, álljon csak meg, kiáltotta nevetve, lássa csak a fickó, tudlja ő jól, té­vedni emberi dolog. Térké­pét kiterítette ölébe, s ma­gyarázni kezdte, erre kellett volna. D él elmúltával Bá­rány Kornél már . nem esedezett egy helyeslő fejbólim- tásért, feléje fordulásért, mosolyért, csipetnyi érdek­lődésért. Már csak magában töprengett: mi van ennek a fejében? Mire gondol, ha képes ilyesfélére egyáltalán? Mi tartja oly szorosra zártan a száját? Tőle távol a figyel­mét? Ostoba fajankó. Vagy ellenkezően, bölcs? A más­kor oly szilárd magabiztos­sága romokban hevert. Ta­lán a hiba bennem van? Megalázkodtam előtte, s most semmibe vesz, véleke­dett az anyagbeszerző,, és már semmit nem akart. Mindezek után aludjak vele egy szobában, állt a szálloda előcsarnokában, s érezte a benzinszagú hallgatással tele van a szója. Tudta jól, így történik majd, csak az időt húzta, mígnem a szállodás kezdte: — Parancsolnak? — Kétágyast — mondta sóhajt­va. Amelyikben a két ágy egymástól száz kilométernyi­re van, tette volna hozzá szí­vesen. A bejelentőlapot a so­főr orra elé tolta. Nem töl­töm ki neki, mint azt min­denki másnak megteszem. Ennek nem és nem. Bosszú a benzinszagú némaságért. A sofőr a szomszéd asztal mellé telepedett, s hamarább végzett a kitöltéssel, mint Bárány Kornél. Ejha, ez igen, s elindultak a szoba felé. A sofőr mindvégig a háta mögött lépkedett. Bá­rány az ablak melletti ágyat foglalta el, Kunszabó az asz­tal mellé telepedett, s várni látszott. Bárány egyenest a fürdőszoba felé vette útját. Zuhogott a jó meleg víz a kádba, meg sem várta, hogy Bényi László vázlatfüzetéből Csavdar Sinov Vaszilevék hosszútávú programja megteljék, elnyúlt benne. EL elbóbiskolt, órányi idő telt el a menyországban. Amikor kijött, a sofőr még mindég az asztal mellett ült. Pillan­tást sem vetett rá, elindult az étterembe. Rendelt mar­hapörköltet, egy üveg Sop­roni Kékfrankost. A bort so. káig rágcsálta, mielőtt le­nyelte volna, így fagyasztot­ta el az egészet. Érezte, mint oldódik testében a nap nyir­kos unalma, a benzinszagú csömör. Éjfél után fizetett, fütyörészve indult szobájába. Remélte, a sofőr az igazak álmát alussza, s vígan hor­kol. Miikor ajtót nyitott, fényár csapta arcul, s Kun­szabó látványa, aki az asztal mellett ült. A változás annyi volt, hogy asztalon, széke­ken, ágyon nagy rajzok he­vertek, — egy családi ház részletei, műszáki példány­ban. Az ajtónyitásra Kun­szabó ijedten kapta fel a fe­jét. Kezében golyóstollat .markolt, akár egy kalapács­nyelet, ijedtében a földre ej­tette. Feje felett a csillár minden fénye ott csillogott a fekete üstökén. Arca pír­ban égett, vonásai kirajzo­lódtak, duzzadt szája piros volt. Homloka magas, akár egy professzoré. A szemük is találkozott egy hosszú pil­lanatra, Bárány semmit nem értett. Ki ez az ember, aki annyira rokonszenves1, ha a folyosón látja meg, önkénte­lenül köszön. Ö lenne az, akivel ma utaztam? Vagy a bor tette, hogy rózsaszínben látom az éjszakát? Reggel az esőáztatta úton dohogott a vén teherautó, amikor oldalra sandítva eszébe jutott az éjszaka. Va­jon melyik ember ül mellet­tem, fürkészte annak arcát. Amelyikkel tegnap indultam, s szenvedtem tőle egész nap, vagy az, amelyikkel egy szo­bában aludtam? Akivel teg­nap kínlódtam, állapította meg csalódva. Ugyanaz a la- pátnagy kéz, szél,es láb a gázpedálon, az előre szegett fej, s hogy egyre nézte, ugyanaz h benzinszagú csö­mör szorította össze a tor­kát. Minden olyan volt, mint tegnap, csak a kilométeróra mutatója ugrándozott a száz felett. Remegett a vén autó minden porci'kája, csöröm­pöltek platóján az acélhuza­lok. Örült, gondolta, de elha- rapta rosszallását. Helyette megerősítette éjszakai eskü­jét: nem szólok hozzá. Ha kilyukad az oldalam a kí­váncsiságtól, akkor sem kér­dezem meg, mit csinált éj­jel? Az eső kitartóan szórta tűhegyes kis ördögeit, nyö­szörögve hajlongott az ab­laktörlő. Hosszúlábú jege­nyék, majd vadgesztenyefók szaladtak mellettük az út két oldalán, boruló avar és eső­szag lódult be a fülkébe, s amikor tócsába hajtottak, felszökkent a vízsugár, szét­terült, mint két fényes an­gyalszárny. Az elmúlás eme sejtelmes szomorúságát rob­bantotta széjjel Kunszabó rekedtes hangja. — Ha minden jól megy, délre otthon vagyunk ... — Hogyan — pottyant az anyagbeszerző a sem álom, sem valóság világából Kun­szabó mellé. — Délre? Vala­hol meg kell állnunk ... Az­tán csak legyen meg az a napidíj, az is pénz. Maga •nem éhes? — Én otthon eszek. Ki kell mennem délután a ház­hoz — mondja a sofőr, és Bárányra néz. — Miféle házhoz? — Építkezem. A cserepet kell rakni, áznak a falak. — No lám ... Hol építke­zik ? — A Tómalomnál. Tavaly parcelláztak ... Ott. — Nem rossz hely. Már a cserepet rakják? Ki építi? — Ki más? Magam. Meg a család. A gyerekek is dol­goznak ... — Maga ért hozzá? — Amennyit kell, megta­nultam. Tavaly ősszel kiás­tuk az alapot, az idén nyá­ron felhúztuk a falakat. Vil­lany, víz benn van. A külső vakolás jövőre marad. Meg­nézheti majd, ha készen lesz... — fordul a sofőr Bá­rány felé azzal az éjszakai pirulással az arcán. — És miibe kerül ez ma­gának? — Ügy kétszázezer, saját rézsűben persze minden. Vet­tünk fel kölcsönt, volt is egy kis pénzünk. — Kétszáz? És lesz egy háza. Tudja ma mibe kerül egy ház? — Nekem ez kerül a leg­többe. Évekig gyűjtöttünk, évekig nyögjük. — Én a lakás felújításáért fizettem nyolcvanat. Gondol­ja meg, nyolcvanezer ugrott a zsebemből, a lakás nem is az enyém. Tanácsi... Hol van nekem kertem, gyü­mölcsfám, zöldségem? Mond­ja meg, hol. . . — Ki lakik a lakásban? Maga lakik. Ha valami tör­ténik, jön a tanács, megcsi­nálja. Ha nagyabb dolog, ad­nak helyette másikat... — Mi történhetne? — Sokminden. Csőrepe­déstől a földrengésig, min­den — mondja a sofőr, s az ülésnek dől, oldalról sandít az anyagbeszerző felé. — Menjen már, miért len­ne földrengés? — A Bakony környékén volt. Tudja hány ház dőlt össze? — Nem sok. Az egészen kis földrengés volt, a Ba­kony környéki... — Az nem volt nagy. De a mexikói? Hány ház dőlt össze? — Hol van ide Mexikó? Százezer kilométer, egymil­lió ... — A Bakony? Az nincsen messze... — A Bakony nincsen. Mondom, egészen kis föld­rengés volt... — Magának. Mert semmi baja nem lett tőle. Nem a maga háza dőlt össze, nem igaz? Azt mondják, a föld minden törésvonala mozgás­ban van. Maga tudja, mi az a törésvonal? — Hát. .. törésvonal. — A Bakonytól Japánig minden törésvonal. Azt is olvastam, hogy a mexikói földrengés epicentruma a Csendes-óceán térségében volt, közel a helyhez, ahol a franciák atombomba kísérle­tei folynak. — A földrengés mije? — Fészke. Rengés-köz­pontja. — Honnan veszi, hogy az atom.. . — Olvassa csak az újságo­kat ... Azt is írják, a víz, a földgáz és olaj kiemelések is előmozdíthatják a földké­reg alatti kőzetek mozgását. Aztán ettől megmozdulhat­nak a törésvonalak . .. — Meleg van itt. Minek fűt annyira? — Bárány le­veszi sapkáját, kigombolja kabátját. — Egyáltalán nem fűtök. Ügy látszik, a törésvonal olyas m i... — Minek olvas annyit? Látja, egészen belegabalyo­dik a törésvonalaiba. A földrengésekbe. — Magát ez nem érdekli, igaz? Van lakása, s ha ösz- szedől, kap másikat... — Ha összedől, alatta le­szek én is. Holtan, Nem kell betojni, mi az istennek ré­müldözik? Harminc éven­ként van nálunk földrengés. Nemrég volt, akkor mitől fél. Én is olvasok újságot, nézek tévét, a Bakony vidé­ken egészen kis földrengés volt. — Ez sem így van. Azelőtt nem volt... Kérdezze meg az öregembereket, mikor volt ebben az országban földren­gés? Soha. Most meg van. Az atom az oka, higyje el nekem. Meg is mondják az újságok, csak nem nyíltan. A sorok közt kell olvasni, abban, amit le sem írnak . .. — Maga csak ne okos­kodjon, mert nem tudós ... Nem kell félni, ha mondom, nem kell — neveti el magát Bárány. M egdöccen hájjal re_ dőzött gyomra, s éppen úgy nevetgél, mint ahogy, tegnap reggel, mindjárt indulás után lett volna kedve. Aztán így végig, egész nap. — Nem? — mosolyodik el a sofőr, s ismét előre dől, két nagy kezét a kormányra tapasztja, figyelmét az esőtől fénylő útra. — Azt mondja, nem? — Nekem elhiheti. Nem... A szó felszökken a szél­védő bal sarkába, s ott dön- gicsél sokáig, mint egy lát­hatatlan darázs. Több szó nem esett köztük az egész úton. Manapság minden hosszú­távú program szerint törté­nik. Vaszilék is elhatároz­ták, hogy a fiúkból, akit csak egyszerűen Tökfejű Kencsónak hívnak az osz­tálytársai, külkereskedőt csi­nálnak. /.< cél érdekében a következő fontosabb intézke­déseket foganatosították: — Ivánom elvtárs, a 4321. sz. általános iskola (itt ta­nul a fiú, Kelncsó) igazgató- helyettese Skoda típusú sze­mélygépkocsijának személyes patronálása, — közeledés Mimóza Pet- rovához, és rajta keresztül Szuzi Kocevához, annak a Koce Kocevnek a feleségé­hez, aki az általános előre­jelzések szerint legkésőbb há­rom év múlva a Külkeres­kedelmi Intézet vezetője lesz, — Kencsónak egy eszten­deig aktivista munkát kell végeznie a KISZ-ben és el kell jutnia legalább a bi­zottsági tagságig, —kapcsolatteremtés Zaha- rievékkel, Momekovék roko­naival (Ivanka Momekova az egyetemi felvételi bizottság elnöke), —háromezer db hatos tég­la beszerzése Varnenszki elv­társ részére, aki Kencsó Va- szilev matematikatanára, — Goncsó Angelov, Kencsó édesanyjának egykori vőle­génye révén barátkozás Va­nev elvtárssal (aki a 150. sz. aszfaltozóbrigád vezetője) an­nak érdekében, hogy le le­gyen végre aszfaltozva a 4321. általános iskola udva­ra, amiért az iskola igazga­tósága oly eredménytelen küzdelmet vív immár tíz esztendeje, — segítőkész lépés fogana­tosítása Kencsó részéről, aki egy táskát talál a villamoson százötvennyolc leva negyven sztotinkával, és a táskát le­adja a talált tárgyak osztá­lyán, majd ezután Szotirov, az ötödik emeleti szomszéd segítségével egy rövid újság­cikk megjelentetése a (Becsü­letes emberek rovatban, — ara papagáj vásárlásfl, lehetőleg piros-kék színben, zöld foltokkal és élénksárga farokkal Kencsó földrajzta­nárának, annak a vénlány­nak, aki szenvedélyesen sze­ret mindenféle tollas jószágot. — Fani Novopazarszka ve­seelégtelenségének gyógyke­zeltetése és részére szanató­riumi beutaló megszerzése; ő jelenleg nyugdíjas, de egyben prof. dr. Szotir Novopazarsz- ki, a neves szakoktató (kül­kereskedelmi ágazat) nővére, — stb. stb. ... Istenem, oltalmazd meg a külkereskedelmet Tökfejú Kencsótól! Tanya. Bóka Dezső festménye Fordította: Adamecz Kálmán DÚSA LAJOS Kinn a bárány, benn a tél Mint az eszelős hajtogatnám, hogy most már tiéd mindenem! — De hajamba túrsz, s ujjaid közt végül nem marad semmi sem. Mint jó orvos, úgy mosolyogsz rám, s míg emlős lényed súlya nyom, lefogsz, mint dühöngő bolondot, eleven kényszerzubbonyom! Nem vittem semmire — belátom, nem mérhető a hasznosságom, s a lélek maga mit sem ér. Havazik. Kórházi fehérben didergek, .s míg nézlek,' megértem, hogy kinn a bárány, s benn a tél. CSONGOR RÓZSA Törésvonalak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents