Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-05 / 30. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Lehotai Kálmán és 37 ladi lakos január 17-én meg­jelent levelére a következő tájékoztatást adom. A barcsi kenyérgyár naponta 10—11 tonna kenyeret gyárt, ebből 7—8 százalék a fehér kenyér. A termelési programot a kereskedelem által közvetített lakossági igé­nyek alapján állítjuk össze, és a szállítást is erre qla- pozzuk. Az utóbbi időben a fehér kenyeret osztó formázó gépsor többször meghibásodott, ezért helyette másfajta kenyér került kiszállításra. Megértjük a ladi lakosok pa­naszát, ezért intézkedtem, hogy a hibás alkatrészt újra cseréljék. A levélben megfogalmazott véleménnyel — misze­rint „a 24 forintos kenyér minősége sokszor rosszabb az olcsóbbnál” — nem értek egyet, mert azt a vizsgálati eredmények és a fogyasztói tapasztalatok nem igazolják. A történtekért az érintettek szíves elnézését kérem: a fehér kenyérből a szállítást folyamatosan biztosítom. Tisztelettel: Görög Attila gyiár vezető Barcs Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat Előadóművész fesztivál A költészet, a versmondás népszerűsítése érdekében immár kilencedik alkalom­mal rendezi meg április 8- án és 9-én a Művelődési Mi­nisztérium, a Magyar Szín­házművészeti Szövetség és a Magyar Rádió az Előadómű­vész fesztivált. A Költészet Hetéhez kapcsolódva Buda­pesten, a József Attila Szín­házban József Attila-műsort mutatnak be, Győrött, a Kis­faludy Színházban pedig Tóth Árpád-estet, a költő születésének 100. évforduló­ja tiszteletére. A fesztiválra színészek és működési engedéllyel rendel­kező előadóművészek jelent­kezhettek. Újdonság volt az idén, hogy nem a résztvevők hozták magukkal az estek anyagát, hanem szerkesztett programra jelentkezhettek. Az előző nyolc alkalommal a szerkesztőbizottság keze meg volt kötve, hiszen a ho­zott anyag eleve meghatároz­ta a produkció tartalmát, színvonalát. Az előre szer­kesztett műsor lehetővé te­szi, hogy — akárcsak a színházakban — ren­dezői elgondolás alap­ján szülessék színvona­las és újszerű előadás. A „hozott anyagban” ugyanis többnyire az irodalmi pódiu­mok közönsége, illetve a költészet iránt érdeklődők előtt, jól ismert irodalmi al­kotások szerepeltek, amelye­ket a művészek gyakorta tűztek műsorukra. Az előre szerkesztett műsorban lehe­tővé vált, hogy a hagyomá­nyos József Attila-esten olyan művek is elhangozza­nak, amelyek a XX. századi költészet e kimagasló alak­jának kevésbé ismert versei­vel, írásaival, illetve a róla szóló alkotásokkal is gazda­gítják a programot. Ezzel a megoldással a második iro­dalmi est anyaga is egysége­sebbé válhat: a jövőben akár egy korszakot, akár egy al­kotót mutathat be, vagy év­fordulóhoz kapcsolódhat, mint az idén a Tóth Árpád­előadóest. A fesztiválra mintegy 60- an jelentkeztek, közülük vá­lasztják majd ki a fellépő művészeket. Rajtuk kívül olyan élvonalbeli színművé­szeket, előadóművészeket is meghívnak, akiknek egyéni­sége, művészete mindemkép­pen erősíti, gazdagítja az irodalmi estek tartalmát, színvonalát. Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 30. szám 1986. február 5., szerda Á holt idő is hasznot hoz Hasznos hulladék gyűjtés a mezőgazdasági üzemekben A legtöbb mezőgazdasági üzemiben már javában ké­szülnek a tavaszi munkákra. Addig is azonban míg a föl­deken nem indulhatnak a gépek, a karbantartó, felújí­tó feladatok jelentik a fő foglalatosságot a termelőszö­vetkezetekben és az állami gazdaságokban. Ezt a tavasz- várást megelőző időszakot vá­lasztotta immár évek óta a hasznos hulladékgyűjtés idő­pontjául a MÉH Nyersanyag- hasznosító Vállalat arra, hogy a gazdaságokban fel­gyülemlett, számukra már ér­téktelen, ám másodlagos nyersanyagként nagyon is fontos hulladékok gyűjtésére akciót szervezzen. — Mit és hogyan gyűjte­nek be ilyenkor a MÉH te­Balettverseny Első ízben vesznek részt szovjet és magyar balett- művészek az Egyesült Álla­mokban rendezett balettver­senyen. A Mississippi államban le­vő Jacksonban az idén jú­niusban megrendezésre kerü­lő versenyre három szovjet művészt neveztek: a moszk­vai akadémiai nagy szín­ház két fiatal szólótáncosál — Nyina Aniasvilit és And­risa Liepát, valamint a do- nyecki operaház táncosát, Vagyim Piszarjevet. A nevezett magyar tánc­művészek: Király Melinda, Volf Katalin és Kováts Ti­bor, mindhárman az Állami Operaház társulatának tag­jai. Dózsa Imre, az Állami Balettintézet igazgatója a zsűri tagja lesz. lepek a gazdaságoktól? — erről kérdeztük Weisz József- nét, a Dél-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Válla­lat kereskedelmi osztályának munkatársát. , — Ez az akciónk évről év­re ismétlődik és nagyon jo eredménnyel szoktunk zárni egy-egy ilyen időszakot. A- január 1 -tői március 31-ig tartó, mezőgazdasági üzemek számára meghirdetett akció azért is kedvező, mert ezek­ben a hónapokban nyugal­masabb az élet a gazdasá­gokban, van idő a hulladékok összegyűjtésére és még szál­lítójármű is van, hogy a te­lephelyre elvigye a hulladé­kokat. Gépeket, alkatrésze­ket, használt akkumulátort, A Kapós Volán Tours ok­tóber óta viseli új nevét. A névváltoztatással önálló kül­kereskedelmi jogot is kapott. Újdonságnak számít, hogy az ügyfelek nemcsak a Vo­lán Tours iroda útjaira fi­zethetnek be, hanem választ­hatnak más programokból is. Kísérletképpen tavaly a Ma­lév Air Tours ajánlatai közül kereshette ki mindenki a megfelelő utazást, az idén pedig már a Lokomotív és a Penta Tours irodák program­jaira. is jelentkezhetnek. A Volán Tours a megye- székhelyen és környékének gázpalackokat és fűtőolajat szállít házhoz és üzemeltet­fóliát, üveget és papírt vá­sárolunk a gazdaságoktól. Ha saját maguk gondoskodnak a beszállításról, akkor tonnán­ként 200 forint fuvardíj té­rítést adunk. — Milyen tapasztalatokat szereztek e téren, vagyis ta­karékosak-e a somogyi gaz­daságok? — Az idei akciónknak még a kezdetén vagyunk, így még nincsenek pontos, összesítő számadataink, ám a korábbi évek tapasztalatai szerint a Somogy megyei gazdaságok élen járnak a hasznos hulla­dékgyűjtésben,, s remélem, hogy ez az akciónk az eddi­giekhez hasonlóan jó ered­ménnyel zárul. N. Zs. nek negyvennégy bérkocsit. Az önálló beutaztatási jog birtokában az idén szeretnék kétszeresére emelni a Bala- ton-parti szálláshelyeket. Az idén is lesz nőnapi túra, Ve­lence—Graz—Bécs. valamint Pozsony—Pöstyén útvona­lon, illetve Leningrádba vi­szik a jelentkezőket. Most készítik elő a Ma­gyarországon először meg­rendezésre kerülő úgyneve­zett Off-Road Fesztivált, azaz a személygépkocsik terep­versenyét. Eddig négyszáz je­lentkezőt regisztráltak. A mündheni Lotus utazási iro­dával közösen szervezett ver­seny május 1—4-e között lesz Somogybabodon. Terepversenyt rendeznek Somogybabodon Tetanusz védőoltás idős embereknek Három szükséges a védettséghez Tetanusz elleni védőoltást kapnak az idős emberek is — jelentették be kedden az Egészségügyi Minisztérium­ban tartott sajtótájékoztatón. Dr. Vass Ádám és dr. Szat­mári Marianna, az Egészség- ügyi Minisztérium osztály- vezetői, valamint az Orszá­gos Közegészségügyi Intézet osztályvezetői, kórházi főor­vosok, a Magyar Általános Orvosók Tudományos Egye­sületének képviselői elmond­ták: az egészségügyi minisz­ter rendelete szerint ebben az évben tetanusz elleni vé­dőoltást adnak az. 1916. ja­nuár 1. és 1925. december 31. között születetteknek. Meg­felelő védettségük kialakítá­sa érdekében három oltás szükséges, egy vagy két ol­tás nem elegendő a teljes védettséghez. Az elsőt április 1-je és május 15., a másodi­kat május 1-je és június 15. között, míg a harmadikat — az úgynevezett emlékeztető oltást — 1987 tavaszán adják a körzeti orvosok. Az oltás időpontját névre szóló meghívóban közük az érintettekkel. A szakemberek kérik: e korosztálybeliek kö­zül azok, akikhez május 7-ig valamilyen ok miatt nem jut el a meghívó, saját érdekük­ben keressék meg körzeti or­vosukat. Hangsúlyozták: a védőoltás mellékhatást nem okoz. Fontos, hogy az oltási igazolványt mindannyian megőrizzék, ennek megléte esetleges sérülésikor befolyá­solja az orvos tennivalóit. A következő évben ilyen védő­oltásban részesítik a 45—60 éveseket. A későbbiekben döntenek a 70 évnél időseb­bek védőoltásáról is. A 45 évnél fiatalabbak részesültek már tetanusz elleni védőol­tásban. A tetanusz elleni szerve­zett, kötelező védőoltás ki- terjesztése az idősebb lakos­ságra azért szükséges, mert ők nem részesültek szerve­zetten ilyen védőoltásban. Emiatt elsősorban őket ve­szélyezteti e betegség alatto­mos kórókozójá, amely szennyezett sérüléseken jut­hat az emberi szervezetbe. CSÚSZÓSAK AZ UTAK Kedden az előző naphoz képest lényegesen kedve­zőbbek a közlekedési fel­tételek az országutakon. Az autópályákon és a fő­utakon a havas szakaszokat is megtisztították, csupán a helyenként előforduló jég­bordák nehezítik a közleke­dést. Veszprém megyében a 82-es számú főúton Veszprém és Gézaháza, va­lamint a 83-as számú úton Városlőd és Farkasgyepü között síkos szakaszok még előfordulnak. Borsod me­gyében is csúszósak az az utak. Miskolc és Nyék- ládháza között a 3-as úton deresedés, a 25-ös és a 27-es úton pedig jégbordák miatt lassabban haladhat­nak a járművek. Hídépítés miatt az 55-ös számú főutat Pörböiynél továbbra is lezárva tart­ják. A 65-ös számú főúton Siófokon csatornaépítés miatt elterelitek a közleke­dést. Milyen hosszú a kínai nagy fal? Ellentétben a közhiede­lemmel, a kínai nagy fal teljes hossza nem tízezer li, azaz ötezer kilométer, ha­nem ennek a tízszerese, az­az nem kevesebb, mint öt­venezer kilométer. Erre a a tudósokat és történésze­ket is nyilván meglepő kö­vetkeztetésre jutott egy kínai fényképész, aki élet­céljául tűzte ki, hogy tiszta vizet önt a pohárba a legendás nagy fal építé­sének története és hossza körüli vitában. Cseng Ta-lin, az Üj Kí­na hírügynökség fotóripor­tere gyermekkora óta jár­ja a kínai tartományokat, hogy felderítse a nagy fal sokak által már észre sem vett helyi maradványait. A helyszíni tapasztalatok és a klasszikus irodalmi, történelmi és vallási do­kumentumok beható tanul­mányozása alapján rájött, hogy szöges ellentétben az általános hiedelemmel, a nagy fal nem kizárólag Csín Si-huang császár uralkodása idején (időszá­mításunk kezdete 221—207) épült, hanem a császár halála után is folytatódott, s teljes hosszának kiépíté­sében legalább húsz kínai dinasztia és kisebb király­ság vett részt. Az erődíté­seket és egyéb katonai lé­tesítményeket is beleszá­mítva a nagy fal valójá­ban 16 kínai tartományt szel át, s nagy hányada nem köböl és téglából, ha­nem földből és vályogból épült. A nagy fal némely szakaszai az idők folyamán részben vagy teljesen el­pusztultak, nyomai azon­ban ma is megtalálhatók. Most már a tudósokon a sor, hogy megerősítsék vagy megcáfolják a nagy fal szerelmesének Kína történelme szempontjából egyáltalán nem mellékes jelentőségű állítását. Tarka sorok Fecseg Fehér panaszkodik ba­rátjának, hogy a felesé­ge mennyit fecseg: — Képzeld, reggel fel­kel és elkezd beszélni és beszél, és beszél. Egész estig beszél. — Na és miről beszél? — Azt nem árulja el... Pályaválasztás — Mi leszel, ha fel­nősz? — teszi fel a kér­dést a tanítónő a kis Félixnek. — Festő, orvos, vagy ablaktisztító — válaszol­ja a gyerek. — Mégis, melyik fog­lalkozást választanád legszívesebben ? — Nekem teljesen mindegy — válaszolja Félix —, hiszen mind­három foglalkozásnak az az előnye, hogy sok ruhátlan alakot látha­tok. Pech — Miért olyan rossz­kedvű, téesz-elnök elv- társ? — Az újság írt a két legjobb fejőnőnkről... — Csak nem bírálják őket? — Dehogy, inkább di­csérik! — De hiszen ez nagy­szerű ! — Ugyan! A szomszéd kolhoz holnap küldi hozzájuk a kérőket... Győzelem A skót is, az angol is lakodalomra hivatalos. Az ünnepi asztalnál egy­más mellé kerülnek, és beszélgetni kezdenek ar­ról, ki milyen ajándékot hozott az ifjú párnak. — Én egy tizenkét sze­mélyes teáskészletet hoz­tam — mondja szeré­nyen az angol. — Én pedig — vágja ki büszkén a skót — egy nyolcvannyolc személyes teaszűrőt. Ami biztos ... Gerd Frőbet, a népsze­rű nyugatnémet színészt arról faggatta egy fran­cia újságíró, mit gondol, milyen biztosra vehető változásökkal számolha­tunk a 2000. évben a filmvilágban. Frőbe gon­dolkozott egy pillanatig, azután azt mondta: — Csak egyetlen do­logban vagyok biztos a 2000. évet illetően. Bri­gitte Bardot akkor már hatvanhat éves lesz ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents