Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-04 / 29. szám

1986. február 4., kedd Somogyi Néplap 7 Széchenyi-szobrot állít Kaposvár Közgyűlés a városszépítő egyesületnél Tegnap tanácskozott a Ka­posvári Városszépítő Egyesü­let közgyűlése, amelyen meg­vitatták a tavalyi munkát és elfogadták az idei progra­mot. Eljöttek mindazok, akik kötődnek a megyeszékhely­hez, s tenni, dolgozni is akarnák szépítéséért, értékei megóvásáért. A közgyűlésen ott volt Kálmán Sándor, a városi pártbizottság titkára, dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese és dr. Kanyar József levéltáríigaz- gató, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke. Az egyesület elnökségének beszámolója úgy nyugtázta, hogy a munkatérvben rögzí­tett feladatok nagyobb ré­szét sikerült végrehajtani tavaly. Apró, önmagában nem jelentős, de a város ar­culatát mégis sokban javító munka volt ez, amelyen ki­csinyenként összegződik, s válik a városképet egészsé­gesen formáló benyomássá. Egy több mint száz éves megmaradt szecessziós darab alapján elkészítették pél­dául a sétálóutca számára száz darab pad gyártásának terveit: Hat éve .működik már az egyesület, s munkájának eredményei immár életünk, környezetünk részévé váltak. Idei terveik között tallózva széles körre terjed ki tevé­kenységük. Egyebek között szeretnék felújítani és elhe­lyezni Roboz István emlék­tábláját. Négy kandelábert állítanak fel a Csokonai fo­gadó és. az élelmiszeripari .Szakközépiskola előtt. A vá­rosközpont több utcájában is kicserélik az elhasználó­dott, kevésbé esztétikus zász­lótartó kosarakat. ELkészí­parki Zsolnay-iivókút előké­szítésének munkáit részle­tezte. Csonka Endre a köz­tisztaság érdekében emelt — szenvedélyesen — szót. Szi­getvári György emelkedett hangú hozzászólásában a vá­rosközpont rekonstrukciója, értékeinek összehangolt meg­óvása érdekében beszélt. Többen foglalkoztak Ka­posvár régi, patinás' utcane­veinek „visszákeresztelésé- vel”. Somogyi József fölve­tette, hogy a Kossuth tértől a Dorottyáig kapja meg a jelenlegi Május 1. utca régi nevét, amli jelenleg is élénken él a köztudatban. Legyen újra Fő utca. Sok hasznos javaslat hangzott el még. A közgyűlésen támogatták a városi tanács és az egye­sület közös javaslatát, hogy Kaposvár állítson egy egész alakos Széchenyi-szóbrot. Anyagi fedezetének egy ré­szét társadalmi mozgósítással kívánják előteremteni — mondta Pap Járcos a városi tanács elnöke. A szobor fel­állításának tervét megalapo­zandó dr. Kanyar József rö­vid előadást tartott a Szé- cheny.i-család somogyi kap­csolatairól. Széchenyi Ferenc a megyében volt főispán, s fia, István pedig 1835-ben Kaposvár díszpolgára leit. Bezerédí Zoltán színművész a. múlt századi nagy magyar politikus és gondolkodó mű­veiből olvasott föl részlete­ket. . ­Végül Kellner Bernét nyugalmazott könyvtárigaz­gató köszöntötte 85. szüle­tésnapján a városban élő képzőművészt, Z. Soós Ist­vánt. A parkett nem hullámzott Hajósbál a tóparton Estére kelve megállt a szél, lecsillapodtak a hullá­mok, bár ennek nem volt semmi jelentősége. A bálo- zók talpa alatt nem himbá­lózott hajó: színek, ruha­költeményeik, fiatalok és fia­talabbak hullámzottak a fényben. Földig érő és át­tetsző, tűzpiros ruhakölte­ményben egy ifjú hölgy „zu­hant” az előtér foteljébe a hosszú tánc után,, s boldog- kimerülten sóhajtotta maga elé: hát ez csodálatos! Pe­dig hol volt még a haníjal... Egyszemélyes köavóle- ménykutatásom eredménye: a hajósok egyenruhája volt a legszebb! Most is szigorú tartást, férfiasságot fejezett ki. Hát még azok, akik ma­gukra öltötték. És ők voltak a legifjabbak, a házigazdák. A 78 éves Papp Gyula nyugdí­jas hajóvezető évtizedek óta rendező ezen az országos hí­rű farsangi eseményen, s a „Mackó” (én hívom így év­tizedek óta a hatalmas ter­metű Riedl Jánost) fiata- labbnál csinosabb ifjú höl­gyekkel ropta a táncot, mi­közben az asztal sarkától so­katmondó mosollyal kacsin­tott rá a felesége: „Igazi férfi vagy!” Kanfetti-özön 'hullott és szerpentin-erdő hajolt a bálo- zókna szombaton este, ami­kor 61-edszer rendezték meg Siótokon a híres-nevezetes hajósibált — ezúttal a SZOT Ezüsfpa-rt üdülőjében. 12 ételes és 10 italos felszol­gáló (na.m rossz arány!) ci­kázott az asztalok között: töhb mint 600 vacsorát, 500 kávét és- 400 üveg bort szol­gáltak fej — éjfél után . egy óráig! (Tegnap valaki a fü­lembe súgta: a konyha és a vendéglátó csaknem 200 000- et forgalmazott, de nem ez volt a fontos.) Szolidan és jókedvűen, Speri István fő­rendező irányításával (alig­hanem ő „táncolt” a legtöb­bet azért, hogy minden rendben legyen) ragyogó hangú latban töltöttek el a hajósok egy éjszakát bará­taikkal. S hogy sokan van­nak, az a hajósfoálon is ki­derült. Éjfél után tombola — ahogy az már elmaradhatat­lan. Negyvenöt nyeremény talált gazdára, s a humor kedvéért még a főnyeremé­nyek főnyereménye is. A kormánykerókfoől készült csillár után ugyanis nagy meglepetésre bejelentették: ifjú hölgyet sorsolnak most; szobájának száma ez és ez ... Kápolnási Kati, a 17 éves nagykanizsai kislány vállalta a játékot; karonfog­va vonult vissza a nyertes­sel, akiről többen azt hit­ték: a férje, mások, hogy az unokatestvére, megint má­sok: bárki legyen is, sze­rencsés fickó. Kedves játék volt. S ha egyszer-egyszer pihenni vágytak a zenészek (hogy ddbhártyáink is rege­nerálódhassanak), némi be­szélgetésre is nyílott alka­lom. A hajósból egyébként reggel ötig tartott., s akkor még százan voltak a terem­ben! Föltámadt a szél, a hullá­mok nyaldosták a partot, de higgyék el: a parkett egy percig sem hullámzott, a bá- lozók talpa alatt. . .. J. B tik a Zselic-szökőkút kör­nyezetének térburkolatát. Rendbehozzák a Vaszary- szöbort. Feliújítják a városba vezető főutak melletti kö­szöntőtáblákat. Újra szer­kesztik és kiadják a kapos­vári utcákat, tereket és a vá­ros térképét tartalmazó kis füzetet, a Lévai József tol­lából származó kaposvári történetekkel együtt. Szeret­nék földolgozni Lamping Jó­zsef építészmérnök szakmai- építészeti hagyatékát, s az 1873-tól megjelent kaposvári képeslapokból is terveznek egy kiállítást. Sokágú tehát a munka, amit az egyesület végez, és ezt a sokszínűséget tükröz­ték a beszámoló vitájában fölszólalók is. Mi lesz a ka­posvári katonatemető sorsa? — kérdezte Horváth Zoltán. Szántó Gábor az egyesület alelnöke a fiataloknak a fá­sításban való sokoldalú ér­deklődéséről beszélt. A tár­sadalmi munkát szervező szák osztály nevében dr. Vé­kony László a Szabadság­Felkészült a tavaszi munkákra a kaposvári Agroker Vállalat a talajelőkészítéshez, a ve­téshez és növényvédelmi munkákhoz szükséges gépekkel. 60 kis-, közép és nagy kate­góriájú traktor várja a tavaszi indulást. A közeljövőben újabb, az NDK-ból érkező traktorok és román vetőgépek érkezését várják HÍREK Február 17 A Nap 7.08 órakor kél, s 16.49 órakor nyugszik; a Hold 3.23 órakor kél, s 11.30 órakor nyugszik. A várható időjárás: Kedd Janka, Ráhel Gyakran lesz erősen felhős az ég és sokfelé várható többnyire gyenge havazás. A keleti, délkeleti szél élénk, napközben időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden mínusz 4, plusz 1 Jók között alakul. — Vadas Józsefet, a Ka­posvári Városi Pártbizottság tagját köszöntötték a me­gyeszékhely párttestületé­nek vezetői abból az alka­lomból, hogy az idős kom­munista a napokban ünne­pelte 70. születésnapját. Va­das József csaknem har­minc éve tagja a városi pártbizottságnak; születés­napján Tolnai Sándor első titkár átadta a testület aján­dékát. — A VI. ötéves terv telje­sítésének tapasztalatai és a gazdasági építőmunka fel­adatai a VII. ötéves terv időszakában címmel Havasi Ferencnek, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárá­nak a Politikai Akadémián január 15-én elhangzott elő­adása alapján füzetet jelen­tetett meg a Kossuth Könyv­kiadó. — A nagyatádi cérnagyár az idei tervezett 1910 tonna gyártmányából 11.10 tonna fonalat szállít külföldre. Új piacuk az HSA, ahová 15 tonna fehér, kötésre és szö­vésre alkalmas cérnát ’szál­lítanak. Franciaországba ugyanekkora tétel, de a megrendelő kívánságának megfelelően új technológiá­val lazán csévélt fonalat küldenek. Yoko Ono Budapesten Békekoncertet rendeznek március 14-én a Budapesti Nemzetközi Vásár A-pavi- lonjában. A koncert sztárja Yoko Ono lesz, aki jelenleg a „Csillagbéke" című euró­pai koneertkörúton ves2 részt. Előadásának központi gondolata: tiltakozás a csil­lagháború ellen. — Pal-Secam műszer Bog- lárlelléről. Saját fejlesztésű integrált áramköröket épí­tenek be a híradástechnikai szövetkezet boglárlellei üze­mében az exportra készülő Pattern generátorokba. A korszerű alkatrészek lehető­vé teszik,- hogy a műszer meglepően kis mérete elle­nére sókat tudjon, és kevés energiát fogyasszon. 50 évvel ezelőtt, 1936. február 4-én, 42 éves ko­rában halt meg kommunista meggyőződéséért a hitleri Né­metországban Edgar André kikötőmunkás, a németor­szági kommunista mozgalom nagyszerű harcosa. Egész fiatalon bekapcsoló­dott a munkásmozgalomba, majd az első világháború éveiben — mint a front bor­zalmait is megjárt katona — a háborúellenes küzdelmek­be. Kiváló szónok és kitűnő szervező volt, aki 1923-ban tagja lett Németország Kom­munista Pártjának; csakha­mar a Vörös Frontharcos Szövetség hamburgi szerve­zetének vezetőjévé választot­ták nieg. Mint a szövetség el­nevezéséből is (kitűnik, az ab­ban tömörülő egykori front­harcosok minden imperialista háború ellen küzdelmet hir­dettek, s meggyőző példákkal bizonyították, hogy az impe­rialista háború a munkáso­kat, a munkásságot teszi leg­inkább tönkre. A Vörös Frontharcos Szövetség szer­vezetei az első világháborút követő években gombamódra szaporodtak el Németország­ban ; e szervezetek élére a legtöbb helyén kommunista, vagy harcos szocialista mun­kásokat, egykori frontharco­sokat választottak. Közéjük tartozott Edgar André is, akit 1933-ban a fa­siszták letartóztattak, majd Hamburgban kivégeztek. A spanyolországi nemzetközi brigádok egyik zászlóalja az ö névét viselte. — Somogyi gazdászmu- latság — tizenkilencedszer. Csaknem két évtizedes ha­gyománya van a farsangi gazd ászba lóknak megyénk­ben; több mint félezer agrár- szakember és családtag kere­kedik fel ilyenkor a Drává­tól a Balatonig, s tölt el egy estét Kaposváron. Az idén február 22-én tartják össze­jövetelüket a Kapos étterem­ben. s a rendezők most is mintegy ötszáz résztvevőre számítanak. — Molnár Erik, a magyar munkásmozgalom kiemel­kedő személyisége tiszteleté­re emléktáblát avattak a ró­la elnevezett utcában hétfőn Budapesten a XI. kerületben. Molnár Erik a felszabadu­lás után Kecskemét város első pántlikává volt. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3, 5 és este 7 órakor: A PO- SZEIDON KATASZTRÓFA (14). Szabad Ifjúság: de. 10, du. 5 és este 7 órakor: A HÁZIBULI FOLYTATÓDIK. Rákóczi mozi: du. 6 órakor: ÁDÁZ HAJSZA (16). Mozimúzeum: du. fél 6 és este fél 8 órakor: FILMMÚZE­UMI HETEK: AZ UTOLSÓ TANGÓ PÁRIZSBAN (18). Mar­cali, este 7 órakor: JÁTSZANI KF.LL! (14) Barcs: este 7 ára­kor: BREAK. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Tévétorna. 9.00—10.00: Is­kolatévé. 10.00: A magyar pusz­ta. 10.50; A vasrács. 11.45: Kép­újság. 14.55—15.55: Iskola-tv. 16.00: Hírek. 16.05: Három nap tévéműsora. 16.10: Elnök. Fran­cia film. 17.55: Képújság. 18.05: Diagnózis. 18.30: Iparvilág. 19.05: Mini-Stúdió '86. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hírauó. 20.00: Az Aphrodité-örökség. 20.55: Stúdió'86. 21.55: Felkíná­lom. 22.45: Tv-híradó 3. Budapest 2 17.33: Műsorismertetés. 17.35: Tv-Basic tanfolyam. 18.05: Autó­motorsport. 18.25: Képújság. 18.30: Körzeti adások. 19.35: Üdvözlet Ndebeleföldröl. 20.00: Gondolkodó. 20.40: Glenn Gould zongorázik. 21.00: Tv-híradó 2. 21 .20: Dzsmal fája. 22.45 : Kép­újság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: És a tubát a Huber fújja. Családi soro­zatműsor. 9.30: Angol nyelvlec­ke. 10.00: Iskola-tv. 10.30: A torzszülött. Amerikai film. 12.10: Hétfő esti sport. 13.05: Hírek. 14.00: Balduin, a szárazúszó. Francia—olasz film. 15.25: Ho­mo technologicus. 15.45: Vörös- íehér-vörös. Kívánságműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: MI. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv- híradó 1. 20.15: AIDS: Világjár­vány. Dokumentumműsor. 21.15: Dallas. Tv-filmsorozat. 22.00: San Marco-i álarcok. Filmriport a velencei karnevál­ról. 22.45: Galéria. 23.15: Ök ket­ten. Bűnügyi sorozat. 0.05: Hí­rek. Osztrák Tv 2 16.30: Iskolatévé. 17.00: Orien­táció. 17.30: Sport. (Sí VB. Férfi Super G.j Női műlesiklás. 18.00: Mi az? Vetélkedőműsor. 18.30: Knight Rider. Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv-híradó 2. 21.35: Kul­turális magazin. 21.45: Kettes klub. Utána.: Hírek. Jugoszláv Tv 1 13.25: Elmulasztották — néz­zék meg! 14.25: Jó napot! 16.15-: Mese 'a képeskönyvről. Adás gyermekeknek. 16.45: Jugoszláv kosárlabda-bajnokság: Zadar— Cibona. 18.15: Tudományos fel­fedezések nyomában. 18.45: Szá­mok és betűk. Vetélkedő.. 19.05: Tv-naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Jelzések — belpolitikai adás. 21.00: Rajan leánya. Amerikai játékfilm. 0.10: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.15: Mai kulturális prog­ramok. 8.20: Társalgó. 9.44: Éneklő ifjúság. 10.00: Hírek. 10,0.5: Diákfélóra. 10.35: Dallal üzen Ázsia. 10.51: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 11.32: In­dul a bakterház. 12.00; Déli kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hangverseny délidőben. 13.50: Francia madrigálok. 14.00: Hí­rek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15,00: Arcké­pek a német irodalomból. 15.17: Operettfinálék. 16.00: Hírek. 16.05: Hallgatózó. 17.00: Világ- 3blak. 17.30: Beszélni nehéz. 17.42: Réklám. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Mai könyvajánla­tunk. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Gon­dolat. 20.00: ..Nótaest. 20.40: Mi a titka? 21.30: Záróvonal. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpoli­tika. 22.30: Könnyűzene. 22.50: Rögeszméim. 23.00: Sztravinszkij; Ágon. 23.24: Az Amadeus vonós­négyes játszik. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.08: SLágerműzeum. 8,50: Az SZKP XXVII. kongresszusa elé. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Fúvós-szólis­ták. 12.30: Népi zenekarok mű­sorából. 12.58: Műsorismertetés. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Zenés dél­után. 14.15: Leszler József nótái­ból. 14,40: Kapaszkodó, 15.00: Hírek. 15.05: Könnyűzene Finn­országból. 17.27: Reklám. 17.30: Tini-tonik. 18.30: Talpalávaló. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiata­loknak! 20.00: A másik ember a határ. 20.24: Olasz slágerek. 21J00: Hírek. 21.05: Cserebogár, sárga cserebogár... 21.30: Nép­dalkörök pódiuma. 21.55: Zene­közeiben a hallgató. 23.00: Hí­rek. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: A kiállító- termek programjából. 9.08: Zene­kari muzsika. 10.23: Kamaraze­ne. 11.35: Beatrice di Tenda. 12.40: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. 13.00: Hí­rek. 13.05: Külpolitikai arckép- csarnok. 13.20: Láng István mű­veiből. 13.59: Népballadák. 14.15: Szimfonikus zene. 15.25: Zenei tükör. 16.00: Cár és ács. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 18.30: Na matemjem jezyku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: A Bu­dapesti Madrigálkórus és a Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 20.05: Eszmecsere a Magyarok Világszövetségében. 20.55: Jan Akkerman dzsessz­együttese játszik. 21.30: Üj le­mezeinkből. 22.37: operaest. 23.30—23.33: Hírek. — 59 sérüléssel járó köz­lekedési baleset történt ha­zánkban a hétvégén. Ezek közül hétnek halálos áldoza­tai, huszonkettőnek súlyos, harmincnak pedig könnyű sérültjei voltak. — Ma nyílik meg Barcson a Dráva Múzeumban Giczi János festőművész kiállítása. A tárlátot Pogány Gábor mű­vészettörténész nyitja meg délután fél hatkor. A kiállí­tás április 7-ig lesz nyitva. — A Rivaldafényben cí­mű sorozatban Galambos Erzsi és Haumann Péter adott nagysikerű műsort a hét végén Siófokon, a Dél­balatoni kulturális központ­ban. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11.510 & Rendőrségi felhívás A keszthelyi rendőrkapi­tányság nyomozást folytat sorozatosan elkövetett csa­lás bűntettének alapos gya­núja miatt Németh János 43 éves. Keszthely, Széndeffy u. 20 a szám alatti lakos el­len, aki magánszemélyektől különböző összegű kölcsö­nöket vett fel — zöldség- kereskedői és más üzleti te­vékenységének fellendítésé­re hivatkozva. A rendőrség kéri, akiktől Németh János pénzt kért kölcsön, jelent­kezzenek a keszthelyi kapi­tányságon (Keszthely. Deák F. u. 31. sz.) vagy telefonon (Keszthely: 12-234), ameny- nyiben távol laknak, vagy elfoglaltságuk miatt akadá­lyoztatva vannak, a legköze­lebbi rendőri szervnél. — Cooptourist hírek: Tstam­buli lársasutat szervezünk 1986. április 7-től 12-ig időpontban.. Jelentkezés 1986. február 10-ig a 12-038-as telefonszámon, Kapos­vár, Kossuth L. u. 8. (89722) — A Kapos Volán Tours (Vo­lán Utazási Iroda) a Forma l-.es autóverseny, csoportos és egyéni belépőjegyeinek elővételben tör­ténő árusítását megkezdte. Te­lefon : 12-222. (89728)

Next

/
Thumbnails
Contents