Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám

I AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XUI. évfolyam, 46. szám Ára: 1,80 Ft 1986. február 24., hétfő KEVESET, DE JÓL! Gyakori ma nálunk — okkal, de néha az esemény, sze­mély súlyát túlértékelve — a nevezetes évfordulók ün­neplése. A progressziót, az emberi haladás kimagasló harcosait emlékezetünkbe idézni fontos dolog: segíti az értékmegőrzést, viszo­nyunk tisztázását az érté­kekhez. Különösen érdekes a nagy magyar zeneszerző, Liszt Fe­renc életműve, személyisége. A virtuóz előadó és roman­tikus zeneszerző születésé­nek 175. és halálának 100. évfordulójára épp az idén emlékezik a zenei világ. Ez az egyszerű, tényközlő mon­dat mindjárt a kérdések garmadáját gerjeszti. S köz­tük a legfontosabbat: miénk- e Liszt? Magunkénak vall- hatjuk-e Magyarországon a Doborjánban (ma az osztrák Burgenland hoz tartozik) született, német anyanyelvű mestert? A Liszt család ma­gyar eredetéről azóta is vi­tatkoznak honi és külföldi kutatók. Igaz, e „hírhedett zenésze a világnak” minden ilyen vitát fölöslegessé tett, hiszen ha életében Európa más országaiban, városaiban élt is, mindenkor magyar­nak vallotta magát. Mun­kálkodása szellemét Széche­nyi István egyik jelmonda­tával lehetne meghatározni: „Tiszta lélök, tiszta szán­dék, akár siker, akár nem!” S ami még fontosabb, magunkénak vallhatjuk-e jó lelkiismeretiéi Liszt szellemi örökségét? Vajon méltó ré­sze-e nemzeti kultúránknak az ő muzsikája, emberi-mű­vészi magatartása? Elmond-^ hatatlan, mennyit kaptunk tőle életéhen, mennyi hullt ránk sugárzó egyéniségéből, a magyar kultúra fejleszté­sét szolgáló nemes törekvé­seiből, alkojtói zsenialitásá­ból. Ismerjük-e eléggé a szenvedélyes lobogású, nyug­hatatlan, romantikus férfiú­nak a magyar zenei életet erjesztő szerepét? S vajon a szellemi minősége — amit képviselt — szolgál-e mér­céül mindennapjainkban? Az ország sokféle rendez­vénnyel emlékezik majd a nagy zeneszerzőre. Hangver­senyek, kiállítások, szép ün­nepi beszédek, cikkek sorá­ból válogathat az idén az érdeklődő. A tervek szerint Liszt-múzeum is nyílik Bu­dapesten, s nemzetközi szim- poziont is rendez az Akadé­mia. Szőkébb pátriánkban is minden bizonnyal készül­nek a megemlékezésre. A Filharmónia idei, tavasszal záruló haogversenyévadján nem szerepel ugyan Liszt- mű, s értesüléseink szerint nyárig egyéb rendezvényt sem terveznek Liszt emléké­re az őszi hangversenyen azonban aligha mulasztják el műveinek műsorra tüze- sét, és a somogyi zenebará­tok is kaphatnak ízelítőt életművéből. Métlatlan volna azonban Liszt Ferenc egyéniségéhez és e páratlanul gazdag élet­műhöz, ha a sok és szép ese­mény éppen Liszt művésze­tének lényegét hagyná ho­mályban. A sok, nem min­dig magvas, a számosságból nem következik a tartalom, S a világ és szűkebb ha­zánk eseményeire figyelő át­lagpolgárnak az érdeklődése — az emberi természetből következően — egy idő után erősen lankad. A sok ^se" meny visszaüthet: közöm­bösséget, sőt elutasítást szülhet. A Liszt-évfordulon a száz éve halott mester szellemé­ben csak azt mondhatjuk: tiszta szándékkal, keveset, de jóL Csupor Tibor Érkeznek a küldöttségek az SZKP XXVII. kongresszusára A világ kommunista és munkáspártjainak és hala­dó mozgalmainak küldött­séged, magas rangú képvi­selőd szombaton és vasár­nap ás egymás után érkez­tek a szovjet fővárosba. A vasárnap estig meg­érkezettek között volt Erich Honeöker, a Német Szocialista Egységpárt fő­titkára. Megérkeztek a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Vietnami Kommu­nista Párt, a Laoszi Népi Forradalmi Párt, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Párt, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt, a Je­meni Szocialista Párt, az Indiai Kommunista Párt, az Argentínai Kommunista Párt, a Luxemburgi Kom­munista Párt, a Nyugat­berlini Szocialista Egység­párt, a Norvég Kommu­nista Párt, a Jordániái Kommunista Párt, az Irá­ni Néppárt, a Bahreini Nemzeti Felszabadítási Front, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (Dél-Afrika), az Ausztráliai Szocialista Párt és a Belga Francia­nyelvű Szocialista Párt magas rangú küldöttségei. A bányaipari szocialista brigádok képviselői tanácskoztak HAVASI FERENC FELSZÓLALÁSA A szén-, érc-, ásvány- és szénhidrogén-bányászatban dolgozó szocialista brigá­dok mintegy 50 ezer tagjá­nak képviselői találkoztak szombaton az ágazat és a szakmai szakszervezet ve­zetőivel.' Nagyvállalaton­ként egy küldött, együttesen több mint harminc vett részt a Bányipari Dolgozók Szak- szervezetének székházában összehívott megbeszélésen, amelyen jelen volt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára és Kapolyi László ipari minisz­ter. A tanácskozást Kovács László, a szakszervezet fő­titkára nyitotta meg. Először a közelmúlt napok tragikus eseményéről, a Mecseki Szénbányák Vasas bánya­üzemében történt szeren­csétlenségről szólt, méltat­ta az omlás alá került 15 bányász megmentéséért folytatott, csaknem három­napos megfeszített küzdel­met, s hangsúlyozta, hogy a hősi halált halt 11 ember, a magyar és lengyel bányá­szok hozzátartozóinak gyá­szában, fájdalmában oszto­zik az egész magyar társa­dalom. A találkozó résztve­vői mély megrendüléssel, né­ma felállással (tisztelegtek szerencsétlenül járt társaik emléke előtt. A megnyitót követően Korompay Péter, a szakszer­vezet titkára tartott vitain­dító előadást. Éhnek alapján a tanácskozás résztvevői át­tekintették a bányászat helyzetét és elemezték azo­kat a feltételeket, amelyek a bányabiztonság követelmé­nyeinek messzemenő érvé­nyesítésével egyidejűleg az idei tervek teljesítéséhez, az (Folytatás a 2. oldalon.) Növelik piacmegtartó képességüket Legnagyobb megrendelő a konzervgyár (Tudósítónktól.) Jí napokban tartotta meg igazgató tanácsülését a nagyatádi Építőipari Szövet­kezeti Közös Vállalat. Szako- nyi László igazgató adott számot a tavalyi tevékeny­ségéről és az idei tervekről. Mint mondta, 1985 sem volt kedvezőbb az előző évnél. Tervüket 62 millió forint­ban állapították meg, s ezt 73 millióra sikerült teljesí­teniük. Ugyanakkor a 4 mil­liós tervezett nyereség he­lyett csak 1 millió 800 ezer forint valósult meg. Ebben közrejátszott, hogy munkáik nagysága csökkent, a terme­lési értéket több kisebb munka adta, kevesebb bitu­Elindultak a Kaszpi- tengerhez a magyar építők A jamburgi földgázlelő­helytől a Szovjetunió nyu­gati határáig húzódó ötezer kilométer hosszú Haladás földgázvezeték építésében közreműködő KGST-orszá- gak közös beruházásához nyújtott magyar hozzájáru­lásról szóló megállapodás szerint hazánk részt vesz a Kaszpi-tenger mentén elte­rülő tengizi olajmező létesít­ményeinek építésében, föl­szerelésében. A magyar épí­tők első, 36 tagú csoportja szombaton indult Budapest­ről a tengizi olajmezőre. laxos-megrendelést kaptak, nem voltak mezőgazdasági üzemek részére végzett mun­káik sem. Szerződéses kötelezettsé­geinknek — egy kivételével — eleget tettek. Az áltaduk épített 18 lakást Csurgón átadták. Befejeződött a se- gesdi szociális otthon szer­kezetének építése, átadták a nagyatádi gyógyfürdőt. (Nem rajtuk múlik, hogy a fürdő még mindig nem nyjlt meg!) Ötvöskónyiiban a nagyatádi kórház-rendelőintézet mun­katerápiás utógondozó-épü­letének műszaki átadása el­maradt, a tervező hibájából. Elkészült a 8 tantermes általános iskola Nagyatá­don, a konzervgyárban pe­dig átadták a 2000 négyzet- méter alapterületű új raktár- csarnokot. 1985-ben egyéb­ként a konzervgyár volt az ÉSZKV legnagyobb megren­delője, s kapcsolatuk az idén is folytatódik. Csurgón a tejiparnak, Görgetegen a ta­nácsnak és az áfész-nak vé­geztek munkákat. Az ÉSZKV-nál jelenleg mint­egy 200-an dolgoznak, kö­zülük 150 a fizikai állo­mányú. A vállalatnak az .idén még több gonddal kell megküz­denie, mint tavaly, a kisebb munkáik megszaporodnak, így mérsékeltebb eredményt terveztek. Szeretnék piac- megtartó képességüket nö­velni, újabb megrendelőket szerezni. Munkáik minőségét tovább javítják. Tovább kí­vánják fokozni hitalux-tevé- kenységüket, mert teljesítő- képességük e téren jóval na­gyobb. HIDEG DOLGOK Reggeli háttérrádió­zó vagyok, mint any- nyian mások. Szól a zene, néha valaki mond va­lamit, de tudatomig nem­igen jut el a szöveg tartal­ma. Kivéve, ha egy-egy meglepő tényt közölnek. Furcsamód ilyenkor kinyílik az ember agya, s befogadja a hírt. Néha csak félig, mert mire kapcsol a szürkeállo­mány, addigra az informá­ció egyik része már elhang­zott. Ilyen félhír volt számom­ra, hogy valahol az ország­ban néhány füstokádó ké­ményre végre elektrofiltert szereltek és — ekkor „kat­tantam be” — várhatóan az idén már a környékbeli ker­tekben nagyobb és jobb lesz a termés. Nemcsak a hó marad tiszta télen, hanem a növények lelevein levő ap­rócska légzőnyílások is ta­vasszal meg nyáron. Nem beszélve a sok ezer emberi tüdőről ■ ■ ■ Tán még a szel­lemi termés is nagyobb lesz arrafelé, mert eztán több oxigénhez jut sok-sok agy. Ezt már én gondoltam hoz­zá a hírhez, s üdvözöltem az elektrofiltert, amely sok mil­lió forintba került, de még több milliós kárt szüntet meg. Itt, szűkebb hazánkban hőerőmű sincsen, nagykohó sincsen, mégis egy nap alatt megszürkül a hó a városban. Űgyhogy nemcsak a kémé­nyek a ludasak, hanem a civilizáció más, palackokból kiengedett szellemei is. Ezért nem szeretem a városi telet. Milyen szép hajnalban, s még kora reggel is, amikor csupán néhány emberjárta csapás rajzol szabálytalan hálót a hóra. S milyen csúf már kora délelőtt az élet porától, a járművek pisz­kától, a hanyag kukaüríté­sek nyomaitól himlőhelye­sen. De hát a városnak mű­ködnie kell — mondja ön­ellenőrző énem —; utat kell vágni a hóban, el kell vin­ni a szemetet, be kell fűte­ni ... Igaz. A város műkö­dik, mint a többi (keleten és nyugaton), de ebbe a működő szerkezetbe világ­szerte még rengetek porsze- mecske hullik, s csikorognak a fogaskerekek. Hideg-rideg tények ezek nyáron is, csak így, télvíz idején jobban látszanak, mert a fehér hó erősíti a kontrasztokat. A valódiaikon kívül esz­mei porszemek is csikorgat­ják együttélésünk gépezetét. Kétféle úton járok szívesen a téli városban. A kemény­re letiport ■ havon vagy a feketére pucolt járdán. A bokáig érő latyakban viszont utálok menni. S megyek. A takaros ház gondos gazdája egy szikrányi havat sem ha­gyott a járdán. Azután kö­vetkezik egy foghíjtelek vagy egy közterületi szakasz, s annak a végén megint egy takaros ház. A két pedáns ember ingatlana között pe­dig öt-tíz méternyi latyak. Mivel az nem az ő terüle­tük. Nem bírnák elfelezni, s letákarítani. Az együttműködés fogas­kerekeit roszogtató por a köz-szférában is ott van. Éles határok szerint takarít manapság több közület. Van városgazdálkodási út, van kápéemes, van még üzem­bentartó, illetve használó által pucolandó ... És a kü­lönféle közszervezetek na­gyon igyekeznek, hogy egy­más dolgába ne üssék orru­kat. Érdekes ez a megosz­tottság; olyan,' mintha ket­ten vezetnének egy kocsit, és a karambol után az egyik így ázólna: nem az én ügyem, én a gázt adom, a fék a másik dolga. Hideg tények ezek a hi­deg hóban. De csak az utób­bin segít a tavaszi olvadás. Miképpen a parkoló autók együttélésén is az segít­het ... Mostanság, ha vala­ki indulni kénytelen, elhány­ja a havat automibilja útjá- ból, lehetőleg egy másik ko­csi elé. De sebaj, a másik­nak a gazdája majd visza- rakja ... Brrr. Mennyi hidegség! Százezer elektrofilter sem elég az ilyesféle porhoz. így aztán együtt csikorgatják együttélésünket a valódi és a láthatatlan „lelki” piszok­szemcsék. Miközben — a reggeli háttérrádiózás után már betűből informálódva — olvasom egyik központi lapunkban, hogy a követke­ző évtizedekben harminc centimétert emelkedik a vi­’ lágtengerek szintje, s ennek — ha nem kezdődik meg idejekorán a védekezés — katasztrofális< következmé­nyei lesznek. Hogy jön ez ide? Mondhatnánk: nekünk nincsen tengerünk, úgy kell annak, akinek van, törődjön mindenki a maga bajával. Velence is az olaszoké, majd fölemelik, ha tudják. Mi­képpen, a szomszéd ház és az én házam között levő járda sem az enyém, törje ki a lábát rajta akié, vagy akié nem. Pedig hát ezt a tenger- szint-emelkedést úgy együtt mi hozzuk össze, Alaszkától Nagybajomon át Ausztrá­liáig. Olvasztjuk az északi és a déli sarkot például az­zal is, amitől, mondjuk, itt a főutcán lesz koszos a hó. Csak az ilyen tengerár-hírek tengere olyan riasztó, hogy meg sem riadunk. S egyálta- s'Ián: ha dagad az óceán, hát mit lehet ellene csinálni itt? Anélkül, hogy túlzottan le akarnám egyszerűsíteni a dolgokat úgy sejtem: ha a világ sok településén job­ban igyekeznénk, hogy az életet, a működéit keserítő, akadályozó sokféle porsze­met eltakarítsuk, hát talán még a tengerszint is ott ma­radna, ahol maradnia kell. Luthár Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents