Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
1986. február 22., sxombat Somogyi Néplap 4' - , -, IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELODES AMBRUS ZOLTÁN Ottokár élete és halála Á hídverő író $ Ambrus Zoltán emlékezőro Irodalmunk sajátos jellemzője, hogy nem kedveli''a tekintélyeket. Visszatekintve a századvég forrongó, újakra készülő világára, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Ambrus Zoltánnak viszont olyan tekintélye volt, ami önmagában is jelezheti, hogy e mindig halk, előzékeny és finom modorú író valami olyat tudott az írásról és az irodalomról, amivel meg tudta ejteni tekintélyromboló kortársait. Ambrus írói nagyságának titka alighanem abban rejlett, hogy felismerte kora természetét, és megpróbált irányt mutatni neki. Látókörét jelentékenyen tágította, hogy Párizsban megismerkedett az irodalom és a művészet új törekvéseivel, s ez az élménye meghatározta az egész életművét. N I N álunk, a külsovaros- ban, csütörtökön és pénteken szeretnek meghalni az emberek, hogy vasárnap lehessen a temetés. Mert a vasárnap munkaszünetje éppúgy hozzátartozik a temetés díszéhez, mint a fáklyafény meg a muzsika. Mit ér a leggyönyörűbb temetés is, ha nincsen közönsége? És pénteken egész tolakodás van, hogy Ki haljon meg előbb. A legügyesebbek úgy intézik a dolgot, hogy az ő temetésükre vasárnap délután háromkor vagy négykor kerüljön sor. Ezek a gálatemetések. Ilyenkor a gyászoló gyülekezet megszaporodik a vasárnapi kiránduló közönséggel. A megboldogult szobaurat, a többi hat szobaúr kívánságára, leviszik a lakásból az utcára, ha lehet: a Kálvária térre; s mialatt a kíséret átlépked a síneken, a villamos illedelmesen várakozik. A pap jön, lát és győz; aztán Szent Mihály lova megindul a kőbányai temető felé. A gyászoló gyülekezet gyalog követi; az egyleti omnibusz csak a dekórum kedvéért bukdácsol a menet után. De a halottas kocsi mellett fáklyások lépdelnek, s odább a veteránok zenekara, az egész külsőváros gyönyörűségére, Dom Sebastian gyászindulóját fújja. . Némelyik halottnak a kedves nótáit fújják. Végre elérte, hogy egyszer kimulathatja magát. Sokan sivárnak és végtelenül elszomorítónak találhatják ezt a temetést. Pedig annak, aki a koporsóban fekszik, most végre-valahára betelik egy hő óhajtása, talán az első, amely valóra válik.^ Az emberek különböző okokból halnak meg. A legtöbben puszta kénytelenség- ből. Nálunk, a külsővárosban, nem így van. Nálunk sokan azért halnak meg, mert nem tudnak okosabbat tenni; mások időtöltésből; a legtöbben a szép temetésért. Az élettől nem várhattak semmit. A halál ígér nekik valamit. Egy ünnepélyt, amelynél ők a főszemélyek; nagy sokadal- mat, bámuló közönséget, fáklyát és zeneszót; s mindezt az 8 tiszteletükre. És a halál becsületes fickó, aki megtartja a szavát. A szegény emberek tudják ezt, s azért vannak olyan nagy barátságban a halállal. A szép temetés az egyetlen öröm, amelyre bizton számíthatnak, ha ugyan az egyletben pontosan fizetik a tagdíjakat. Azért mennek olyan boldogan a temetésekre, mert bizonyosak benne, hogy annak idején ők is számíthatnak erre az ünneplésre. A temetés az egész külsőváros öröme. Az esküvő már csak kevesek mulatsága; mert az esküvő drága. A vőfények sokat esznek, s a két- lovas konfortáblik (hol rejtőznek máskor ezek a kocsik?) megfizettetik azt az időt is, amikor az ember nem ül a kocsiban. Az esküvőt rendesen egy-egy könnyelmű pillanat s nevezetesen: nagyobbfokú heveny alkoholmérgezés szokta megelőzni a vőlegény részéről. Aztán az esküvőben csak az ér valamit, hogy az új pár lefényképezteti magát. A narancsvirágos menyasszony odaállítja maga elé mind az öt gyerekét, a vőlegény a helyzethez illő tisztes ábrázatot vág, s a gép egy pillanat alatt megörökíti a menyasszonyi fátyolt, a narancsvirágot és az egész családot. Az esküvő inkább csak a gyerekek egy nagyobb szabású karácsonya, s az élet három nagy eseménye közül egyesegyedül a temetés az, amelynek ünneplését át szokás adni a nagy nyilvánosságnak. Mert ha az esküvő ritka és szűkkörű, a születések dolgában már éppen a legnagyobb homály szokott uralkodni. Mi például azt hittük, hogy Ottokár a negyedik emeleten lakó esztergályoslegénynek a fia. Ez a hiedelem volt minden alap nélkül való, de kiderült, hogy az esztergályoslegény nem volt Ottokárnak az apja, sőt kiderült az is, hogy az öregasszony is csak mostohaanyja volt Ottokárnak. Ottokár úgy maradt rá, az elsőtől, aki nem tudni honnan hozta. H ■ amar készen leszek Ottokár életének az elbeszélésével. Mint nálunk a külsővárosban már egyáltalán szokás, Ottokár is csak a halálával tett szert némely nevezetességre. Nem rajta múlt, szegényen, hogy nem sikerült az élet színpadán feltűnést keltenie. A házban kikötött minden cseléddel, s igen rossz fiú hírében állott. De ezen a módon, a mi tájékunkon bajos érvényesülni. Nemcsak feltűnnie, megélnie sem sikerült. A nagy történelmi néven kívül fölötte keveset örökölt a földi jókból. Télen-nyáron egy szál zeke volt rajta, s ez a vékony zeke addig járt az iskolába, míg egyszer alaposan átjárta az északi szél. Még akkor is hallgatott róla a krónika, mikor már magánkívül, lázas álomképek közepette hánykolódva feküdt a szobájokban. Életének erről az utolsó és rövid időszakáról csak egy részlet került nyilvánosságra. Az orvost elhívták, de a háznépnek munkába kellett mennie, s Ottokárt egyszerűen becsukták fantazmagóriáival. Az orvos eljött, de nem tudott a beteghez bemenni. Az egyleti orvos úr haragját el lehet képzelni. Mikor újra előkerült, Ottokár már csak hébe-hóba volt rongyos kis eszméleténél, s egy született mezítlábas makacsságával vonakodott az orvos úr kérdéseire feleleteket adni. Az orvos úr úgy vélte, hogy Ottokár aligha tagja a Nemzeti Kaszinónak, s azzal fenyegetőzött, hogy ha meg nem embereli magát, a tett- legesség mezején lesz kénytelen találkozni vele. Minthogy fenyegetését nem váltotta be, az orvos úr kitörése nem okozott semmi feltűnést, s azóta már teljesen elfelejtődött volna, ha Ottokár véletlenül meggyógyul. Ottokár azonban oly engedetlen és rossz fiú volt, hogy meghalt. Gyertyákat gyújtottak meg mellette, a ház összes asszonya bement hozzá, egyszerre mindenki róla kezdett beszélni. Ottokár meghalt. És itt kezdődik az ő történetének nevezetesebb része. Egyszerre nyilvánvalóvá lett, hogy Ottokár a legszebb halott a világon. Sőt kitudódott az is, hogy életében is nagyon szép fiú volt. Szép, jó és barátságos fiú. Mindenki tudott valami kis történetet, mely kétségtelenné tette, hogy Ottokár maga volt a szívesség és az előzékenység. Ottokár egyszerre barátja lett mindazoknak, akik nemrégiben még pofonokat ígértek neki. A látogatók egymásnak adták a kilincset, s megegyeztek benne, hogy Ottokárt szépen kell eltemetni. Előbb csak a negyedik emeleten beszéltek róla, de másnap már az egész ház tele volt életének és halálának apró körülményeivel. S az egész ház előre örült a szép temetésnek. Mindenki hálás volt iránta, hogy olyan jó volt, s lehetővé tett egy újabb megható i ünnepélyt. A negyedik emelettől a pincelakásokig mindenki büszke volt a ház halottjára. A temetés délelőttjén (Ottokár oly nagy emberré vált, amilyen észrevétlen, üldözött kis lény volt világéletében. Ottokár soha, lázas 'álmaiban sem ábrándozhatott ilyen ünnepel tetésről. V ! T asárnap délután, fáklyafénynél temették el; a veteránok Dom Sebastian gyászindulóját fújták, s az egész ház kikísérte a koporsóját. Egy babvirágos ruhájú asszonyka, a harmadik emeleti órás felesége, aki sokszor leküldötte a kisfiút a fűszereshez, meg is siratta. Ö, hogy bámult volna a szegény Ottokár, ha véletlenül, mint Dom Sebastian, a tulajdon gyászszertartását, megláthatja vala ezt a temetést! De az egyetlen jóról, amely vele történt, az első jóról, amelyet irigyeltek tőle, nem is álmodott soha. Vándorkiállítás A III. országos aktfotó-kiállí- tást, az 1983-as pályázat fotóanyagát mintegy 60 hazai településen több mint 50 ezer néző látta. A Magyar Fotóművészek Szövetségének zsűrije 104 szerző 827 alkotása közül választott ki 129 képet. A nagy sikerű kiállítás népszerűségét jelzi, hogy több alkotás már menetközben elveszett. K.P. • Olajos Béla az én barátom. Igen, az enyém. Most ugye csodálkoznak, nem értik, hogy miért dicsekszem egy ismeretlen ember barátságával. Mert még nem tudjuk a titkot, hogy Bélus, az ország meg- mentöje, prófétája, atyja! Nem, kérem, ne is találgassák, hogy mit csinált. Nem focista. Nem is Antal Imre. Es a női szépségversenyen is legföljebb nyolcadiknak végezne. ő, kérem, egy írásművei emelkedett nemzeti nagyjaink sorába. Költeménnyel? Regénnyel? Drámával? Nevetséges! Azt ma már mindenki tud írni, ha rossz kedve van. Az én barátom egy olyan művel emelkedett a Pantheonba, amelyre a legnagyobb szüksége van ennek a bal- és jobbsors sújtotta népnek. Olajos Béla megalkotta Magyarország első csúszópénz- és borravaló-árjegyzékét. Mert mi kellett még nekünk a boldogsághoz polgártársak? Tej van, méz van, Kánaán lesz. Talán paprika is. De az élet végső kérdéseire eddig nem volt válasz. Hány reszkető lélek, hány só- várgó szellem tette föl a nagy kérdést a süket egeknek: mennyit adjak? Álltunk tétován a boltban, a szervizben, a hivatalban, a rendelő- intézetben, a hotelban, az iskolában, a vendéglőben, a szülészeten, a sebészeten ... Ennyi vajon sok? Ánnyi vaA MŰ jón kevés? Történelmünknek volt néhány nagy problémája (honfoglalás, tatárjárás, Mohács, ■ Rodostó, Világos), de a döntő pillanatokban mindig tudtuk a feleletet. Vagy tudták mások: besenyők, tatárok, törökök, osztrákok stb. De a MENNYIT ADJAK? nemzeti sorskérdésre saját magunknak kell válaszolni. Amíg nem jön ki a KGST- árjegyzék. Olajos Béla ezt megtette helyettünk. Dicsőség néki! S most, ha megengedik, fellapozom az egyedülálló alkotást. Idézek belőle néhány örökérvényű összeget, amely ezen a héten érvényes. Tizenkettedik oldal, második bekezdés: étteremben családoddal ebédelsz. Ha azt akarod, hogy ne rúgjanak beléd: a fizetendő összeg plusz öt—tíz százalék. Azt akarod, hogy köszönjenek, ha elmégy: tíz—húsz százalék. Azt akarod, hogy emlékezzenek rád, ha visszatérsz: semmit ne adj. Tizennyolcadik oldal: hiánycikkbeszerzés. Nincs bojler az egész országban — ötszáz forint. Akad bojler, de éppen most nincs: ötszáz forint. Annyi bojler van, hogy nem lehet tőlük bemenni a boltba; ötszáz forint, különben lyukas lesz. Huszonkettedig oldal, autószerviz. Nincsen ismerősöd a műhelyben. Kétszáz forint. A szervizvezető az unokatestvéred, háromszáz foAnt, nehogy azt mondják... Te vagy a szervizvezető; annyit adj, amennyit nem szégyellsz — prémiumként. Negyvenedik oldal: egészségügy. Egyszeri ingyenes orvosi ellátás az SZTK-ban: nem kell adni semmit, úgyis halandók vagyunk. Ha valaki netán nem hinné, akkor a következő tarifákat javaslom. Az orvos mosolyog, kedves; kicsi összeg, mert ingyen is mosolyogna. Az orvos hűvös, közömbös: nagyobb összeg, mert bánatában AIDS-nek nézi az influenzádat. Az orvos durva, kíméletlen: komoly összeg, mert legközelebb b éledet ontja. Orvos béledet ontja, és ottmaradsz a műtőasztalon — egy üveg osztrák bor, tavalyi évjárat. ízelítőül ennyit. A csúszópénz- és borravaló-árjegyzék megvásárolható. Pótkötetek inflációs ütemben folyamatosan. Ára: vászonkötésben száz forint, bőrkötésben kétszáz forint, stencilezve, de biztosan megkapva háromszáz forint. További felvilágosítást minden reggel nyolctól kilencig a Múzeum és Lenin körút kereszteződésénél adhatok. Természetesen ingyen. Ugye, értik? Nógrádi Gábor
