Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

1986. február 22., szombat 5 Néplap Magyar kutató AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A EMBERI ÉRINTÉS magas kitüntetése Az Európai Fizikai Társu­lat (EPS) az 1986. évi „Hewlett-Packard Euro- physics” díjat Mezei Fe­rencnek, az MTA levelező tagjának, a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos tanácsadójának ítélte oda az anyagokon belüli folyamatok pontosabb tanulmányozását lehetővé tevő úgynevezett neutron spin eoho elv, illet­ve módszer felfedezéséért- és megvalósításáért. Ennek le­egyszerűsített lényege az, hogy az anyagok neutronjai­nak energiaváltozását a neutron mágneses nyomaté- ka elfordulásának mértéké­ből határozza meg igen nagy pontossággal. A díj ünnepélyes átadásá­ra 1986. március 24-én Stockholmiban, az EPS Szd- lárdtestfizikai Szakosztályá­nak konferenciáján kerül sor. Baracs Dénes londoni leifele A márvány tapintása érdes volt, ujjaim is jelezték, mennyire megkoptatta az idő. Nem csoda: másfél ezer év viszontagságait élte át a halványsárga márványszo­bor, amíg a kezembe került. Szíriában, a bizánci időkben faragták a nemes anyagot: a pásztorfiú vállán egy bárányt visz, méghozzá csak félkéz­zel fogja össze az állat lá­bait a saját nyaka körül — erős ifjú lehetett. Különös volt nemcsak lát­ni, de érezni is, mennyire elmosódtak a fiú arcvonásai, s hogy a szája helyén vala­mi egy lyukat ütött, hogy balkezének alsó része és a lábai is hiányoznak.' A bejá­ratnál vásárolt nagy formá­tumú katalógusban óriás be­tűkkel olvashattam, hogy ez a fajta figura a görög isten, Hermész alakjára utal, de ezekben a bizánci időkben így jelenítették meg a „Jó pásztort” — azaz Jézust is. Mellettem jobbra is, balra is, mindenki szobrokat tapo­gatott — és a British Mu­seum őrei ríem tiltakoztak. Egy kisfiú, akit apja kissé megemelt, hogy jobban elér­hesse az egyiptomi pap majd háromezer éves rózsásszürke kvarcit-íiguráját, apját fag­gatta: mit tart a kezében? Papirusztekercset? Mi az a papirusztekercs? Az apa a katalógust lapozgatta: ez a férfi íródeák volt, ami akko­riban, tudod, nagyon meg­becsült mesterségnek számí­tott. Nem mindenki tudott írni, nem volt olyan egysze­rű, mint ma. Egy szemüveges férfi ke­zei bizonytalanul járták vé­gig Asclepius figuráját, sze­mét a plafonra emelte, ar­cán hitetlenkedő csodálat omlott el. Akkor láttam, hogy vak, egy asszony fogja a kar­ját. „Nincs feje”, mondta a férfi, ahogy ujjai a három­negyed méteres márványszo­bor tógáján végighaladva el­jutottak a nyakhoz. Aztán a figura lábánál a fára tekere- dő kígyót tapasztalta meg: „Aha, a gyógyítás istene” — mondta az asszonynak. Különös kiállítás ez: egye­nesen azért állították össze a British Museum fantasztiku­san gazdag anyagából, hogy Ifjúsági klub az ipari szakközépiskolában Á diákok igényei döntenek A kaposvári ipari szakkö­zépiskola kiválóan működő ifjúsági klubjának működé­séről, programjáról kérdez­tük Horváth Irmát, mate­matika-fizika szakos tanár­nőt, a klub vezetőjét. — Programjainkat téma­körök szerint csoportosítjuk, elsődlegesen a diákok igé­nyei döntenek. Természettu­dományos előadássoroza­tunkban érdekességekkel, új­donságokkal foglalkozunk. Érdekes előadásokat hallgat­tunk a madarak repüléséről, a karate tudományos alap­jairól és a lézertechnikáról, hasznosításáról. Az előadókat zömében Budapestről hívtuk. Az egzotikus vidékekről, utazásokról készült diafilm, Illetve mozgófilm bemuta­tókra szép számmal gyűltünk össze. Ezekre a tájakra elég kevesen jutnak el, személyes élményeink hiányában szí­vesen ismerkedtünk meg ilyen módon a Kanári-szige­tek, Mexikó és Ausztrália nevezetességeivel. A legna­gyobb sikere természetesen — mivel gépészeti iskolásokról van szó — a gépeket, jármű­veket bemutató sorozatunk­nak van. Minden érdekli a fiainkat, ami gép és mozog. Először helyi autó-, és mo­torversenyzőket kértünk fel, hogy mutassák be sportáguk rejtelmeit, és a gépcsodái­kat. Emlékezetes marad Bog­dán Endrének — a gyorsasá­gi kategória Európa-bajnoká- nak — autómodellező be­mutatója is. Meghívtuk Fer- jáncz Attila team-jének egyik szerelőjét, aki beava­tott bennünket a legújabb autócsodák világába, egy- egy versenyre való felkészü­lés gyötrelmeibe és fogcsi­korgató küzdelmeibe. — Szórakoztató programo­kat is szervezünk. Mincfen pénteken klubdélutánt tarta­nak a gyerekek, melyekre testvérosztályokat — főleg lányosztályokat — hívnak meg. Minden hónap utolsó péntekén pedig „gépész-bu­li” van. Eleinte nagyzéneka- rokkal próbálkoztunk, majd anyagi okokból áttértünk a diszkóra. A klubnak ez az egyetlen pénzes rendezvénye. Járt már nálunk Nagy Ban- dó András, Csepregi Éva, Nagy Feró és az egyik leg- .emlékezetesebb vendégünk Révész Sándor. Az említett bevételből fedezzük techni­kai felszerelésünk felújítá­sát is. Két vetítőnk és hifi­berendezésünk van, legújabb szerzeményünk egy Primo számítógép. A gyerekek az iskola géptermében ugyanis nem játszhatnak, ott komoly munka folyik. Mikor a klub megkapta a gépet, alig lehe­tett őket este hazazavarni. — Programjainkat szerdán és pénteken délután tartjuk. Ha nbjcs rendezvény, akkor is a klub nyitva áll a diá­kok előtt. Ilyenkor játszanak, magnóznak vagy a nemrégi­ben induló videosorozat zö­mében kalandfilmjeit nézik. A mostani tanév közműve­lődési újdonsága a filmklub, melyet az Édosz művelődési házban rendeztünk. — Ami az iskolai közmű­velődéshez tartozik, mindent az ifjúsági klub szervez? — Igen, így került hoz­zánk a filmklub és képző- művészeti kiállításokat is mi szervezünk. Ezeken a tárlatokon pedagógus festők alkotásait mutatjuk be. Szavaiból kitűnik, hogy nagy erőpróbát jelentett ez az elmúlt négy év, melyet az ifjúsági klub vezetőjeként töltött el. A gyerekekre több tanártársa panaszkodott: „nem érdemlik meg”, vagy „inkább tanulnának” vagy „minek ennyi szórakoztató program?”. Szavak nélkül fs világos: Horváth Irma ki­nek a pártján áll. Tamási Rita A Medicor miskolci gyárában az idcn negyven SCANNER—700 típusú ultrahangos diag­nosztikai készüléket gyártanak. A berendezések, amelyek kiválóan alkalmazhatók a lágyhasi részek vizsgálatára, magzatvizsgálatra, epekövek felderítésére, elsősorban a ha­zai kórházak, rendelőintézetek részére készülnek (MTI-fotó: Kozma István) — a múzeum bejáratánál ki­függesztett utasítással ellen­tétben, miszerint a kiállított tárgyakat érinteni tilos — ezeket megfogják, végigtapo­gassák a látogatók. A bejá­ratnál minden vendég papír- szalvétát kap, s alaposan meg kell törölnie kezét, a gyűrűkre pedig finom géz­ből húznak sapkát, nehogy megkarcolják a tapogatandó kiállítási tárgyakat. Ez a második „kézzel fog­ható” kiállítás a British Mu- seumban, az elsőt 1983-ban rendezték. Ezúttal- a téma az emberi figura, amit minden­ki ismerhet — az is, aki nem lát. Ügy válogatták össze, hogy a legkülönbözőbb kö­rökkel, stílusokkal, anyagok­kal ismerkedhessen meg a látogató — az ókori Egyip­tomtól a múlt századi Poli­néziáig, az egyiptomi stilizá­lástól a hindu misztikáig és az afrikai primitív művé­szetig, a gránittól a márvá­nyon át a fafaragásig. Egyik bemutatott mű sem közismert — mindegyik gyö­nyörű. És még annak is, aki lát, ritka élmény az érinté­ses találkozás. A gyerekek örök vágya, kézbe venni, ki­tapasztalni a kiállított tár­gyat, itt teljesül. A vakok és a csökkent látásúak pedig egyedülálló módon ismerked­hetnek meg azzal, hogyan formálták az emberi figurát különböző anyagokba a kü­lönböző korok művészei. A British Museum persze a világ egyik leggazdagabb múzeuma, s a tanulságos, humanitárius bemutató fi­nanszírozásában részt vett a Marks and Spencer áruház is — de a példa mindenkép­pen követésre méltó. Mert a kétezer éves szob­rokon matató kezek, a gye­rekek pillantása, a világta­lanok átszellemült arca ma­ga is volt olyan élmény, mint a kiállított tárgyak. S ha valaki nem szegi meg a mú­zeumi előírásokat, elmond­hatja-e különben, hogy meg­simogatott egy görög istent? Harc a szavazatokért Elöljáróban kell elmonda­nom: általában kevés időm mellett érdeklődésem is meg­lehetősen csekélyke ahhoz, -hogy hetente-kéthetente sza­vazni tudjak a nekem leg­jobban tetsző slágerre. Bizo­nyára nincs is nagy szüksé­ge a Magyar Ifjúság és a Magyar Rádió közösen szer­kesztett Slágerlista című műsorának szerény voksom- ra, mert mint hallom, elég jól működik anélkül is. Pe­dig amennyiben rendszeres hallgatója lennék, _ lehet, hogy magam is félreértettem volna, hogy a szerkesztők kéthetenként összeállított ajánlatából választhatok-e magamnak kedvenc dalt, avagy újakat kell kitalál­nom. Egy kicsinyke félre- ha 11 ás miatt ugyanis sok hű­séges szavazót megkevert egy pillanatig a műsorveze­tő az elmúlt héten, ám a csütörtöki adásban korrigál­ta a hibát. Tehát: megnyu­godhatnak a kedélyek, a szerkesztők elfogadnak olyan szavazatokat is, amik nin­csenek egyetlen listán sem. Választék pedig van bő­ven. Nemrég zajlott le ép­pen az elmúlt év könnyűze­nei életének nagy összefog­lalása, ahol megválasztották — szintén a szorgosan sza­vazó közönség bevonásával — az év énekesét, együtte­sét, meglepetését, csalódá­sát, szövegíróját, zeneszerző­jét satöbbi satöbbijét. Akik valamelyest is jártasak az efféle berkekben, azok szá­mára nem okozhatott meg­lepetést, hogy a különféle kategóriákból kis termete ellenére is toronymagasan az R-gós sztár, Szikora Ró­bert került ki győztesen. A kívülálló már csak azon le­pődhetne meg, ha olyan szélsőséges kategóriákban is helyezést ért volna el, mint az év nagy felfedezettje, az év nagy csalódása, az év legcsúnyább és legszebb embere. Természetesen nem Sziko­ra Róbert szemére kell vet­nünk azt, hogy négy kate­góriában vehette át az első díjat. (Micsoda sikert köny- velllhet el az a Bródy János, aki annak idején egy nem­zedék legszebb dalainak szövegeit írta: most, a sza­vazás alapján a második helyre szorította Szíkorát a szövegírók versenyében!) Csupán arról van szó, hogy van egyfajta olyan érték­rend az ifjúság tudatában, aminek egyik leghűbb kife­jezője a Slágerlista. Hogy ez miért baj, áhhoz elég be­kapcsolni a rádiót, mert ma délelőtt fél tizenegykor is­métlik is a műsort. Elég meghallgatni a csakugyan semmiről nem szóló szöve­geket, a még limonádébb zenét, hogy elhiggyük: fel­színes életérzések, bugyuta megfogalmazása minél pro­fibb módon felszínes és bu­gyuta, annál nagyobb a si­kere. Ettől sláger, ettől múlik el — nyugtathatnánk közhe­lyekkel magunkat, aztán ci­tálhatnánk ellenpontozásul újabb frázisokat: semmi baj nincs az ifjúsággal, nézzük csak meg például a Ki mi­ben tudós? vetólkedősoroza- tot, ahogy a másodperc tört része alatt képesek meg­mondani a legbonyolultabb kérdésekre is a helyes vá­laszt. Nincs annyi derűlátásunk, hogy azt higgyük: a két je­lenség kiegyenlíti egymást. A Slágerlista továbbra is megmarad a fiatalok ízlés­kultúráját leginkább — igaz, nem egyed uralkodóan — ki­fejező tükörnek. A műsort azonban bármiért js okolni kár és fölösleges, hiszen tünete csak egy kórnak. Van azonban a jelvé- nyes slágerrajongók és a kis . tudósok között egy köztes réteg is, akik jár­nak koncertre és olvassák Tolsztojt, futballoznak és verset írnak. Egyszóval: nem a szélsőségekhez tar­toznak. Egyszeiűen csak te­szik a dolgukat. Nekik is kéne egyszer egy műsor. Varga István Adamecz Kálmán BORRAVALÓ Miért kacsint rám ez a szimpatikus ember, és miért mozgatja hozzá a bajuszát? Csak nem borravalót vár? Ficánkolok a széken. Né­hány makacs hajszál nem akar kijönni a nyakamból, sőt egyre mélyebbre merész­kedik. A szimpatikus ember pu­dert szór a nyakamba, és kefét ragad. Tüsszenlek. Ki kell használnom ezt a né­hány másodpercet, míg a székben ülhetek, és határoz­nom kell. Nem könnyű. Ol­dalvást rápillantok. Észreve- szem, hogy még mindig ka­csingat. Úristen! Csak tán nem tetszem neki? Jobban szemügyre veszem. Milyen fáradt a tekintete, hogy gyöngyözik a homloka! Jól­esne neki egy nagyfröccs, amit én fizetek. Ha a Szovjetunióban len­nénk, ezt a pénzt teára kap­ná tőlem. A lengyeleknél a sörrevaló járja, Jugoszlávia pedig egyenesen üdülés len­ne számomra, annyi lehető­ség közül választhatnék! Ad­hatnék neki szörbetrevalót, baksist, fizethetnék neki ál­domást, és adhatnék neki egyszerűen italravalót, csak úgy, minden megkötés nél­kül, hadd költse el tetszése szerint! A szimpatikus ember egy pillanatra íélreíordul. Meg­próbálok gyorsan dönteni. Nézzük csak! A haj vágás 50 Ft-ba kerül. Tíz forintnál kevesebb szóba sem jöhet. Vagyok én akkora elvtárs, hogy húsz forintot adjak! De miből? Lássuk! Csináljunk egy gyors költségvetést! Van havonta 4800 Ft-om (a gyerektartást automatikusan levonják). OTP-tartozás: 800, lakásrezsi: 800, szakszerve­zet 70, bérlet: 170, újság, 200, hajvágás: 50. Márad 2710 Ft. Milyen szórakozott vagyok! Elfelejtettem, hogy enni is szoktam! Mit enni, zabálni! Ez napi 100 Ft, így marad mínusz 290 Ft. A ho­noráriumokkal fölmegy egé­szen plusz 710-ig. Ebből kell tehát kigazdálkodnom en­nek a szimpatikus embernek a borravalóját. Mennyi jár neki? A múlt­kor as körzeti orvosnak 200 Ft-ot adtam, a vízszerelő 150-et kapott, de az üveges­nek be kellett érnie 100-zal. Elismerem, igazságtalan va­gyok. Tegyük jóvá! Adok ennek a szimpatikus ember­nek 200 Ft-ot. De hátha leg­közelebb is ennyit vár el? Legközelebb már nem áll módomban ennyit adni, mi­vel eszembe julotl. hogy ci­pőt kell vennem télre. S mi van akkor, ha jómódban él? Ha még nálam is gazda­gabb? Akkor hát milyen jo­gon vár el külön juttatást? Úristen! Hogy sürög-forog körülöttem, hogy csillog a szeme! Ez vár valamit. Most már föl kell állnom. Nem maradhatok tovább a székben« A szimpatikus em­ber már régen befejezte a nyakamat, és önfeledten ját­szik egy csillogó borotvával az orrom előtt. Felállók, Még próbálom húzni az időt. Megigazítom a zakómat, belepillantok a tükörbe, és kinyújtom a nyel­vem. Jóságos ég! Milyen fe­hér! Orvoshoz kell mennem. Rájövök, hogy nem lehet, hiszen még ezzel a szimpa­tikus emberrel sem rendez­tem a számlámat, s ki tud­ja, mennyi marad a zsebem­ben? Elég lesz-e arra, hogy átmenjek egy ingyenes vizs­gálatra a szemközti rende­lőbe? Most már nem várhatok tovább. Előveszek egy ropo­gós ötvenest. Ennyi jár neki. Ezt mindenképpen oda kell adni. Hogy az ördögbe tud­nám aktívabbá tenni a költ­ségvetésemet? ... Megvan!A leértékelt kenyér mellé meg­próbálok felhajtani leértékelt parizert is ... Hirtelen '»mozdulattal át­nyújtom az ötvenest. Elteszi. Még nem mondja, viszontlá­tásra. Még vár valamit. El­határozom, én is várok. Hát­ha az, amire vár, nekem is szerencséi hoz. így állünk egymással szem­ben hosszú másodpercekig. A szimpatikus ember folyton a zsebem felé kacsint, és igaza van! Csakugyan van benne két darab százas, de nem le­het az övé. Még két hét van fizetésig. Megragadom a ke­zét. — Nagyon szépen köszö­nöm. Csodálatosan megnyírt. Akár versenyen is indulhat­na. Fölveti fejét, mint egy büszke mén. és nyájasan el­mosolyodik. Folytatom: — Nekem még sohasem volt ilyen szép frizurám, de többé nem is lesz. — Hogyhogy? Miért? — vonja föl a szemöldökét. — Azért, meri nem adok önnek egy fikarcnyi borra­valót sem — válaszolom, és saját merészségemen megle­pődve faképnél hagyom ezt a szimpatikus embert.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents