Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-20 / 43. szám
1986. február 20., csütörtök Somogyi Néplap 5 Szellemi erőforrásaink Első idézet: „Társadalmunk számára mindinkább nélkülözhetetlen, hogy olyan légkör alakuljon ki, amelyben tágabb tér nyílik a spontán kezdeményezéseknek, az egyénnek, az állampolgárnak, az egyesületeknek ahhoz, hogy hozzájáruljanak szocialista társadalmunk fejlődéséhez.” Második idézet: „Népünkben, munkásosztályunkban parasztságunkban és értelmiségünkben olyan tehetségek, olyan képességek rejlefiek, amelyeket mindezidáig nem merítettünk ki, amelyek nagyobb teljesítményekre képesek, és nekünk, akik a vezetésben dolgozunk, szól a figyelmeztetés, hogy tegyünk többet a képességek jobb kamatoztatása érdekében.” Harmadik idézet: ....... az i parnak hatékonyabban kell hasznosítania szellemi és anyagi erőforrásait, gyorsítania kell a tudományos kutatást és a műszaki fejlesztés hazai, valamint nemzetközi eredményeinek hasznosítását ...” Valószínű, hogy nem sokat kellene lapozgatni az újságokban, folyóiratokban, különböző kiadványokban, hogy azonos csengésű megállapításokat találjunk. Az iménti idézetek — Pozsgay Imrétől, Lázár Györgytől és Havasi Ferenctől — egytől egyig azt sugallják, hogy fejlődésünk záloga az emberek alkotókészségének mind intenzívebb hasznosítása. Vajon többről van-e szó, mint kinyilatkoztatásokról? Mindenképpen. Ha másért nem, hát már csak azért is, mert többi erőforrásunk — anyagi és természeti például — igen szűkén áll rendelkezésünkre. De az emberi tényezővel való jobb — és emberibb! — gazdálkodás akkor sem lehetne másodlagos, ha bőven lenne olajunk, szeNemrégiben avatták fel Budapesten a Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet Daróczi utcai épületének új szárnyát, amelyet Kevés György építész tervezett. A mű minden nézetből jól látható, változó szívforma, az intézet rendeltetését hangsúlyozó korszerű plasztikai jel. A modern, sokszintes épülethez és a nagyvárosi környezethez egyaránt harmonikusan illeszkedő, hét méter magas műalkotás króm- acélcsöveikből » szerkesztett saív.idom, mely karcsú hengerpalástiból indul ki. Két méter magasságban öblösö- dik ki, hogy az alatta elterülő járdaszigeten parkoló autók fölé emelkedhessek, majd hat méter magasságban egyesül újra köteggé. A nünk, ha nem lennének adósságaink, törlesztési gondjaink. Lám, az egyik oldal, a politikai-gazdasági vezetés szándéka, elhatározása szerint alapvető a tehetség, a képesség felkarolása. Vajon a másik tényező, a vállalati szféra, a végrehajtás intézményrendszere is ilyetén- képp vélekedik? Szavakban, megfogalmazásokban feltétlenül. Tettekben már kevésbé ... A MTESZ tagegyesületekben például mérnökök, fizikusok, matematikusok, számítástechnikusok, vegyészek, mezőgazdák keresnek és találnak ambícióiknak, szakmai fejlődésüknek teret, lehetőséget. Sokszor azonban — és ez a baj — • csak itt az egyesületben, és nem a munkahelyükön. A MTESZ-ben nagyon pontosan jellemző műszerként mutatja, hogy a műszaki értelmiséget mindinkább az idegesség, a szorongás jellemzi. Mert ez a népes had óhatatlanul is észreveszi azokat a buktatókat, amelyeket magunk elé állítottunk. Mert nem önámítás, ha kijelentjük, hogy Magyarország szellemi nagyhatalom. Volt például olyan tanácskozás az Egyesült Államokban, ahol szóba került: a golyóstoll, amivel valamennyi résztvevő jegyzetelt, magyar ember találmánya. A stressz, amellyel jó néhány résztvevő előadónak meg kellett küzdenie, Selye professzor tudományos munkásságának nyomán vált ismertté. Márkás név Széni- györgyié, Neumanné és még másoké. Elismerik tőlük függetlenül is külföldön, hogy szellemi tudományos nagyhatalom vagyunk, de meg is kérdezik rögtön: vajon miért nem tartunk ott, vagy akár előbbre, mint például Svájc. konstruktív felfogású művész nem utánozta benne a természetet, hanem a természeti struktúrából kiindulva teremtette meg az épület rendeltetésére utaló új formát. Az új alkotás erénye, hogy a tér minden oldaláról tekintve más formációt mutat, a krómacél fénylő köte- gei a közeledés és távolodás mértéke, a nézőpontok változása által szép egybemet- sződéseket, átfedéseket adnak. A szobor másik, ugyancsak bravúros sajátsága, hogy tulajdonképpen fénymobil, mert az egyes napszakokban a ráeső fénysugarak, este pedig az éjszaka fényei és az autók reflektorai mindig szinte mozgatják elemeit. Valóban: miért? Mert sokszor nem ismerjük fel szellemi értékeinket. Ha mégis kiderült a magunk számára is, hogy ez vagy az a produktum igenis sokat ér, akkor még mindig hiányzik a kellő kereskedői mentalitás, az anyagi-gazdasági menedzselés, a felelősségvállalás. De a legfőbb baj az érdekeltség hiánya ... Vegyünk egy sajátos példát, a közkedvelt tévéműsort, a Felkínálom címűt. Dehogy bántjuk a kiváló produkciót, inkább csodálkozunk: nini, megszólal a telefon, s már jelentkezik a gyártó, a forgalmazó — olykor ebből is, abból is. Ám — nem sértve a tévé jószándékú és hatékony műsorának alkotóit — vajon megélnének-e akkor is, ha nem a gyártók piacának sugároznák műsorukat? Ha az új eljárásokért, találmányokért, szellemi alkotásokért versenyeznének képernyőtől függetlenül is —1 a cégek? Ma már mintegy 90 innovációval foglalkozó bank, fejlesztő cég, közvetítő vállalkozás működik az országban. Örömmel fogadjuk őket, ez természetes. A múltkor egy tévéantennát kifejlesztő feltaláló mesélte: nyolc-tíz helyről tessékelték ki alkotásával, lényegében úgy, hogy meg sem hallgatták őt, be sem mutathatta termékét. Szabadalmi leírása természetesen pontos, részletes, és műszaki paraméterek, számítások tömegével alátámasztott okirat. Az Országos Találmányi Hivatal elvégezte hozzá a szokásos újdonságvizsgálatot is. Az alkotót a különböző gyártó cégek mégis zárt ajtókkal fogadták. Az az üzem is, amelyik megvett egy külföldi szabadalmú antennát. A „legjobbkor”, akkor, amikor a gyártási jog tulajdonosa kénytelen volt áttérni egy másfajta konstrukcióra ... Az antennakészítő példája kirívó eset lenne?? Sajnos ma még nem. Beleillik a képbe — az érdekeltség festette képbe. Szerencsére éppen ez a gyakorlat és mentalitás az, ami ma a legkeményebb bírálatot kapja, és tegyük hozzá, a legjobb helyről. A cikkünk elején idézett politikusoktól például. Nem árt felidézni ismét: .......az iparnak hatékonyabban kell hasznosítania szellemi és anyagi erőforrásait ...” Enélkül hovatovább nem jutunk egyről a kettőre — e forrásokból, ha nem merítünk, bizony kiszáradunk. Amiért, alighanem, magunkon kívül senkit sem okolhatunk. G ergely László Szénszünet. A mai diákok nem ismerik ennek az összetett szónak a varázsát. Az oktatás zordjai most mindjárt rám- förmednek, hogy balgaság varázslatról beszélni egy ilyen kellemetlen emlék ürügyén, mint a kényszerszünet. Egyetértek. Jó, hogy ma már a szénszünet fogalma elhalványult, s a diákok hozzászoktak a karácsonyi szabadság pontosan kimért időszakához, akárcsak a jól fűtött tanteremhez, vagy a divatos télikabáthoz. Mégis vallom, hogy csodálatosan szépek voltak azok a szénszünetek az ötvenes években, s ha valamelyik télen mégse küldtek haza bennünket, akkor rügyfakadásig élt a kacsahírekkel táplált remény: szénszünet lesz. Nem volt annál izgalmasabb esemény, mint mikor Kárpáti tanár úr a fehér köpeny fölé prémes gallérú télikabátot vett föl biológia órára és bennünket is felszólított, hogy öltözzünk melegebben. Ekkor már ott vibrált a fagyos levegőben a hazautazás izgalma, csak napokon, órákon múlott a döntés. Képmutatóan felhajtottuk a kabátgallért, képmutatóan dideregtünk, de az óraközi szünetben a hetes mindvégig nyitva hagyta az ablakokat, hogy még hideSzívidom krómacélból SZÁZADOK ZENÉJE A Grúz Kamarazenekar hangversenye Kaposváron Ezer kilén cszázhetvennégy- ben a tbiliszi konzervatóriumban végzett fiatalok egy csoportja elhatározta, hogy a muzsika öröméből közösen osztoznak: a kamarazene lelkes hívei megalakították a Grúz Kamarazenekart. Rö- vid időn belül — a hetvenes évek elejétől — Európa- szerte ismertté váltak, hangversenyeik lelkes közönsége az NDK-ban, az NSZK-ban, Franciaországban, Ausztriában, Svájcban és a szocialista országok mindegyikében ujjongva ünnepelte az együttest. A hetvenes évek végétől Liana Iszakadze hegedűművésznő irányítja a Grúz Kamarazenekart: ől már a múlt év októberében megismerhette a kaposvári közönség, amikor a Magyar Állami Hangversenyzenekarral járt nálunk. A zeneirodalom nagy korszakainak a legjelentősebb szerzői mellett szívesen tolmácsolják a kortárs szerzők műveit . is. A kiadott műsortól eltérően kedden este a Latinca művelődési központ ban megrendezett nagysikerű hangversenyen nem BaSziép sikerrel lépett fel a londoni Barlbican-közipont nagy hangversenytermében az Angliában turnézó Liszt Ferenc Kamarazenekar. Rollo Jánost, az együttes vezetőjét hatszor tapsolták ki a nézők, az együttes két kuradze, hanem az 1927-ben született grúz Szulhan Na- szidze művét szólaltatta meg az együttes. A Versenymű hegedűre és gordonkára című darabot a Liana Iszakadze vezette kamarazene- kar számára írta a szerző, aki arról is nevezetes, hogy szinte nincs olyan műfaj, amiben nem próbálta volna kamatoztatni tehetségét. A kedden hallott műve a két remek testvérmuzsikusnak, Liana és Eldar Isza- kad'zenak a virtuozitását tette próbára. A hegedű és a gordonka a hangzás temérdek színét csillantotta föl. S aki eddig nem emlékezett Liana Iszakadze nevére, rögtön fölismerhette az októberben haMoitt nagyszerű hegedűs tehetségét. De nemcsak az említett két remek szólistájára kellett igazán odafigyelni, hanem a kamarazenekar együttes játékára is. A műsorban szereplő Britten-műtől volt, aki idegenkedett : „a szerző túl modern”), ám korunk kiváló komponistája e fiatalkori művével — Variációk egy ráadással köszönte meg az ünneplést. A magyar zenének a szigetországban kivívott rangját mutatja, hogy a napokban a Magyar Állami Hangversenyzenekar is koncert- körutat kezd Angliában és Írországban. Frank Bridge témára — még nem kavart igazán vihart. A mű sikeres bemutatójával, amelyre 1937-ben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon került sor, fölhívta magára a figyelmet. A tíz tételből álló mű nagyszerű hangulatokat fest az indulótól a románcon, a gyászindulón és talán a legszebb tételen, a fúgán át a fináléig. A variációk Britten ötletes vonószenekar-kezelésének bizonyítéka. Erről így nyilatkozott: — Vonz a vonósok kezelésének számtalan formája. Például a szépen megoldott osztott szólamok lehetősége, a több azonos színű szólam hatása. Mozart G-dúr hegedűversenyét hallottuk a szünet után Liana Iszakadze tolmácsolásában. A remekül összeállított műsorban az európai zenét világzenévé alakító mozarti mű a szerző szinte minden értékét fölvillantotta, alkalmat adva a muzsikusnak is, hogy tehetségének javát nyújtsa. Liana Iszakadze Vivaldi kissé komor, vagy ;a- lán csupán melankolikus hangú e-moll hegedűversenyével zárta műsorát. A rokokó és az azt meghaladó Vivaldi-muzsika felcsendülé- se újra szívünkbe zárta a nagyszerű hegedűművészt, aki a kisszámú, lelkes kaposvári zenerajongónak ráadásként Vivaldi Négy évszakából adta elő a Tavasz - tételt. Horányi Barna Szép magyar siker Londonban Szénszünet gebb legyen. Egyszer csak belépett az igazgatóhelyettes, szegény Martonos tanár úr, és kihirdette a szünetet. O láthatóan nem lelkesedett érte. A hivatalos közleményt meg is toldotta néhány atyai szóval, élesztgetve szunnyadozó diák-lelkiisme- retünket. Szóval: szénszünet. A karácsonyi szabadságról épphogy bevonultunk. A kollégiumok estére kiürültek, az állomás jegypénztárai előtt hosszú sorok álltak. Vászon aktatáskámba néhány inget csomagoltam sebtében, meg egy Ady-kötetet, amit nemrég vettem ki az iskolai könyvtárból. Vaskos, hatalmas Ady volt ez, durva papírral nyomtatott rengeteg verssel. Akkoriban kezdtem ámulni „őskajánságán”, ostoros gőgjén, s gyatra zsengéimben magam is nagybetűvel írtam az élet, a halál és a csók szavakat. Nagyon büszke voltam a táskából kiszögellő jókora kötetre, annál kevésbé éreztem még otthon magam az Ady teremtette világban, bár ezt magam előtt is tagadtam. A rosszul táplált mozdony nagyokat szunaított az állomásokon, Soprontól Ene- séig csaknem kétszer annyi ideig tartott az utazás mint rendesen. De nem oántuk a késedelmet. Az izgalmas rendkívüliséghez ez is hozzátartozott. A vonat tele volt diákkal. Az óvónöképzösök énekeltek; volt köztük egy zöld szemű lány, akiből elemi erővel csapott közénk a jókedv. Éldalos volt, szép szoprán hangon énekelte a népdalokat, de egyet sem énekelt végig. Csapongóit, kacagott, tréfált; úgy szikráztak a szavai, mint a porhó déli napsütésben. Néztem. Egész úton őt néztem, bár a lány ügyet sem vetett rám. Központja volt az összezsúfolt társaságnak, gyújtópontja a gondtalan jókedvnek. Nem volt szép lány. Sovány, vékony nyakú, az arca egy madárfajtához hasonlított, amelynek a neve nem jutott eszembe. Mégis őt néztem. Egész úton nem vettem le róla a szememet. Valami vágy derengett bennem, mely azt sugallta, bár csak tudná meg ez a lány, hogy micsoda óriási verseskötettel utazom én haza. Enesén leszálltam. Most aztán mi lesz! Hat-hét kilométer gyalogút vár rám. Álltam az állomáson és tűnődtem, merjek-e nekivágni. A váróteremben farkasordító hideg. Útnak nyoma sincs a hófúvásban. Enese — akkor még villanytalan volt — fekete dermedtségével szinte ijesztett. És akkor egy zöld szem — mely az imént tűnt el a cammogó vonattal — parázslani kezdett. Szorongásom fölengedett, elindultam. A lányon járt az eszem, miközben keményen vágtam a cipőm sarkát a hó közé, és nem vettem észre egy előttem terpeszkedő hófúvatot, amelybe csaknem derékig süppedtem. A táskám kirepült a kezemből. Négykézláb tapogattam utána az égetően hideg puhaságban. Elszakadt. A kötet megnyugtató keménységét nem érezte a kezem. Riadtan turkáltam a havat, míg végre meg nem koccant a könyvtábla. Mire hazaértem, szürkülni kezdett. Anyám hosszú zör- getésre nyitott csak ajtót: „Hát te? Kidobtak a kollégiumból?!” Sápadtan, dideregve állt a küszöbön. „Dehogy — kiáltottam szikrázó örömmel —, szénszünet van, mama, legalább három hét megint...” Csak ezután engedett be a langyos konyhába. Szapudi András
