Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-17 / 40. szám
4 Somogyi Néplap 1986. február 17., hétfő SPORT Hangárdombi síverseny Sorsoltak a labdarúgó EB-re A közelgő labdarúgó-világbajnokság mellett Európa figyelme az elmúlt napokban az Európa-bajnokság csoportbeosztásainak elkészítése felé fordult. A Frankfurtban lezajlott sorsolás vegyes érzelmeket és véleményeket váltott ki a magyar szakemberekből és szurkolókból. Együttesünk Hollandiával, Lengyelországgal, Görögországgal és Ciprussal került egy csoportba. Erősen megoszlanak a vélemények a csoport erejét illetően. Annyi bizonyosnak látszik, hogy elsősorban a kétszeres VB ezüstérmes lengyelekkel kell majd a magyar együttesnek nagy harcot vívnia a továbbjutásért, miután csak a csoportelsők játszanak a későbbiekben. A sorsolás érdekessége, hogy Hollandiával és Ciprussal a VB selejtezők során is egy csoportban voltak a mieink. A sorsoláson részt vett Szepesi György, az MLSZ elnöke, aki hazaérkezése után úgy nyilatkozott, hogy kedvezőnek tartja, hogy nem négyes, hanem ötös csoportba kerültünk. Sorsolásunkat „elfogadható”-nak minősítette. Arra a kérdésre, hogy jönnek-e a brazilok Budapestre, azt válaszolta az MLSZ elnöke, hogy sem megerősítés, sem lemondás részükről nem érkezett, így számunkra egyértelmű, hogy március 16-án. vasárnap a Népstadionban találkozik egymással a két nemzeti tizenegy. Bolgár siker a síugró EK-n „Történelmi” eseményre került sor vasárnap a Mátrában, ugyanis Magyaországon első ízben rendeztek síugró Európa Kupa-viadalt, amelyen .kilenc ország 42 versenyzője indult. A rendezők kitűnően előkészített sánccal várták az ugrókat, és az érdeklődés is nagy volt. A 13.-nak induló bolgár Petkov balszerencsésen járt, a szél a lejtő szélére fújta, bukott, és a közönség közé vágódott. Szerencsére a pályát elválasztó kerítés lefékezte, és így sérülés nem történt. A versenybíróság leállította a viadalt, majd megváltoztatták a sánc nyomvonalát. A versenyt a bolgár Brej- csev nyerte. Dr. Csapó János az „ A labdarúgó-mérkőzések fekete ruhás dirigensei a játékvezetőik a múlt pénteken nem a szokásos szerelésükben, hanem valóban ünnepi öltözékben jelentek meg Kaposváron, ahol a Dorottya- szálló különtermében került sor a Somogy megyei, valamint a területi bajnokság Dráva csoportjában .működő bírák évzáró—évnyitó találkozójára — fehér asztal mellett. A labdarúgó-játékvezetők száma bizony manapság egyre csappan. Nálunk, Somogybán ugyan papíron több mint félezer a vizsgázott fut- ballbírók száma. Ennek azonban alig egyhanmada vállal aktív szerepet, s olykor bizony nem könnyű egyegy hétvégén dr. 200 bírót delegálni a különböző osztályú mérkőzésekre. Van, aki egy-egy vasárnap 2—3 mérkőzésen is sípol, vagy lengeti a partvonalon a zászlót. Közhely, hogy olykor bizony nem hálás szerep jut a labdarúgó-mérkőzések játékvezetőinek, akik nem a nekik járó minimális díjért, hanem a sport szeretetéért vállalják e tisztet. Dél-Dunántúl és Somogy megye eme labdarúgó társadalmi munkásait köszöntötte Szilvási József, a Somogy Megyei Labdarúgó' Szövetség elnöke az összejövetelen, majd a részvevők — vagy másfél százan — néma tiszteletadással emlékeztek meg a múlt évben elhunyt Horváth Zoltánról, aki a jelen bírógeneráció egyik tanítója, a JB fáradhatatlan vezetője volt. — Most nem értékel,ünk. Erre majd a szakmai megbeszéléseinken kerül sor — jelentette be üdvözlő szavai után a megyei LSZ elnöke. Aztán a fehér asztal mellett csaik sor került hivatalos aktusra is. A megyei sporthivatal és a labdarúgószövetség képviselői jutalmat nyújtottak át a legeredményesebben működő társadalmi aktíva játékvezetőknek. Az Év játékvezetője vándorserleget a szakmai értékelések alapján dr. Csapó János őrizheti mostantól vitrinjében. K. S. Vereség Debrecenben DMVSC-K. V. Izzó 3:0 (0 10 10) Debrecen, 100 néző. V.: Zalánfi, Korim. K. V. Izzó: Simonná, Marek A., Novák, Pintér, Varga, Bódis. Csere: Kristály, Fekete. Edző: Laszczik Iván. Megilletődötten kezdtek a somogyi lányok, s ezt a hazaiak azonnal kihasználták. Ami ebben a sportágban ritkán fordul elő, az izzósok még pontot sem tudtak szerezni az első játszmában. A folytatásban ismét 6:l-re elhúzott a hazai együttes, de az Izzó jó mezőnymunkával ledolgozta a hátrányt. Ezután azonban a debreceniek rendkívül jó nyitásokkal ismét átvették a játék irányítását, s ez a játszma megnyerését eredményezte számukra. A hamadik szett is hasonlóan indult, mint az előző, a vasutasok 6:l-es vezetésénél javult fel az Izzó, ezúttal az ő nyitásaik voltak ered/nényesebbek és fel is csillant a szépítés lehetősége, de a játszma hajrájában a pályaválasztók tudtak jobban összpontosítani. Tartalékosán kelt útra az Izzó együttese, mert a hétközi MNK-mérkőzésen egyik erőssége, Marek Györgyi bo- kaszalag-szakadást szenvedett, így hosszabb időre kényszerpihenőre szorul. Ez csak fokozta a két csapat közti tudáskülönbséget. A debreceniek korszerű, gyors játékot nyújtottak, különösen nyitásaik voltak rendkívül veszélyesek. Velük szemben az Izzó többnyire gyengén és eléggé hatástalanul nyitott, támadásai lassúak és erőtlenek voltak. Ezt a hazai lányok jó sáncmunkával könnyen hárították. L. I. Előkészületi mérkőzés K. Rákóczi—MÁV NTE 3-1 (2-0) Nagykanizsa, 200 néző. V.: Velicskó. A területi bajnokság Bakony csoportjában játszó kanizsaiak vendége volt ezúttal a Rákóczi. A kaposvári csapat Balogh, Prukner, Mészáros, Mihovecz és Barna kivételével valamennyi játékosát szerepeltette. A víztócsákkal tarkított pályán az irreális talaj ellenére is ügyesen és helyenként jól játszott a kaposvári gárda. A gólokat Pém, Magyar és Hanusz szerezték. A síszövetség vezetői pénteken még uggályoskodtak. Talán helyesebb lenne szombaton rendezni az idei első (s lehet, hogy az egyetlen) síversenyt, hátha egy nappal később a hó már alkalmatlan lesz a lebonyolításra. A természetfelelős azonban kegyeibe fogadta ezt az eseményt. Vasárnapra újabb havazás érkezett, friss hópaplan borította a hangárdombi pályát, mert így egyszeribe alkalmassá vált arra, hogy a korábban kikoptatott részeken is „fehér ruháját” pótolva fogadja az érdeklődőket. Az említett szövetségi vezetőknek az aggályoskodása azonban mégis valósnak bizonyult. A hóval ugyan nem voltak gondok, nem így a felvonóval, amely pedig úgy tűnt, hogy ezen a télen végre maradéktalanul ki tudja elégíteni az igényeket. Szombaton még zavartalanul üzemelt ugyan, de a versenyzőket szállító drótkötél több helyen szakadozni kezdett, így a biztonság érdekében vasárnapra már nem lehetett bekapcsolni. Bizony sokan nézték bosszúsan a mozdulatlan létesítményt, aki síelni, még inkább versenyezni akart, kénytelen volt léccel a vállán vagy a lábán megmászni a meredek dombot. így is 38-an neveztek a kaposvári síversenyre, többségük a fiatalabb korosztályhoz tartozott. A kitűzött mintegy 200 négyzetméteres pályán hóesés közepette folyt le a verseny, néhány jó ered-, ménnyel fűszerezve. A nap legjobb idejét a 17 éves Steffler Péter érte el, aki 28,84-es idővel, ért célba. Ez pályacsúcs volt. Nemcsak eredményesen, hanem nagyon szép stílusban is siklott alá, akárcsak a lányoknál győztes Fekete Beáta. Két futam összesített eredménye alapTOTÓ A totó 7. játékheti telitalá- latos szelvénye: x, x, 1, törölve, x, x, x, x, x, x, 1, x, X. x, a plusz egyes: x. ján alakultak ki a végső sorrendek. A verseny dobogós helyezettjei : Gyermek I. korcsoport (6— 10 évesek) 1. Komár András 8,56, 2. Gyenesei István 82,07 3. Erőss Zsófia 86,88 (ebben a korosztályban a fiúk és a lányok együtt versenyeztek). Gyermek II. korcsoport (10— 14 évesek) fiúk: 1. Erőss Barna 86,57, 2. Ősi Balázs 90,37, 3. Gyócsi András 138,7. Lányok: 1. Komár Gabriella 75,95, 2. Gáspár Kinga 79,81, 8. Győrös Anett 139,65. Ifjúsági fiúk (14—18 év) 1. Steffler Péter 62,57, 2. Szlavicsek Tamás 68,79, 3. Virovácz Zsolt 69,27. Felnőtt férfiak 1. dr. Gyenesei István 64,76, 2. Vida Ferenc 67,49, 3. Láng Bálint 68,69. Nők: 1. Fekete Beáta 65,95, 2. Pflanczer Edit 71,20, 3. Horváth Józsefné 77,37. A sorsolás érdekessége, hogy egyidejűleg Kaposvárom két döntő fontosságú asztali tenisz-mérkőzés zajlott le, amelyeknek az eredményei nagyban befolyásolták az NB I-be való jutást. A Kaposvári Rákóczi férfiegyüttese ugyan fölényesen vezetett eddig is csoportjában, de egyik ellenlábasának, a most Kaposváron szerepelt Székesfehérvári Szondi SE-neik ez volt az utoilsó lehetősége arra, hogy esetleg felzárkózzon. A Rákóczi csapata azonban fölényes biztonsággal győzte le fehérvári ellenfelét, ami azt jelenti, hogy a csapat most már bizonyosan az ősztől újra csak a sportág első osztályában játszhat. Nem sikerült ilyen jól a rangadó a Kaposplast női együttesének. Ellenlábasa, a Pécsi Spartacus Kaposváron is győzni tudott, s ezzel megszerezte azt a második helyet a már feljutónak számító Győri MÁV DAC mögött, amely az NB I-et jelentheti. (Korábban írtunk már róla, hogy ehhez még nincs meg az OTSH jóváhagyása.) A kaposváriaknak azonban még nem úszott el minden reménye, mert egy esetleges osztályozóval még később kiharcolhatják ők is az NB I-es szereplés jogát. Eredmények K. Rákóczi—H. Szondi SE 24:4 A vendég hovéd csapat leszerelések miatt tartalékosán érkezett Kaposvárra, s így egy pillanatig sem tudta kétségessé tenni a bajnokaspiráns fölényes győzelmét. Az első forduló után már 5:0-ra vezetett a Rákóczi, de a 2. körben is csak egy győzelmet szerzett a vendég együttes (az éppen Fehérváron katonáskodó Rákóczi-já- tékos, Szabados Péter jóvoltából). A fölényes győzelem Diószegi (szemben) kitűnően játszott A Rákóczi győztes csapata: (balról jobbra): Varga, Gyu- ra, Sáhó, Hayden, dr. Szita, Limbek, Varga János szakosztályelnök. ellenére több látványos mérkőzésire került sor, ilyen volt a Varga—Szabados és a dr. Szita—Szabados összecsapás is. Ezen a mérkőzésen kitűnően játszott Gyura és a fiatal Limbek is. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt 6 pontra nőtt a Rákóczi előnye, amely már csak matematikailag hozható be. A győzelmek közül Gyura ötöt, dr. Szita, Varga, Lim- bek és Sáhó 4—4-et szerzett. A négy fehérvári győzelmet Szabados aratta. Női mérkőzés Pécsi Spartacus—Kaposplast 10:6 A Kaposplast csarnokban telt lelátó előtt zajlott le a nagy fontosságú mérkőzés. Sajnos a hazai együttesből nem mindenki tudta levetkőzni idegességét. Egyedül Diószegi játszott kirobbanó formában. Soós elleni mérkőzése bizonyára sokáig emlékezetes marad. A kitűnő asztaliteniszezőnő valameny- nyi pécsi ellenfelét megverte, de ez kevés volt a csapatbravúrhoz. Auguszt ugyan további két győzelemmel igyekezett hozzájárulni az eredményesebb szerepléshez, de a másik két asztaliteniszező, Kátainé és a fiatal Rák nagyon indiszponáltan játszottak, s egyetlen mérkőzést sem tudtak nyerni. Ezúttal a szerencse is elpártolt a kaposváriaktól, hisz a négy 2:l-re végződött mérkőzésüket elveszítették. A pécsi győzelmeket Soós, Eszényi 3—3, Raffai, Andi 2—2 szerezték. Röplabda NB I ASZTALITENISZ Újra az NB l-ben a Rákóczi férficsapata Döntő fontosságú mérkőzést veszített a Kaposplaszt