Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-16 / 13. szám

1986. január 16., csütörtök Somogyi Néplap 5 „Arany is mennyit dolgozottl" Nyelvünk durvulása Angidéból hazatelepült is­merősömet látogattam meg a napokban újra; kicsit süt­kérezni akartam varázsos egyéniségének sugaraiban. Ismét végignéztem könyveit, mindegyik mű két nyelven van meg neki. Csóválta a fejét, várva, hogy rákérde­zek elégedetlensége okára. Nem csalódott bennem. Azt mondta, hogy a magyar for­dítások mindig drasztiku- sabbak, nyersebbek. Kevés­bé kemény kifejezések dur­vasággá válnak a magyar fordítók tollán (tisztelet a kivételnek). És fellapozva az egyiket, James Herriot regényét, kezdte bizonygat­ni igazát. Egy jelenségre érzett rá. Nem véletlen, hogy napja­inkban egyre többet emle­getik hivatalos fórumokon is nyelvünk — a beszélt és írásbeli nyelv — romlását. „Olykor indoktalanul kap­nak széles nyilvánosságot... közízlést sértő művek" — olvashattuk a XIII. kong­resszus beszámolójában, és több hozzászóló is említette az irodalmi művek, színielő- adásök, filmek, tévéjátékok egyre nyersebb nyelvezetét. Ugyanez a téma felmerült a népfrontkongresszuson is: a vitában több felszólaló érin­tette. Közülük Keresztury Dezsőt idézem, aki kifejtet­te, hogy minden népközös­ségnek, így a magyarnak is legnagyobb élő alkotása az anyanyelv. Az elmúlt évti­zedekben nemzetünk alap­vető változásokon ment át, s ezeket a társadalmi válto­zásokat a nyelv is tükrözi. Ahhoz, hogy népünk értel­mesen tudjon gondolkodni, a nyelv tisztántartására van szükség — mondta. Az aggodalom jogos. Ügy vélem, sokkal bonyolultabb oka van annak, hogy si- várafob lett a nyelv. Társa­dalmi, gazdasági összefüg­gések is lehetnek az össze­tevők között. Nem véletlen, hogy a nyelvtisztaság ügye mindig akkor került elő, amikor nehezebb éveket élt meg az emberiség. Talán elég erre egy példa; Móricz Zsigmond a Pesti Naplóban nem éppen derűs időszakban írta A magyar nyelvérzék rothadása című cikkét, amelyben leszögezi, hogy ha valamely állam a jövőjét meg akarja szilárdítani s a népét homogénné tenni, ak­kor gondolnia kell arra, hogy a nyelv ép, egészséges és tiszta legyen. Követke­zésképpen a cikk írásakor a nyelv nem volt ép, egészsé­ges és tiszta. Hasonlóan ag­gódott Kosztolányi Dezső is Erős várunk a nyelv című írásában, a nyelv „kisöpré­sét, fényesre kefélését” szor­galmazva. A mai félelmeket megfo­galmazók közül Déry Tibor volt az egyik első: „Nyel­vünk romlik: mint minden élő szervezet, növekedés közben is ... Már Arany is mennyit dohogott!” Vonjuk azonban újra szűkebbre a kört; témánk a nyelvi dur­vaság. A tömegközlekedés­ben hovatovább jogot nyert — kötőkifejezésként — használatos cselekvő igék, a fiatalok között hetykeségből is emlegetett kíméletlen, nyers szavak, bizonyos — magát értelmiséginek tartó Béketalálkozó Varsóban Barátsághidak A varsói értelmiségi béke­kongresszus az ENSZ által meghirdetett nemzetközi bé­keév egyik nyitórendezvé­nyé. Ezen a nemzetközi ta­lálkozón öt világrész több mint 300 tudósa, politikusa, művésze tanácskozik arról, hogy miként lehet biztosíta­ni a világ békés jövőjét. Dr. Miikolaj Kozakiwicz szociológussal, újságíróval és íróval ebből az alkalom­ból készített interjút a len­gyel Interpress sajtóügynök­ség. — Talán azzal kezdeném — kezdte mondandóját a professzor —, hogy egyes té­nyek intenzíven foglalkoz­tatnak és nyugtalanítanak. A világ békés jövője szem­pontjából a legnagyobb ve­szélyt kétségkívül a fegy­verkezési verseny, a hadiki­adások állandó növekedése és a más államokkal szem­ben ellenséges külpolitika jelenti. Korántsem lebecsü­lendő veszélyt testesít meg ugyanakkor az ifjúság na­cionalista, más népekkel szemben ellenséges szelle­mű nevelése. Táplálják ez utóbbi veszélyt a tömegtájé­koztatási eszközök, filmek, tévésorozatok stb. Draszti­kus példák erre a naciona­lista szellemtől áthatott amerikai filmek, amelyek dicsfényben' tüntetik fel a nagyszerű amerikaiakat. — A nacionalizmus foko­zódását a társadalmi élet­nek a politikától igen távol eső szféráiban is tapasztal­juk. — Sajnos, igen. Ez a hely­zet például a sportban. A legdrasztikusább bizonyíté­kot erre a katasztrofális brüsszeli Juventus—Liver­pool mérkőzés szolgáltatta. Mélységes nyugtalanságra ad okot az a tény, hogy az egészséges sportversengés szelleme nemegyszer átcsap a versenytársak iránti gyű­löletbe, ahonnan szinte már semmi sem választ el az őket küldő nép vagy társa­dalmi rendszer gyűlöletétől. Az ilyen alantas érzelmek, szempontok felszámolására a legjárhatóbb út talán az lfen­ne, ha a világon újraéleszte­nénk az enyhülési folyama­tot. A lengyel külpolitika ki­tartóan dolgozik ezért. De túl ezen, én óriási jelentősé­get tulajdonítok a közvet­len emberi kapcsolatoknak is. Ezek hidat építenek a kü­lönböző fajok, vallások és nemzetiségek képviselői kö­zött, s ennek jóvoltából el­tűnhet a belénk sulykolt el­lenérzés más népek iránt. Az ilyen barátsághidak nél­külözhetetlenek az emberi­ség számára. Számítógép a tanácsok szolgálatában Informatikai és Számítás- technikai Intézetet alapított a Somogy Megyei Tanács. Feladata, hogy ellássa a me­gyei tanács nyilvántartási munkájának korszerűsíté­sét, az igazgatás-szervezé­si tennivalók összehangolá­sát, s közreműködik a helyi tanácsoknál végzett ilyen irányú munkában. Az Államigazgatási Szerve­zési Intézet irányításával előzetesen kidolgozták a me­gyében a komplex informa­tikai fejlesztési tervet. En­nek során a megyei tanács szakigazgatási szerveinél, valamint a városi tanácsok­nál elvégezték a nyilvántar­tások felmérését és a számí­tógépes feldolgozásokhoz (szükséges korszerűsítést. Több területen már a szá­mítógépet is használják. Egyelőre kísérleti jelleggel néhány Commodore 64 típu­sú számítógépet állítottak munkába, a tanácsi dolgozók ezeken tanulják a gépek ke­zelését. A városi tanácsok­nál is megkezdődött a szá­mítástechnika alkalmazásá­lhoz szükséges feltételek ki­alakítása. Kaposváron és Barcson több hatósági nyil­vántartást visznek számító­gépre. kör — zamatot nélkülöző, kihívóan durva beszéde, s az irodalmi nyelvben fel-fel- bukkanó drasztikum. Sohasem volt irodalom — külhoni, itthoni — bizonyos trágárkodás nélkül. A nép- költészetet példának tekintő írók, költők műveiben egy- egy — vagy több — olyan kifejezésre bukkanunk, amely ma is fejcsóválásra készteti az olvasók egy ré­szét. Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai Vitéz, de még Pe­tőfi is — igaz, megtartva a versmértéket — el-elrikkan- totta magát olykor hars hangon, káromlással. Shakespeare egyes kifejezé­sein is elpirulhat, aki em­beri melegházban, széltől óva nőtt fel. Gondoljunk csak az ifjoncok évődésére a Dajkával a Rómeó és Júliá­ban! A durva kifejezések hasz­nálatát ugyanis indokolhat­ja az indulat — amelynek jogosságához, mondjuk, Pe­tőfi egyes verseinek témáját tekintve kétség sem fér —, vagy az ábrázolt közeg és élethelyzet. Ügy is mondhat­nánk, hogy az irodalmi (fii­mi, színműi) nyereség követ­kezmény; az életbeli szituá­ció, társadalmi közeg ,(má­solása”. Azaz, ha a szerző hű tükröt akar tartani elénk, akkor kénytelen hősei vagy antihősei beszédmodo­rát átvenni. Egy lumpencsa­lád tagjai nem virágnyelven közük egymással mondani­valójukat. Ha ez utóbbi stí­lusban szólalnak meg, az bő humorforrás lehet egy víg­játékhoz vagy szatírához. Azt hiszem, Norman Mailer háborús regényét, az ismét megjelent Mezteleneket és holtakat a mai olvasó a sa­rokba vágná, ha katonahősei valamiféle kisasszonynyelven társalognának. A Gyöngy­élet című dráma nézői is fa­nyalogtak volna, ha John Arden valamiféle nyelvi parfümériát nyitott volna az ábrázolt lumpenkörnyezet­ben. Amiből az is világos, hogy. először a társadalmi negatív jelenségeket kell fel­számolni, bár készséggel el­ismerem, hogy evvel egy­idejűleg meg kell tisztítani a beszélt nyelvet is. Ha ez utóbbi mentálhigiénés fel­adatról szólók, elsősorban az öncélú malackodést, a szó­beli magamutogatást iktat­nám ki — mint sekélyes di­vatot — nemcsak a köz- nyelvből, hanem az iroda­lomból, filmből, televízióból. Leskó László PHENJAN A tudomány pagodája A népi Koreában már hosszú évek óta kiemelt fi­gyelmet fordítanak a lakos­ság műveltségi szintjének javítására. E nagyszabású cél teljesítése érdekében sor­ra nyílnak a különböző ok­tatási intézmények, amelyek közül is kiemelkedik az 1982 óta működő A tanulás népi palotája elnevezésű központ. A rendkívül szép, keleti stí­lusban épült intézményt Phenjanfoan sokan a tudo­mány és a művelődés pago­A tanulás közben felmerült kérdésekre ismert szakem­berek válaszolnak A művelődési központ épülete Jól felszerelt laboratóriumok segítik a nyelvtanulást dójának, szentélyének tart­ják. Az oktatási—művelődési központban gazdag program várija az érdeklődőket: elő­adások, tanfolyamok, a vi­dékiek számára 7—10 napos bentlakásos kurzusok, és nem utolsó sorban nyelvi tanfolyamok között lehet vá­lasztani. Az intézmény ve­zetői különösen nagy fon­tosságot tulajdonítanak az aktuális előadásoknak, ame­lyek témájáról és idejéről a lakosság a tömegtájékozta­tási eszközökből szerezhet tudomást. A képzésben fel­használják a technikát. Van például lehetőség bizonyos anyagok meghallgatására magnetofonon: több mint 11 ezer hanganyag áll a látoga­tók rendelkezésére. Rövid idő alatt nagy népszerűség­re tettek saprt a videomag­nók. A tévékészülékekkel felszerelt helyiségben egy­szerre négy program közül választhat az, aki tudásának továbbfejlesztésére szánja szabad idejét. A „tudomá­nyos videózás” sikerére jel­lemző, hogy egyre több az esti, munka utáni látogatók száma. A közvetlen felvilágosító munka mellett nem feled­keznek meg az ismeretek terjesztéséről sem, amit jól példáz, hogy a tudományos munkatársak például kijár­nak fontos építkezésekre, gyárakba, termelőszövetke­zetekbe, vagy pedig postán küldik el a vidéki könyvtá­rak, művelődési házak szá­mára a tájékoztató anyago­kat, bibliográfiákat. Szereztem bSrízgát Egy hónappal ezelőtt, egyik napról a másikra a babókos birizgánk felmondta a szolgálatot, kipurcant. A szerelő, miközben fontoskodó hümmögésék közepette kö­rüljárta a meghibásodott ké­szüléket, közölte: a birizgát ki kell cserélni. Mivel nálunk a babókos birizga hosszú évek óta hi­ánycikk, elindultam birizgát keresni. Kutatóutam során megfordultam minden vala­mirevaló áruházban, bevá­sárló központban, árusítás­sal egybekötött kiállításon, diszkontáruházban, marke­tingbörzén, vevőszolgálat­nál. Arra a kérdésre, hogy tessék mondani, momentán kapható-e Önöknél babókos birizga, volt aki kacagni kez­dett, többen megrökönyödve a fejüket csóválták, mások jóindulatúan mosolyogtak naivitásomon, cummogtak, jónevű idegorvost ajánlottak, közben vállon veregettek, és azt tanácsolták, hogy próbál­kozzam máshol. Mivel kitartóan makacs természet vagyok, nem ad­tam fel. Az elárusító pul­toknál ért kudarcok után az illetékesekhez fordultam. Igen, azokhoz, akik a sajtó hasábjain, a rádióban és a televízióban azokat a vona­las szövegeket nyomják ke­reskedelmi életünkről. Fo­gadott panasziroda-referens, kereskedelmi igazgató, sajtó­főnök, titkárságvezető, elő- szobáztam vezérigazgatónál, marketingfőnöknél, mened­zser típusú főtanácsosnál, el­osztó irodánál, főraktárosnál, hogy csak néhány fórumot említsek. Az illetékesek panaszomat megalapozottnak tartották, gondomat megértették, meg­erősítettek abban, hogy jo­gosult vagyok babókos biriz- gára, elnézést kértek, nyug­tattak, a gazdaságpolitika számos alapvető kérdésében velem azonos nézeteket han­goztattak, a hiánycikkeket mint jelenséget elítélték, le­szóltak, telefonáltak, szót emeltek, elhatárolták magu­kat, vállon veregetve biztat­tak, ösztönöztek, de babókos birizgát ők sem tudtak sze­rezni. — Nem kell olyan nagy feneket keríteni ennek az ügynek — mondta Jenő ba­rátom, miután elmeséltem neki a kálváriámat. — Sza­ladgálhatsz itt össze-vissza, mint pók a falon, fölöslege­sen. Figyelj rám! Menj el a Kaméleon Áruházba, az ér­tékesítési osztályon keresd meg Harácsi Pista bácsit. Hi­vatkozz rám, hagyd nála a névjegyedet egy ötszázas tár­saságában, és kész. Harácsi bácsi három napon belül ér­tesít, hogy hol veheted át a birizgát. Különben jegyezd meg, ilyen buli csúszópénz nélkül nem megy. Világos? — Jenő, te egy cinikus, sok-sok keserű tapasztalattal terhelt vásárló vagy. Én vi­szont hiszek kereskedelmi életünk tisztaságában, az il­letékesek szavában! — vála­szoltam, és faképnél hagy­tam ámuló barátomat. Két héttel ezelőtt össze­futottam Jenővel. — Na, mi van a birizgád- dal? — Már minden hazai fó­rumot végigjártam, de biriz­gát nem tudtam szerezni. Elkeseredésemben Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárnak írtam levelet. A magas uta­zási költségek miatt azt kér­tem tőle, ne keljen New Yorkban, a szervezet szék­helyén benyújtanom a pa­naszomat,' találkozzunk vala­hol Európában. Azt írja, hogy jövőre Madridba láto­gat, s hajlandó ott fogadni. Kedves tőle, nem? Egy ilyen, két-háromnapos spanyol út tízezerből még IBUSZ-szal is kifutja, igaz? És Madridból biztosan hozok birizgát. Ha kis szerencsém van, kettőt is. — Én még mindig Hará­csi bácsira szavazok! — mondta Jenő. — Ő jóval olcsóbb, ötszáz forint meg egy névjegy, ne feledd! Érdekes, a családi tanács is elvetette a madridi utazás tervét, és úgy döntött, hogy Harácsi bácsit keressem fel. Mit mondjak? Négy nap múlva telefonált: megvan a birizga, átvehetem. A birizga azóta is kifo­gástalanul működik. Meg­szerzésének történetéből azonban levontam a tanul­ságot. Az ENSZ-főtitkártól újabb levélben elnézést kér­tem, hogy Madridban nem leszek ott a találkozón, az­tán rendeltem kétszáz új névjegyet, és tegnap óta egy Csúszópénz feliratú doboz­ban gyűjtöm az ötszázaso­kat. Vásárlási célra, termé­szetesen. Ja, és izgatottan várom, hátha az illetékesek is in­tézkednek. Kiss György Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents