Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-16 / 13. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 13. szám Ara: 1,80 Ft 1986. január 16., csütörtök KADAR JANÓ8 LÁTOGATÁSA A TAURUSBAN Befejeződtek a magyar—szovjet gazdasági tárgyalások Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára szerdán a Taurus Gumiipari Vállalat fővárosi központjába látogatott. A vendéget délelőtt a gyár kapujában Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Kapolyi László ipari miniszter, Gál János, a Vili. kerületi pártbizottság első titkára, Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatója, Mészáros Józsefné, a vállalat pártbizottságának, Dán Gábor, a vállalat szakszervezeti intéző bizottságának, valamint Győri Judit, a vállalat KISZ-bizottságának titkára fogadta. Az MSZMP főtitkára az igazgatósági épület tanácstermében találkozott a Taurus párt-végrehajtóbizottságá- ftak tagjaival, a vállalat vezetőivel. Tatai Ilona vezérigazgatónő a több mint 10 ezer dolgozót foglalkoztató vállalatról elmondta, hogy az 1882nben alapított gumigyár az utóbbi 25 évben komlex ipari és kereskedelmi tevékenységet folytató nagyvállalattá fejlődött — hat termelő gyárának évi árbevétele megközelíti a 14 milliárd forintot, s termékeinek több mint 40 százalékát exportálják. Kiemelte: mai eredményes tevékenységük forrása a gyár történelmi múltján kívül mindenekelőtt az itt dolgozó kollektíva szellemi ereje, alkotó munkája. Mindig volt erejük szembenézni hibáikkal, és vállalták a szükséges változtatásokat: újszerű szervezési, irányítási módszerek bevezetését, a műszaki megújulást. Szólt arról is, hogy — a vállalat egy évtizede kidolgozott stratégiájának megfelelően — anyagi és szellemi erőforrásaikat a korszerű; a világpiacon is versenyképes termékek fejlesztésére fordították. Az eredmény: a világszínvonal élvonalába tartoznak acélradiál teherabroncsaik, mezőgazdasági radiál- abroncsaik, a szárazföldi és a tengeri olajkitermelésnél használt különböző tömlők, az autóbuszgyártáshoz szükséges légrugók, valamint a nagy választékban gyártott kempingcikkeik. Tatai Ilona ezután a VII. ötéves terv vállalati céljairól beszélt, kiemelve, hogy a terv teljesítésének egyik elsőrendű feltétele belső tartalékaik mozgósítása. Ugyanakkor folytatják szerkezetátalakítási programjukat, növelve termékeik nemzetközi versenyképességét. Végezetül A bejáratnál köszöntik a vendéget. megemlített néhány olyan körülményt, amely a vállalat gyorsabb ütemű fejlődését gátolja. Mészáros Józsefné a vállalat 1600 párttagjának tevékenységéről szólva a kiegyensúlyozott politikai hangulatot terveik valóra váltásának egyik legfőbb biztosítékaként jellemezte. Ez nem mond ellent annak, hogy a dolgozók néha szenvedélyesen tesznek szóvá nemkívánatos dolgokat, bátran vitatkoznak munkahelyük, vagy akár az egész ország ügyeiről. A kérdésekre a kommunisták, a vezetők gyors, érdemi információival, ha kell, intézkedésekkel igyekeznek reagálni. Ez a polemizáló időszak jellemzi napjainkat is, amikor a KlSZ-választá- sokra készülnek, a kommunista ifjúsági szövetség közelgő kongresszusának irányelveit vitatják meg. De nap mint nap véleményt nyilvánítanák például a családalapítók lakáshoz jutásának gondjairól, a nagyüzemi munkások helyzetéről, a vállalati gazdasági munkaközösségek szerepéről, az új vállalatvezetési formákról, s persze az árak és a bérek problémaköréről. Ez utóbbival kapcsolatban Mészáros Józsefné elmondta: a dolgozók körében nagy elismerést és megnyugvást váltott ki a nyugdíjasok életszínvonalának védelmében, vagy a mérsékeltebb ütemű árnövekedés kérdésében megfogalmazott politikai állásfoglalás. Az ismertetőt követően Kádár János elismeréssel szólt a vállalat vezetőinék és dolgozóinak tevékenységéről, és reagált több, a tájékoztatókban felvetett, a Taurus irányítóit és munkásait különösen foglalkoztató kér désre. Ezután a vendégek a Taurus abroncsgyár acélradiál gyárrészlegét keresték fel. A párt főtitkárát a gyár szak' mai és társadalmi vezetői fogadták. A több mint kétszáz dolgozót foglalkoztató gyárrészleget, amelynek tevékenysége a legjellemzőbb a vállalatra, Sivó Imre gyárvezető mutatta be. Ezt követően a párt főtitkára részt vett a dolgozók rövgyűlésén, az épület má sodik emeleti üzemcsarnokában. A gyűlés résztvevőit Borbély István szocialista brigádvezető köszöntötte, s röviden szólt az abroncsgyár idei terveiről és arról a kihívásról, amit számukra a termékeik iránti megnövekedett bel- és külföldi kereslet jelent. Elmondta, hogy ezért a kollektíva döntésére az idei termelésnövekedés eredetileg 5 százalékos előirányzatát feljebb emelték. Ennek megfelelően tették meg vállalásaikat, amelyeket a mennyiségi feladatok mellett egyre szigorúbb minőségi követelmények betartásával kell teljesíteniük. Szólt arról is, hogy mindehhez jobb munkakörülményekre, pontosabb szervezésre, korszerű technológiákra van szükség. A vállalat életének fontos állomásaként értékelte, hogy a Taurus idén január elsejétől vállalati tanács irányításával működik. Az új forma lehetővé teszi, hogy a dolgozókhoz egyre közelebb kerüljenek a vállalat egészét érintő kérdések, beleszólhassanak saját ügyeikbe, feladataik szervezésébe, irányításába. Céljaink eléréséhez az eddiginél jobb munkára van szükség Ezután Kádár János szólt a résztvevőkhöz. Bevezetőben megköszönte a meghívást, a barátságos fogadtatást, s üdvözölte a Taurus tízezres kollektíváját, majd utalt arra, hogy ezekben a hónapokban sokat hallhattunk arról, mit kell tennünk, melyek a feladataink. — A múlt év tavastón lezajlott XIII. pártkongresszus és a decemberben törvényerőre emelt VII. ötéves terv mindannyiunk számára megfelelő programot adott. E (Folytatás a 2. oldalon) Hémeth Károly fogadta Alekszej Antonovot Jegyzőkönyv aláírásával ért véget a magyar—szovjet gazdasági és műszaki—tudományos együttműködési kormányközi bizottság ülésszaka. A képen: Marjai József és Alekszej Antonov aláírja a dokumentumot. Jegyzőkönyv aláírásával szerdán befejeződött a magyar-szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 34. ülésszaka. Tárgyalásaik eredményeként az ülés jegyzőkönyvét Marjai József és Alekszej Antonov miniszterelnök-helyettesek írták alá. Jelen volt Ballal László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Kapolyi László ipari, Urbán Lajos közlekedési, Váncsa Jenő mezőgazdasági- tjs élelmezésügyi miniszter; szovjet részről Borisz Balmont szerszámgépgyártási és szerszámipari, Vlagyimir Lisztov vegyipari, Alekszej Petriscsev műtrágyagyártási miniszter, valamint a két ország gazdasági irányító szerveinek több vezetője. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Az ülésszakon kiemelten foglalkoztak a KGST-tagállamok felső szintű gazdasági értekezletén, és az 1984. novemberi magyar—szovjet kormányfői tárgyalásokon meghatározott feladatok teljesítésével. A tárgyalások végeztével egyezményeket írtak alá a mikroelektronika, az agráripari komplexumok és a közfogyasztási cikkek gyártása területén kialakítandó együttműködésről. Áttekintették a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti 2000-ig szóló gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés hosszú távú fejlesztési programjának teendőit. Hangsúlyozták, hogy a két ország közötti gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés fontos szerepet tölt be mindkét gazdaságban, különösen nagy jelentősége van a magyar gazdaság számára. A népgazdasági tervek (Folytatás a 2. oldalon) Előtérben a középtávú feladatok Somogyi élelmiszergazdasági vezetők továbbképzése Siófokon Téli gépjavítás a mezőgazda Ságban A mezőgazdasági nagyüzemekben jól halad a téli gépjavítás. Ezekben a hetekben több mint 50 ezer traktor, hozzávetőleg 13 ezer arató-cséplő gép és a speciális munkagépek felújítását vagy éppen alapos átvizsgálását végzik a műhelyekben. A gazdaságokban összesen 1,2 millió négyzetméternyi javítótérben serénykednek a szerelők. Számos üzem korszerű létesítménnyel rende1- keziik, ám a műhelyeknek mintegy fele nem felel meg a követelményeknek. Különösen a gyengébb adottságú tsz-ekben hiányoznak a fedett tároló- és javító terek, és további gond, hogy helyenként — pénzügyi nehézségek miatt — nem tudtak előre elegendő alkatrészt és fődarabot beszerezni, ezért a készleteket folyamatosan kell pótolniuk. Az alkatrészellátó vállalatoknál nagy most a forgalom. Ez összefügg azzal is, hogy a tsz-ek traktorparkjának mintegy fele túlságosan elhasznált állapotban van, és felújításukhoz nagymennyiségű cseredarabra van szükség. A javítás zavartalanabbá tételére az alkatrészek jelentős részét — az import gépekhez is — hazai gyártásiból biztosítják. Számos gépelemet készítenek például a mezőgép vállalatok és a gazdaságok közül is sokan berendezkedtek a sorozat- gyártásra. Ennek ellenére néhány géptípus egyes alkatrészeiből jelenleg hiány van; ide tartozik a zetor és az MTZ-traktor, valamint egyes e-típusú kombájnok. A szálastakarmány betakarító gépekhez szükséges cseredarabokból is csak nehezen tudják kielégíteni a szükségletet. Az alkatrészeket, amint a gyártóktól beérkeznek; nyomban elküldik a megrendelőknek ezzel is igyekeznek rövidíteni a javítási időt. A téli gépjavításoknál a traktorosokat is foglalkoztatják, a gépvezetők is ott vannak a szereléseknél és menetközben ellenőrzik a munka minőségét. A gazdaságok többségében anyagi ösztönzésük is olyan, hogy a gép- vezetők maguk is érdekeltek a felkészített jármű, gép javításának sikerében. Mintegy százhúsz somogyi élelmiszergazdasági üzem, vállalat és intézmény vezetőjének továbbképzése kezdődött Siófokon, a 43. sz. Építőipari Vállalat üdülőjében. A rendezvényt Tóth Károly, a megyei tanács elnök- helyettese nyitotta meg, majd Tömpe István, az Országos Tervhivatal osztályvezetője a VII. ötéves terv megvalósulásának feltételeiről tartott előadást. Dr. Kiss Pál, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese az idei év hitelpolitikai irányelveiről, a bank- rendszer továbbfejlesztéséről tájékoztatta a hallgatóságot. Tegnap ugyancsak középtávú feladatokról szóló témákkal folytatódott a program: dr. Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár nagy érdeklődéssel kísért előadásában az élelmiszergazdaság VII. ötéves tervével és az idei célokkal foglalkozott, dr. Pongrácz Aladár, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főosztályvezetője pedig időszerű szövetkezetpolitikai kérdésekről szólt a somogyi élelmiszergazdasági vezetőkhöz. A mezőgazdaság verseny- képességéről, erről a napjainkban igencsak fontos témáról tart előadást ma délelőtt dr. Varga Gyula, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató-helyettese. Délután időszerű külpolitikai kérdésekről tájékoztatja hallgatóságát dr. Pintér László, az MSZMP Politikai Főiskolájának tanára. Előadást tart ma délután a somogyi vezetőknek dr. Gye- nesei István, a megyei tanács elnöke: a VII. ötéves terv időszakában megvalósítandó tanácsi feladatokat ismerteti a továbbképzés résztvevőivel. Napjaink és a közeli jövő somogyi belpolitikai tennivalóiról hallhatnak a mezőgazdasági és az élelmiszeripari vezetők holnap délelőtt: erről a témáról Klenovics Imre, a megyei pártbizottság első titkára tart előadást.