Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-07 / 287. szám
A kölcsönzőnek nem üzlet a jó idő Somogyi Néplap XLI. évfolyam, 287. szám 1985. december 7., szombat S’ Évzáró parancsnoki értekezlet a Munkásőrségben Tavasz a télben, mondhatjuk. Ami öröm a mezőgazdaságnak, az bosszánko- dá&ra ad okot az Ezermester Ifjúságii Kölcsönző leány- vállalat kaposvári boltjában. Lóki Gézáné boltvezető először köflcsönzőket sejtett bennünk. — Az első érdeklődők. Ez a néhány nap óta tartó rossz idő leállította a kölcsönzést. .Nekünk rossz: nincs hó, nincs jég és még az igazi téli túrázásnak sincs itt az idéje. — Milyen kedvezményt kapnak a fiatalok? — A diákigazolvány pénzmegtakarítást jelent. A fla- síltalp például diákigazolvánnyal féláron kölcsönözhető. Ugyanez a helyzet a síbakancsokkal, korcsolyákkal, szánokkal. Számottevően növeli a bevásárlókocsik és -kosarak gyártását a kisbéri Építőipari és Szolgáltató Szövetkezet, az ilyen áruházi eszközök egyedüli hazai előállítója. Úgynevezett lízingszerződéssel korszerű automata hegesztőgépsort kölcsönzött egy NSZK-beli cégtől. A berendezés már működik is: 17 másodperc alatt hegeszt össze egy-egy bevásárlókosarat. A géppel a szövetkezet az eddigiekhez képest megháromszorozza évi termelését: az idén 30 ezer koSúlyos baleset a fővárosban Pénteken a kora reggeli órákban Zuglóban, az Eg- ressy út és a Vezér utca kereszteződésében súlyos baleset történt. Egy Wartburg személygépkocsi meg akarta előzni az előtte haladó trolibuszt, de a szembe jövő forgalom miatt ' hirtelen fékezésre kényszerült. A csúszós kockakő burkolaton a kocsi megfarolt és keresztbe fordult az úton, majd a megálló közelében várakozó, illetve a zebrán tartózkodó gyalogosok közé csúszott. Tizenkét embert elütött, közülük hatnak súlyos az állapota. A mentők néhány percen belül, öt kocsival a helyszínre érkeztek s a sérülteket a János kórház baleseti sebészetére, a MÁV kórházba és a Központi Baleseti Ambulanciára szállították. A baleset miatt lezárták a kereszteződést, s egy órán keresztül a 77-es és a 82-es trolibuszok helyett autóbuszok szállították az utasokat, terelő útvonalon. A baleset okainak vizsgálatát a rendőrség megkezdte. — Ha összetörik a sporteszköz? — Ilyen még nem volt, de először természetesen megpróbáljuk javíttatni, ha lehet. Sajnos egyik diáktól egy kempingbiidiklit elloptak. Aminyi segítséget kapott, hogy öt hónap alatt kell letöri esz- tenie az árát. — Várják a havas időt. Es addig? — Az egyik szemünk sír, a másik nevet. A nyáron jó bevételünk volt vízisporteszköz kölcsönzésiből. Most pedig a (nekünk) jó idő beálltáig egy tapasztalattal gazdagodtunk. Az előjegyzésre betérő fiatalok igénye szerint barkácsgépefckel, számítógépekkel kívánjuk bővíteni a kölcsönzési listát. sarat és 10 ezer bevásárlókocsit ad át megrendelőinek, jövőre pedig 100 ezer kosárra és 30—35 ezer kocsira fogad el megrendelést. A nagyteljesítményű berendezésért a szövetkezet saját termékeivel fizet az NSZK-beli cégnek. Jövőre már 10 ezer kocsit szállít az NSZK-ba. Háziversenyt rendeztek a Vendéglátó Vállalat fiatal cukrászainak munkáiból Kaposváron, a Corsó cukrász • dában. 11 cukrász fiatal állt rajthoz, 12 féle alkalmi tortát, 25—30 egyéb süteményt készítettek. Szójalisztből, Pénteken befejeződött Budapesten a Munkásőrség vezető beosztású parancsnokainak kétnapos tanácskozása. Borbély Sándor országos parancsnok minősítette az 1985- ben végzett munkát, s szólt arról, hogy mit tettek eddig a munkásőrök az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak megvalósításáért. Megállapította, hogy elismerésre méltó teljesítményeket értek el a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben, nagy számban részt vettek a közéleti politikai Kétnapos országos farmá- ciós tánjcfesztivól kezdődött pénteken Miskolcon, a városi sportcsarnokban. A fesztivál! versenyprogramjában tíz támccsoport: a hódmezővásárhelyi Metripond Zöldellnek a vetések Pénteken is az évszakhoz képesít szokatlanul enyhe időjárás volit. Az elmúlt néhány nap alátt az esőzéseket követő felmelegedés, valamint a kiadós napsütés hatására szinte szemmel látható fejlődésnek indultak a több minit 100 000 hektáron vetett őszii kalászosok. Üde zöldek a zsenge vetések és most már a gazdaságok szakemberei bizakodnak abban, hogy a kemény fagyok beköszöntéséig kellően megerősödik a növényállomány. Az utóbbi egy hét alatt előrehaladtak az őszi mélyszántással a megye gazdaságai, az üvegházakban és a fóliasátrak alatt is kedvezően fejlődnek a téli primőrök. búzacsírából, gyümölcsökből készült süteményeket is kiállítottak. A dísztortákat tombolán sorsolták ki a jelenlévők között. Űj készítményekkel is pályáztak a résztvevők: a nagyközönség még nem ismeri a meggyes események előkészítésében. Kiválóan hajtották végre az előírt kiképzési programot, és maradéktalanul teljesítették szolgálatukat. Az országos parancsnok meghatározta a Munkásőrség 1986. évi feladatait. A tanácskozáson Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár és Harangozó Szilveszter altábornagy, belügyminiszter-helyettes időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről tájékoztatta a munkásőrparancsnokokat. táncklub, a szombathelyi Saivaria együttes, a tatabányái Opál táncegyüttes, a békéscsabai megyei művelődési központ táncklubja, a dunaújvárosi munfcásszövet- kezeí együttese^ a kaposvári művelődésii központ táncklubja, a jászberényi ifjúsági ház együttese, továbbá a miskollci Ködmön, Főnix és Miaijorette együttes mutatkozik be. A magyar együttesek méllett részt vesz a fesztiválon a csehszlovákiai Jicin és Kassa táncegyüttese is. A versenyprograimókat gálaműsorok követik. Eredményhirdetésre és a díjak átadására vasárnap délelőtt kerül sor. tek Országos Tanácsa — a nemzetközi ifjúsági év hai- zai akcióihoz kapcsolódva — gyermekrajz- és festmény - pályázatot hirdetett „A mi szövetkezetünk” címmel. Csatlakozva az országos felhíváshoz a tabi áfész a szöalagutat, a marcipános meggyes szeletet, a Velencét. Az első díjat Csutorás János és Dezső Attila búzacsírából készült menyasszonyi tortája nyerte. Díjas lett még Nagy Gyuláné hímzett tortája, Székely Józsefné és Búzás Lászlóné munkája. Értékeltek a természet- barátok A Magyar Természetbarát Szövetség csütörtöki évzáró aktívaértekezletén értékelték az idei munkát, áttekintették a jövő évi feladatokat, s kitüntetéseket adtak át. A 18 szakbizottság közül, hárman — az Aranyjelvényes túravezetők klubja, a kéktúra és a kerékpáros bizottság — oklevelet kaptak, míg 24 társadalmi aktíva tárgy- jutalmat vehetett át. Megállapították, hogy 1985- ben fejlődött a természetbarát mozgalom, a 850 szakbizottság és 650 országjáró diákkör összességében jó munkát végzett. Sok sikeres programot bonyolítottak le, fejlődött a propaganda tévé - kenység is. Előrelépés történt a túravezető-képzésben, s a magyar természetbarátok nemzetközileg is számon tartott eredményeket értek el. Ezek közül a legkiemelkedőbbek : két hegymászó „meghódította” a Himalája egyik, 7893 méter magas nepáli csúcsát, és négyen végigjárták a világ egyik legmélyebb — 1173 méteres — barlangját. Az MTSZ 1986-ban folytatja hagyományos tevékenységét, s a helyi szervezetek bevonásával elő kívánja mozdítani az úttörők természetjárását. A soron következő esztendő két legfontosabb eseménye az augusztus 20. és 24. között Orfűn sorra kerülő VIII. Országos Természetbarát Találkozó, valamint július 20-tól 24-ig Budapesten a világturisztikai motoros találkozó, amelyre a világ minden tájáról 4000 motorost várnak. vetkezeti tagok gyermekei számára írt ki pályázatot. Az első kategória nyertese Plavecz Pál somogymeggyesi tanuló; a második kategóriában Ster Anikó kapott első díjat. A pályamunkákat Tab fel- szabadulási évfordulóján kiállították a művelődési központban. A legjobbakat elküldik a megyei pályázatra is. A legnagyobb moszkvai aluljáró A több mint hatszáz méter hosszú, legnagyobb moszkvai aluljáró-rendszer utolsó 132 méteres szakaszát is átadták — mégpedig határidő előtt — a három vasúti pályaudvar által övezett Komszomol téren. A három pályaudvar meg is határozza az aluljárórendszer funkcióját. A Kazanszkij pályaudvar peronjaitól közvetlenül lehet eljutni a tér túlsó oldalán lévő Leningrádi és Jarosz- lavszkij pályaudvarok peronjaihoz, valamint a helyi érdekű vonalakhoz. A föld alatti termekben ennek megfelelően jegypénztárcsarnok és információs csarnok is helyet kapott. A Kazanyi pályaudvar már megkezdődött rekonstrukciójának befejeztével átgondolt közlekedő, pénztár-, váró- és kiszolgáló helyiségek rendszerében mozoghat a tér napi több mint egymilliós utazóközönsége. Tarka sorok Kalap Két barátnő beszélget: — Az új kalapomban tíz évvel fiatalabbnak látszom. — Hány éves is vagy te? — Harmincöt. — Kalap nélkül kérdeztem! Karrier A riporter megkérdezi az egykori filmsztárt. — Mikor kezdődött az ön karrierje? — Amikor a mellem feszíteni kezdte a blúzomat. — És mikor fejeződött be? — Amikor a hasam kezdte feszíteni a szoknyámat ... Ki tudja A hajó hánykódni kezd a viharos tengeren. Az egyik ijedt utas megkérdi : — Nem részeg a kapitány? Kiadás — A dohányzásért és az ivásért az egészségével kell fizetnie! — — mondja az orvos. — Még ha csak az egészségemmel fizetnék. Tudja mennyi pénzbe kerül ez nekem, doktor úr? Dehogy — Szomszédasszony, a maguk kutyája kerget egy biciklis embert! — Az nem lehet a mi kutyánk. A mienk nem tud biciklizni. Félti a torkát — Az idén a Balti-tenger mellett töltöttem a szabadságomat. — Azt mondják, nagyon hideg a vize. — Nem tudom, nem ittam belőle. A hét vicce Vasárnap este. A férj elfordul a televíziótól, nyújtózkodik, élvezettel ásít, majd megkérdi a feleségétől: — Mondtál valamit, drágám? — Igen drágám. Reggel azt mondtam: „szervusz”! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Bl. J. Több bevásárlókocsi Fiatal cukrászok háziversenye Kaposvári részvétellel Formációs táncfesztivál // Á mi szövetkezetünk u A Fogyasztási Szövetkeze