Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-04 / 284. szám
AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 284. szám Ára: 1,80 Ft 1985. december 4., szerda Több jogi ismeretet Népszerűbbek azok a rádió- és tévéműsorok, illetve az újságoknak azok a rovatai, amelyek jogi tájékoztatást, magyarázatokat adnak. A levelek és a hozzászólások bizonyítják azt is, hogy mennyi a bizonytalanság, a kétség, olyan ügyekben is, amelyekről sokan azt hiszik — azt már mindenki tudja! Egy nyugdíjas ügyvéd mondta a közelmúltban, hogy a szakembereknek sem könnyű az eligazodás a jogszabályrengetegben. Mit várhatunk akkor az állampolgároktól. Állítólag ötezer jogszabályt kellene ismernie annak, aki teljes biztonsággal el akar igazodni a paragrafusok között. Éppen ezért nagyobb a jogi ismeretek terjesztésének a szerepe, szükség van azokra a tanácsadásokra, amelyek a szakszervezetek ösztönzésére működnek. Szép eredményekkel jár a megyében a jogpropaganda hónap. Ez a tevékenység azonban egész évi készenlétet jelent, hiszen újabb és újabb jogszabályok jelennek meg, egyre-másra hallhatunk módosításokról. A XIII. kongresszus határozata szól az állampolgári fegyelem erősítéséről, a jogok és kötelességek ismeretének fontosságáról. A Hazafias Népfront jogi munka- bizottságának aktívái eddig is sok ismertetőt tartottak — elsősorban a fiataloknak — az állampolgári jogokról és kötelességekről. Továbbra is nagy lehetőségeik vannak arra, hogy a KISZ-szel ösz- szefogva még több fiú és lány kapjon választ a kérdéseire. Egy beszélgetésen, amelyen különböző munkaterületen dolgozó jogászok vettek részt, elhangzott, hogy olykor a vállalkozó szakemberek igyekezete nincs arányban az érdeklődéssel. Többek között így jártak az új választójogi törvényről felajánlott tájékoztatókkal az országgyűlési képviselői és tanácstagi választások idején. A KISZ által tartott panasznapokra is alig-alig mentek el. Ez arra int, hogy jobb szervezéssel, szélesebb körű propagandával találják meg azokat, akik egyébként tanácsra, felvilágosítási lehetőségre várnak. Ilyenek nagyon sokan vannak! Sokat tesz ezért a nyolcvankét jogsegélyszolgálat is a megyében. Szerény számítások szerint mintegy hetvenezer dolgozó számára adnak felvilágosítást és teszik lehetővé a jogi képviseletet. Azoknak is van hová fordulni, akiknek a munkahelyén nincs ilyen, őket a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának jogsegélyszolgálata várja. Az emberek tanácstalanságát mutatja, hogy évről évre nő az ügyfélforgalom. Már 4200 ügy jut egy évben erre a szolgálatra. A valóságban még ennél is többen kapnak segítséget és tanácsot. A beadványok szerkesztésével, a jogi képviselet ellátásával kapcsolatos megbízások száma nem nagy, pedig a lehetőség erre is megvan. Nagyon kedvelt területe a jogi felvilágosításnak az őszi—téli falugyűlés. A legtöbb helyen az itt tartott tájékoztatók és ismertetők a hivatalokkal kapcsolatos mindennapi ügyek intézésében is segítséget adnak. Érdemes ezt rendszeresíteni ott is, ahol még nem tették meg. Lajos Géza Berlinben ülésezik a Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri tanácsa Berlinben tartja soros ülését a Varsói Szerződés tagállamainak Katonai Tanácsa. A képen: a tanácskozás megkezdése előtt a delegációvezetők megkoszorúzzák a fasizmus áldozatainak emlékművét Aláírták a magyar—jugoszláv árucsereforgalmi egyezményt Veress Péter magyar és Milenko Bojanics jugoszláv külkereskedelmi miniszter Belgrádban aláírta a két ország közötti 1986—1990. évi árucsere- és szoilgáltaltásfor- galömröli szóló egyezményt. A megállapodás az előző évi várható forgalomhoz képest 50 százalékos növekedésit irányoz elő és közel öt- milliárd dollár értékét képvisel. Ezt megalapozza az a tény, hogy a hosszú távú ipara együttműködések (műtrágya- és cellulózgyáritás, vaskohászait), valalmint a termelési kooperáció (közúti, jármű- és személygépkocsi- gyártás, szerszámgépipar, elektronika) részaránya külkereskedelmünkben a jelenlegi 40 százalékról 45 százalékra növekszik. A határ menti árucsere 100 millió dollárról az Időszak végére 120 millió dollárra nő. A miniszterek megállapították, hogy a magyar—jugoszláv árucsere az elmúlt öt évben, a néhéz világgazdasági helyzet ellenére is folyamatosan növekedett. Jugoszlávia éppen ebben az időszakban lépett elő a harmadik helyre Magyarország konvertibilis elszámolású partnereinek sorában, hazánk pedig a jugoszláv külker eslkedelemlben az első tíz ország közé került. A jövőben tovább kell bővíteni a vállalatok közötti hosszabb távú együttműködési kapcsolatokat, melyek fő területed az energetika, a gépipar, a vegyipar, a fa- és papíripar, valamint a mezőgazdaság, és az élelmiszeripar lehetnek. Belgrádi 'tartózkodása során Veress Pétert fogadta Janez Zemljarics, a szövetségi kormány a 1 elnöke. Az aláírásnál jelen volt Dunai Imre és Metodi Szmo- lenszk külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint Gyürke Sándor, hazánk belgrádi nagykövete. Áfész-napok a Dorottyában Kedden Berlinben megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszterei tanácsának soros ülése. A tanácskozás megnyitásakor a résztvevők néma felállással adóztak a hétfőn váratlanul elhunyt Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere emlékének. Az ülésen részt vesz Dobri Dzsurov hadsaregtábornok bolgár nemzetvédelmi miniszter, Milán Václavik vezérezredes csehszlovák nemzetvédelmi miniszter, Florian Kedden a Kremlben megkezdődött az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A tanácskozáson, amely megvitatja és jóváhagyja az OSZSZSZK jövő évi állami Romány Pálnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkárának vezetésével MSZMP-lküldött- ség utazott kedden az Izraeli Siwicki hiadseregitábornok, lengyel nemzetvédelmi miniszter, Oláh István hiadse- regtábornok, magyar honvédelmi miniszter, Constantin Olteanu vezérezredes, román nemzetvédelmi miniszter, Szergef Szokolov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Fritz Streletz vezér- ezredes az NDK nemzetvé- delmli miniszterének helyettese, valamint Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Anatolij Gribkov hadsereg- tábornok, az egyesített fegytervét és költségvetését, részt vett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Andrej Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Nyiikolaj RizsKommuniista Párt 20. kongresszusára. A küldöttség tagja Südy Zoltán, a KB külügyi osztályának munkatársa. (MTI) A régi áfész-vásárok hangulatát idézi a Mészöv kezdeményezésére Kaposváron, a Dorottya Szálló nagytermében rendezett háromnapos kiállítás, amelyen a barcsi, a balatonmáriafürdői, a bog- lárlellei, a kaposvári, a marcali, a nagyatádi, a siófoki és tahi áfész nemcsak bemutatja, hanem kínálja is a termékeket. Dr. Nemes Kálmán, a Mészöv elnöke köszöntötte a megnyitó vendégeit, s elmondta: a fogyasztási szövetkezeti mozgalom megalakulásának 40 éves évfordulóját ünnepli. Az áfész-ek mai helyzetéről szólva azt mondta: ma már 168 ezer négyzetméter alapterületen 787 bolti kiskereskedelmi és 443 vendéglátó üzletet üzemeltetnek a megye fogyasztási szövetkezetei. Kulturált, az igényeknek megfelelő, egyes településeken az átlagos kereskedelmi színvonalat meghaladó üzleteik, áruházaik, vendéglátó- helyeik vannak. Ezen a vasáron a megyéiben működő 16 áfész közül 8 mutatkozik be. Az áfész kereskedelmi napokra a jó, és szoros üzleti, partneri kapcsolatok alapján kerülhetett sor. Célja, hogy Kaposváron is megismertessék a város lakosságával azt, hogy milyen széles áruválasztékkal, mennyi maguk által készített termékekkel várják a szövetkezeti üzletek a kistelepülések és a városok lakóit. A vásár nemcsak külsőségeiben jelzi a karácsony közeledtét. A feldíszített fenyőfa tövében kiállított termékek — édességek, bőrből készült sport- és szabadidő- ruhák, híradástechnikai berendezések, kozmetikai cikkek, könyvek és játékok — ünnepi ajándékok. Az áfészek e háromnapos vásár után úgy tervezik, hogy tavasszal egy nagyabb rendezvénysorozaton — a mostaninál még több résztvevővel és szélesebb áruválasztékkal — mutatkoznak be a nagyközönségnek. A Dorottya Szálló nagytermében ma és holnap reggel 8- tól este 6-ig várják a vásárlókat. M. Gorbacsov fogadta R. Mugabét Kedden Moszkvában befeveres erők törzsének főnöke. Megkezdődött az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka kov szovjet miniszterelnök. MSZMP-küldöttség utazott az Izraeli KP kongresszusára Csepeli teherautók Kínába Több éves szünet után ismét gyártanak teherautókat Kína részére. A Csepel Autógyárban a 752. 00 típusú, billenőfülkés, 10 tonna teherbírású teherautókból az idén 200 darabot szállítanak az ázsiai országba. Az első szállítmány rövidesen elindul a gyárból, a többit pedig a szerződés szerinti ütemben adják át a megrendelőknek. (MTI-fotó — KS) jezte tárgyalásait a Szovjetunió legfelsőbb vezetőiivei Robert Mugabe, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió- Hazafias Front (ZANU—HF) elnöke és főtitkára, a Zimbabwei Köztársaság miniszterelnöke. Mugabét kedden a Kremlben fogladta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, s meleg, baráti légkörű megbeszélésükön folytatták a szovjet—zimbabwei kapcsolatok, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseinek áttekintését. A tárgyaláson megállapították, hogy hasznosak és fontosak a két ország vezetői közötti személyes találkozók. Leszögezték azt is, hogy mindkét ország érdekelt a különböző szintéken megvalósuló szovjet—Zimbabwei kapcsolatok továbbfejlesztésében. Ugyancsak kedden a Kremliben szovjet—zimbabwei dokumentumokat írtak alá.