Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-12 / 265. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Tavaly szeptember 15-én vettem pgy Diamant K— 203. típusú, ^csehszlovák, rádiós magnót. Három hét |múlva javíttatni kellett. Bevittem ja (marcali áfészhoz tartozó Ramovill-szervizbe. <31 napot volt bent, mire megjavították, majd két hónap múlva újabb 30 napot töltött náluk a készülék. Február végén (vittem harmadszor javí- tatni, s amikor március elején lérte mentem, már csak a magnót adtak pissza, a jótállási füzetet elveszítették. Az akkori főnök megígérte, |hogy meg tfogja fkeresni. Majdnem minden hónapban bevittem javíttatni a (magnót, de a jótállási füzetet fiem találták \meg. Augusztusban kértem, jhogy szerezzenek egy újat. Szeptember közepén megkaptam, de ebben csak két javítást : ismertek el. Hiába kértem, hogy keressék meg <a itöbbi javítási szelvényt is, erről hallani sem akarnak. Azt mondták, addig javítják a magnót, amíg ijó jnem lesz. Mutattam a jótállási papírt, amely szerint öt javítás ,vitám, a itulajdonos kérésére ki kell cserélni a készüléket, ide |hiába. Tudni szeretném, mit tegyek, \kihez forduljak. Kérem, ha tudnak, segítsenek! Tisztelettel: Horváth István József Marcali, Táncsics út 120. Tisztelt Szerkesztőség! Teljesen tanácstalanok vagyunk mi, Kis-Róma-hegyi úti és Róma-hegyi utca lakók. Olyan járhatatlan í az utunk, hogy arra már nincs is jelző. A \városi és a megyei tanácshoz fordultunk már panaszunkkal, melynek hatására 130 cm szélességben és 5—6 ház hosszában leszórtak egy jkőcsíkot, de a legjárhatatlanabb részen való közlekedést és a busz megközelítését ezzel nem toldották meg. A két utcából legalább .50 Igyerek jár iskolába. Nem is bosszankodnánk, ha a Nyugat-Ivánfa-hegy- re, a szőlőkhöz nem építettek volna pormentes utat vagy ia tőlünk 200 méterre levő lonkai szőlők között az út teljes szélességét nem terítették volna be kőtörmelékkel. Nem tudom, ha leesik a hó, minek leszünk megint kitéve. Orvos, mentő sem tud bejönni. Nagyon szeretnénk, ha tudnának segíteni a gondunkon. Tisztelettel: Cserép Gyuláné Kaposvár, Kis-Róma-hegyi út 10. Erdőfelújítás Megkezdődött az őszi erdőfelújítás a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kilenc erdészetének területén. E fontos munkát a hosszú ideje (tartó szárazság, illetve a kőkeményre száradt talaj miatt az idén az átlagoshoz képest meglehetősen nagy késéssel lehetett megkezdeni. Csak az utóbbi napok esőzései teremtették meg a telepítés feltételeit. Most azonban a kedvezőre fordult időjárást kihasználva, teljes érövéi dolgoznak a faültetők: egy-két éves lombos, többségében tölgyfacsemetéket ültetnék a kivágott erdők helyére, együttesen mintegy 600 hektárra Így, a tavaszi erdősítéssel együtt a gazdaság területén ebben az évben mintegy ezerkétszáz hektárnyi területen pótolják a kitermelt fákat. ÁRURONTÁS — „SEGÉDANYAGGAL” Nem titok, hogy évekkel ezelőtt az egyik hazai vállalat által gyártott ingeket a külföldi megrendelő a nálunk betűzött gombostűk minősége miatt visz- szautasította, a szállítmányt visszaküldte a gyártónak. Az történt ugyanis, hogy a megrendelő által a fehérnemű csomagolásához adott tűt itthon kicserélték hazaira, csak éppen arra nem gondoltak a mieink, hogy az a gombostű, amit ők betűztek, nyomot hagy az ingen, s így az exportra szállított áru — szaknyelven szólva — minőségi kifogás alá esett... Hát ennyit számít egy gombostűcsere. S vajon mennyit árt egy férfizokni gyártójának a zoknira ragasztott címke? Két pár férfizokni „esetét” említem, mindkettő a Dávid fantázianevet viseli és a Budapesti Harisnyagyár terméke, s a nyomtatott szöveg tanúsága szerint jugoszláv kooperációban készült. Az egyik I. osztályú, a másik 1. rendű minőségű. Mindkettőnek az ára túl van az 50 forinton, de nemcsak ez támasztja alá a magas minősítést, az áru is megfelel az osztálybasorolásnak, vagyis kifogástalan — volt addig, amíg a címkét nem kellett eltávolítani róla ... Köztudomású, hogy egy pár zoknit címke fog ösz- sze, s használatbavétel előtt a papírt el kell távolítani. Ám ezek a címkék olyan ragasztóval tapadnak a poliamid, illetve pa- mut-poliészter-poliamid holmihoz, hogy letépni onnan csak a zokni károsodása árán lehet. S ha már {levált, annyi ragasztó marad a zoknin, hogy címke nélkül is tartósan ösz- szetapad. Így aztán dolgozhat akármilyen jól a harisnyagyári munkás, a kereskedelembe kerülő — egyébként kifogástalan — terméken ez a „ragaszkodó” címke nem a legjobb ajánlólevél; hogy a „Dávid” elnyerje a fogyasztó rokonszenvét. H. F. Somogyi Néplap XLI. évfolyam, 265. szám 1985. november 12., kedd Mozdonyemlékművet avattak Gyékényesen Helyreállítottak egy 373-as sorozatú, muzeális értékű mozdonyt a MÁV gyékénye- si körzeti üzemfőnökségének dolgozói. A kocsijavítóműhely szocialista brigádjai november 7-e tiszteletére vállalták ezt. Több mint ötszáz órát dolgoztak a mozdony rendbetételén társadalmi munkában. Különösen sokat tett Szokol Ferenc és Szabó Gyula. A nagykanizsai pálya- fenntartási főnökség IV. sz. főpályamesteri szakaszának két szocialista brigádja kétszáznegyven óra társadalmi munkát végeztek. Ök készítették el a vágányt, amely a mozdony talapzatául szolgál s ők helyezték ki a mozdonyt Birics Ferenc elő- munkás irányításával a gyékényesi állomás előterébe. Balogh László üzemfőnök- helyettes avatta fel a mozdonyemlékművet november 6-án a község vezetőinek, a MÁV Pécsi Igazgatósága képviselőjének a jelenlétében. Megköszönte a Közlekedési Múzeum támogatását — ők tették ugyanis lehetővé a muzeális értékű mozdony kihelyezését. S a vasút dolgozóinak nevében megígérte, hogy hűek maradnak a vasutasdinasztiák példamutató hagyományaihoz. Országos minősítő verseny kezdődik A jövő évi csurgói diák- szín j átsző-feszti vált megelőzően országos diákszínpadi minősítő versenyt hirdet a KISZ Központi Bizottságának középiskolai és szakmunkás tanuló-tanácsa, valamint a Népművelési Intézet. A vetélkedőre azok a színpadok jelentkezhetnek, amelyek kérik országos minősítésüket és amelyeknek tagjai nagyobb részt középfokú tanintézetek tanulói. A jelentkezéseket a megyei művelődési központokhoz kell eljuttatni, 1985. december 1igA jelentkezési lapokat — amelyek a megyei művelődési központokban szerezhetők be —, december 15-ig szolgálati úton megküldik a Népművelési Intézetnek. A csoportok számától füg- gően megyei vagy több megye részvételével összevont bemutatókat rendeznek. Ezek helyéről és idejéről 1986. január 31-ig a Népművelési Intézet értesíti a d iáksz í npadokat. A minősítő bemutatókat 1986. február 15-e és március 31-e között, szombatokon és vasárnapokon tartják meg. A legszínvonalasabb műsorokat a bíráló bizottság javaslata alapján a renr dezők meghívják a VIII. csurgói Csokonai diákszín- játszó-napökra (1986. április 28—május 3.). A minősítéssel kapcsolatos kiadások — az útiköltséget kivéve — nem a csoportokat terhelik. N. A. G. Folyik a lehalászás a Tatai Állami Gazdaság tavain is. Háromnyaras halból ez évben 130 vagonnal emelnek ki. Ennek háromnegyed része ponty, a többi ragadozó, illetve növényevő hal Új üstököst figyelnek A Halley üstökös megfigyelése adta lehetőség lázában ég a világ. A híres égi vándor előző, 1910-es visz- szaitérésekor véle egyidőben megfigyelhető volt az 1910A jelű üstökös, amely neves vetélytársánál jóval fényesebb. S most is hasonló helyzet alakult ki. 1985. szeptember 11-én az ausztráliai Siding Spring obszervatórium két csillagásza, D. Hairitltey és I. Good a csill- lagivizsgáló 1,2 m átmérőjű fotógrafikus távcsövével egy új üstököst fedezett föl. Az 1985 1 jelű, Hartley-Good nevű üstökös akkor kis csóvát mutatott; szeptember 17-re már a prizmás távcsövek segítségével is megfi- gyelhetővé vált. A naphoz december 10-én kerül a legközelebb, s akkor — az előrejelzések szerint — eléri a szabad szemmel való megfigyelhetőség határát. Igaz, hogy fénye nem lesz sokkal nagyobb, mint az Ugyancsak egyre fényesebb Halley üstökösé, de pályája olyan, hogy Magyarországról jobban megfigyelhető. A kaposvári csillagvizsgálóban október elején kaptak értesítést az üstökösről, s azóta az időjárástól függően folyamatosan fiigyei ik. A napokban majdnem húsz rajz és fényességbecslés, var- lamint két fényképfelvétel készült róla, lehetővé téve az üstökösben lezajló folyamatok — a csóva képződésének és változásainak, az üstökös mozgása rendellenességeinek — részletes tanulmányozását. Papp János Tanyavilág Csehi János karikatúrája Az újítás tudománya — Mindenkiből lehet feltaláló, újító — vélik az azerbajdzsán! társadalmi alkotói intézet tanárai. Az intézetet tíz esztendővel ezelőtt Bakuban, az Azenbajdzsáni SZSZK fővárosában hozták létre. Ma az intézetnek megközelítőleg száz, a legkülönfélébb foglalkozási ágákhoz és korosztályokhoz tartozó hallgatója van. Mérnököket és tanárokat, orvosokat és szociológusokat, munkásokat és diákokat az alkotói folyamat iránti érdeklődésük hozta össze. Az intézetben a képzési idő két év, a foglalkozásokat vasárnaponként tartják. Az intézet feladata: megtanítani a hallgatókat a különböző problémák újítói, alkotói kérdésfelvetésére és megoldására. A tanfolyam során az alkotói feladatoknak — a legegyszerűbbektől a ílegbonyolultabbákig — ötvenféle variációját kell elsajátítani. Az intézet keretein belül létrehozták az újítói tevékenység módszertani központját; tagjai az adott témakörben már tapasztalatokkal rendelkező tudósok és gyakorlati szakemberek. Atekszand Romanov vízi- erőtan-mérnök, az intézet ta_ nára szerint az alkotói gondolkodás mindenben érezhető. Még a közönséges ruha- csipesz is korszerű és hasznos tárgyak alapjául szolgálhat. Tarka sorok Szórakozottság A beteget kiviszik a műtőből. — Hála az égnék, vége — suttogja bágyad- ‘tan. — Ebben ne legyen annyira biztos — jelenti ki a szomszéd ágyon fekvő beteg —: a sebész a ‘hasamban felejtette a szivacsot, s kénytelenek voltak újra felvágni. — Az én gyomromban pedig ott felejtették az orvosi műszereket — szólal meg egy másik páciens. — Ekkor a sebész váratlanul benéz a kórterembe és megkérdezi: — Nem látta valaki a kalapomat? Komplikáció — Géza túl van a műtéten? — kérdezi a kórház ügyeletes orvosától a férfi munkatársa. — Igen. — És hogy érzi magát? — Sajnos meglehetősen súlyos komplikáció állt be. — Miféle komplikáció? — Eljegyezte az ápolónőt ... Otthon — Áruld el mi történt, hagy mégis megnősültél! — Ennek aiz a magyarázatta, hogy azelőtt otthon és házon kívül egyformán pocsék volt. Most viszont legalább házon kívül jól érizem magam... Pontos — Húsz év óta vagyunk házasok, bíró úr, és egyetlen olyan nap sem volt, amikor a feleségem ne vágott volna hozzám virágcsere- pét. — Akkor miért csak most akar elválni? — Mert az utóbbi időben pontosabban talál. Meglepetés Két barátnő beszélget. — Szeretném valamivel meglepni a fiúmat. — Mondd meg nfefci, mikor születtél! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János ^ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató