Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-30 / 281. szám
Az ország egyik legnagyobb virágtermesztője a Szombathelyi Kertész Mtsz: 81 ezer négyzetméter az Sveg- házaik alapterülete. A szövetkezet csak dísznövényeket termeszt évi 135 millió forint értékben, ennek egyhar- madát exportálják. Elsőként az országiban itt termesztettek vágásra orchideát, itt nevelődnek az egyre kedveltebb szobanövények: a broméliák és itt állítják ösz- sze a legújabb szobadíszeket: a képen látható florá- riumokat. Somogyi Néplap XLI. évfolyam, 281. szám 1985. november 30., szombat A magyar népdal hete Több hangversenyt közvetít Ismét megrendezik a rádióban a magyar népdal hetét: december 9—15. között — immár tizenhatodik alkalommal — hangzanak el a magyar népzene múltját és jelenét reprezentáló összeállítások és sorozatok. A műfaj kedvelői mintegy harminc adást — riportműsorokat, előadásokat, gyűjtők és hagyományőrzők felvételeit, valamint hangversenyközve- títéséket — hallhatnak a rádió mindhárom műsorában. A magyar népdal hete idei programjából kiemelkednek a száz esztendeje született Weiner Leó emlékére, valamint a 80. születésnapját ünneplő, Kossuth - díjas zeneszerző, Farkas Ferenc köszöntésére elhangzó műsorok. A kiváló zeneszerző és zeneesztéta, Weiner Leó életművét és népzenével kapcsolatos munkásságát feldolgozó sorozatot négy, egymást követő napon sugározzák, míg december 13-én Weiner Magyar szvitjét, Hat magyar parasztdalát és I. divertiimentóját hallhatja a közönség a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Szabó Csilla zongoraművész és a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában. December 10-én Farkas Ferenc népzenei ihletésű vegyes kari, kamarazenekari és szimfonikus zenekari műveiből nyújtanak összeállítást. Az eredeti magyar nép- dalkimcs őrzőit, helyi dalosokat és népdalköröket, illetve gyűjtőket mutat be a Palóciak odalrrias, a Bállá Péter emlékezete, a Terpasi búcsújárás, valamint egy nemesipátrói nótafával készült műsor. A Találkozásom a népzenével című sorozat a népzene és más műfajok kapcsolatát is bizonyítja, ezúttal Andrásfalvi Bertalan, Karsai Zsigmond és Páskándi Géza vallomásai alapján. A zenetörténeti műsorok körött Végvári Rezső a Rá- kóczi-indluló népzenei szerepéről tart előadást, Másér a Rádió Zoltán pedig a regős ünnep változatait és két ismeretlen balladatöredéket mutat be agy-Ogy össizeálításban. A Magyar Rádió népzenei stúdiójának munkájából jid ízelítőt, s az 1945-tól napjainkig készült legjellegzetesebb felvételeket vonultatja fel a Népzene a stúdióban című sorozat, amelyből minden napra jut egy-egy ciklus. A hét során több hangversenyt közvetítenek: december 9-lén Taipalávaló címmel fiatalok népzenei koncertjét sugározzák a Közművelődési Információs Központból, december 11-én pedig felvételről hallhatók majd résizletek a X. kecskeméti népzenei találkozó augusztusi hangversenyéből. A program nyilvános záróhangversenye december 15- én a VI-os stúdióban lesz: Á népi dallamok alkotókézban című koncerten neves énekesek és előadóművészek, valamint az ELTE Bartók Béla Énekkara működik közre. A felszabadítókra emlékeznek ■ m Ünnepi műsor, kiállítás Magyaratádon Az 57. szovjet hadsereg csapatai 1944. december 1- én érték el megyénk keleti határát és hét községből kiűzve az ellenséget, elérték a taszári repülőteret. December 2-án reggel 8 órakor a megyeszékhelyet is felszabadították. Ekkor csöndesültek el a fegyverek a megye számos községében is, így Magyaratádon. Most 41 év után a helyi népfrontbizottság dr. Tur- gyán Tamás fiatal állatorvos, népfrontelnök vezetésével megemlékezést rendez vasárnap a községben. Bevonták a falu óvodásait, általános iskolásait, a községi fotós zakkört, az amatőr színjátszókat, és a községi népfron tbizottsággal, a KISZ-szervezettel — a pártszervezet irányításával — ünnepi műsort szerveztek. Egyúttal holnap nyitják meg az erre az alkalomra rendezett rajz-, festmény- és fotó- kiállítást is. Ez egy hétig lesz látható. V ersenyautó-kiállítás Tegnap délelőtt a Budapest Sportcsarnokban Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes ünnepélyes keretek között megnyitotta az I. magyar versenyautó-kiállítást. Az érdeklődők csaknem száz gépcsodával, versenyautóval, -motorral és -motorcsónakkal ismerkedhettek meg. A legnagyobb érdeklődés a Marlboro McLaren istálló Forma—1-es autóját kísérte; az idén a francia Alain Prost ilyen Porsche kocsival szerzett világbajnoki címet, akárcsak a múlt évben az osztrák Niki Lauda. Szinte állandó zsúfoltság volt a Rothmans Racing cég standja előtt. Itt állították ki az amerikai Freddie Spencer 500 kom-es Hondáját, amely - lyel gyorsasági motoros világbajnokságot nyert. Az osztrák KTM cég is elküldte azt a motorkerékpárt, amellyel az osztrák Heinz Kinigadner a crossozók között a 250 kom-es kategóriában győzött a világbajnokságon. A küzdőtér egyik végében a magyar motorcsónak-válogatott mutatta be venseny- eszközeit. A nyolc siklópapucs és sportkatamarán mellett kiállítottak egy összetört siklóhajót is. Az alagsoriban a motorok kaptak helyet. Valamennyi szakág hazai legjobbjai bemutatták versenygépüket, így többek között elhozta 500 kcm-es Jawaját a salakmotoros világbajnoki döntőbe jutott Adorján Zoltán, és a 250 kom-es Jamahával versenyző Szabó János, aki a gyorsasági szakágban béke és barátsági kupát nyert egyéniben és csapatban egyaránt. Ugyanitt állították fel a Drapál János-emléksarkot. A közelmúltban elhunyt sokszoros magyar bajnok gyorsasági versenyzők sok érme, trófeája mellett bemutatták Bartol MBA 125 típusú korábbi gépét, és azt a 250 kom-es Jaimaháját, amellyel az elmúlt évben versenyzett. Csontok ropogása A hetvenes évek kezdete óta tanulmányozzák francia kutatók a csontjaink keltette hangokat. Különféle megterheléseknek tettek ki csőn-' tokait, majd vizsgálták a közben keletkező hangok jellemzőit. Megállapították, hogy csontjaink fölöttébb sajátos hangokat hallatnak, sokkal összetettebbek, mint a fémek vagy a műanyagok. Az előzetes vizsgálatok szerint e hangokból az apró repedések jelenléte és mérete jobban felismerhető, mint a röntgenfelvételekről. Remélik, hogy néhány éven belül sikerül kidolgozni a „csonthangak” elemzésének módját. Mind a repedéseknek, mind a repedések gyógyulásának felismerését várják tőle. Ez utóbbi különösen a táncosok és a sportolók szempontjából fontos: nekik elemi érdekük, hogy sérülésük gyógyulása után nyomban ismét edzésbe állhassanak. Vászonfarmer Marcaliból Új fazonok és a régi November elején 82 ezer kordbársony Lewis farmernadrágot adott át a kereskedelemnek a Május 1. Ruhagyár marcali gyáregysége. Franciaországban gyártott anyagból szabták a cég emblémáját viselő, hagyományos kinézetű ruhadarabokat és öt színben került a botokba. Elkészítették 1986. évi ajánlatokat is a marcaliak, ez hét új modellt tartalmaz. Nem a közismert, nehézfax- meranyagból készültek ezek, hanem a mai ízlésnek inkább megfelelő, valamivel vékonyabb, divatos vászonból. Lezserébbék, új formá- júak a zsebek, és ahol kell, ott húzott varrások díszítik a nadrágokat. Ha az új daOrszágos gyermekkönyvhét Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban megtartották ' az országos gyermekkönyvhét megnyitóját. Az ünnepségen Králikné Cser Erzsébet, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának titkára mondott beszédet. Szólt arról, hogy az ifjúsági és gyermekirodalom rangos eseményére 1978-ban Ikerült sor először, akkor különült el a felnőtt könyvhéttől. Köszöntötte a résztvevőkét — köztük több száz gyereket. A könyv értékesítő vállalat igazgatója bejelentette, hogy a vállalat 100 ezer forint értékű könyvet ajándékoz Bács-Kiskun megye általános iskoláinak. Az ünnepségen ott voltak a kiskunfélegyházi ötös ikrek is, akik január 24-én töltik be harmadik életévüket. Veszélyhelyzet Toponáron Igazat adunjk Illés Jánosáénak és másoknak, akik Toponáron, a Juhász Gyula utcában laknak, vagy gyakorta arra visz az útjiuk: a hetek óta tátongó, körülkerítettemül és kivilágítatlanul hagyott gödör olyan veszélyforrás, amit már régen észre kellett volna venniük az arra illetékeseknek. A kertek vége és a vasút között keskeny sáv húzódik, s ha ezen a szakaszon jármű halad, a gyalogosok már felszaruinak a sínekre, s ez Ugyancsak kockázatos módja a közlekedésnek ... Mint megtudtuk, a gödröt a .gázvezeték lefektetésekor ásták, annak pedig már jó ideje. Addig kellene körül- lámpával — ellátni, de keríteni, figyelmeztető jel- méginkább betemetni, amíg Zéssel — éjszaka például nem történik baj. rábök megnyerik a Lewis- szakemlberek tetszését, minden esély megvan arra, hogy a gyártás megindításához új, korszerűbb gépeket is adnak. A régi berendezésék ugyanis az erős, indigókék anyagok feldolgozására valók. A vékonyabb vásznak yarrásálhoz más eszközökre van szükség. A marcali gyáregységben az idén 820 ezer nadrágot készítenek, amelynek értéke 330 millió forint. Erejükből egymillió darabra is futná, ha volna megrendelés. A termelésük 40 százalékát a Lewis egyik hollandiai raktárába küldik, a nadrágok 60 százaléka pedig hazai vásárlókon feszül majd. Az újdonságok ellenére a klasszikus szabású farmerek gyártását nem szüntetik meg, mert — az új fazonok mellett — a kereskedelmi szakértők szerint farmernadrágban még jövőre is a régi szabású lesz a sztár. L. B. Tudományos teafózés Kaliforniai vizsgálatok szerint az ember napi fól- savszükségletének negyedét kielégítheti öt csésze zöld teával. De a meleg vízben azonnal oldódó, gyógy- vagy fekete teát kedvelők ne számítsanak ekkora mennyiségű fólsavra, mert csupán a zöld tea gazdag ebben a B- vitaminban, s az is csak akkor, ha a teát megfelelően készítik el. A kutatók receptje: a zöld tea leveleit a teáskannába öntött, s a lehető leggyorsabban felforralt vízben húsz percig kell áztatni. Minél kevesebb levegő éri a kannában a teát, annál több fólsav marad benne. A fólsav egyébként az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen B-vitamin egyike. A vörös- és fehérvérsejtek képzésében van fontos szerepe. A zöld növények leveleiben fordul elő nagyobb mennyiségben, a nevét is innen kapta: folium levelet jelent. Sok fólsavat tartalmaz a spárga, a petrezselyem, a dió, a búzaliszt, s főként a máj és a hús. Tarka sorok Őszinte — Nem tudná megmutatni nekem a vasútállo- máisira vezető legrövidebb utalt? — Sajnos nem! — ön talán nem idevalósi? — De igen, csakhogy — taxis vagyok Cím — Megparancsoltam a lányomnak, hogy este tízkor ágyban legyen! — És betartja? — Az időpontot igen, csak ia címet nem mindig ... Védekezés A férj védekezik a vó- löperes tárgyaláson: — Csak azért vertem a féleségemet, mert mindenütt azt híresztelte, hogy brutálisan bánok vele! Bölcs mondatok Nem lenne jó, ha mindannyian egyformán gondolkodnánk. Hiszen éppen a véleménykülönb - ségek teszik lehetővé például a lóversenyeket. (Mark Twain) • * * A nők Olyanok, mint a 'keresztrejtvény — csak függőlegesen és vízszintesen együtt jön ki a megoldás. (Marcello Mastroianni) * * * Boldog az a nép, amelynék történelme unalmas olvasmány ... (Montesquieu). * • * A férfiak mind különbözőek, de a férjek valamennyien egyformák. (William Sommerset) Maugham) * * * t Veszélyes egy politikusra nézive, ha ágazat mond. Az emberek meg- iszökhatják, és mindig az igazat akarják hallani. (G. B. Shaw) * • * Sok házasságban az a problémák forrása, hogy az asszony nem ahhoz ment feleségül, akihez szeretett volna, hanem olyasvalakihez, akit egy másik nőtől el akart venni. (Peter Ustinov) Somogyi Nr:»i ap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: lf-510, 11-511, 11-512. Telex: 13r360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató