Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

1985. november 30., szombat

5

Néplap

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

Orosz és szovjet festészet

A magyar—szovjet kulturális egyezmény keretében többek között Salgótarjánban rendeztek kiállítást, ahol a kujbisevi Szépművészeti Múzeum, a Szovjet Kulturális Minisztérium, valamint a Tretyakov Képtár tulajdonában lévő képanyagból mutattak be világhírű festményeket. A Nógrádi Sándor Múzeumban rendezett tárlaton 72 festményt állítottak ki.

EURÓPAI KULTURÁLIS FÖRUM

„Az eszmecserék jók és hasznosak voltak”

A hét eleijén befejezte munkáját az európaii kulturális fórum. A hathetes tanácskozásról a magyar küldöttség szóvivőjét, Drexler Gábort kérdeztük meg.

— Hogyan gondol vissza a találkozóra?

— Mi az európai kulturális fórumot a helsinki folyamat fontos állomásának tekintjük. Fontosságát növeli az, hogy először vitatták meg önálló tanácskozás keretéiben az európai kultúra és a kulturális együttműködés kérdéséit. További érdekessége és sajátossága a budapesti fórumnak az volt, hogy nagy számban vettek részt munkájában az európai és az észak- amerikai kontinens vezető Ikulturális személyiséged 'is. Az ilyen típusú tanácskozásokon általában a kormányok képviselői vannak jelen, mo6t viszont a hivatásos diplomaták és ,politikusok mellett szót kaptak a nemzetközi konferenciák légköréhez és szigorú rendjéhez kevésbé szokott művészek, írók, a 35 ország kulturális életének neves képviselői.

Az eszmecserék jók és hasznosak voltak. Ez nem csupán a mi értékelésünk. A résztvevők többségének is ez volt a benyomása. Jó néhá- nyan — szám szerint 22 ország képviselőd — a záró- ülésen elhangzott beszédükben is hangot adtak ennek a véleményüknek.

— Nem csupán eszmecse- re folyt a fórumon, hanem sok javaslat is elhangzott.

— Igen, majdlhogynem úgy fogalmazhatnék, hogy több, mint kellett volna. Mire gondolok? Amikor sokakkal együtt a konferencia sikeréről beszélünk, akkor arra gondolunk, hogy a csaknem 900 résztvevő delegátusnak mintegy kétharmada kulturális személyiség volt. A küldöttek a négy munkabizottságban — az előadó-, illetve a képzőművészetről, az irodalomról és végül a kulturális ítéren megválása tiható együttműködésről folyó vitáikban — véleményt cserélhettek a közös szakterületről, megismerhették egymás gondjait, illetve elképzeléseit. A gyakran kibontakozó vita ötleteket, javaslatokat szült. Több mint 200 hivatalos és egyéni javaslatot terjesztettek elő a tanácskozáson, közülük szálmos közös elgondolás volt. Hazánk például Einnons zuggal együtt javaslatot tett a kevésbé elterjedt nyelveket beszélő kis országok irodalmának szélesebb körű megismertetésére. A közös kezdeményezéshez csatlakoztak a skandináv államok küldöttségei is. 'Nagy figyelmet keltett Günther Grass világhírű nyugatnémet író indítványa, hogy budapesti székhellyel hozzanak létre egy európai kulturális alapítványt.

— Van ennek realitása?

— Nem elképzelhetetlen, sőt hasznos lenne egy ilyen alapítvány 'létrehozása — még akkor is, ha jól tudjuk, hogy annak finanszírozása, irányítása még nem tisztázott, és sok nehézséggel járna. Hasonló jó gondolat volt az összeurópai videotéka megteremtése is, egy olyan központ kialakítása, ahonnan videokazettákra fölvett értékes színházi produkciókat lehetne kikölcsönözni oktatási és kutatási célokra. Ezek a javaslatok értékesek és megvalósíthatók. Volltdk

azonban olyan kezdeményezések is, amelyek politikai természetük miatt már nem sorolhatók ennyire egyértelműen a kulturális együttműködést, a népek közeledését elősegítő indítványok közé. Egyesek megkérdőjelezték az 'államok szerepét a kulturális cserekapcsolatokban, szélsőséges nézeteket vallottak az alkotói szabadság értelmezésében is.

A kétszáznál több javaslatban tehát nehéz volt föl- ielmli a közös nevezőt, márpedig a helsinki folyamat egyik rendkívül fontos .alapelve, hogy csakis valamennyi résztvevő ország egyetértésével lehet közös határozatokat hozni. Ez az Oka annak, hogy a rendkívül nagy aktivitást kifejtő semleges és el nem kötelezett országok csoportjának közreműködésével sem Sikerült kiválogatni a számtalan javallat közül azokat, amelyek valamennyi ország támogatására számíthatnak. Ez gyakori az ilyen típusú konferenciákon, bár mindig megpróbálkoznak egyfajta záróokmány vagy dokumentum megfogalmazásával.

— így tehát most elvesztérő kulturális intézmény- rendszerrel és hagyományokkal rendelkező államok képviselői vették részt, ebből fakadóan a napirenden szereplő kérdéseket lis eltérő értékrend alapján közelítették meg. Ezek az ideológiai véleménykülönbségeik azonban nem képezhetik akadályát a kölcsönös érdekekre épülő együttműködésnek. A záró- dokumentum elmaradásának egyik fő Oka az, hogy egyes vezető nyugati országok részéről nem volt meg a politikai készség ahhoz, hogy a mlinrienk/i által elfogadható javallatokra és elgondolásokra építve kerssék a megegyezést.

A mi véleményünk az — így fogalmazott záróbeszédében a magyar küldöttség vezetője, Köpeczi Béla művelődési miniszter is —, hogy nem mehetnek feledésbe ezek az értékes és hasznos javasInterjú a magyar

szóvivővel

latok. Mi a magunk .részéről törekedni fogunk arra, hogy két- és többoldalú kulturális kapcsolatainkban helyet biztosítsunk a bennük megfogalmazott konstruktív gondolatoknak.

összegezve elmondhatom: Magyarország számára nagy. megtiszteltetés volt az, hogy 34 ország kormánya Budapestet bízta meg a kulturális fórum megrendezésének feladatával. Mti a magunk részéről igyekeztünk mindent megtenni a konferencia zavartalan lebonyolításáért, és azért is, hogy a hosszabb-röviidebb ideig hazánkban tartózkodó külföldiek megismerjenek bennünket, bepillantást nyerjenek életünkbe. Ügy érezzük, hogy ez sikerült, vendégeink — elhangzott beszédeik tanúsága szerint — nagyon jól érezték magukat Budapesten, és kellemes benyomásokkal utaztak haza.

Sz. Z.

nek ezek a hasznos kezdeményezések?

— Nem, ellenkezőleg! De egy szót még az N—N-ek — így nevezik gyűjtőnéven a semlegesek és az el nem kötelezettek csoportját — záródokumentum-tervezetéről : szerintünk ez jól foglalta össze az eszmecserék következtetéseit, és elfogadható módon határozta meg a kapcsolatok továbhféjlesztésének fő irányait és konkrét kereteit.

A tanácskozáson eltérő társadalmi berendezkedésű, elRÁDIÓSZEMLE

Tréfa nélkül

A Kabarécsütörtököt hallgatom, amelyben az év számaiból válogatnak a szerkesztők, nekem, a hallgatónak pedig nincs egyéb feladatom, mint hogy figyelmesen végitgfüleljem, és egy cetlin beküldjem a legjobban tetsző öt műsor címét. Lám, megint szavaznom kell, kikérik a véleményemet. A Hanglemezgyártó Vállalat ugyanis a demokrácia híve, kíváncsi arra. mit szeretnék hallani lemezen. Biztosan jó üzlet a korongon forgó kabaré, bár nem hiszem, hogy én megvásárolom. Ügy vagyok ugyanis a viccekkel, hogy bármennyire j ók is , egyszer-kétszer tudok — ha kell röhögni is, ám azért ha naponta leforgatnám, mégis elmennék orvoshoz. Pedig, ahogy látom, nincs ez mindenkinél így. Amennyit például' a Markos—Nádas: Kőbezárt ember című, valóban új szemléletű és remekül előadott paródiáját hallottam csak a rádióban, az már az előadás rovására megy. Ám bizonyos, ha naponta két-három alkalommal lejátszanék, akkor is akadna Mkes hallgató, akinek jó napokat szereznének vele.

Mindannyian ismerjük az egyik legszellemesebb magyar mondást, hogy humorban nem ismerek tréfát. Ennek szellemében kell beszélnünk a rádiókabaréról is. Kivált így kell ennek lennie, mert közvéleményünk elfogadta azt a nézetet, bogy a kabaré amolyan szelepként működik, nyilvánosság elé csak nehezen, hézagosán jutó információk, kérdések kerülhetnek így a műsorba. Hiszen elég egy sanda célzás airra, hogy nálunk van tüzelő télire, van élélem, de bizonyos szomszéd országban nincs, s mái- mindenki nevet. Ezek a rossz viccek, és talán nincs is szükség rájuk. Méltán aratott viszont nagy sikert Verebes István Koltai Róbert illetékes elvtárssak alkik, miután nyilvános bírálatot kaptak, amiért a szilveszteri műsorban azt merték mondani, hogy a mérgező anyagot tartalmazó Xiladecor mérgező, újabb számban válaszoltak. Természetesen az önkritika gyakorlása is illetéktelen módon történt.

A példa elég kiragadott, semhogy általánosnak mondhassuk, s azt illusztráljuk vele, hogy a rádiókabaré nagyhatalom. Fölösleges is annak lennie, nem pótolhatja egyetlen rosszul működő fórum vagy hivatal munkáját sem. Van azonban köz- szemléletünkben egy olyan hiba, hogy fölruházzuk — ez esetben a rádiókábarét — mindenféle jelzőkkel, s aztán, ha valamelyiknek nem képes megfelelni, szidni kezdjük. A rádiókabarénak azonban annak kell lennie, ami. Megítélésének egyetlen mércéje lehet: 'képes-e tartalmasán, színvonalasan szórakoztatni. Ez sem egyszerű feladat, hiszen a nyolc általánost sem végzett hallgatónak éppúgy meg kell találnia a számára készült számot, mint a mérnöknek.

Mindezekből már az következik, hogy jó kabaré nincs is. Valamit mindig hiányolhatunk, valamit kifogásolhatunk. Emlékezetes számok azonban akadnak, mint a mostani kabarécsütörtökben is. Gálvölgyi János nagyszerűen eltalált Bárányt Ferenc paródiája, vagy Nagy Bandó András Hányás vagy-ja. Talán elszomorító, hogy a legnagyobb nevetést az keltette a műsorban, amit nem humoristák, képzett vicckreátorok írtak, hanem két riporter a Marx és Engels tereimé! faggatta a járókelőket. A válaszokat hallgatva igazán jákat derülhettünk. Aszerint, melyikünk vigad sírva, vagy sír nevetve.

Varga István

Százötven éve született

MARK TWAIN

— Kettes szint! — kiáltotta a matróz, kezében a mérőónnal, s Clemens, a rév- kalauz bólintott. Tovább vezette a hajót a hatalmas folyamon a 'kikötő felé, ami korántsem volt egyszerű, mert a Mississippi néhol sok kilométerre terült szét, itt— ott épp ezért zátonyossá is vált. A „kettes vízszint” még lehetővé tette a nyugodt navigálást — a másfél száz év előtti fiatal gőzhajók nem merültek. ilyen mélyre, csaknem négy méterre. A pilóta (kalauz? kormányos?) fiatal ember volt, ámde máris nagy tapasztalatokkal. Gyermekkorában nyomdász- • inadként kezdte, később egy kicsit katonáskodott a nem valami rokonszenves déli hadseregben. aztán aranyásónak ment, hanem hát kincs helyett ott is csak kincset érő tapasztalatokra tett szert. Már írogatott, de azért évekre „kikötött” a hajózásnál, úgyannyira, hogy amikor végképp íróvá lett, ezt a biztonságos hajózást ígérő „kettes vízszintet” választotta írói álnevéül. Így lett Mark Twain; nevében a Mark nem Márkus — tehát nem keresztnév —, hanem a „szint” szó megfelelője.

Írói szintje nemcsak biztonságos volt, hanem máig is: fönnmaradó. A féktelen fantázia és páratlan költői- ség óriása, Poe után, és a polgári demokratizmus első modem, expresszionista költője, Whitman mellett ő a világirodalmi rangú amerikai irodalom megteremtője

e napjainkig élő mestere.

Kéll-e külön ideírni, hogy a Tom Sawyerről és Huckleberry Finnről van' szó, a halhatatlan ikenregényről, amely egyszerre vadromantikus kaland — és szinte naturalásztikus ragaszkodás a tárgyi- társadalmi jelenségvilághoz és a lélektanhoz, egyszóval a valósághoz. És e kettő: valóság és fantázia kettősségéből születik meg a regénypár, ama kevés világirodalmi remek egyike, amelyet minden osztály, korosztály, minden műveltségi szintű olvasó egyaránt élvez, a kisdiáktól a legigényesebb „vájtfiülű” ért telmiségi olvasóig! A két kezünkön meg tudjuk számolni a modem világirodalom ilyen remekeit. Századunkban tán Brecht, Greene és Hasék sorolható ide.

És még nem is esett szó Mark Twain páratlan, de korántsem pártatlan humoráról, amely megint haladó világnézetének szolgálatában áll. Igen, a nevetségesség öl — és ő igyekezett letaglózni a korlátoltságot éppúgy, mint a hatalmaskodást, a pénzrabszolgaságot éppúgy, mint a valódi rabszolgatartást, a sznobizmust éppúgy, mint a babonaságot.

Idővel a melegszívű gyermekbarát, a nagy humorista és szatirikus író mind keserűbbé válik. Egy korszerű szedőgépkonstrukcióba fekteti népszerű írásaival keresett egész vagyonát, ám belebukik. Túl van a hatvanon fárasztó f elő 1 vasok ör u takkal kell adósságát törlesztgetnie. Családi tragédiák is keserítik. De talán leginkább az, hogy demokratikus fejlődés helyett az imperializmus kibontakozásának lesz a tanúja. Legkedvesebb, de a szó legszórosabb értelmében „halálosan” komoly könyvében az egyéni példa és áldozatvállalás legnagyobb nőalakjához fordul, a népiség, nemzetiség és polgárosodás ős-hősnőjéhez: az Orleans-i Szűzhöz, Jeanne d’ Archoz.

Százötven éve született, nem egészen hetvenöt esztendőt élt, tehát pár hónapja volt halálának hetvenötö- dik évfordulója is.

Krisió Nagy István