Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-16 / 269. szám
8 Somogyi Néplap 1985. november 16.r siombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS PÁRIZSI LEVÉL Renoir-kiállítás a Grand Palais-ban Pierre Auguste Renoir 1841- ben született LimogesJba<n és 1919-ben halt meg Cagnes- ban. 1862-ben Gleyre tanítványa volt, ott ismerkedett meg Monet-val és Sisley-vel, közösen jártak a barbizoni erdőbe festeni. Kétségtelen, Renoir számiba vette nemcsak az impresszionizmus lehetőségeit, hanem Courbet és Manet törekvéseit ds. Mindazonáltal szilárdan őrizte, növelte saját festői szemléletét és törvényeit. Mondhatjuk, ő a legfranciá- sabb impresszionista festő, az életöröm valós átérzője és kifejezője, ö Mozart muzsikájához híven — Szabó Lőrinc szavait kölcsönözve — „a derű óráit” számolta, sugározta. Hiteles, megküzdött optimizmussal. A szépséget, a szépség friss, új hajtásait kereste, s meg is találta eser- nyős nőkiben, fürdőző asszonyokban, fésülködő lányban, az élet megannyi, kedves, apró jelenetében. Nő aktjaiban az egészséges erotika szemérmes szertartása tárulkozik fel, megindít a testi szerelem irányába, mely festészetének ars poeticája szerint életünk egyik legfontosabb gyógyszere és öröme. Ugyanakkor távol van minden profanizmustól. Első nagy újítása a „szivárvány- paletta” volt, minden szán — a fekete kivételével — együttes jelenléte a felületen. Ez a festői vívmánya optimista életszemléletéből fakad. Később tört színeket alkalmazott Watteau nyomán, ákit tisztelt, akinek színkultúráját folytatta. 1881-ben a velencei festészet és Raf- faello tanulmányozása tovább érlelte benne az örömre hangolt élet festői ábrázolását, mely meggyőződése és életének szerencsés tartalma volt. A párizsi Grand Palais termeiben rendezett gyűjteményes Renoir-tárlat jelzi azt az igazságot, hogy korszerűségen nemcsak a stílusforradalmat érthetjük, hanem azon tiszta értékrendet is, melyet a közönség elfogad immár évszázados minősítésében. így a látogatottság önarckép is igazolja, hogy a Charpen- tier családot, Samary kisasz- szonyt, evezősök reggelijét, legyezős nőt, algériai figurákat festő Renoir klasszikus értékké nmesedett, s még csak nem is kellett „pokolra menni”, mely a legtöbb mű ki nem küszöbölhető igazsága és törvénye. Gleyr jegyezte meg róla: „Maga, úgy látszik, élvezeti forrásnak tekinti a festészetet”. Renoir habozás nélkül válaszolt: „Ha nem találnám annak, nem is festenék”. Egy biztos, Renoir öröme folytatódik a Grand PaLads sokszázezres közönsége gyönyörködésében. S korunk festőinék is tartalmaz csöndes megszólítást, hogy ne feledkezzenek el a szépség boldogságot okozó küldetéséről, hiszen a művészetnek ez a térnyerése is erkölcsi parancsához tartozik. Jeanne Samary Losonci Miklós SZOKOLAY ZOLTÁN VÉSZFÉK Gábriellé nyitott blúzban Csehül állok A minap egy nagyon szép, szörnyen izgató hölgyismerősömmel találkoztam. Szórakozottan bó- corogtam \az utcán, mert éppen \azon törtem gyönyörű görögös fejem, honnan a fenéből gyalogolt hozzánk az a mondás: „Vígan dudál a portugál.” Szeréna jámköszönt, no nem vandál imádon, nem bizony; most is nagyon helyre volt: svájcisapka volt a fején, bevásárlóhá- lójában görögdinnye, olaszrizling, orosz tea, törökbúza, törökméz, svédcsavar, franciakulcs, hollandanya, repülő hollandi, egy bolgárkertész meg egy angolpark. — ICsehül állok — keseregtem el neki. — Nem tudom, hogy miért dudál vígan a portugál. — Nem kerget a tatár — mondja ő >erre nekem. — Majd csak találsz egy portugált, aki fújja a dudáját. Megkérdezed tőle, te őrült spanyol, mitől vagy olyan vidám. — Mégiscsak csehül állok — gondoltam magamban, amikor utánanéztem. — Jövök neki a víg portugállal, la franc essen belém; inkább jöttem volna egy franciaággyal, egy üveg angolkeserűvel, s vágtattunk volna spanyol- nádparipán, spanyollovason, mindenen át. Hát aki ilyen csehül áll, távozzék angolosan! Győri László — Mesélj, öregfiú, milyen a vidéki élet! — kérlelték Tódort a cimborái. A kerthelyisóg, amelynek egyik bádogasztalához telepedtek, bágyadt volt, akár az egész nyárutói délelőtt, akár a legyek a szeptemberi nap- sütésiben. Tódor kínosan érezte magát, fülön fogta a söröskorsót, és lötyögtetni kezdte a habot. Másik kezével a halántékát törölgette, aztán halkan és lassan megszólalt: — Hiszen tudjátok, a feleségem ápolónő. — És a lányok, a szegvári híres lányok, akiknek olyan fürgén fidkándozdk a mellük? — vihogott Lajos, a legkövérebb. — Örülsz, hogy létszám- hiánnyal küszködik az egészségügy? Sok a hosszú ügyélet, ugye? — kajánko- dott Béla. — Meghívhatnál minket, édes volt szobatársaidat egy kis pecázásra. Vagy még mindig nem tudod, mire harapnak a síkos szögvári halak? Kukacra, Tódorkám, finom vastag kukacra! Tódor megszámolta: 'tizennyolc kenyérmorzsa, hét fogpiszkáló-daralbka és három zsírfolt volt a fakó abroszon. Ivott egy kortyot, kö- hintett, vdszolyogva nézett körül, végül mégis megszólalt. — Szép tőletek, hogy itt vagytok. Azért hívtam össze a rettenthetetlen bandát, mert tanácsot szeretnék kérni. — Mennyi kell? — vágott közbe Lajos, majd a választ meg sem várva mentegető- dzött. — Sokat elvitt a nyár, egy kissé leégtünk, legföljebb tíz rongyot tudunk ösz- szefkapami neked. — El akarok válni — nyögte ki Tódor. — Nofene — dörmögte a bajsza alá Bálint, aki eddig meg seim szólalt, mert amióta leültek, a Dunán vonuló uszályokat nézte. — Ancsa összeállt egy pincérrel. Azt mondja, költözzem el; nála marad a gye- . rek, és természetesen övé a lakás is, amit az anyám vett az esküvő utón. — Még egy kört! — cset- tintett Béla az ujjával. — Éljen a szabadság! — Azt mondja, eleve csak érdékfoől jött hozzám. Dr. Kiss Tódor, sebész. Azt állítja, hogy a gyerek sem tőlem van, hanem attól a pincértől. Mindenkinek azt hí- reszteli, hogy ón őt meg szoktam verni, ha tíz percet késik. Pedig egy ujjal sem nyúltam hozzá; még akkor sem, amikor váratlanul elutazott egy hétre a Balatonra, és otthagyta rám a tízhónapos kölyiköt. — Talán arra vágyik, hogy tényleg megpofozzad egyszer. A projekció tipikus esete. Pláne ha egy ujjal sem nyúltál hozzá — vigyorgott Béla. Hallgatták, kortyolgatták a híg sört. Bálinton látszott ugyan, hogy szeretne mondani valamit, de a fullaszt» melegben elakadtak az ő szavai is. Tódor sem folytatta. Ahogy társain végignézett, rájött, mind a négyen elveszítették életükből ezt az öt évet. Bálint még agglegény, melankolikus lett; elcsitulták szakmai ambíciói is. Béla már két házasságon túl van, körzeti orvos, és egyre többet iszik. Lajosról pedig leperegnek a dolgok; Lajos boldog, akár egy víziló, akinek csak a szeme szomorú. Elfogyott a harmadik kör, el a negyedik. Ültek, és hallgattak. Tódor lopva az órájára pillantott, eléri-e még az utolsó gyorsvonatot. Nem tudta megkérdezni, mit rontott él. Nem is hitte már, hogy éppen tőlük kellett volna megkérdeznie. Amikor elbúcsúztak, Lajos még jól hátba vágta: — Aztán táviratozz vagy telefonálj, ha segítségre van szükséged! — És akkor is, ha szerveznél egy jó bulit — tette hozzá bizonytalanul Béla. Amint a vonat elindult, Tódorral forogni kezdett a világ. Aktatáskáját a csomagtartóra tette, és kilépett a fülkéből a folyosóra. Lakását és ingóságait felesége, valamint másfél éves kisfia örökli. A gyámhatóság által végzett környezettanulmány szerint a gyermek fejlődéséhez megfelelőek a körülmények. Latinitás ma Hazákban a latin nyelv jelentőségéről, visszaszorult állapotáról vita zajlott le több ízben is a sajtóban. A hozzászólók szinte kivétel nélkül fájlalták, hogy az él- halási folyamat egyre aggasztóbb. Ugyanakkor a latin visszaszorulásával még jobban hemzsegnek nyelvünkben a latin szavak, s törvényes magyar szavakat szorítanak ki (kreatív, információ, szekció, kooperáció és a hasonlók). Mások latin szavakat, szószerkezeteket idéznek, de azt is rosz- szul, vagy nem oda illőn. Ez azonban csak egy félig-med- dig eltűnt jelenség iránti nosztalgia. A tudatos feltá- masztási szándék viszont sok helyen jelentkezik Európában — és világszerte. Megkíséreljük most, hogy e jelenségről számot adjunk. Csaknem fél tucat latin nyelven írt folyóirat fekszik asztalomon. Noha európai kiadványok, találok bennük japán és amerikai szerzőket is. A többség persze európai. Vajon e szerkesztői műhelyekben tudják-e, hogy hosz- szú évszázadokig mi sem maradtunk el a latinitás és humanitás útjáról? Hogy egy kassai tudós latinul verselte meg a szigeti veszedelmet (De capto Sygetho História — Sdhaeseus Cbristia- nus), hogy a csíksomlyói misztériumokat latinul írták, és hogy ezen a nyelven is 'kifejezték gondolataikat Madách Sándor (Madách Imre nagyapja), Conradi Norbert, Somssich László, Ráday Pál (a „Recrudescunt” szövgének fogalmazója), Rákóczi Ferenc, Pálóczi Horváth Adám, Csokonai Vitéz Mihály... És még százan és százan? Szalatnai Rezső Batsányi Jánost „a 'latin nyelven beszélő poézis utolsó európai tekintélyű képviselő- jé”-nék tartja. Magyar nevekre mégis alig bukkanok e folyóiratokban, (G. Érszegi: Latinitás, 1984. jún., Kiss J. Francisca: M. A. S. 1985. május). Ez utóbbi is egy Blois nevű városban él, Franciaországban. A magam e téren való működésétől most eltekintek, inkább azokról a folyóiratokról szólok, amelyek a reményteljesen újjáéledő latinitás szellemében látnak napvilágot. A Latinitas Rómában, a Vatikániban jelenik meg. Foglalkozik a középkori latinitás ügyével, irodalmi tanulmányokat közöl, legújabban rövid összefoglalót is ad a világ eseményeiről. Közli az évenként megrendezett latin versenyek irodalmi győzteseinek és helyezettjeinek munkáit, a végén, pedig könyvbírálatokat ad. Főszerkesztője Carolus Egger apát. Vita Latina. Ez a folyóirat, is négyszer jelenik meg évente. Korábban a Sorbonne egyetemen szerkesztették Párizsban, ma a Jean Moulin egyetemen szerkesztik Lyonban. Kiadója Théodore Aubanel Avignonban. Tetszetős kiállítású folyóirat. Minthogy a középiskolák ifjúságára támaszkodik, a szerkesztési elvek is úgy érvényesülnek. Szó esik a latin nyelv tanításának korszerű módszereiről, egy-egy irodalmi kérdésről, de találunk benne meséket, verseket, humort és bírálatot. Olykor rejtvényt is, sőt régi dalok szövegét, kottáját. Vox Latina. Nyugat-németországi folyóirat. Évente négyszer jelenik meg. Igényesen szerkesztett lap. Érdekli az utazás, a régészet, az építő- és festőművészet. Nyelvészeti kérdésekkel is gyakran foglalkozik: különösen a modem technika elnevezésedre keres megfelelő latin szavakat. Egyébként is a lap alapelve: nincs olyan fogalom, amelyet ki ne lehetne fejezni latinul is. Tehát a latin a modern élet és tudomány nemzetközi érintkező nyelve is lehetne. A szerkesztő bizottságban a legmagasabban képzett egyetemi tanárok foglalnak helyet. M. A. S. (Memento Aude- de Semper). Ezt a latin nyelvű folyóiratot a dél-franciaországi Pau (Palum) városának líceumában szerkesztik és adják ki — elsősorban a középiskolás fiatalok részére. Életkedv, merészség, bátorság sugárzik minden sorából. Az utóbbi számban például a paubeli Barthou-líceum diákjai az itáliali Foggia város diákjait vallatták ki helyzetükről, tanulmányaikról, városukról, szórakozásaikról. Rajzok, mesék, humoros történeték színesítik a lapot. A Földközi-tenger melléki Fontaine de Vaucluse nevű városkáiban van a Petrarca- kutatás nemzetközi központja. Ott egy négy nyelven (francia, olasz, provánsz és latin) megjelenő lap hagyja el évenként négyszer a sajtót. Szerkesztője Antonio Bruni di Fratta. (Sajnos, a múlt évben halálhírét vettem.) A lap címe: La Voix de La \Sorgue. A legkisebbek részére az olasz Recanatiban szerkesztik a Juvenis Sommentario- lus című színes, csupa kép lapot. Humor, 'kalandok, föl- sülések, medve- és kutyatörténetek egyvelege ez — de tetszetősen. A színes képek szuggesztiója révén szeretteti a gyermekkel a latin szót, mondatot. Nem a teljesség kedvéért, de megemlítjük, hogy a felsoroltaikon kívül még a következő latin nyelven írt folyóiratokról tudunk: Musa Latina, Palaestra Latina, Ti- rones, Viva Camena, Rumor Varius, Silarus, Musa Pe- rennia és az amerikai Hermes Amerioanus. Ezen felül a latin nyelv szerelmesei gyakori összejöveteleket is szerveznek Euró- pa-szerte. Az idén például a franciaországi Mandelieu- ban, az ausztriai Tainach- ban volt ilyen, illetve a jugoszláviai Goricában és a szicíliai Siracusálban. Garai István JOSEPHUS TUSIANI Rózsák rózsája (Rosa rosarum) Csak te rózsa, rózsaszálam: tanultuk az iskolában, rózsa rózsának rózsatőt a fájdalmak útja lelőtt — a és is és as és /árum virág, jel az életfáról; illan, mint a füst, az lélet \— gyermekkorunk elenyészett. Sok virág ■elhervadt, fonnyadt, égből alásüllyedt sok nap — csak te, rózsáknak rózsája, ifjúságunk sugárzása zsongítsz névvel, égi dallal — folyam, te kimondhatatlan. Latinból fordította: Garai István * Latin nyelven író mai költő verse
