Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-14 / 267. szám
1985. november 14., csütörtök Somogyi Néplap 5 Vendégeink a kulturális fórumon Kutatások és fejlesztések 154 lány tanul a kaposvári egészségügyi szakiskolában. Három év alatt sajátítják el azokat az egészségügyi isme' reteket, amelyek a betegek ápolásához nélkülözhetetlenek Film és kritika Beszélgetés Mario Verdonéval Olaszország egyik legismertebb filmkritikusa Mario Verdone. Sokoldalú tevékenységet folytat: a Római Egyetem Zenei és Előadóművészeti Tanszékének igazgató professzora; flilmesztéti- kali, kritikusi tevékenysége méllett nagytekintélyű színházi szakember, a Kortárs Színház című folyóirat munkatársa, s több zenemű szövegírója. Egyik művét, a Lambéria Gardelli zenéjéhez írt Az impresszárió című egyfelvonásos operát a Magyar Televízióban is láthattuk. Fia, Carlo Verdone a legújabb generáció egyik tehetséges komikusa, aki vígjátékok forgatókönyvéit írja, játsza és rendezi. Mario Verdone már többször járt Magyarországon. Ezúttal a fórum üléseinek szünetében beszéltünk, olyan kérdésről, amelyhez a viták során ő is hozzászólt és főbb hasznos javaslatot tett: az olasz—magyar kapcsolatokról. Sajnos, Olaszországban igen kevés magyar filmet mutatnak be, ezért — véleménye szerint — legalább az egyetemi ifjúság körében megélénkülhetnének a cserekapcsolatok. Hallgatók és előadók cseréjére éppúgy gondol, mint az információcserére, a filmarchívumok anyagainak jobb megr- ismerésére, amelyek mind a felkészültebb szakemberek képzését segíthétmék elő. Verdone professzor óráin ugyanis sohasem egy szűkén behatárolt témáról vitázhatnak a diákok. Pedagógiai és filmkritikusi módszeréről ezt mondja: — Filmkritika- történetet tanítok, de én másként nézem a filmeket, mint sokan mások.. Mindig összevetem más művészeti ágakkal, s azok fényében vizsgálom Őket. Természetesen nem én vagyok az első vagy az egyedüli, aki a fűimet totális művészetnek tartja. De úgy vélem,’ a kritikusnak is széles Látókörű kritikusnak kell lennie. Vagyis jól kell ismernie a zenét, a képzőművészetet, az irodalmat stb. Máskülönben a kritikus félszínes marad. — Ha olasz filmművészekkel találkozik az ember, előbb-utóbb kibukik belőlük a panasz: válságban az olasz filmgyártás. Véleménye szerint ez mennyiben anyagi és mennyiben ideológiai válság? — Hadd idézzem a híres színházi kritikust, Silvio Amicót — válaszolja. — So|k évtizede már, hogy azt mondta: „Mindenki panaszkodik, hogy a színiház válságban van. De hát a színház azóta van válságban, hogy megszületett..Nos, ez érvényes szerintem a filmre is, amely állandóan fejlődik. A filmművészet mindig igazodik a jelenhez, s ez örök változást jelent. E természetes válság mellett, kétségtelen, hogy mostanában van másfajta válság is; ez részben azzal1 magyarázható, hogy a régi mesterek ■ közül sokam meghaltak, s újak még nem emelkedtek ki. Visconti, Pasolini, Rossellini, De Sica, Germi, a híres forgatókönyvírók közül Amidéi, Flaiamo halála mind súlyos veszteség. A filmesek és a producerek pedig egyre ádázabb harcban állnak. egymással. Ök arra mennek, hogy megszerezzenek híres színészeket; Vittit, Gassmamt, Mela- tot, s rájuk építik a történetet. Ez már eleve a színvonal rovására megy. Fordítva kellene ugyanis.; legyen jó történet, és keressenek hozzá kiváló színészt! De az utóbbi években talán valami fejlődés mégis megindult: a producerek felfedeztek olyan fiatal, tehetséges színészeket, akik színpadon már sikereket arattak : Francesco Nutit, Benign it, Troisit, hogy egy bizonyos Carlo Verdonéról ne is beszéljek ... — Mi az oka annak, hogy az új filmművész generációból még nem nőttek ki nagy mesterek? — Az olasz filmiskotla a háború után a dokumemta- ristákkal kezdődött. Országom nevében önkritikát kel'l gyakorolnom: ma már, sajnos. nem készülnek dokumentumfilmek. Annak idején a dokumenitumfi'limek adták a nagy rendezőket: Anfonionit, Maseliit és a többieket. Ma persze más Az 1986—90. közötti időszak kutatás—fejlesztési feladatait összegző főtitkári előterjesztés — amelyet megtárgyalt a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége — kiemeli: az akadémiai kutatóhálózatnak olyan területeken kell munkálatokat végeznie, amelyeken a tudományos eredmények elérésének félitéltele a koncentrált kapacitás; az eddigi kiemelkedő eredmények indokolják. A tradíciók megőrzését, a tudományos iskolák fenntartását, illetve tudományos érdekből szükséges olyan új kutatási irányok, módszerek művelése, alkalmazása, amelyek nem illeszkednek más kutatásirányító szerv profiljába. E tervkoncepció egyben áttekinti az akadémia intézeteiben a VI. ötéves terv idején folytatott kutatási tevékenységet, s rögzíti az elért eredményeket is. Az előterjesztés megállapítja: az akadémiai kutató- hálózat tevékenységének legfontosabb kereteit az országos távlati tudományos kutatási terv és az országos középtávú kutatási—fejlesztési terv adta meg. Mind az OTTKT, mind pedig az OKKFT jól szolgálta a fő tudománypolitikai célok teljesítését. Ugyanakkor a költségvetési és a beruházási ráfordítások számottevő csökkenése miatt kedvezőtlenül alakultak a tudományos kutatás feltételei. A versenyképes kutatásoknál nélkülözhetetlen műszerek, berendezések és anyagok szűkössége hátráltatta az MTA területén folyó kutatómunkát, és a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazását is. A következő öt esztendő- ■ ben — amikor várhatóan továbbra is a világgazdasági körülményekben végbe menő fejlemények és a hozzájuk való alkalmazkodási készség fogják meghatározni a magyar gazdaság fejlődését — a hatékonyság növelésének egyik fő összetevője lesz a nemzetközi és a hazai kutatási eredmények a gyors alkalmazása és elterjesztése a termelésben. A dokumentum kiemeli: az új tudományos eredményeket ígérő alapkutatások jelentőségének növekednie kell a soron következő tervidőszakban. A VII. ötéves terv idején különösen nagy -figyelmet fordítanak a társadalom és a gazdaság fejlesztését szolgáló természet- tudományi alapkutatásokra, illetve a kiemelkedően fontos társadalomtudományi vizsgálódásokra. Kívánatos, hogy a (kutatási tevékenység jobban épüljön be a. gazdálkodás folyamatába, és a legfontosabb feladatok megoldására szerveződjék. A tudományos kutatás megnövekedett szerephez jut abban, hogy eredményeivel előkészíti és megalapozza — az ország adottságainak megfelelően — azoknak az új folyamatoknak a kibontakoztatását, amelyek várhatóan szükségesek lesznek a gazdasági növekedéshez. A legfontosabb feladatok a tudományos kutatás hosszú távú irányzataihoz kapcsolódnak, ezeket a Minisztertanács is megerősítette. En is voltam valamikor valaki időket élünk, másfajta film- stílusra van szükség. Talán nálunk, Olaszországban, a reklámfilmek jelenthetnek jó iskolát. Biztosan tudják, hogy olyan nagy mesterék, mint Fellini, a Taviani fivérek, Pontecorvo és mások rendszeresen készítenek reklámfilmeket. S a különleges technika, amellyel ezek a filmek készülnek, hasznára válhat egy újfajta filmnyelv kialakításának. Természetesen nem egyedül ebben látom a megoldást, de minit iskola, legalábbis nálunk alkalmas lehet. — A belső válságon kívül van még egy fenyegető veszély, amely egyre jobban aggasztja a filmeseket, s ez már nemcsak olasz probléma : az amerikai filmipar mind nagyobb térhódítása. — Valóban. Nemrég készítettünk egy statisztikáit, amely szerint az idén országunkban 131 amerikai filmet miutaittunk be, egy szovjetet, két-három magyart. A mérleg nagyon egyenlőtlen, s ezen változtatni kellene. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeknek az amerikai filmeknek jó része 'kitűnően van megcsinálva. Úgyhogy lassacskán már csak mi. kritikusok panaszkodunk, a nézők nem. — Ha most visszatér- Olaszországba, milyen munka várja? — Ezerféle. Most azonban még nem az otthoni feladatokkal foglalkozom, hanem sietek a délutáni vitára. Ez már nem a hivatalos beszámolókból áll, hanem kötetlen beszélgetés, vita lesz, amelyben kényes kérdéseket is föltehetünk egymásnak. Máté Judit ... én is örvendeztem a fiatal életnek. Lassan bújnak élő a szavak, és alakul ki a régi nóta, dallam n; kül, csak a ritmus érezhető a formálódó mondatokból. özv. Fazekas Péterné — Erzsi néni — gondolatai csapongóalk. Még mindig szép zöld szemében egymást váltja a felismerés és a homály. Erzsi néni tegnap volt százesztendős. Nem fáj a mély karosszék_ nek a törékeny test súlya. Az ölbe kulcsolódott kezek ezer és ezer öregasszony ősmoz- dulatávad pihennek. Erzsi néni hangja néha el vékonyodik; a történet, amiről mesél, időtlen. Összekeveredik a régmúlt a múlttal, és nincs élhatárolva a jelen. Napszámról mesél, és Csdknyá- ról, ahol édesanyjával cselédek voltak, meg a kis hízóról, amelynek örvendezhettek. Szegénységről, a mégis megvett szép ruháről, s a pusztákról, ahová húztáfc- vonták a szegény embert, meg egy nyalka fiatalemberről, aki szeretett danulni, akinek ölelése, kedves szava még most is édes emlék. A sok gyerekről, Lajosról, — aki „nem tudom, hová lett, egyszer esak nem jött vissza” — mert hogy is jöhetett volna haza az ágyűzajból, és a lányokról; Katiról, Erzsiről, Annáról, Margitról; Mária sem él már, Péter is halott. Félbukkan az emlékekből a Cukorgyár köz, a szoba- konyha-spájz, az émelyítően édes illat, a hold kukoricás. De nem emlékszik már rá, hogy Kati tízéves korában a gyárban sarabolta a gazt. Erzsi egy évvel később lett munkás. Nem tudja már, hogy a legkisebb lányiból a nagyobbak segítségével ne_ veit „kisasszonyt”, hiába számolná, a. végére úgysem jutna, hogy hány unokája, dédunokája, ükunokája van, fiúk és lányok, sokan, akik egymás után csöngetnek a sávház harmadik emeleti lakásának ajtaján — kezükben virágcsokor, szemükben fény. Estére émelyítően édes lesz az illat a lakásban, hasonlít majd a régi cukorgyári levegőhöz. Erzsi néni nem gondolkozik azon, milyen százévesnek lenni. Mert milyen is lenne? — Élek — mondja — és ez így van jól. Nincs benne fóij_ dalom. Egy század. Történelem. Nem maradt semmi megfogható a múltból. Elveszett már régen a szép ruha, el a horgolt terítő. Miféle jókívánságot .lehet mondani egy asszonynak, aki felnevelt hat gyereket, aki felnőttként tanúja volt annak a múltnak, amelyről én már csak a történélernkönyvekből tudok? ö mond hát nekem jókívánságot: „Lássa, kedvesem olyan szépnek az életet, mint én!”. K. A. EGYEDÜL — Kocsival vagy? — kérdezi a munkaidő végén, hazaindulóban kollégám, Imre. Szomorúan kémleljük |az eget, mert egész délután esik. — Igen — mondom, de nem tudlak elvinni. A családot kell összeszedni. Ilyenkor esőben nem sajnálja az ember a benzinre a pénzt; hiszen a ruhakopás is többe kerül. A megázásról nem is beszélve. Első a kisebbik fiam. Az óvoda felé vezető úton könnyes kis arcára gondolok, ahogy mindig elpityeredik, ha reggel otthagyom. Sietnék megrövidíteni a várakozást, de ilyenkor mindenki mz utcán tolong. Három stoptáblának is engedelmeskedni kell. Odaérek, a srác sehol. Keressük az óvónővel. Pajtásai mondják, hogy az unoka- testvére elvitte. Mérges leszek. Először azért, hogy miért adták ki a gyereket egy gyereknek. Másodszor meg már alig vártam, hogy megint a nyakamba ugorjon, szabadi- tóját tisztelvén bennem, önfeledten kalimpálva lábaival. Fölugrom a lakásba. A nagyobbik fiamnak már itthon kellene lennie. Iskolás, és kulcsa van. Ha hazaért, melegítőre vetkőzve u semmittevést műveli felső fokon. így piheni ki az egésznapos tanítás fáradalmait. Most nincs itthon. Helyette a konyhaasztalon hevenyészett írás: „Mamához mentem”. Milyen rendes gondolom, legalább nem kell izgulni érte. Közben bekapok valamit, futtában megiszom az egyik gyerek reggelről megmaradt kakaóját, aztán indulok a feleségemért. Túlórázik. Hatig odaérek. — A feleségét keresi? — kérdezte a portás. Most ment el a varrónőhöz. Majd siet haza, és hozott esernyőt, azt üzeni! Ismét otthon. A vállalt feladat sikertelen teljesítésének érzésével nyúlok el a heverőn. Milyen csöndes és üres a lakás. Lyukas az agyam, félálomban kiszivárog belőle minden gondolat. Lassan múlnak a percek, még mindig nem jönnek. Ilyenkor érzem igazán az egyedüllétet. Pedig, de hányszor szerettem volna csak a gondolataimmal lenni. Már ideges vagyok és elhatároztam, ha hazajönnek, megmondom nekik, hogy belőlem ne csináljanak bolondot. A kisebbik fiamnak kilátásba helyezek egy nyaklevest, amiért meglépett az óvodából. A nagyobbikkai atyaion elbeszélgetek — „Kisfiam, hát nem szeretsz velem lenni? Nem szeretnél apáddal egy kicsit beszélgetni? Úgyis olyan keveset vagyunk együtt.”. A feleségemnek majd szemrehányást teszek, hogy miattuk mentem autóval, de ők nem vártak meg. ő sem, pedig megegyeztünk. Szinte hallom a választ: „Eljöttem; minek terhelnélek, úgyis sok dolgod van”. Szóval megint morgok majd. Pedig csak annyit kellene mondanom: hiányoztatok. Varga Róbert
