Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-11 / 239. szám

Gyászjelentés A Böhönyei Községi Tanács Végre­hajtó Bizottsága értesíti azokat, akik tisztelték és szerették, hogy KOPÁCSI JÖZSEFNÉ Zséder Erzsébet az öregek napközi otthonának gon­dozónője, 32 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése ok­tóber 12-én szombaton 14 órakor lesz a böhönyei temetőben. (88996) fájdalommal tudatjuk, hogy TOKAI KABOLYNÉ Etetik Éra türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, 50 éves korában elhunyt. Ham- vasztás előtti búcsúztatása 1985. ok­tóber 15-én, 12.30 órakor lesz Kapos­váron a Keleti temetőben. A gyászoló család. (120392) Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, szomszédok­nak, jóbarátoknak, a Somogy Megyei Vendéglátó Vállalat és a Kapos Hotel vezetőségének, társadalmi szerveinek és összes dolgozójának, akik felejthe­tetlen halottunk, NAGY UÖZSEFNÉ Göndöcs Irén (Szömöm) temetésén megjelentek és utolsó út­jára elkísérték, koszorúikkal, virá­gaikkal mély gyászunkban osztoztak. Takács Sándor és családja. INGATLAN Bárdudvarnok Zsippón kétszobás konyhás, ház pincé­vel kamrával telek­kel eladó. Bontásra is nagyméretű téglá­val. Érdeklődni Nagyatád, Zrínyi u. 36. Telefon: 369. ________________(96977) Desedán, vízközel- bel telket vennék. Ajánlatokat 147039. számra, a hirdetőbe kérek. ________(147039) M egélhetést bizto- j. sító 3012 n-öl telek, Kaposvár Ivánfa-he- gyen — fele magas- kordon szőlő, erdő, gyümölcsös, lakóház, melléképületek, pin­ce, teljes felszerelés­sel eladó. Villany van. Bővebbet: Ka­posvár, Virág u. 50. _______________(146798) Kaposváron 440 n- öl kertészkedésre al­kalmas belterület olcsón eladó. Érdek­lődni munkanapokon 17 órától a 13-773- as telefonon vagy Léva köz 7. sz. II. Iph. IH/3. alatt. ________________(5632) K aposvár, Sallai u. 27. számú kertes utcai házrész garázs- zsal eladó. Érdek­lődni szombaton egész nap, vasárnap délelőtt a helyszínen. _________________(5873) Eladó Marcali köz­pontjában egyszobás összkomfortos gázos, OTP-s lakás kész­pénzért + OTP-át- vállalással. Érdek­lődni Tombor Nán­dor, Sávoly, Petőfi u. 36._________(88899) K aposváron négy­lakásos társasházban háromszobás, össz­komfortos lakás ga­rázzsal, udvarrész- szel, tetőtér-beépítési lehetőséggel eladó. Érdeklődni hétköz­nap 18 óra után Ka­posvár, Tóth Árpád u. 15. (5691) Kertes családi ház (tetőtér-beépítéses) garázzsal, melléképü­lettel eladó. Kapos­vár, Radnóti u. 1. Érdeklődni egész nap.____________(5884) 6 0« n-öles telek el­adó. Érdeklődni, To- ponár. Meggyes u. 26.______________(5662) K aposváron a Baj- csy-Zsilinszky utcá­ban kétszobás, gáz­fűtéses öröklakás (garázs, pince, pad­lás) téglából épült négylakásos társas­házban eladó. Ér­deklődni: Dr. Tóth Sándor, Arany u. 4. Telefon: 15-218. _______________(147208) E ladó Balatonőszö- dön háromszobás hallos családi ház, érdeklődni Antal Géza Balatonszemes, Ady Endre u. 30. Csemege-üdülő. Te­lefon : 45-134. ________________(97233) Fonyód, Bartók Béla u. 4. szám alatti új tetőtér-be­építéses családi ház eladó. Üdülőnek és üdültetésre kiválóan alka]mas;____(97234) Sürgősen eladó gázfűtéses, három­szobás, nappalis ker­tes ház. Siófok, Szi- get u, 9. (416524) 350 n-öl telek sür- gősen, olcsón el­adó. Érdeklődni Perusza József, Fo­nyód, Szigligeti u. 21. (88814) Családi ház — központi fűtéssel, kerttel — azonnali beköltözéssel eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 209, _________________(5742) Eladó Kaposvár, Pálvarga dűlőben 526 n-öl zártkerti ingat­lan mgosztott (két­felé) víz van, villany megoldható. Érdek­lődni Kaposvár, Fü­redi u. 21. Egresnél. _________________(5743) Torvaj, Kossuth L. u. 83. alatt családi ház, gazdasági épü­letekkel sürgősen el­adó. Érdeklődni Be- neczki Ferencnél. ________________(97296) Marcali-Boronkán eladó két és fél szo­bás családi ház 1040 n-öl telekkel és gaz­dasági épülettel. Ér­deklődni Fábos Im­re, Marcali-Boronka, Alkotmány utca 18. _______________134448) B alatonmária, Fűz­fa u. 11. alatt víz­parti kétszobás kom­fortos ikemyaraló teljes berendezéssel garázzsal eladó. Ér­deklődni Marcali, Lánginé, virágbolt. (97174) Eladó 428 n-öl ház­hely Látrápyban, Péntekhely utcában, a 67-es úttól 500 méterre. Villany, víz van. Érdeklődni: Ágoston Gábor, Lát- rány, Péntekhely ut­ca; _____________(97071) S iófok központjá­ban egyben, vagy külön is eladó egy db 1 szoba, 3 fél­szobás, és egy 2 szo­bás öröklakás. Ér­deklődni : Siófok, Tanácsház u. 3. fszt. 1. hétköznap 17 órá­tól, hétvégén egész nap, ___________(97068) H évízen Termál­szálló közelében köz­ponti fűtéses III. emeleti háromszobás lakás eladó. Érdek­lődni 17 óra után a 13-487-es hévízi tele­fonon. (5767) LAKÁS Másfél szobás, gáz­fűtéses, erkélyes la­kás eladó készpénz + OTP-átvállalással, vagy 2,5 szobás la­kásra cserélhető I. emeletig — megegye­zéssel. Cím: Szegvá­ri, Kaposvár, Zara- nyi ltp. 4. I. em. 7. (147002) Másfél szobás I. emeleti tanácsi laká­somat elcserélném III—IV. emeleti ha­sonlóra. Kaposvár, Honved u. 18/a. Csa­variné, 17 óra után. (5654) JÁRMŰ ZR-es 1300-as Lada eladó. Érdeklődni Kaposvár, Béke u. 95. II. em. 3. alatt 17 óra után. (Hoffer Béla)____________(5850) ZP-s Lada eladó. Cím: Kaposvár, Pa­csirta u. 2. T.: 14­338 Navracsics Gá­bor^ _____________(5650) 1600­as korall piros Lada, 36 ezer km-rel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Beloian­nisz u. 7/a. m/13. _______________(146926) S koda S 110 L fe­kete, 8 éves, újszerű állapotban 2 éves műszakival eladó. Kánya, Fő U. 43. (97120) EDIT AUTÖKOZ- VETÍTŐ ÜGYNÖK­SÉGÉN, hétfőtől szombatig kipróbál­hatja, kiválaszthatja az önnek megfelelő autót. Trabantok közvetítését is vál­laljuk. Edit autóköz­vetítő, Kaposvár, Május 1. u. 87. . ________________(5645) P N-es 1300-as La­da eladó. öreglak, Fő u. 87. (97072) Platós UAZ 5000 km-es motorral sür­gősen eladó. Sze­mélygépkocsit beszá­mítok. Bodrog, Kos­suth u. 119. (5820) EGYÉB Fajdalommentes fülbevaló belővés csecsemőkortól. Egész nap. Gazdag válasz­ték. Boglár, Vikár u. 38. (7-es főút.) Te­lefon : 10-56. IRHABUNDAK — női, férfi, gyermek — minden színben és méretben extra méretben is, modern és hagyományos fa­zonokban kaphatók. Baloghné, Szeged, Mérey u. 9. Telefon 17-821. Bejelentés ese­tén szombat, vasár­nap is. (88881) BALATONI KERT­TULAJDONOSOK ! EZÜSTFENYO-KÜ­lönlegessEgek, kékes ezüstösek, osz- loptuják, kék-, aranytűjük, borókák, gömbciprusok, kü­lönleges örökzöldek. Kívánságra beülte­téssel. Fenyőkerté­szet, Zamárdifelső, Zalka Máté u. 55. Árusítás: péntektől hétfő estig. (6632) Garázs kiadó Ka­posvár, Tisza u. 1. szám. _________(146971) S zőlőoltványok, fajtagyűjtemények, őszi ültetésre terme­lői áron. Fajtaismer­tetőt díjmentesen küldök. Valiskó, Gyöngyös. (6500) Motoros Passap kötőgép, decóval sürgősen eladó. Ér­deklődni : Sármellék, Dózsa utca 21. Tar- jánné, 17 óra után. (134445) Parkettacsiszolást-lakkozást, PVC- szőnyegpadló ragasz­tást vállalok. Mákay, Kaposvár, Hegyi u. 3/a. ____________(147066) E sküvői ruhakü­lönlegességek köl­csönzése a Délinél, szombati nyitvatar- tással, Budapest XII., Greguss u. 6. (9593) Már most gondol­jon a télre! Több fokkal is emelheti lakásának, családi házának belső hő­mérsékletét, ha ab­lakredőnyöket sze­reltet. Redőnykészí­tés minden típusú ablakra, minitokkal, több színben, rövid határidővel. Levél­ben is rendelhető. Németh László 8395 Felsőpáhok, Zrínyi út 10. _________(134354) F orduljon hozzánk bizalommal! Leendő házastársát megke­ressük. Kérje tájé­koztatónkat. „Biza­lom GM” Sopron 9400 pf.: 185. (166962) Reluxa! Címfelvé­tel: (82)-15-255-ös kaposvári telefonon. _________________(5455) Közület részére kettő, jó állapotban levő nagyméretű kokszkazán gázszere­lés miatt eladó. Ér­deklődni bármikor Mezei István, Fo­nyód, Ady E. u. 25. Telefon: 60-342 (97194) Parketta csiszolást, lakkozást, PVC-pad- ló ragasztást válla­lok. Végh, Kaposvár, Kinizsi ltp. 24. (147004) 7 család méh el­adó + 7 üres kap­tár (N agy boconádi). Bálványos, Petőfi út 29. (147038) Törzskönyvezett — négyhónapos rövid szőrű német vizsla import vérvonalból eladó. Sajtos, Ka­posvár, Búzavirág u. 4. (5788) 48—50-es női ruhák, bundák, átmeneti és télikabátok, köté­nyek, kosztümök, al­jak, blúzok, alsóne­műk, meleg sapkák, 39—41-es női csizma­cipők, szandálok, erős, magas férfi té­likabát, esernyők, 3- as ablakra karnis, nylonfüggöny, söté­títő függönnyel, edények, nippek, csillár, könyvek, re­gények, magnetofon kazettákkal eladók. Kaposvár, Arany János u. 78/a (büfé mellett). (147207) Kivitelezőt kere­sek szennyvíztároló kivitelezésére. Csa­pó, Kaposvár, Bem u. 29/a. _________(5686) S zínvonalas pop­együttes keres me­cénást, próbahelyet, üzletkötőt. Ajánlatot 5651. számra, a ki­adóba.__________(5651) 4 0 000 Ca szeneska­zán olcsón eladó. Boncz János, Ka­posvár, Laborfalvi R. u. 38. Megtekinthető naponta 17 óra után. _________________(5807) Jó állapotban levő betonkeverő és egy vas malterosláda el­adó. Boglárlelle, Árpád u. 41/a, Kon­dor. (5811) HÁZASSÁG Házasságközvetítés! Társkeresés! Nőknek nagy kedvezmény­nyel. Harmónia 8105 Várpalota, postafiók 25, (88766) 44 éves barna, ko­moly, jókedélyű, ön­hibáján kí^ül elvált dolgozó nő egy fő­iskolás fiú gyermek­kel keresi korban hozzáillő, józan éle­tű, komoly, lakás­sal rendelkező férfi ismeretségét házas­ság céljából. Fény­képes leveleket: „Nagyon várlak” Jeligére, 5683. szám­ra a kiadóba. (5683) Ruházati vásár! október 12-én (szombaton) Siófokon a vásár­csarnokban 8 órától 13 óráig. (5824) Már itt az ősz! A női divatáru szaküzlet kötöttáruk és fehérneműk gazdag választékával várja kedves vásárlóit! Már szőrmesapkák és' galléroki közül is válogathat! Kaposvár, Május 1. (88938) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Balatonlellén 200 n-öl telken levő 3 szoba + 1,5 szoba, tetőtér-beépítéses családi ház, garázs- zsal eladó. Éreklőd- ni: du. 4-től, Bog­lárlelle, Tabán u. 25/a Parrag, vagy Kaposvár, 48-as ifjú­ság útja 40. I. Iph. IV. em. 3. Csiszár. _______________(147259) Két és fél szobás gázfűtéses földszinti szövetkezeti lakás eladó Kaposvár, Za- ranyi ltp. 12. Kré- nusza. Érdeklődni 17 óra után, a hét vé­gén egész nap. (5870) Családi ház, jó ál­lapotban eladó, vagy elcserélném. Minden megoldás érdekel. Kaposvár, Hold u. 6; ____________ (147260) H ácson, a Fő u. 87. sz. alatt, Bala- tonboglártól 20 km- re kétszobás családi ház 1500 n-öl telek­kel eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen. _______________(97272) M ernyén, a Dózsa u. 35. szám alatt, kétszobás családi ház, valamint gazda­sági épületek, nagy kerttel, fizetési könnyítéssel sürgő- sen eladó. (147247) 4 szoba összkom­fortos, központi fű­téses, kertes csalá­di ház eladó. Két családnak is megfe­lel. Kaposvár, Vikár B. u. 31, (147285) Kétszobás, kertes ház eladó, vagy el­cserélhető lakásért, II. emeletig. Kapos­vár, Bartók Béla u. 31. (147282) Somogyaszalói szőlőhegyen eladó 1200 n-öl zártkerti ingatlan, megosztva is. Érdeklődni: Ka­posvár, Balogh A. u. 7. (147280) Nagyatádon, a Ság- vári u. 13. számú 4 lakásos társasház­ban 3 szoba össz­komfortos lakás, ga­rázzsal, kertrésszel készpénzért eladó. Irányár: 780 ezer Ft. Érdeklődni: Nagy­atád, Petőfi u. 17. Mészáros né. (147273) Egyszoba + 2 fél­szobás, étkezős lakás kp-ért + OTP-átvál­lalással eladó. Ka­posvár, Zaranyi ltp, 2. épület 8. ajtó. Érdeklődni: 17 óra után. __________(147270) E ladó a városköz­pontban háromszo­bás összkomfortos lakás garázzsal — Kaposvár, Beloian­nisz u. 11—13. I. 10. Gaál. Érdeklődni 18 óra után. ______(5792) N égylakásos szö­vetkezeti házban el­ső emeleti három­szobás lakás garázs- zsal, ipari árammal, kerttel eladó. Ér­deklődni Kaposvár, Tóth Árpád u. 15. Győrfi. (5800) Barcs, Lenin u. 7 —9. alatti II. emele­ti háromszobás + étkezős lakásomat eladnám. Érdeklődni Barcs, Városi Infor­mációs Iroda Monos- tor^^ászlóné;_(5839) 900 n-öl zártkert, 30 m2-es új épület­tel, pincével, termő gyümölcsfákkal, sző­lővel, Őrei szőlőhe­gyen, valamint 200 db piros osztrák te­tőcserép áron alul sürgősen eladó. Te­lefon : Kaposvár, 13-195/14-es mellék. _______________(147351) Póstelken ház pin­cével eladó. Érdek­lődni Kaposvár, Fü­redi u. 14. IX/2. Ér­deklődni 17 óra után. Nagy Lajos. (5830) Keveset futott pla­tós dízel Aro, ugyan­ott boroshordók — 700, 600 , 300 literesek — eladók. Érdeklőd­ni Balatonfenyves, Fenyvesi u. 107. Magasházh__<97278) Eladó Opel Kadett 1300 S (benzines) 3 éves, 43 ezer km-rel. Balatonföldvár, Zrí­nyi u. 3/II. Telefon: 40-165, _________(147234) 1 25-ös Polski Fial eladó. Juta, Árpád u. 9. Győrfi, (14T251) ix-es Skoda S 100- as eladó. Boglárlel­le, Május 1. u. 114. ________________(97287) Fixplatós IFA ér­vényes műszaki vizs­gával eladó. Érdek­lődni 18 óra után. Kaposvár, Táncsics Mihály u. 41/a. _________________(5818) 1500-as Polski Fiat- 9 éves — friss műszakival, 55 ezerért eladó. Ka­posvár, Zalka M. u. 2, Vargáék, (147363) Elcserélném taná­csi bérlakásomat (54 m2-es) 1 + 2 félszo­bás , első emeleti, gázfűtéses — Nagy­atádon. Kérek nagy­atádi első emeleti 1 és félszobás tanácsit. Ajánlatokat „Őszi csere” jeligére, 147284. számra, a nagyatádi takarék- szövetkezetbe kérek. _______________(147284) 20 éves fiatalember érettségivel, szakmá­val, ,,B”, „C” jogo­sítvánnyal, gépkocsi­val, munkát keres, azonnali belépéssel. Ajánlatokat „Főfog­lalkozás 5763” jeligé­re, a kiadóba. _________________(5763) Revolver eszterga (26 mm áteresztésű) eladó. Kaposfüred, Kisköz u. 8. (5842) ME 1000 univerzá­lis marógép eladó, vagy esztergapadra cserélném. Czink István, Iharosberény, Eötvös u. 1/a. Ér­deklődni egész nap. ________________(97275) 9 db választási ma­lac eladó. Somodor, Kossuth u. 169. (147278) óriás Schnauzer kölykek, HPJ, HFGY, CAC, kitűnő minősí­tésű szülőktől el­adók. Csácsligeti kennel Zalaegerszeg, Csácsi u. 87. (147255) Mindennemű be­szédhibát javítok. Kaposvári telefon: 14-694, _________(147248) M atematikából, fizi­kából általános és kö­zépiskolás tanulókat korrepetálok. Érdek­lődni: Kaposvár, Be­loiannisz u. 3. szám alatt. __________(147158) K iváló szülőktől származó fehér puli kölykek eladók. Ér­deklődni : 18 óra után, Tóth, Fonyód, Domb u. 6. sz. alatt.__________(147172) A dok-veszek! Mo­dem és antik búto­rokat, lakásfelszere­lési tárgyakat, mű­szaki árut, régiséget. Kis bútorok, szek­rénysorok állandóan olcsón kaphatók, ll­es busszal a leány­otthonig. Böngészde. Nyitva: 10—19 óráig. _______________(147281) Eladó egy jól te­jelő (közel ellős) 5 éves tehén. Érdek­lődni: Gadács, Fő u. 9. sz. Váczi. _______________(147268) 5 2-es új, hosszú női irhakabát eladó. Katonáné, Kaposvár, Zrtnyi_m_^h___(5795) Pionter kölykek országos győztes, jól vadászó szülőktől eladók. Baté, Novem- ber 7, u. 9. (5776) Eladó egy 600-as magánjáró szalagfű­részgép, egy 8 LE-S dízelmotor, egy 220 W-os körfűrész. Megtekinthető Nagy­atád, Zrínyi u. 32. szám_jűatL_^(97331) Kaposváron, a Za­ranyi ltp. 18/A alatt garázs eladó. Érdek­lődni Csalogány u. 31.______________(5803) V egyes tüzelésű ka­zán, új állapotban eladó. Kaposmérő, Berzsenyi u. 10. (j828) Bérbe vennék üre­sen álló, összkom­fortos családi házat, vagy lakást — hosz- szabb időre, melyet a későbbiekben meg­vásárolnék. Ajánla­tokat „Sürgős” jel­igére, 147271. számra a hirdetőbe kérek. _______________(147271) K aposváron, lehe­tőleg a Mezőgazdasá­gi Főiskolához közel egy vagy két első­éves fiúnak kere­sünk nyugodt olcsó albérleti szobát für­dőszoba és néha konyhahasználattal. Gyors választ kérek Kovácsné Lengyel Gabriella, Budapest, O utca 35. III/3. 1066 címre, vagy hétköz­nap, napközben a 868-964 telefonon. (5751) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Somogy Áruházba takarító­kat felveszünk. Jelentkezés az áruház gondnokánál Kapos­vár, Irányi D. u. 2. SOMOGY KERESKEDELMI VÁLLALAT. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 1. szám alatti műszaki boltunkba eladókat felveszünk. Jelentkezés a boltvezetőnél. SOMOGY ME­GYEI KERESKEDELMI VALLA­LAT. _______________________(88915) A gyakorló általános iskola villanyszerelőt keres. Jelentkezni az iskola gazdasági vezetőjénél lehet. Kaposvár, Béke u. 75. (88901) A KAPOS Kereskedelmi Vál- lalat felvesz érettségivel rendel­kező gyors- és gépírót. Jelent­kezni lehet a Kapos Kereskedel­mi Vállalat központjában a személyzeti vezetőnél. Kaposvár, Május 1. u. 57. (88977) A Krénusz János Általános Is­kola konyhája egy szakképzett szakácsot és egy konyhalányt keres felvételre. (271657) A Posta Gépjárműszállitási Üzemének siófoki üzemegysége felvételre keres közlekedésben jártas gyakorlattal, középfokú szakirányú végzettséggel rendel­kező garázsvezetőt, autószerelőt, karosszérialakatost, autószerelő műhelybe segédmunkást, gép­kocsivezetőt. Jelentkezés az üzemegységvezetőnél. Siófok, Bajcsy-Zsilinszky_u^_228i_(97136) A Postai Gépjárműszállitási Üzem kaposvári üzemegysége felvételre keres: forgalmi elő­adói munkakörbe érettségizett női dolgozót, valamint időszakos munkára gázkazánhoz fűtőt. Je­lentkezés személyesen: Kapos­vár, Nagygát u. 7. (Gyógyszer­tári Központ mögött.) (271642) Vidám Színpad Kaposváron, a Városi Sportcsarnokban 1985. október 28-én 17 és 20 óraikor NŐK AZ ARÉNÁBAN Háziasszony: CSALA ZSUZSA Háziúr: VEREBES ISTVÁN Hölgyek: FARAGÓ VERA KÁLLAY ILONA LÓRÁN LENKE NYERTES ZSUZSA PÉCSI ILDIKÓ SCHUBERT ÉVA ULLMANN MÓNIKA VOITH ÁGI Urak: BODROGI GYULA KIBÉDI ERVIN STRAUB DEZSŐ Mindkettő: BÖRÖNDI TAMÁS FORGÁCS GÁBOR KATONA JÁNOS Kísér: az ULLMANN együttes Szerkesztő: Rendező: Kővári Kati, Kaposi Mikilós Kalmár Tibor Jegyek válthatók a Csiky Gergely Színház közönségszervezésén, Kaposvár, Május 1. u. 8., Telefon:, 11-103 (88904) MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: Ä NEVELŐ. Kiss Mányi- bérlet. 19 órakor: TOM JONES Székesfehérváron. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: AZ ÉLET MUZSIKÁJA, este 7 órakor: ÁTVERÉS (16). Szabad Ifjúság de. 10, du. 4 órakor: AZ ALVILÁGOT FEL­SZÁMOLNI (14), du. 6 órakor: RAGTIME I—II. (14). Mozimú­zeum du. fél 6 órakor: FILM­KLUB. Siófok este 7 órakor: ÖNBÍRÁSKODÁS (16). Marcali este 7 órakor: AZ EMBER, AKI EZÁRTA A VAROST (14). Nagyatád du. 5 és . este fél 8 órakor: JÖJJÖN EL EGY KÁ­VÉRA HOZZÁNK (18), este fél 11 órakor: TESTŐR. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.55: Tévétorna. 9.00: Iskolaté­vé. 9.55: Rallye-bajnokok. 10.25: Zuhanóugrás a sivatag felett. 11.15: Operált operák. 11.25: Képújság. 15.05: iskolatévé. 16.10: Hírek. 16.15: Postafiók 250. 16.35: Szabadfogású birkózó világbaj­nokság. 17.15: Képújság. 17.20: If­jú Gárda országos szemle. 17.30: Kalendárium. 18.30: Az Ország­házból jelentjük ... 19.10: Tévé­torna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: II. József. Drá­ma. 21.45: Péntek esti randevú. 22.45: Ez a Maxim... 23.15: Tv- hlradó 3. 23.25: Himnusz. Budapest 2. 17.40: Emberrablólk. Angol— NSZK kalandfilmsorozat. 18.05: Kicsi a Bors. 18.30: Képújság. 18.35: Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet. 19.30: A modrai kék kerámia. 20.00: Szabadfogású birkózó világbaj­nokság. 21.00: Tv-hlradó 2. 21.25: Ritmikus sportgimnasztika világbajnokság. 22.25: Képújság. Jugoszláv tv 16.30: Videooldalak. 16.40: Mű­velődési műsor. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. BALATONFÖLDVÁR illetve KÖRÖSHEGY térségében lévő nagyforgalmú kereskedelmi egységbe adminisztrátort és pénztárost keresünk. A pályázatokat „Január 1. 5801” jeligére a kaposvári” lapkiadóba kérjük küldeni. (5801) 17.35: Tv-naptár. 17.45: Sorozat gyermekeknek. 18.15: Egészség­ügyi felvilágosítás. Művelődési sorozat. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Pearl. Filmsorozat. 20.55: Szórakoztató adás. 21.40: Tv-napló. 21.55: Vendégszerkesztő. KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Technika és humánum. 8.50: Verbunkosok, nóták. 9.33: Száll az ének. 9.53: Lottósorso­lás. 10.00: Hírek. 10.05: A múlan­dóság cáfolatául. 10.10: Jussi Björling dalfelvételeiből. 10.39: A Szkopjei Rádió napja. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Gondo­lat. 11.45: A Stockholmi Kama­rakórus felvételeiből. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Szekeres—Varsa Vera: Szalamandra a tűzben. 12.55: A zene is összeköt. 14.00: Hírek. 14.10: Vadhús. 15.21: , Adám Je­nő: Tulipán. 15.29: Testvérváro­sok. 16.00: Hírek. 16.05: Szélto­ló. 17.00: Jogi arcképcsarnok. 17.25: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 18.05: Részletek Chap­lin, A Hong-Kong-i grófnő el- mű filmzenéjéből. 18.15: Esti me­se. 18.30: Esti magazin. 19,15: Embermesék. 20.15: Örökzöld dallamok. 21.00: Melis György operaáriákat énekel. 21.30: Adok-kapok. 22.00: Hirek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Hol tartunk — örömeinkben? 23.00: Évszázadok mesterművei. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hirek. 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Sza­bad szél. 8.50: Tíz perc külpo­litika. 9.00: Hírek. 9.05: Napköz­ben. 12.00: Hirek németül, oro­szul és angolul. 12.10: A Lipcsei Rádió fúvószenekarának felvéte­leiből. 12.25: Édes anyanyel­vűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Hírek, 13.05: Popbullám. 14.00: Péntektől péntekig. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! 19.00: Hírek. 19.50: Sport. 20.00: Egészségünkért! 20.10: Nótaked­velőknek. 21.00: Hírek. 21.05: Utazási rokonságaink. 21.15: Ohrid. 21.45: Ugyanaz többszőr 21.55: Magnóról magnóra. 22.35: Cigánydalok. 23.00: Hírek. 23.20; Az élő népdal. 23.30: Operett­részletek. 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Iskolarádió 9.38: Händel-müvek. 10.10: Csal fiataloknak! 11.05: Bécsi klasszi­kus muzsika. 11.34: Zenekar muzsika. 13.00: Hírek. 13.05 Népzene sztereóban. 13.35: Maró: Rudolf műveiből. 14.12: Híre: előadóművészek felvételeiből 14.57: Rlmszkij—Korszakov: A: aranykakas. 17.00: Iskolarádió 17.30: Kapcsoljuk a Magya Rádió márványtermét. 18.40 Smetana-polkák. 19.00: Hírek 19.05: Szekeres—Varsa Vera: Sza lamandra a tűzben. 19.15: Ke nyörgés megváltásért. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémi nagytermét. 20.15: Nehéz ú! 21.15: Mi újság a régi zene vi lágában? 21.50: Opera-müvészle mezek. 22.50: Világhírű vonós zenekarok felvételeiből. 23.30 Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents