Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-11 / 239. szám
4 Somogyi Néplap 1985. október 11., péntek Áz ellentmondásoktól az egyetértésig Jogi szakértőnk írja Az ajándékozásról ~K szovjetunióioan iHJMten évben újabb és újabb városok születnek. Voltak olyan időszakok, amikor az ország térképén egy év alatt húsz új várost jelöltek be. Ezzel egyidejűleg gyorsan nőtték és fejlődtek a régebbiek, nagyvárosokká és metropolisokká változtak. Különösen erősnek, sőt bizonyos mértékben előre nem jelezhetőnek bizonyult ez a városépítési „láz” a régebbi, városiilas települések életére, elsősorban azokra, amelyek korábban is nagyvárosnak számítottak. Mivel nem sikerült alkalmazkodniuk a modern városi é'let ú|j követélményeihez és elvárásaihoz, lavinaszerűen zúdultak rájuk újabb és újább problémák, amélyéket a várost formáló tényezők nyomása alatt nem is volt olyan egyszerű megoldani. Fellépett a túltelített városi közeg jelensége, ahdl úgy tűnik, mindenből sok van, ugyanakkor semmiből sincs elegendő. Mindennek az oka, az ipar, amely gyakorlatilag akadálytalanul hatol be a nagyvárosokba. Ez a célirányosság egyébként ,pontosan az ilyen jellegű, városias települések esetében (természetes és érthető, ahol minden van: szakképzett munkaerő, építőipari ka- pac&tás, jól kiépített közművek és fejlett infrastruktúra. Ilyen feltételiek mellett az új ipari létesítmények beruházásának járulékos költségei gyakorlatilag elenyészően kicsik azokhoz a városokihoz képest, áhol gazdaságii szempontból szűz területen kéll építeni. Egyszóval új 'pár- vállalatok telepítése esetén a nagyvárosok előnyei annyira nyilvánvalók, vitathatatlanok és jelentősek, hogy teljesen lemondani róluk, még ha a társadalom érdeke is ezt kívánná, nem igen lehet. A nagyvárosok vonzóak a vándorló népek számára is. A letelepedéshez települések sokasága áll rendelkezésre, ám az emberek rendszerint a nagyvárosokat részesítik előnyben, ahol tágábbak és bővébbek a lehetőségek a foglalkoztatásban, a szabadidő eltöltésében, a szakmai továbbképzésben, fejlettebb az infrastruktúra. Ezen kívül itt található a legtöbb köaép- és felsőfokú oktatási intézmény is. Emiatt a vándorlók között jelentős részaránnyal találhatók a Végzős középiskolások, akik falvakból és kisvárosokból érkeztek táhíulm’ányaik folytatásóra. Közülük sokan később mindörökre a nagyvárosokban1 is maradnak. Hogyan lehet megváltoztatni ezt a tendenciát, az ipart és a lakosság vándorlását átirányítani a kis- és közepes városokba, melyek növekedni és fejlődni szeretnének? Ez a feladat nem a könnyebbek közé tartozik. Például rendéleti úton is is meg lehet tiltani új iparvállalatok létesítését a nagyvárosokban, ami egyébként előfordul olyan város-óriások esetében, mint Moszkva, Leningrad, Kijiav és több más mliiliiós város, valamint a szövetséges köztársaságok fővárosai. Ám ezzél, mint — a gyakorlat bizonyítja — gyökeres változást távolról sem sikerült elérni minden esetben. A helyzet ugyanis az, hogy a min isztérliumok és főhatóságok, melyeknek valamelyik városiban már vannak vállalatai, gyakorlatilag minden nehézség nélkül megszerzik az engedélyt újabbak telepítésére, amit a termelés rokon jellegével vagy technológiai szükség- szerűséggel indokolnak. Tehát történjék bármi, az ipar az erős korlátozó feltételek ellenére is behatol a nagyvárosokba. Kevésbé hatékonyak a lakosság vándorlását Visszafogni próbáló adminisztratív intézkedések is. Gyakorta amiatt nem érik el a kitűzött célt, mivel a nagyvárosok önmagukban nem képesek (a lakosság természetes népszaporulatából) megoldani a munkaerőhiányt. Nagy vonalakban ilyen a nyolcvanas évek elejére kialakult helyzet. Ennek _ következménye, hogy a milliós és annál nagyobb lélekszámú városok száma az elmúlt évtizedben gyakorlatilag megduplázódott és elérte a 24-et, ami több, mint a világ bármely másik országában. Ezzel együtt az ilyen méretű városokban — mint már említettük — valamiből (például lakásból) mindig kevés van, feszítettebb az élet ritmusa, nagyobb pszichológiai terhelés jut mindenkire. És a természeti környezet is, amit pedig óvnak a szennyezésektől, minőségét tekintve messze elmarad a kis- és közepes városoktól. Ma már senki sem kételkedik abban, hogy ezt a folyamatot meg kell állítani, vagy legalábbis lelassítani. De hogyan? A Szovjetunióban nem mondanak le a közvetlen, korlátozó jellegű intézkedésekről, de más utakat is felhasználnak, hogy a városépítő tényezőket és a lakosság vándorlását átirányítsák a kis- és közepes, város1! jellegű településekre. Ezek közül különösen figyelemre méltó az a gyakorlat, amivel a nagy iparvállalatok telepítésének kérdését intézik. Ezek helyét a Szovjetunió Állami Tervhivatala jelöli ki úgy, hogy a gazdasági, szociális, városépítő és ökológiai szempontok szerint mérlegelik az egyes variánsokat. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az ösz- szes érv és ellenérv elemzését számítógép végzi,_ nem meglepő, hogy az optimális változat — leggyakrabban a kis- és közepes városokra esik, néha pedig lakatlan és gazdaságilag szűz területekre. Pozitív városépítő hatást várunk a szovjet ipar műszaki felújításának és rekonstrukciójának most megvalósuló programjától is. Ennek végső célja — a termelés minőségileg magasabb színvonalának elérése, úgy, hogy az ipari termékek volumenének növekedését gyakorlatilag változatlan termelő területen biztosítjuk, kisebb költségekkel és kisebb létszámmal, A Szovjetunió Minisztertanácsa által nemrégiben elfogadott határozat arra kötelezi az összes iparvállalatot — nagyságtól és hovatartozástól függetlenül, hogy nyereségük jelentős részét utalják át annak a városnak vagy településnek a szükségleteire, ahol telepihelyük van. Ez azokon az összegeken felül értendő, amiket eddig is átutaltak az őket kiszolgáló városi infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére. Alekszandr Gyedül Az ajándékozás olyan szerződés, amelynek szóbeli vagy írásbelii megkötésével az egyik fél a saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előnyt köteles juttatni. Sókan tehát azt gondolják, túlzó ez a megfogalmazás, hiszen ha valaki kap valamit, örüljön ennek, és ne követelődzők. Pedig ha az ajándékozó megígérte, az ajándékozott elfogadta azt a bizonyos dolgot, amire nézve az ajándékozási szerződés létrejött, a megajándékozott követelheti, hogy az ajándékot szolgáltassák kii neki. Általában nem köti semmiféle formához a jogszabály az ajándékozáSi szerződés megkötését — kivéve az ingatlanajiándékozás esetét. Ezt írásba kell jegyezni. Tehát nem elég, ha a szülő a gyermeke számára írásbeli szerződésben biztosija telkét, vagy házát, a tulajdonjog átruházását be is kell jegyeztetni. Az ajándékozási szerződés teljesítését az ajándékozó akikor (tagadhatja meg, ha bizonyítja, hogy a szerződés teljesítése tőle el nem várható. Vagy azért, mert a körülményeiben, vagy azért, mert a megajándékozotthoz fűződő viszonyában olyan lényeges változás ment végbe, hogy emiatt a szerződés teljesítésére nem kötelezhető. A körülményekben bekövetkezett változás alatt azt értjük, hogy még az ajándék átadása előtt az ajándékozni szándékozó anyagi helyzetében lényeges romlás következett be. És mivel az ajándékozás szívességi jellegű viszonyon alapul, elvátható, hogy a megajándékozott és az ajándékozó között jó legyen a viszony. Ha ez még az ajándék átadása előtt megromlik, méltánytalan lenne az ajándékozót ígéretének a teljesítésére szorítani. Mi a mérce itt? Érdekes, hogy az ajándékozó pusztán szeszélyből nem térhet el szándékától, (például „szemtelenül” szól a gyerek a szülőhöz.) A társadalmi megítélés a mérce. Ha az, akinek az ajándékot szánták, az ajándékozóról annak jó hírét sértő kifejezéseket tesz mások előtt, vagy tettlegesen bántalmazza a neki vagyoni részt juttatni szándékozót, akkor az ajándékozás nem jön létre. Sokakat érintő kérdés: mikor lehet visszakövetelni az ajándékot? Először is akkor, ha az ajándékozó Létfenntartása veszélybe került. Ebben az esetben is további feltétel, hogy az ajándék még meglegyen, és annak visszaadása ne veszélyeztette a megajándékozott létfenntartását. Ha az ajándék nincs meg, a helyébe lépő érték ezen a címen nem követelhető. Második esetben, amikor a megajándékozott vagy vele együttélő hozzátartozója az ajándékozónak vagy közeli hozzátartozójának a rovására súlyos jogsértést követ el, már szigorúbban rendelkezik a jogszabály. Ebben az esetben nemcsak a meglévő ajándék, hanem az ajándék helyébe lépő érték is visszakövetelhető. A megajándékozott hálával tartozik az ajándékozónak; magától értetődik, hogy a szülők, akik sokszor súlyos áldozatokat tesznek gyermekeikért, ezt el is várják — legalább némi figyelmesség formájában. Azután ha a gyerekük, menyük, vejük, unokájuk nem valósítja meg a hozzájuk fűzött reményeket, elhatározzák magukat — visszakérik az ajándékot, önmagában a tiszteletlenség, figyelmetlenség nem alapozza meg az ajándékozási szerződés felbontását, illetve az ajándék visszakövetelését. Annál inkább a testi sértés, rágalmazás, no és a tartási kötelezettség megsértése. Jó, ha az ajándékozó közli azt a föltevést (még jobb, ha írásba foglalja), amire gondolva az ajándékot adta. Például nagynéni, nagybácsi, azzal a föltétellel ad unoka- húgának egy részt a telkéből, hogy az majd, amikor ő beteg lesz, gondozza, ápolja. Tehát nem öröklési szerződést köt vagy végrendeletet; készít, hánem a vagyoni részt élőbb adja, a feltétéi megvalósulását később várja el. Ám, ha ez a feltétel meghiúsul, az ajándék visszakövetelhető. Mint ahogy az a férfiú is visszakövetelheti exmenyaisszonyától az édesanyjától származó értékes ezüstróka-ibundát, aki azlt a házasságkötés reményéiben adta, de a visszalépő ara birtokában már nem akarja hagyni. Ilyen bunda nem tekinthető szokásos mértékű ajándéknak. Dr. K. É. Hírhedt csirkefogók nyomóban Pinkerton-ügynök robbanták után szimatol Fiai folytatták A polgárháború alatt és után kóborló bandák tartották rémületben a tisztes polgárokat Keleten, és a Vadnyugatnak emlegetett államokban is. A vasútfosztoga- tó, csordákat rabló bandákat nemegyszer a helyüket nem találó, háborúból vesztesként kikerült déli tisztek vezették. Pinkerton ügynöksége felvette ellenük a harcot. A Reno-fivérek veszte öten voltak, de közülük csak Clinton választotta az igaz utat. Frank, John, Simeon és William bandita lett. Fészkük a leégett Rock- ford város lett. Igaz, bűnözőpályájuk elején még fejvesztve menekültek onnan, amikor rajtuk ütöttek. A francia eredetű família beírta magát a pitavalokba. Johnt 1860-,bán aranylopásért körözték, de meglépett a törvényszékről. Egy év múlva beléptek a konföderáció hadseregébe, de később kikoptak onnan, mert nem tagadhatták meg bűnözői önmagukat. Kasszafúrás volt a specialitásuk, de ha rajtuk ütöttek, öltek is. 1866 október elsején John Reno a világ első vonatrablásával vált az amerikai bűnüldözés első számú közellenségévé. A banda különösebb fantáziáról nem tett tanúbizonyságot : Seymourban felszálltak a vonat első kocsijába, majd hátrasétálva az Adams Gyorsáruszállító Társaság vagonjába, feltartóztatták a kalauzt, meghúzták a vészféket és elinaltak. Amikor Allan Pinkertont megbízták az üggyel, hamar rájött, hogy mindenki tudja, kik a tettesék, de bizonyítékot senki sem tud felmutatni. Enélkül pedig nem tartóztathat le senkit a Reno-fivérek közül. Ezért a mesterde- íektív megszerezte John és Frank Reno fotográfiáját, és ellátta velük ügynökeit, hátha nyomra bukkannak. Ö volt az, aki a bűnüldözés történetében először állította össze a bűnüldözők albumát, és ezzel megvetette a fényképes nyilvántartás, adat- gyűjtemény alapjait. A Renó-k elfogását nehezítette, hogy ide-oda csusz- szantak át a szomszédos államok határain. Pinkerton embere vendéglősként férkőzött a fivérek bizalmába. Amikor ez arról küldött jelentést, hogy a nap egyik szakában John Reno a sey- mouri állomásra jön, Pinkerton hat markos emberével vonatra ült. Az állomáson kiugrottak a kocsiból és ,a vendéglőssel gyanútlanul fecserésző banditát szabályszerűen lerohanták, majd felcipelték a szerelvényre. S bár a banda üldözésükre indult, a foglyot Gallantiniban rács mögé dugták. Huszonöt évre ítélték. A banda vezetője Frank lett. Csellel, erőszakkal valamennyi fivért elfogták az ügynökség emberei, akik Indianapolisban is utánuk nyomoztak. Ám törvény kezére nem kerültek, mert polgárokból alakult vörös flanellálarcos csoportok szállítás közben leparancsol- va a vonatról felkötötték őket egy — azóta Hóhérdombnak nevezett magaslat jól látható bükkfájára. A Pinkerton-iroda jóhírét nem növelte, hogy egyik akciójuk közben a hírhedt Jes- sie James és fivére ellen hadakozva megölték a banditák kiskorú mostohatestvérét. Jessie hónapokig leske- lődött Chicagóban Pinkerton után, hogy leterítse. Sikertelenül. Filmekbe költöznek Allan Pinkerton, akinek chicagói háza annak idején a délről menekülő néger rabszolgák ideiglenes menedéke is volt, 1884-ben bekövetkezett halálakor terjedelmes ügynökhálózatot hagyott fiaira, akik a mesterdetek- tív szellemében vezették tovább a céget, kibővítve azt a Scotland Yard és a francia Sureté Nationale bevonásával az együttműködésbe. Jelenleg a Pinkerton’s Inc. — ezt a nevet viseli a cég 1965 óta — egyetlen nagy kereskedelmi vállalkozás. Pinkerton és ügynöksége beköltözött az irodalomba, filmművészetbe. Írók, rendezők különösen a western műfajában tudják életre kelteni a daliás idők tevékeny tanúit. Egyik filmet — a neves rendező, Walter Hill alkotta — nálunk is bemutatták Jesse James balladája címmel. A két James fivér, a három Younger és a két Miller testvér bandájának nyomába erednek a nyomozók. A banditák a polgárháború vesztesei, akik a békekötés után sem tudnak lemondani a háború módszereiről. „Jenki” bankokat rabolnak ki, postakocsikat fosztanak ki. Habozás nélkül használják fegyverüket is. Ám egyre inkább kiesnek az időből, a történelem anakronisztikus figuráivá válnak. Valamennyinek van menyasszonya, egyedül Colé Younger utasítja el a frigyet; ő tudja, nincs értelme a házasságkötésnek. A filmben szerepel a már említett motívum, amikor a nyomozók egy gyereket ölnek meg füstbombával. A banda elhagyva Missouri otthonosságát, idegenbe menekül. Ám pénzük és hitük fogytán újra visszatérnek. Az északi bankot szeretnék kifosztani. A támadást követően rájuk vadászik az egész város. Jesse és fivére elhagyják a társakat, mentik a bőrüket. De a Ford testvérpár 15 000 dollárért hajlandó orvul megölni Jesse Jamest. Hogy mennyi a történetben a valóság-elem, az sejthető ebből a népballada- részletből is: „Robert Ford a gyáva neve, orvul az lőtte le —/ felel majd az isten előtt!” (Tótfalusi István fordítása.) Tény, hogy Pinkertonék a sikertelen nyomozások között könyvelhették el a James- ballada utáni hajszát. Valószínűleg az ilyen esetek aktái voltak könyebbek, mint a befejezetteké... Leskó László
