Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-03 / 232. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Nagy Imréné, Kéthely, Magyari u. 32. sz. alatti la­kos panaszával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom. Nyilvántartásunk szerint a panaszos adócsoportunk­nál nem jelentette jbe a földhasználat és a szőlőtermesz­tés megszűnését, így került la borforgalmi adó minden évben kivetésre. A panaszos az évente kiküldött adó­ívek alapján sem jelezte problémáját. A /nyílt levél alap­ján intézkedtem a borforgalmi adó visszamenőleges tör­léséről, valamint az adó összegének a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál történő letiltására indított eljárás meg­szüntetéséről. Tisztelettel: Nagy Gáborné szakigazgatási szerv vezető Kéthely Községi Közös Tanács V. B. Tisztelt Szerkesztőség! A lap iszeptember 10-i számában Szita Zoltán — Kaposvár, Buzsáki u. 2/4. sz. alatti lakos — a Buzsáki u. 2—6. számú (lakásokba {a gáz bevezetését kérte. A felve­tés nyomán megkerestük az ott lakókat. Tájékoztattuk őket, hogy a [gáz \bevezetése esetén emelkedik a lakbér, és jelentősén növekedni fog a fűtési költség is. Ezeket a nagyobb terheket a lakók többsége nem tudja vállalni, ezért nem [kérik a gáz bevezetését. A körzetben kisnyomású vezeték van, további bőví­tése a nyomásviszonyok miatt nem lenne célszerű. Fi­gyelembe véve ezeket az okokat, a közeljövőben nem tervezzük a területen a gázvezeték kiépítését. Tisztelettel: Dr. Molnár István a Kaposvári Városi Tanács osztályvezetője Művészet és vizuális kultúra A tanítóképző és óvónő­képző főiskolák vizuális ne­veléssel foglalkozó szakem­bereinek képzőművészeti ki­állítással egybekötött orszá­gos szakmai tanácskozása kezdődik Kaposváron, a ta­nítóképző főiskola szervezé­sében, a Művelődési Minisz­térium támogatásával. A két­napos eszmecserén hatvan szakember tárgyalja meg e nevelési terület elméleti és gyakorlati kérdéseit. A tanácskozás módot ad arra, hogy fölmérjék: mi­lyen színvonalon dolgoznak a rajztanárok. Ez azért is fontos, mert a művészi al­kotó munka és a vizuális pe­dagógia között szoros az ösz­szefüggés. A Somogyi Kép­tárban az alkotó óvónők és tanárok munkáit mutatják be. A tanácskozáson megvi­tatják azt is, hogy a képző- művészetnek milyen szerepe van a nevelésben. Az eszmecsere helyzetké­pet ad majd az ország kü­lönböző területén működő oktatási intézmények tevé­kenységéről, és igyekszik ösz- szehangolni azok eszmei és gyakorlati munkáját. Az 1986-ra tervezett új általá­nos tanterv megalkotásához —, melyet a tanítóképzés­ben. vezetnek majd be —, ugyancsak hasznos tapaszta­latokat adhat a szakembe­rek véleménycseréje. November 1-ig lehet nevezni XLI. évfolyam, 232. szám 1985. október 3., csütörtök Kilátót avattak Tábori Tab új létesítménnyel gaz­dagodott. Töhbszáz érdeklő­dő és kíváncsiskodó jelenlé­tében Bérdi József, a tanács osztályvezetője adta át a la­kosságnak a több mint tíz méter magas, faszerkezetű kilátótornyot az idei ifjúsági napok keretében. A kilátó megépítésének öt­lete és terve az Erdei Ferenc tudományos diákköri építő­tábor lakóitól származott. A fiatalok kutató munkájuk mellett értékalkotó, önzetlen társadalmi munkát végeztek. Bár a tábor rövid ideje nem tette lehetővé, hogy a kilátót befejezzék, a munkát a költ­ségvetési üzem dolgozói foly­tatták. Ácsok, asztalosok, fes­tők — szabad idejük egy ré­szét feláldozva — lelkesedés­sel munkálkodtak azon, hogy a létesítmény mielőbb elké­szüljön. Csatlakoztak hozzá­juk a BVG gyáregységében dolgozó Április 4. szocialista brigád tagjai is. Ők a vas- szerkezeti szerelést vállalták társadalmi munkában. Harminc évre adnak garanciát Somogyi Néplap Tetőfedéshez betoncserép és szigetelő fólia 1500 kilogramm faanyag megtakarítható Ki tud többet a Szovjetunióról? Ki tud többet a Szovjet­unióról? címmel politikai vetélkedősorozatot hirdet a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság, a Lapkiadó Vállalat és a Szovjetunió című fo­lyóirat szerkesztősége a kö­zépfokú tanintézetek diákjai részére az 1985—86-o,s tan­évben. A világ első űrhajósa, Ju- rij Gagarin űrrepülésének 25. évfordulója alkalmából megrendezendő vetélkedő célja a Szovjetunió életének, a magyar—szovjet együtt­működés eredményeinek megismertetése és a népe­ink közötti barátság elmélyí­tése. A versengésre — négy­tagú csapatokkal — bene­vezhet bármelyik középfokú oktatási intézmény. A diá­kok a Szovjetunióra vonat­kozó iskolai tananyagból, a Szovjetunió című folyóirat 1985-ös, • valamint az 1986. évi 1—4. számaiból, vala­mint az országgal kapcsola­tos kiadványokból készülhet­nek fel. A jelentkezési ha­táridő november elseje. Az első fordulót, az iskolai ve­télkedőket december 15. és január 20. között kell lebo­nyolítani. A két' országos döntőt áprilisban rendezik meg, a résztvevők közül ke­rülnek ki a televíziós vetél­kedő szereplői. Az országos döntőkön el­ső helyezést szerzett két is­kola három évig használhat egy-egy háromszobás, be­rendezett faházat Balatonbe- rényben, a második díj 35 ezer forint, a harmadik he­lyen végzett csapatok pedig 25 ezer forintos vásárlási utalványt kapnak. A győztes csapatok tagjai és felkészítő tanáraik Szocsiba és a Baj- kál tóhoz utaznak majd, to­vábbi hat csapat pedig szov­jetunióbeli üdülésen vehet részt. A vetélkedőt a középisko­lai felnőttőktatási intézmé­nyek részére is meghirdetik. Az ott tanulóknak a Szov­jetunió című folyóirat 1985. évi 10—12-es és az 1986. évi 1—4. számai, valamint az országgal kapcsolatos kiad­ványok nyújtanak segítséget a sikeres szerepléshez. Ne­vezni november 1-ig lehet, s az országos döntőt április­ban rendezik. Az első helye­zett csapat tagjai 6000—6000 forintos, szovjetunióbeli tár­sasutazásra beváltható uta­zási utalványt vehetnek át, a második díj valamelyik szocialista országba szóló, fe­jenként 4500 forintos utazási utalvány, a harmadik he­lyen végzett csapat tagjai pedig 3000 forintos utalványt kapnak, amellyel valamelyik szocialista országba utazhat­nak. A Hungária Műanyagfel­dolgozó Vállalat és a VÁÉV- Bramac magyar—osztrák ve­gyesvállalat együttműködé­sével lehetőség nyílt arra, hogy a hazai magánépítke­zők egy helyen szerezhessék be a tetőfedő anyagokat és tetőszigetelő fóliákat. A ma­gyar—osztrák vegyesvállalat szeptember elején kezdte meg a betoncserepek és a tetőrendszer kialakításához szükséges egyéb termékek, például a kúp-, a szegély- és a szellőző cserepek nagyüze­mi gyártását az osztrák társ- vállalat, a Bramac cég li- cence alapján. Kínálatukkal nemcsak a hazai ellátást ja­vítják, hanem a beton, mint alapanyag alkalmazásával meghonosították a tetőfedő anyagok energiatakarékos hazai gyártását is. A beton­ból készülő cserepek előállí­tásához ugyanis kevesebb Az átlagosnál melegebb a kora ősz. Tegnap délben or­szágszerte 23—24 fokig emel­energiára van szükség, mint­ha hagyományos módon agyagból formáznák ezeket a tetőfedő elemeket, ugyanak­kor a betoncserepek minő­sége 30 évre garanciát bizto­sít a fagy és a nedvesség okozta károk ellen. A VÁÉV —Bramac termékei komplett tetőrendszerként, vagy ele­menként is megvásárolha­tók. A beépített tetőterek fedé­séhez azonban nem elegendő csak a betoncserepeket és a kiegészítő elemeket megvá­sárolni, a faszerkezetet az építők csak akkor tudják több évtizedre megóvni az időjárás viszontagságaitól, ha a külső burkolóanyagok alá szigetelő fólia is kerül. Ilyen szigetelő fóliát készíte­nek a Hungáriában, amely­nek a minőségét az osztrák cég megvizsgálta, megfelelő­nek találta, és engedélyezte kedett a hőmérséklet, igaz, ez még jócskán elmaradt az év­század október 2-i, 28,4 fokos melegrekordjától, amit 1942- ben mértek. A leghidegebb október 2-át 1916-ban jegyez­ték fel, ekkor 2,8 foknál állt meg a hőmérő higanyszála. mostani időjárás sajá­tossága, hogy 20 fok körüli a napi hőmérsékletingadozás. E jelentős különbséget a Kárpát-medence afölött elte­rülő száraz légtömeg idézi elő. A MÉH felhívása A MÉM felhívja a méhé­szek figyelmét a méhcsalá­dokat pusztító varróatka el­leni védekezésre. E munkát beteleltetés előtt most célsze­rű elvégezni, a megfelelő gyógyszer rendelkezésre áll hozzá. A kezeléséket néhány az alkalmazását rendszer­ben. Az év utolsó negyedére százezer * négyzetméternyit rendeltek a Hungisol nevű tetőfedő fóliából, amelyre ugyancsak 30 év garanciát adnak a gyártók. A fólia megakadályozza a csapadék, a por beszivárgását, s to­vábbi előnye, hogy alkalma­zásával kevesebb faanyagot kell beépíteni a tetőszerke­zetbe, mintha a hagyomá­nyos kátránypapírral szige­telnék a padlásteret. Egy át­lagos területű családi ház 150—170 négyzetméternyi te­tőfelületének kialakításánál ez a megoldás mintegy 1 500 kilogramm faanyag megta­karítását teszi lehetővé. A tervek szerint a jövőben is ezt a fóliát vásárolja majd a komplett tetőfedő rendsze­rek értékesítéséhez a veszp­rémi székhelyű magyar— osztrák vegyesvállalat. Grafikai kiállítás Tabon másodszor, a Video­ton gyáregységénél első alka­lommal mutatkozott be a nagyközönségnek Leitner Sándor festőművész. A mun­kahely közművelődési bizott­sága szervezésében rendezett grafikai kiállítást a művész nyitotta meg. Kiállított raj­zait több mint tíz év termé­séből válogatta, de elhozott néhányat olajképei közül is. A grafikai tárlat anyagát október 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők. a méhészekhez napos időközönként 2-3 alka­lommal ajánlatos megismé­telni. A szakszerű kezelés nyomán az atkák döntő több­sége elpusztul, s ilymódon jövőre már az e betegségből eredő károk megelőzhetők. Vénasszonyok nyara Tarka sorok Csak őszintén — Mit kívánnak még? — kérdezte a .házigazda késői vendégeitől. — Whiskyt, kávét — vagy egy taxit? Párbeszéd — A napokban, egy szál ingben voltam, ami­kor kopogtattak. — Az ingeden? — -Nem az ajtón. — Ó nem is tudtam, hogy van egy ajtó az ingeden. Takarékosság — A férjemnek éjjel­nappal a-z auitója jár a fejében. — Örüljön neki — — megtakarítja a ga- rázskölltséget. Patikában Aszpirint kérnek a patikában. A patikus elővesz egy darab aszpi­rint, és gúnyosan meg­kérdi : — Becsomagoljam? — Nem — mondja a vevő —: majd gurítom hazáig . .. Csak tudományosan Két természettudós eszmecseréje. Azt mond­ja az egyik: — A természetben mindennek megvan az oka. — Ügy? Meg tudná mondani nekem, kolléga úr, mi az oka annak, hogy a halak némák? — Hogyne! Képzelje el, micsoda lárma volna, ha minden íváskor, ha minden ikránál gágog- nának... Aki a gyermekét... Kovács alaposan el­náspángolja a kisfiát. Pistike ordítva kérdezi: — Miért versz engém? — Mert bölcs Sala­mon megmondta: aki gyermekét szereti, meg­veri. — Igen — bőg tovább Pistike —, de ezt bizo­nyosan nem gyermek­korában mondta. Kártya A rátarti művész szí­vesen kártyázott. Egy alkalommal hiányoztak megszokott partnerei, és kény-szerűségből az egyik törzsvendéggel ült le kártyázni. Játék köz­ben a partner megkér­di: — Kedves művész úr, milyen szerepre készül? — Hallja — mondja a művész —, kártyázni muszáj magával, mert maga a partnerem, de disikurálni nem. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapelőállitási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Ma este 8 órakor mutatja be ia televízió Móricz Zsig- mond: Míg új a szerelem című művének tévéfilmváltozatát.

Next

/
Thumbnails
Contents