Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-25 / 251. szám

4 Somogyi Néplap 1985. október 25., péntek Az egyik legnagyobb tranzit forgalmat lebonnyolító főközlekedési útunk a Budapestet Szegeddel összekötő 5-ös számú út. Tehermentesítésre épül az M 5-ös autópálya, mely­nek első szakaszán — 41 kilométeren — a fél szélességben még az idén megindulhat a forgalom. Jelenleg a legnagyobb munkák a bevezető szakaszon, illetve a Nagykőrösi úton folynak. A Nagy Sándor és a Hunyadi útnál közúti felüljáró épül, a Határ út kö­zelében pedig alapoznak. Az út nagy részén már az aszfaltozás Is kész és helyükre ke­rültek a közvilágítási lámpák is Népfrontmozgalml feladatok Somogybán Ülésezett a Hazafias Népfront megyei bizottsága ___________JOGI SZAKÉRTŐNK ÍRJA___________| H A REKLAMÁL A VEVŐ A Polgári Törvénykönyv hét éve életbe lépett módosí­tása számottevően megvál­toztatta az áruk minőségéért való felelősség szabályait. A kötelező rendelkezéséket nem kellő mértékben isme­rik a vásárlók, egyes ke­reskedők. Ezért érdemes fel­idézni a vásárlói kifogások intézésének szabályait. Az eladott termék minő­ségéért a kereskedelem fe­lelőssége kétféle: a szavatos­ság, a jótállás. A vásárló a szavatossági jogaival a vá­sárlástól számítva hat hóna­pig élhet. A jótállás a ter­mék minőségéért vállalt, és a szavatosságnál szigorúbb felelősség. Idejét a jogsza­bály 12 hónapban állapítja meg. Ha otthon kiderül, hogy a megvásárolt áru hi­bás, minőségi kifogásunkat abban az üzletben jelenthet­jük be, ahol a hibás árut vásároltuk. (Kivétel az élel­miszerek, a háztartási ve- gyiáruk, az illatszerek, és azok a tartós fogyasztási cikkek képeznek, amelyekre ettől eltérő szabályok vo­natkoznak. Tanácsos a fize­tési jegyzéket (blokkot) megőrizni, mert a boltban kénhetik, kivéve, ha a vá­sárlás helye és ideje más módon is megállapítható. A minőségi kifogásokat az üz­letben haladéktalanul köte­lesek elintézni. Ez a szabály csak akkor nem érvényes, ha az áru (pl. cipő) megjavítását kér­jük. Ezt nyolc napon belül el kell végezni. A legtöbb esetben a hibás árut vissza­veszik, a vásárló kap helyet­te hibátlan árut, vagy a vé­telárát térítik vissza. Mód van egyes esetekben az áru árának leszállítására is (pl. bútornál). A minőségi kifogás elinté­zéséről az üzletben jegyző­könyvet vesznek fel. Ennek egy példánya a vevőt illeti meg. Tanácsos megőrizni, mert ha a minőségi hiba in­tézésével kapcsolatosan utóbb problémánk lesz, a jegyzőkönyv nagyon fontos bizonyító eszköz a kezünk­ben. Az üzletben a minőségi kifogások többségét vita nél­kül intézik el. Előfordul azonban, hogy az eladó és a vásárló véleménye eltér. Az üzletet terheli a felelős­ség olyan esetben, amikor a termék hibás volt az eladás időpontjában, de ez csak a használat során derült ki. A sok felesleges vita, huza­vona elkerüléséért a vásárló érdekében a jogszabály ki­mondja: ha a hiba jellegé­vel, a javítás módjával, mi­nőségével, az árcsökkentés mértékével, vagy más, a ki­fogás szemponjából fontos műszaki kérdésben vita tá­mad, az üzlet köteles be­szerezni a Kereskedelmi Mi­nőségellenőrző Intézet (KERMI) szakvéleményét. A KERMI vizsgálatot min­dig a boltnak kell kérni! Akkor is, ha a vásárló kí­vánságára teszi azt. Az üz­let köteles tájékoztatni a vizsgálat eredményéről a vásárlót. A KERMI a szak- véleményben közli, hogy a vevő minőségi kifogása jo­gos, vagy alaptalan volt. Az üzletet a minőségvizsgáló vé­leménye kötelezi, a vevőnek jogában áll azt el nem fo­gadnia. A vásárló igényét polgári peres eljárás kereté­ben a bíróság előtt érvénye­sítheti. A vásárlók kifogá­sainak intézésével kapcso­latos rendelkezéseket ki kell függeszteni. így módja van a vásárlónak tájékozódni az őt megillető jogokról. Még egy fontos tudnivaló: ezek az előírások a magánkeres­kedelemre és a kereskedést folytató kisiparosokra is vonatkoznak. (Folytatjuk.) Gelencsér Sándor, a kereskedelmi felügyelőség vezetője HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Van jelentkező az üdülőszanatóriumba A Népfrontmozgalom me­gyei feladatairól tanácsko­zott többek között tegnap délelőtt Kaposváron a Haza­fias Népfront megyei bizott­sága az MSZMP XIII. kong­resszusa és a megyéi párt­értekezlet határozatainak alapján. Mindkét esemény rendkívüli jelentőségű volt, s a népfront számára is kije­lölte a továbblépés irányát. A kongresszus és a párt­értekezlet egyaránt foglalko­zott a népfrontmozgalom je­lentőségével, alapvető fel­adatával, mellyel a párt szö­vetségi politikáját, a nemze­ti összefogást, a közéletben való tevékeny részvételt se­gíti, szorgalmazza. Milyen feladatok elvégzé­se előtt áll a megye nép­frontmozgalma? A megyei, városi és községi szinteken továbbra is azon kell mun­kálkodni, hogy a párt szö­vetségi politikájának megva­lósításával előmozdítsák a társadalmi közmegegyezést, erősítsék a szocialista nem­zeti egységet, a proletár in­ternacionalizmust. A mozga­lom a szocialista demokrá­cia tartalmasabbá tétele ér­dekében fokozottabban kíván élni sajátos lehetőségeivel. Fórumai nyíltabbak lesznek, a lakosság még szélesebb ré­tegeit igyekszik bevonni a közéletbe, jobban támaszkod­va az értelmiség és más tár­sadalmi rétegek véleményé­re, hatékonyabban segítve a fiatalság, különösen a . KISZ-en kívüliek közéleti, politikai aktivizálását, társa­dalmi munkaakciókba való bevonását. Igen nagy jelen­tőségű, hogy a lakosság elő­re megismerhesse lakóhelyé­nek társadalompolitikai el­képzelését, módja legyen a beleszólásba, a döntésékben való részvételre. Egyre nagyobb teret kap a mozgalomban a gazdaságpo­litikai munka. Tovább sze­retnék fejleszteni az embe­rek közgazdasági szemléle­tét, még szélesebb körben szerveznek a lakosság külön­böző rétegeinek gazdasági fórumokat. A bevezetett és tervezett szabályozó rendelke­zéseknek, a tisztességes mun­kának és a minőség javítá­sának fontoságát, szükséges­ségét meg kell értetni az em­berekkel. Ösztönözni szüksé­ges a mezőgazdasági kister­melésre, segíteni kell a kert­barátkörök munkáját. A te-: lepülésfejlesztési célok meg­ismertetésével serkenthető a lakosság az aktív cselekvésre, a társadalmi munkára és az önkéntes anyagi áldozatvál­lalásra. Továbbra is részt vállal a mozgalom a környezetvéde­lemmel kapcsolatos feladatok megoldásában. A fogyasztói érdekvédelem fokozására kö­zös vizsgálatokat tervez a Népi Ellenőrző Bizottsággal, . s az eddig működő fogyasz­tói tanácsok mellé újak lét­rehozását is szorgalmazza. Az ideológia és közműve­lődés terén szeretnénk nö­velni a békemozgalom társa­dalmi bázisát. A korábbinál nagyobb tervszerűséggel végzik a jogpropaganda tevé­kenységet, amelyek a lakos­ság jogi ismereteit bővítik. Továbbra is támogatják a közösségi művelődés helyi kezdeményezéseit, s azokat a hagyományteremtő lehető­ségeket, amelyek hatást gya­korolhatnak az életmód ala­kítására, a közélet fejleszté­sére. Kiemelten kell foglal­kozni az aprófalvak kulturá­lis lehetőségeinek javításá­val, a szülőföldhöz, lakó­helyhez, hazához, való kö­tődésével, a honismereti moz­galommal. A megyei bizottság testü­leti munkájában megkülön­böztetett figyelmet érdemel­nek a társközségi népfront- bizottságok. A Hazafias Nép­front Vili. kongresszusa után ki kell dolgozni a megyei bizottság öt évre szóló mun­kaprogramját, a megyei ta­náccsal és a KlSZ-bizottság- gal együttműködve meg kell szervezni a fiatal tanácsta­gokkal és népfront elnöksé­gi tagokkal való folyamatos foglalkozást. A Somogyi Néplap október 21-i számának 5. oldalán megjelent Oszi-téli üdültetés gondoickal című cikk alábbi részére szeretnék reflektálni: „Itt Van például a szanató­riummá átalakított siófoki üdülő. Szerintem az orvosok is segíthetnének. Ha ők is ajánlanák a mozgásszervi be­tegségekben szenvedőknek, a mi szavunk többet nyomna a latban. Gondolom nem azért alakították át az üdü­lőt, hogy ne használják ki”. Fentiekben a siófoki Bá­nyász Üdülőszanatóriumról van szó, amelyik 1983 óta várja októbertől májusig a mozgásszervi betegeket. Ott a legkorszerűbb eszközük, ke­zelési módszerek, s nem utol­só soriban képzett egészség- ügyi szakkáderek állnak a beutaltak rendelkezésére. Köztudott, hogy megyénk — annak ellenére, hogy gyógyvizekben igencsak bő­velkedik — az idült mozgás­szerv! betegek fekvőbeteg-el­látásában nagyonis szerény lehetőségekkel rendelkezik. Egy kisebb létszámú reuma­osztály van ugyan Nagyatá­don, ott azonban a kórház és a fürdő közötti távolság miatt a nehezen járó vagy járóképtelen betegek ellátása nem oldiható meg. Kaposvá­ron van még egy ugyanilyen létszámú rehabilitációs osz­tály, a kórház rekonstrukció­ja miatt azonban úgynevezett vizes kezelések (fürdő, vízi torna stb.) itt sincsenek. Egészségügyi szerveink már évek óta kérték a Szak- szervezetek Megyei Tanácsát, hogy a szakszervezetek által működtetett fürdőhelyek üdülőjegyeinek elosztásakor vegyék figyelembe a szakor­vos véleményét is. Ez a kö­zelmúltig nem járt ered­ménnyel. De éppen a siófoki üdülő­szanatórium indulásakor kapta meg a megye egész­ségügye az SZMT-től a se­gítséget — tekintettel a fen­ti nehézségekre —, hogy a megye mozgásszervi szakor­vosainak javaslatára az SZMT egészségügyi bizottsá­ga közvetlenül ad beutalót a rászoruló betegeknek. A megyei orthopéd rendelő az elmúlt években átlag 50- 60 beteget tudott beutalni az említett szanatóriumba az SZMT-n kerestül, s több­ségükben gyógyultan vagy legalábbis nagymértékben ja­vult állapotban jöttek haza. Az üdülőszanatórium vezető főorvosával, dr. Sághi József­fel szoros szakmai kapcsola­ta van a megyei orthopédiá- nak. A siófoki üdülőszanaitórl- am kihasználtságáról annyit, hogy a javasolt betegeink részére már csak november végi és decemberi turnusok­ra tudtak helyet adni. Ép­pen ezért, ha az ágazati vagy üzemi szb-ék a hozzájuk ke­rült gyógyszanatóriumi be­utalókra — üzemorvosaik ta­nácsát is kikérve — nem tud­nak jelenkezőt találni, azt ja­vasoljuk, hogy sürgősen jut­tassák vissza az SZMT-köz- pontba. Mi a mozgászervi szakrendelésen egész biztosan tudunk oda rászoruló beteget javasolni. Dr. Zsigmond Kázmér megyei orthopéd szakfőorvos Öt bűntény, három halott | NÖVÉNYVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Megelőző feladatok mesztés növényvédelmi ki­Jónéhány jelentős bűneset történt a közelmúltban a me­gyében. Kezdődött a sor 1985. októ­ber 10-én Fonyódon, ahol a helybéli harminc éves Hor­váth Attila éjszaka megfoj­totta feleségét. A fiatalem­bernek jónéhány munkahelye volt már, július óta azonban nem dolgozott. Feleségével korábban is akadt közöttük nézeteltérés, s az asszony a jelzett éjszaka is szóvá tette férje csavargó, munkakerülő életmódját. Mindezt italoz- gatás közben mondta, s Hor­váth annyira dühös lett, hogy megragadta az asszony tor­kát és addig szorította, amíg meg nem fulladt. Ezt köve­tően — talán rádöbbent tet­tének súlyára — próbálta élesztgetni, de eredménytele­nül. Búcsúlevelet írt, magá­hoz vette a maradék italt, s elindult, hogy egy szakadék­ba vesse le magát. Az ön- gyilkossághoz azonban nem volt bátorsága, így másnap reggel jelentkezett a rend­őrségen. Október 16-án a 21 éves kurdi állandó lakosú, de rég­óta Kaposváron élő Búzás János a kaposvári állomáson megismerkedett a 38 éves Právics Tiborral. A fiatalem­ber panaszkodott, hogy éhes, miire a férfi meghívta ma­gához, hogy ebédeljenek együtt. Már hazaérkezésük előtt is italoztak, s hazaérve Právics ledőlt a szobában aludni, míg Búzás ennivalót készített. Később föl akarta kelteni a házigazdát, de az kijelentette, hogy nem kér az ennivalóból, inkább alszik. Ezen Búzás feldühödött, s mérgében a fürdőszobában felgyújtotta a szennyes, a szobában a tiszta ruhákat, az elkészített kávéba nagy mennyiségű idegnyugtatót szórt, majd bezárta az ajtót és távozott. Mintegy fél óra múlva telefonon értesítette a tűzoltókat és a rendőröket. Právicsot megmentették, s a nagy ijedtségre fölhajtott egy pohár kávét... a kór­háziban gyomormosás men­tette meg a nagyobb bajtól. Október 19-én a kaposvári rokkant nyugdíjas könyvárus, Kovács Bertalan családjával együtt sétára indult. Az Ari­zona presszó környékén be­léjük kötött három fiatal­ember, s közzülük a egyik a férfi arcába csapott. Ko­vács hanyatt esett, s fejét beverte az út szegélyébe. Kórháziba szállították, de élétét már nem tudták meg­menteni. A rendőrség négy óra múlva elfogta az isme­retlen fiatalembert, az azon a napon éppen 23. életévét ünneplő kaposvári Kővári Jánost. Október 20-án családi és italbolti „alapozás” utón 18 óra körül ért haza nagyba­jom-homokpusztai lakására a többszörösen büntetett előéle­tű, huszonhét éves foglalko­zásnélküli Orsós Ferenc és felesége. Az asszony tüzet rakott, s ez adhatta az öt­letet férjének, hogy kijelent­se: „Meglátod, hogy begyúj­talak!”. Azzal — szinte min­den előzmény nélkül — fel­kapott egy kannát tele gáz­olajjal, s ráöntötte feleségé­re, majd az asszonyt valóban meggyújtotta. Utána gyorsan megróbálta vízzel és pléddel eloltani az égő asszonyt. A tűz el is aludt, de a nő így is másodfokú sérüléseket szenvedett. Október 22-én Barcson a 40 éves, foglalkozás nélküli Pálsec József került összetű­zésbe élettársával, Orsós Mi- hálynéval. A férfi mun­kakerülő, iszákos életmó­dot folytatott, s élettársa pénzét is előszeretettel költötte italra. Kedden már ittasan érkezett ha­za barcsi lakásukra, s ha marosan összeveszett élettár- sóval olyannyira, hogy egy konyhakést a 'nő hátába vá­gott. Utána orvosért szaladt és a rendőrségre ment, de az asszony életét már nem ■lehetett megmentene A rendőrség és a szakér­tők valamennyi ügyben to­vább folytatják a vizsgálatot. Gyarmati László Az idén az almafavaraso- dás a körültekintőbben foly­tatott növényvédelmi mun­kák ellenére, ismételten szá­mottevő fertőzéseket okozott megyénkben. Magas a fertő­zött levelek aránya mind a nagyüzemi, mind a háziker­ti ültetvényekben. Az augusztustól beköszön­tött, és jelenleg is tartó szá­raz időjárási viszonyok a fertőzési folyamat hevessé­gét lefékezték ugyan, de a betegség lassú terjedéséhez az éjszákad harmaífcépződés elegendő. A száiaz időjárás annyiban befolyásolja a kór­okozó fejlődését, hogy a szokásosnál később számít­hatunk a telelő alakjainak a kifejlődésére. így a szedés! munkák befejezését köve­tő lombfertőtlenítés az át­lagosnál hatékonyabb lehet. Az alma-, körtefavaraso- dás fertőző anyagának nagy­mértékű felhalmozódása fontos információt szolgáltat a jövő évi alma-, körteter­látásairói. A felhalmozódott, áttelelő nagy mennyiségű fertőző anyag következté­ben ugyanis még kevésbé csapadékos tavaszi időjárás esetén is erős, korai megbe­tegedések kialakulására kell felkészülni. Hatásos védekezés az őszi permetezés a Fundazol 50 WP, vagy a Topsin-Metil 0,1 százalékos oldatával, ezek a készítmények gátol­ják a fertőző anyag kialaku­lását. A tökéletesebb' hatás érdekében a talajt is leper­metezve, áztatásszerűen kell a növényvédőszert kijuttat­ni. Azokban a kiskertékben, ahol valamilyen ok miatt nincs mód az őszi kémiai védekezésre, a fertőzött, le­hullott levelek elégetésével, vagy a talajba forgatásával is nagymértékben csökkent­hetjük a tavaszi fertőzés veszélyét.

Next

/
Thumbnails
Contents