Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-01 / 230. szám
1985. október 1., kedd Somogyi Néplap 3 HOVÁ LESZ A MUNKAERŐ? Vagy fél évtizede is még hangos panaszáradat öntötte el az állami nagyipart: nincs, elég munkaerő, s nem is csoda, ha egyszer a mezőgazda- sági nagyüzemek úgynevezett üzemecskéi mindenféle illetlen módszerrel csábítják tömegesen — és sikeresen — a nagyipari munkásságot. A józanabbak már akkor is figyelmeztettek: vigyázat, nem ez a lényeg, nem olyan veszedelmes ez a mezőgazdasági csábítás! Sokkal inkább arról van szó, hogy jóval kevesebb az új munkavállaló, mint ahányan nyugállományba vonulnák, illetve mint ahányan meghalnak. Amúgy pedig a mezőgazda- sági melléküzemek jórészt ipari munkát végeznek — a nagyipari üzemek megrendelésére. Űjabban fordult a helyzet: a tsz-elnökök panaszkodnak, hogy helyzetük már-már tarthatatlan, hisz évek óta nem tapasztalt visszaáramlás indult meg az iparba. Hihetnénk, hogy erre elcsendesült a nagyipari panaszkórus, ám nem: talán soha ilyen riadalom még nem volt az ipari üzemekben a munkaerőhiány miatt. S e jelenség ismeretében még a szakemberek közül is sokan kérdezik: ha egyszer megállt a mezőgazdasági foglalkoztatottak számának átmeneti emelkedése, s ha egyszer megindult a visszaáramlás, akkor miért aggodalmaskodnak az ipari vezetők? S egyáltalán: hova tűnik el a munkaerő? és továbbá: mit kezdjünk ezzel az egész munkaerőmobilitás- sa'l, ha hol itt, hol ott, de valahol rendre kínzó gondokat okoz, miközben annyira óhajtjuk, hogy bárcsak élén- kebb lenne a munkavállalók mozgása? S persze nemcsak élénkebb, de irányítottabb is. Nos, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a maga részéről — miközben áttekintette a mobilitás befolyásolásának lehetséges eszköz- rendszerét — válaszolni próbált az alapkérdésre, tudniillik arra, hogy hova tűnik el a munkaerő? Az ezzel kapcsolatos leggyakoribb vád egyébként a kisvállalkozásokat éri, mondván, hogy a mozgásoknak ezek a fő irányai. Nézzük a tényeket. A magánszektorban dolgozók száma 35 ezerrel emelkedett a jelenlegi tervidőszakban. Nem kevés, de nem is annyi, hogy ez végveszélybe sodorta volna a nagyipart. Egyébként sem bizonyított tény, hogy ők, harmincötezren mindahányan a nagyipart hagyták volna ott a kis- műhely kedvéért. Való igaz, hogy a különböző kisszervezetékben sokan és egyre többen dolgoznak, csakhogy ők óvatosan vállalkoznak. Nagy többségük a főfoglalkozásának megtartása mellett dolgozik a kisvállalkozásokban. Magyarán: a különböző gazdasági társulások, gazdasági munkaközösségek, polgárjogi társaságok és kisszövetkezetek aligha élénkíthették a károsnak ítélhető munkaerő- mozgást. (Amúgy miért is neveznénk ezt a fajta mozgást károsnak? Ezek a kisszervezetek vagy szolgáltatói munkát végeznék, vagy szintén csak a nagyipar megrendelésére dolgoznak.) Vegyük ehhez még hozzá a sokat vitatott vállalati gazdasági munkaközösségeket, amelyek létét és működését éppen a mezőgazdasági üzemek vezetői vitatják, mondván, az ő létszámcsökkenésük elsőszámú oka a vgmk. Ezt ugye, a nagyipar vezetőinek is el kell ismerniük. Másképpen fogalmazva: a vgmk létszámstabilizáló hatása nemcsak valószínűsíthető, hanem bizonyított tény. Összegezve az eddigieket: a magánszektor nem, a kisvállalkozások sem, a mező- gazdaság pedig már rég pem vádolható a tömeges méretű munkaerőcsábításért. Maradna — ami egyébként szinte világjelenség — a szolgáltatóipar, mint létszámfelszívó ágazat. Kinek-kinek akár személyes tapasztalatai is lehetnek arról, hogy esetleg mértéktelenül felduzzadt volna az utóbbi években a szolgáltató üzemekben dolgozók száma. Aligha. Sőt, az lenne a kívánatos, ha itt a jelenleginél sokkal több lenne a munkavállaló. Valami létszámgyarapodás történt, de ez sem tehette tönkre a nagyipart. Akkor hova tűnik el a munkaerő? Alighanem csak látszólag logikai ugrás, ha a KSH egyik legutóbbi jelentésére emlékeztetek, miszerint az ország lakossága drasztikusan csökken. Másfelől nézve ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakban majdnem 100 000-rel csökkent a keresők száma; eny- nyivel többen voltak a nyugdíjazottak, illetve — és sajnos — a nyugállomány előtt elhalálozották, mint ameny- nyit a munkába lépő korosztályok pótolhattak. Korántsem új felismerés ez; a demográfusok hosszú évek óta állandóan ismételgetik ezzel kapcsolatos figyelmeztetéseiket. Nem is hiába —már ami a népesedéspolitikai intézkedéseket illeti —, ám a nagyipar vezetői úgy látszik nem akarnak tudomást venni e kérlelhetetlen tényről. És persze az is igaz, hogy az úgynevezett ifjúsági munka- erőforrás bizony alig-alig táplálja az ipari munkavállalók táborát. Nem mellőzendő utánpótlás lenne például a gimnáziumi érettségizettek serege, azok, akik hiába pályázták meg az egyetemi felvételt. Esetükben az a gond, hogy egyrészt fizikai munkára nem szívesen vállalkoznak— a tagadhatatlan presztízsveszteséggel bajlódó nagyiparban különösen nem —, másrészt, ha vállalkoznának is, elsősorban a fiúk jöhetnének számításba. Márpedig az érettségizők 70 százaléka lány... És végül — amiről aztán végképp megfeledkeznek a nagyipari vezetők: statisztikailag kimutatható tény, hogy a munkaerő áramlása már jó ideje nem mondható határozottan egyirányúnak. A gazdasági ágak foglalkoztatási szerkezete ugyanis egyre kevésbé épül egyetlen foglalkozási csoportra. Egy példa: az iparosodott mezőgazdaságban szükségképpen emelkedik a tulajdonképpeni „iparosok”, közlekedésiek stb. aránya, s persze csök- gen a klasszikus értelemben vett földművelők száma. A szolgáltatóipar teljesítőképességének legalább a megőrzéséhez is újabb és újabb munkavállalók kellenek. És nemcsak cipészek, villany- szerelők meg kőművesek, de például elektronikai szakemberek, számítógépműszerészek is. Gyakorlatilag tehát elérkeztünk oda, hogy minden gazdasági ágból minden más gazdasági ágba áramlik a munkaerő — az a kevés, ami van. Persze belátható, hogy ez aligha vigasztalja a nagyipari vezetőket. Kétségtelenül hátrányban vannak, s erről csak részben tehetnek. Ám attól tartok, hogy ha egyszer végre komolyan veszik nálunk a gazdasági szerkezet oly régóta kívánatos átalakítását, akkor a munkaerőhiány miatt még hangosabb panaszáradat öntené el a nagyipart, amelynek teljesítőképessége most már hosz- szabb idő óta problematikus, vonzereje pedig a munkavállalók előtt is vitathatatlanul csökkent. De nem a kisvállalkozások és még kevésbé a tsz-melléküzemek miatt. E gond orvoslását egészen másutt kell keresni. Vértes Csaba Honvédelmi Kaposváron Élményekben gazdag nap bemutató Több mint háromezer gyerek részvételével tartott nagyszabású honvédelmü nap és haditechnikai bemutató színhelye volt tegnap a kaposvári jubileumi park. Az óvodáskorúaktái a középiskolásokig jöttek a .gyerekcsoportok,. s nem csak a megyeszékhelyiről, hanem a környező településekről is. A .rendkívüli érdeklődés nyitja, hogy Somogyiban most először került sor ilyen, valamennyi fegyveres erőt és testületet átfogó, önálló bemutatóra. Az esemény módot adott arra, hogy a gyerekek megismerjék a fegyveres erők és testületek munUBH-telefonnal a kezében épp egy „fontos , üzenetet” továbbított társainak a hetedikes Mezőfi Zsolt. — A reggeli vonattál jöttünk Osatopánből, s egyikünk sem gondolta, hogy mindez ilyen érdekes lesz. Ügy hallottam még a fénypuskát is kipróbálhatjuk mlajd. Az eddig még soha be nem mutatott különlegesség közé tartozik az a veszélytelen, ám annál hasznosabb lövészeti gyakorlóeszköz. A céltáblán felvillanó fénypont jelezte, hogy az első találatot Kis György, a Gárdonyi iskola hatodikos -tanulója érte el. Néhány méterrel arrébb a rendőrségi helyszínelés eszközeit szemlélték, a közeli honvédelmi parkban pedig a .legkülönfélébb harci járművök és tövegak sorakoztak. A füves téren MHSZ repü- lőgépmodell és sportrepülő bemutató zajlott. Itt egyebek közt. Mórorcz Géza sárkány- repülő válaszolt a gyerekek kérdéseire, ákinek fél évszázados álma most 66 évesen teljesült: a napokban tett repülővizsgát. Unokája a kétszeres aranyérmes távirányítós repülőmodéllező gépeit ugyancsak megcsodálhatták a gyerekek, akik közül sokan talán most határozták el: repülők lesznek. Teltek az órák, s közben egyre újabb gyerekcsapatok érkeztek. Elmenni azonban senkinek sem akaródzott, hiszen annyi volt a látnivaló és az új élmény. B. F. Kína ünnepe Már harminchat esztendeje, hogy a Kínai Kommunista Párt sikerre vezette a feudális és a félgyarmati iga ellen küzdő kínai nép forradalmi harcát. A sok évtizedes polgárháború, amely 1949. október elsején a Kínai Népköztársaság kikiáltásához vezetett, egyszerre volt a szocialista fordulathoz utat nyitó és nemzeti felszabadító küzdelem. Az imperialisták minden eszközzel, pénzzel, hadianyaggal, katonai szakértőkkel támogatták a kiváltságait védelmező kínai reakciót. A forradalmi hadsereg oldalán viszont a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom, a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás hívei álltak. A legjelentősebb segítséget a Szovjetunió nyújtotta. Fegyveres erői verték szét a megszálló japán hadsereget. 1949-ben a világ haladó erői méltán tekintették az akkor 600 milliós kínai nép forradalmának győzelmét, a KNK kikiáltását a XX. század egyik kiemelkedően fontos történelmi eseményének. A KNK megalakulását kpvető első évtizedben helyreállították az elpusztított gazdaságot, véget vetettek az éhínségnek, megkezdődött az ország iparosításának, korszerűsítésének megalapozása. A kínai nép áldozatos munkája mellett ebben is nagy szerepet játszott a szocialista országok szolidaritása, elsősorban a Szovjetunió segítsége, amely Kína számára nemcsak biztosította a békés körülményeket, hanem támogatást nyújtott többszáz nagyipari vállalat létrehozásában is. Azokban az években Kína.külpolitikája kedvező hatást gyakorolt a nemzetközi helyzetre, elősegítette a béke megőrzését, világszerte meggyorsította a gyarmati elnyomás felszámolását. Az alkotó munka e nagyszerű eredményeit nem halványíthatják el a „nagy ugrás” és a „kulturális forradalom” azóta már Kínában is élesen bírált, súlyos torzulásai. Megkezdték a hamis tételek felülvizsgálatát, s az ország szocialista korszerűsítését hirdették meg. Ám az sem kerüli el figyelmünket, hogy az útkeresés sajnos nem mentes a szovjetellenes megnyilatkozásoktól, annak ellenére, hogy az utóbbi időkben a szovjet—kínai kapcsolatok több területen élénkülnek, normalizálódnak. Hazánk, a többi szocialista országgal együtt, ma is abban érdekelt, hogy Kína — forradalmának eredeti céljaival és nemzeti érdekeivel összhangban — békeszerető és szocialista nagyhatalomként, a haladás oldalán vegye ki részét a világpolitika alakításából. káját, hogy működés közben .lássák, sőt ki is próbálják a különféle eszközöket, egyben hasznos segítséget jelentett az iskolákban folyó hazafias és honvédelmi nevelésihez. — Ezzel az első komplex bemutatóval mintát szeretnénk adni a pedagógusoknak — mondta Sárszegi Antal alezredes, a kaposvári helyőrség .parancsnok politikai helyettese, a rendezvény egyik fő védnöke. — Példát a szervezettségre, s alapot a honvédelmi nevelőmunkához. Túl kell lépni azon a jelenlegi gyakorlaton, mély szerint a honvédelmi nevelést .lényegében- csak egy-egy, katona tisztek vezetésével zajló osztályfőnöki óra szolgálja. Ez folyamatos nevelési feladat, ami á pedagógusoktól is felkészültséget és új szemléletet kíván. A rendezvénysorozatot, melynek a mai bemutató is része kiindulópontnak tekinthetjük e nevelő munka jobbításához. A nagy érdeklődés arra utal, hogy az 'iskolák igazgatói és honvédelmi félelősei is érzik e feladat jelentőségét. A hét helyszínen zajló bemutató nem csupán mintaszerűen szervezett, de él- ménytartóan látványos es érdekes is volt. Nagy volt a nyüzsgés a honvédség ' életét bemutató vetítősá'tomál, ákárcsak a munkásőrök tevékenységét szemléltető videó- berendezés előtt. Ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás Budapesten Az MSZMP KB párttörténeti intézete és a KISZ központi bizottsága rendezésében 1985. szeptember 26—27- én, a Madisz első kongresz- szusának 40. évfordulója tiszteletére, ifjúságmozgalom-történeti tanácskozást tartottak a KISZ Komócsin Zoltán Központi Iskoláján, Budapesten. Több mint 100 meghívott vendég, köztük régi Madisz tagok kaptak meghívást. a konferenciára. Somogy megyét Takács Éva, a kaposvári múzeum munkatársa, valamint Juhász László nagyatádi tanár képviselte. Huszár Istvánnak, az MSZMP KB párttörténeti intézet igazgatójának megnyitója -után Ernőd Péter, a KISZ KB titkára tartott ünnepi megemlékezést. — A 40. évfordulós eseményekhez szervesen illeszkedik a mi konferenciánk is, hiszen az ifjúsági mozgalom története éppúgy elválaszthatatlan a munkásmozgalom történetétől, mint ahogy a munkásmozgalom története is kiszakíthatatlan része a magyar történelemnek. A tanácskozás időzítése tisztelgés a frissen felszabadult ország pezsgő ifjúsági mozgalmának. Kiemelkedő eseménye, a magyar demokratikus ifjúsági szövetség I. kongresz- szusának 40. évfordulója előtt. Különösen fontos kérdésnek tekintjük — folytatta az előadó — az ifjúsági mozgalom történeti múltjának, hagyományainak feltárását, ápolását. Azt halljuk, hogy az ifjúsági mozgalom történetéből kiszűrhető tanulságokat a jelen, és mégiükább a jövő szolgálatába kell állítani. Csütörtökön délelőtt a résztvevők előadást hallhattak a haladó ifjúsági mozgalmak tevékenységéről, 1918 és 1945 között, és a magyar ifjúság helyzetéről az 50-es évek elejéig. A konferencia második napján a résztvevők elemezték a felszabadulást követő évet, ifjúsági mozgalmának kiemelkedő eseményeit, a haladó szervezetek tevékenységét, a korszak ifjúságpolitikájának főbb vonásait. A tanácskozást értékelve Huszár István a következőket emelte ki: — A tanácskozáson több. űj, figyelemre méltó tudományos eredményt mutattak be a kutatók. Ennek a korszaknak a vizsgálata nem kevés buktatóval terhes, mert a kortársi elfogultság is közrejátszik abban, hogy világos kép rajzolódjék ki. Mindazonáltal megállapíthatom, hogy a történészek eltávolodtak a felszínességek csokorba gyűjtésétől, inkább a folyamatok mélyére néznek. Hasznosnak mondható a konferencia abból a szempontból is, hogy a szakemberek nem csupán az ifjúsági mozgalom egykori történeteit összegezték, hanem ifjúságpolitikáról, ennek a pártpolitikával való összefüggéseiről beszéltek. Az előadók és a felszólalók egyéni véleményeket fogalmaztak még, ennek megfelelően a vita élénk kritikai szellemű volt, és kiegészítette, újabb epizódokkal gazdagította a referátumokat.