Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-17 / 244. szám
1985. október 17., csütörtök Somogyi Néplap 5 A hetvenéves Miller üzenete Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Arthur Miller, a kikötői munkásból; lett amerikai drámaíró, a háború utáni írónemzedék egyik jeles alakja. Drámái a hazai színpadokon is sok kiemelkedő előadást értek meg. A legemlékezetesebbek egyike Az ügynök halála, amelyet a Nemzeti Színházban Marton Endre vitt színpadra 1959- ben. Tímár Józseffel a sikertelenségébe belepusztuló kisember, Willy Loman szerepében. A Pillantás a hídról első hazai bemutatására a Madách Színház vállalkozott 1960-ban, a főszerepben Pécsi Sándor emlékezetes alakításával:, Ádám Ottó rendezésében. Az évforduló kapcsán egy tavalyi színházi élmény jut eszembe: a Salemi boszorkányok előadása a Madáchiban, amelyet Lengyel György rendezett. A darabról akkoriban írtak jót is, rosszat is. Magát a drámát sem sorolja az irodalomtörténet Miller legjobb alkotásai ködé. Egy kritikus ezt azzal magyarázta: technikailag túl egyszerű, világosan látható a történelmi parabola jelenre való alkalmazása. A drámát Miller 1953-ban írta. A történet valóban egyszerű, könnyen áttekinthető. A szerző egy tizenhetedik századi boszorkánypert idéz miközben egyértelműen utal a keletkezés korának, az ötvenes évek elejének amerikai társadalmi krízisére. A cselekmény lényege tulajdonképpen annyi, hogy Abi- igail, a női hiúságában mélyen megsértett lány bosszú- szomjában felgerjeszti az esztelen boszorkányüldözés hisztériáját, s hidegvérrel tagédiák sorozatát indítja el, hogy választottjának feleségét eltegye az útból. Míg ördögi tervének sikerre- vitelén fáradozik, a többiek tehetetlenül, gúzsba kötve próbálnak — vagy nem próbálnak — érvényt szerezni az igazságnak. Amíg a néző a sikoltozá- sos, hátborzongató pánikjelenetek hatása alá kerülve ül a nézőtéren, maga is kénytelen elgondolkodni. Vajon mit tépné ő az asszonya és szeretője között vergődő John Proctor, az igazságot kutató jóindulatú, de félrevezetett Halé tiszteletes vagy a tényeket jól ismerő, becsületes, de megfélemlített szolgáló helyében? Vajon a körülmények látszatigazságaival és a mesterségesen felbolydított ellenséges közvéleménnyel szemben jut-e helye a tisztességnek, a lelkiismeret szavának? Az igazságtalan hatalommal szemben mekkora az ereje az emberi helytállásnak? Az „egyszerű” történelmi parabola tehát nagyonis örökérvényű kérdéseket fejteget. Az eredeti cím — The Crucible, azaz Az olvasztó- tégely — is erre utal. A szerző darabjában egybeolvasztja a boszorkányperek rettegéstől terhes időszakát saját korával, a koholt perekben vergődő, szorongó emberek lelkiismereti dilemmájával. S ez — sajnos — el nem évülő téma. Miller korábban említett drámái szorosan kötődnek az amerikai társadalomhoz. Az ügynök bukását a sikerre orientált rendszer idézi elő, amelyben képtelen érvényesülni. A pillantás a hídról Eddie-jének családi tragédiája a bevándorlók reménytelen szociális helyzetének hátterében érthető meg igazán. Az üldözöttség és az emberi lelkiismeret kiszolgáltatottsága azonban minden korban ismerős — ha nem Amerikában, akkor a világ más részein. Tersztyánszky Krisztina Szeretnének valakihez tartozni A gondosan ápolt kertben, a folyosókon zsibongó gyerekek, a lépcsőfordulóban a tengerimalacokiat vigyázó bogárszemű kicsinyek jeliezr- ték: vége van a délelőtti tanításnak. A tanórák feszültsége alól felszabadultan szaladgáltak, tisztogatták a sárga fényű kavicsokkal beszórt utat, gyerekszívük hatalmas szeretetével „dögö- nyözték” az intézet két kutyáját. Ez a kép fogadott bennünket a nagyszakácsi nevelőotthon és általános iskola udvarán. Az apróságok között találtunk rá Endrődi Jánosnéra, az otthon igazgatójára. — Nyolcvar. gyermekünk van, óvodástól 14 éves korig, s itt működik az alsó tagozatos általános iskola, ahol a mii .lakóinkon kívül a falusi diákokat is oktatjuk. Van 14 éves második osztályos tanulónk is. Intő példája ez annak, hogy a késői állami gondozásfoavé- tel milyen hátrányos helyzetet okoz a gyerekek szellemi fejlődésében. Több esetről tudunk, hogy a szülőik felelőtlen életmódjuk: alkoholizmusuk, csavargásuk, agresszivitásuk ellenére remekül megélnek — egiy darabig — a gyermekeik után járó szociális támogatásból. A gyermek ilyen családi háttérrel egyre mélyebb szakadékba kerül, fizikailag, szellemileg és erkölcsileg messze sodródik a társadalmi normáktól. — Szerencsésebbnek mondhatók — ha egy családot nélkülöző emberkénél egyáltalán beszélhetünk szerencséről — azok a kisgyermekek, akik elkerülve egy rossz család sivár és kötődések nélküli világát, életüket csecsemőotthonban kezdik. — Óvodásaink 80 százalékának homályos, ismeretlenbe csengő szó az anya és az apa. Az otthon, a haza fogalma egyértelműen ehhez az intézethez köti őket, hiszen egész évben itt élnek. Nyolovan kis lakónk közül talán ha tíz után érdeklőd nefc a szülők, illetve a Vendégünk a kulturális fórumon: Elem Klimo A Táncsics gimnázium diákjainak rajzkiállítása nevelőszülők. Örökbefogadásra pedig csekély az esélyük, évente csupán egy-egy ilyen sikeres egymásratalá- lásról tudok. — Mi történik velük azután, hogy innen elkerülnek? — Tizennégy éves korukig maradhatnak itt, majd a nágocsi nevelőotthonba költöznek. A hangulat, amely egy-egy búcsúzáskor uralkodik, elképzelhetetlen. Ezeket a gyerekeket mi mosdattuk, mi öltöztettük, mi tanítottuk betűvetésre, vigasztaltuk őket, együtt ünnepeltünk és szóm őrködtünk, játszottunk és nevettünk velük. A hosszú, együtt töltött éveket nem lehet egy-egy búcsúszóval, tétova integetéssel lezárni. S alig mennek el, már érkeznek a levelek: vissza szeretnének jönni a tanítási szünetekben ... A megszokott, régi közösségben akarják tölteni az ünnepeket. — Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy olyan társasággá kovácsolódjanak, amely feledteti velük eddigi életük minden hányattatását, s ebben mindenki, itt a faluban is segítségünkre van. Gondoskodásunk, szeretetünk azonban burát is jelent számukra, amely alól kikerülve kemény próbatétel következik. Nincsenek felvértezve a társadalom azon rétegével szemben, amely rosszindulatúan méregeti, kiközösíti őket, rátéve még egy „lapáttal” az amúgy is felgyülemlett keserűségre, hiszen intézeti gyerekek. — Hogy alakul a gyerekek napi programja? — A délelőtti tanítást négy óra után különböző munkai ogllalkozá sok követik: udvar- és hálótakarítás, uzsonnák és zítés, és a mindennapi életükkel kapcsolatos teendőik. Kulturális programjaink is vannak, a gyerekeknek könyvtár és számos lemez áll rendelkezésükre. Hetente rendezünk sportnapot, s minden csütörtök a családi ünnepek napja: a születés- és névnapokat kis ajándékokkal tesz- szük emlékezetessé. Vasárnap délutánonként pedig moziba járunk, bekapcsolódunk Marcali kulturális életébe. A folyosó végén, a gyermekfelügyelők szobájában Németh Imréné, Szűcs Já- nosné és Nagy lstvánné azon fáradozik, hogy „fiaik” öltözetét rendbe tegye. Megvarrják az elszakadt nadrágot, a fölfeslett trikót; kezük munkáját felhalmozott blúztornyok, élükre hajtogatott ingecskék dicsérik. Meghatottam beszélnek a gyerekekről, akik elkerülve innen még visszakiáltják: ., Ha marosan hazajövünk!” Tamási Rita Elem Klimov filmjeitől az ember — ha olyan nyíltan fogadja be az alkotást, amilyen szándékkal a rendező szól hozzá — emberségesebbé, jobbá válik. Ezt tapasztálja az újságíró saját magán is, és sokaktól hallott vallomásokat is erről. Klimov nemcsak a szovjet filmnek, hanem alighanem a világ filmművészetének egyik legjelentősebb köztünk élő alakja. Legutóbbi három filmje, a tíz éve készült Agónia, a néhány éve forgatott Búcsú, s most a sokáig érlelt, de csak idén nyáron befejezett új alkotása, a Jöjj és lásd! Megrázó művek sora. Klimov képes érzelmileg annyira a hatalmába keríteni a nézőt, s annyi mély, lassan kisarjadó, köznapjaink felett szálló gondolatot elültetni benne, hogy nem lehet szabadulni hatása alól. Mindehhez a filmművészet új és új eszközeit fedezi fel számunkra. Első kedves és Magyarországon jól ismert komédiájától, a Hurrá, nyaralunktól kezdve egészen legutóbbi alkotásáig töretlen ívű életműve. A találkozás első perceiben kiderül: Klimov az a tiszta forrás, amelyből mindez fakad. Hazájában sok hasonló, becsületesen gondolkodó, kitűnő ember él, de Kli- movnak megadatott, hogy a filmművészet útján világunk, az élet egyetemes 'kérdéseiről ossza meg vélünk okos gondolatait, a szépre, a jóra, az emberségre biztasson. Klimov gondolatai és erkölcsi világa nem tűr megalkuvást. Mély, sötét szemeiből, egész személyéből valamiféle nyugodt eltökéltség és erő árad. Életét — sztálingrádi gyermekkorát, munkásságának történetét, nem könnyű sorsát — ismerve sejthető, hogy ez az ember magasfeszültségben él. Modora mégis nyugodt, szava ha'lk. A legutóbbi hónapokban új filmjével a szovjet filmművészet nagyköveteként járja a világot, a fesztiválokat, s műve minden ország nézőiben egyformán hatalmas hullámokat kavar. Klimov szerényen fogadja a sok gratulációt, amelyet a Jöjj és lásd! -esetében nagyon sok ember egyetlen szóban foglal össze: köszönöm. Néha fohászkodik: nagyon jó lenne megfelelni annak, amit látnak benne a kritikusok, a nézők. Az új film legelső közönségvitája Nyíregyházán volt; röviddel azután, hogy Budapesten ezzel az alkotással megnyílt a szovjet film hete. A nyíregyházi vetítés utáni vitán szinte nem esett szó a filmről, noha nem kevés 'benne a néző kíváncsiságát fölkeltő szereplő és megoldás. A háborús évek belorusz- sziai népirtásáról szóló történet után a vitán arra kérték Klimovot, mondja meg: ki-’ki a maga helyén mit tehet, hogy a világégés ne ismétlődjék meg, az emberekből ne törhessen elő soha többet a „vadállat”. Az az asszony, aki a vita elején elsőként tette föl a kérdést a beszélgetés végén elmondta: ő rájött a maga dolgára. Ha mindannyian igyekszünk együtt, s külön-.külön is emberek, emberséges emberek lenni, az máris sokat fog jelenteni közös jövőnk szempontjából. Elem Klimov legutóbbi alkotásai nem könnyű filmek, a Jöjj, és lásd!-ot pedig különösen nehéz végignézni. Mégis mindenkinek látnia kellene — mert érzelmileg gazdagít, mert elgondolkodtat a világ során, a fenyegető veszélyeken. Azon, hogy mennyi a romboló energia, s milyen keveset teszünk egyenként azért, hogy ne úgy legyen. S azért is, hogy energiát merítsen saját tetteihez. .Klimov, aki a szovjet filmhéten Magyarországon járt, eljött az európai kulturális fórumra. E sorok írója olyan szerencsés, hogy ta- lál'kozhatatt vele. A személyes 'találkozások kitörölhetetlen nyomot hagynak, s a beszélgetésekből megtisztulva kerül ki az ember. Akinek pedig nem adatik meg a személyes találkozó, az szert tehet erre az élményre a mozikban: Kliimov filmjével nekem szól, neked, és imind- annyiunknak: „Emberek, maradjatok emberek!” Horváth Júlia A Táncsics Mihály gimnázium diákjainak rajzkiállítását tegnap nyitották meg Kaposváron az ifjúsági házban. A középiskolások munkáit — az iskola kórusának, illetve hangszeres szólistáinak fellépése után — Tröszt Tibor, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese ajánlotta a népes közönség figyelmébe. Régóta tart a vita: az-e az üdvözítőbb, ha gyermekeinkbe a hagyományos eszközökkel, klasszikus formák szerint ábrázolják világukat vagy inkább az avantgarde irányzatok, mindenekelőtt a kubizmus leegyszerűsítő formáit részesítik előnyben. Nos, a tegnap megnyitott kiállítás megtekintése után mindez álvitának hat. Kertész Sándor tanár növendékei ugyanis nyilvánvalóan nem tartoznak egyetlen úgynevezett „iskolá”-lhoz sem: nem utánoznak egyetlen üdvözítőnek tartott ábrázolási stílust sem. A kutyafej itt naturálisán egyszerűre sikeredett a tizenéves grafikus jóvoltából, az erdei táj, egyszerűsége mellett — vagy talán éppen ezért — hallatlanul vonzóvá, s az emberalakok anatómiai szempontból is hitelessé. Mások az expresszi onizmus eljárásait utánozták a kiemelkedő expresszionisták lélektani beleérzőképessége nélkül vagy a szürrealizmus lebegő álomszerűségét. A dolgok lényegének átérzése nélkül, azaz a tizenévesek ösztö- nösségével. A hagyományokhoz erősebben ragaszkodó látogatók talán az egységesebb szemléletmódot kérnék számon, e sorok írója mindenekelőtt a sokszínűséget élvezte. Azt, •hogy a tanár felkészítette tanítványait, s nem igyekezett egyetlen stílusáramlat rabigájába hajlítahi. L. A. Nevelőotthon Nagyszakácsiban Ahogy én látom
