Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-12 / 240. szám

6 Somogyi Néplap 1985. október 12., szombat GYERMEKEKNEK A kecskeméti Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum anyagából ad ízelítőt az a kiállítás, amelyen hagyományos és modem japán gyermekjátékok tekinthetők meg Budapesten, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Május 1. úti székhazában november 10-ig. A XV. kér. Lenin úti ált. iskola elsősei a ki állításion. A terjeszkedő mosómedve A mosómedve észak-ame­rikai állat, de az utóbbi idő­ben kezd elterjedni Nyugat- Európa erdőségeiben is, és a jelek szerint folytatja előre­nyomulását keleti irányban is. (Ausztriában már több példányát látták.) Minden országban meglehetős riada­lommal fogadják megjelené­sét. Az még csak elviselhető lenne, hogy időnként a ház­táji baromfi-félékből is zsákmányolnak. Nagyobb baj az, hogy — a rókához ha­sonlóan — a mosómedvék is terjesztik a veszettséget. A mosómedve éjszakai ál­lat, a sötétedés után egy óra alatt bejárja élelemszerző területe közeli részeit, csak utána indul távolabbra. Té­len pihenőre vonul, tartalé­kaiból él. A mosómedve kar­mai nem visszahúzhatok, mellső lábujjai hosszúak, szélesre kitárhatok, így al­kalmasak fára mászásra és kisebb nyílásokban való ku­tatásra egyaránt. A mosó­medvék jól úsznak, szárazon és vízen egyaránt találnak élelmet: mindenevők. Ked­venc élelmük a béka, a fo­lyami rák, egerek, kígyók, dió, makk, bogyók, gyümöl­csök. Ha módija van rá, ma­darakat is zsákmányol. Az állat táplálkozásához tarto­zik a ,jmosás” szokása. Min­dig megmossa táplálékát, ha van rá lehetősége. E szokás célját egyelőre nem tudják megmagyarázni a természet- tudósok. Ne bántsd a jött-ment parasztot! Élt egy íföldesúr, gazdagnál is gazdagabb. Egyszer :há- romlovas hintáján kocsisával kihajtatott (o városba. Az úton szembejött vele egy fái szállító paraszt. Amikor a földesúr meglátta, rákiáltott: — Félre az útból, jött- ment paraszt! A paraszt lomha lova nem tudott az útról letérni, a föl­desúr hintájával meglódí­totta a szekeret, és a szekér felborult. Megharagudott a paraszt, és így kiáltott: — Bizony mondom, há­romszor verlek meg ezért! — Te akarsz engem meg­verni, Ite rongyos?! Hiszen őrség vesz körül! — haho- tázott a földesúr. Beesteledett, a paraszt el­állította a szekerét és haza­ért. Hazafelé mentében azon kezdte 'törni a fejét, hogy mi módon verje meg az urat. Addig-addig gondolkodott, míg kiötlötte, hogy ács ké­pében fogja rászedni az ura- ságot. Reggel fűrészt, fejszét fo­gott, és elment a földesúr falujába. — Kinek kell kamrát csi­nálni? — kiáltozta faluszer- te. A földesúr legott behívta. Sokféle fát mutatott neki, ám a paraszt így szólt: — Itt nincs számomra al­kalmatos \ fa. Aztán a kocsin kimentek az erdőre: az úrnak nagy erdeje Ivóit. Az erdő szélére érvén az úr és a paraszt fog­ja a szerszámokat, és bement a sűrűbe, a kocsist meg a lovak 'mellett hagyták. Miután mentek egy jó da­rabot, a paraszt kivágott egy fát. A koronáját lefűrészelte, (Csuvas mese) a tönkjébe éket vert. A hi­degben megdermedt az úr keze. A ■ paraszt a szétfeszí­tett fa hasadékára mutatott: — Ide dugd 'be a kezed, biztosan megmelegszik — mondta. Mikor az uraság bedugta a kezét, a iparaszt kiütötte az éket, és az úr keze be­szorult a hasadékba. A pa­raszt fogott egy nagy emelő- rudat. — Ne - bántsd a jött-ment parasztot! — mondta, és ad­dig merte laz urat, míg bele nem fáradt, aztán elinalt. Az úr úgy \maradt ott, hogy ki­áltani sem tudott. A kocsis belefáradt a vá­rakozásba, elindult a nyo­mok után, nagy nehezen rá­talált a félholt uraságra és hazavitte Második alkalommal a pa­raszt azt eszelte ki, hogy az urat javasember képében fogja rászedni. Fogott egy üveg vizet meg egy törölkö­zőt, úgy ment a földesúr fa­lujába.. — Kinek kell meggyógyí­tani a gennyes-fekélyes se­beit? — kiáltozta végig a faluban. Az úr behívta, hogy gyó­gyítsa meg. Bement a pa­raszt, szemügyre vette a se­bet, és |azt mondta: — Mindössze csak egy for­ró fürdőre van szükséged. A szolgák tüstént befűtöt- ték a fürdőházat. A fürdőben a paraszt az uraságot az izzasztópadra ül­tette. Sokáig ült ott az ura­ság, elgyengült. A paraszt megragadta a piszkavasat, és addig döngette az urat, hogy az kis híján a lelkét kilehelte. Miután alaposan eltángálta, elillant. — Ne bántsd a jött-ment parasztot! >— kiáltotta vissza. Mikor a szolgák láttak, hogy az úr túl soká van tá­vol, érte mentek, és a félholt uraságot hazavitték. Hátra volt a parasztnak, hogy még egyszer megverje az urat. Ezúttal hívta a bátyját, és meghagyta neki, hogy kia­bálja futtában az úr háza előtt: — Még egyszer meg kell vernem'az uraságot! A bátyja gyors lábú va­dász volt. A nyulat is meg­fogta három lépés után. Reggel a bátyja, ahogy a paraszt meghagyta, kiáltoz­va elfutott az uraság háza előtt. Amikor az úr meghal­lotta, szolgáit és kopóit mind utána uszította, hogy fogják meg és öljék Imeg. S ahogy a szolgák a báty­ját üldözőbe vették, a pa­raszt bement az úrhoz és megszólalt: — Ne ibántsd a jött-ment parasztot! — Aztán ütni kezdte. A földesúr, aki az előző veréstől lábra sem tu­dott állni, könyörgőre fogta a dolgot, ám a paraszt nem bocsátott meg neki, és addig döngette, amíg meg nem halt. Aztán elillant. A paraszt bátyja olyan gyorsan futott, hogy üldözői sehogyan lsem tudták elfog­ni. Mire visszaértek, az ura­ság meghalt. Ezután a paraszt végre szabadon szállíthatta a fát. Zahemszky László fordítása Két holland népmese A két hazug Két ember, akik folyton hazudoztak, elment sétálni. Egy idő múlva látják, hogy a közeli falu templomtornya föltűnik a fák mögött. — Nézd csak — szólt az egyik —, egy szúnyog ül a templomtorony tetején. — Igen — felelte a másik, aki semmiben sem akart a társa mögött elmaradni —, és csak egy szeme van. Tolvaj a terítő alatt Egy napón valaki ellopta az asztalra kitett pénzt. Mi­után a házban nem járt sen­ki idegen, valakinek a há­ziak közül kellett lennie. A gazda tudni akarta, hogy jci. pe se a felesége, se a gyereke, se a cseléd, se a cselédlány nem tudott róla. Elment hát a tanítóhoz, aki mindig tudott tanácsot adni. A tanító tégy ősz sza- kállú öregember volt. ö már sok könyvet elolvasott, és sok .mindent megélt. Az iskolamester elment a gazdával. Nem kérdezeti semmit, hanem azt mondta: — tMenjünk be a szobába. Ott állt egy asztal terítő­vei leterítve. — iMost mindnyájunknak a terítő alá kell dugnunk a fejünket — mondta a tanító. Megtörtént. Egy pillanat múlva súgva megkérdezte: — Mindenki alatta van? — Igen — kiáltották mindnyájan. — A tolvaj is alatta ,van? — Igen — kiáltotta a cse­léd. A repülés bajnokai Csak kevés madár repülé­si művészete fejlett annyira, hogy órákig szárnycsapás nélkül haladjon tetszőleges irányba, még széllel szemben is. Ennek a képességnek mesterei a viihanmadarak és az albatroszok. Az utóbbiak a nyílt tengerek legnagyobb testű madarai. A szárazföldi vitorlázó repülő madarak az emelkedő légáramlással vite­tik magukat a levegőben az erősen felmelegedett talaj, sziklafalak felett, vagy a zi- vatarbetörés előtt keletkezett légáramlaton. Az albatroszok vitorlázó repülése azokat a légáramlatokat használja ki, amelyek a széltől mozgatott tengerfelszínen támadnak, s hajtóerejüket azoktól a vál­tozó irányú és sebességű áramlatoktól nyeri, amelye­ket a hullámok adnak át a levegőnek. Ha az albatrosz a széllel repül, veszít a re­pülése magasságából, s ezt akkor nyeri vissza, ha az el­lenszelet keresztezi. A vitor­lázáshoz természetesen friss tengeri szélre van szüksége. Gyenge szélben mozgatnia kell a szárnyait, mint más madárnak. Az albatroszok egyébként a déli tengereket és a Csendes-óceán északi részét lakják. A kifejlett madarak tekintélyes nagysá­gúak — hosszuk 1,35 m, sú­lyuk 8—12 kg. A viharmadarak is vala­mennyien tengerlakók, a parton csak a költés idején tartózkodnak. Szintén kitar­tó repülők, vándorútjaik a nyílt óceánok levegőjárásai­hoz alkalmazkodnak. Rend­szerint hátszéllel vonulnak. Ha közben más irányú ten­geráramlattal találkoznak, akkor azután mennek, mivel a táplálék mennyisége a fc vonzóerő. A különböző ten­geri állatokat repülés köz­ben a víz felszínéről szedik össze, de egyesek a vízbe is lebuknak a zsákmány után A hulladékot, a dögöket és főleg amit a halászhajóí visszadobnak a tengerbe egyaránt elfogyasztják. A gyomrukban készült olajos péppel etetik fiókáikat, ame­lyek dús piihetollazatul miatt szüleiknél testesebb nek látszanak. Ha veszélj fenyegeti őket, az albatro szókhoz hasonlóan gyomor olajat fecskendeznek tárna dóikra. Képünkön a Nyugat-An tarktisz partjain megpiheni óriási viharmadár pár látha tó. Hosszuk 80 cm, szárnyul fesztávja 280 ere. Szepesi Attila Deák Mór Szarvasbogarak Fény-héja van a nyárnak Bükkfa ágán szarvasbogarak összemérik barna csápjukat. Narancs a nap, citrom a hold, fény-héja van a nyárnak: édes-savanyú holnapot teremnek tegnap-ágak, Egymás ellen mindig harcra-kész két hős lovag, két erős vitéz. túlérik minden s földrehull, akárha a fa sírna ... az égre egy könnycsepp gurul, s fénylik a nap narancsa. Méhek a barátaink A méhészkedés az egyik legősibb foglalko­zás. A méhészkedő em­bert már az ősi barlang­rajzok is megörökítik, de több ezer éves kínai, egyiptomi és római írá­sok és Hippokratész is ajánlják a mézet, mint az életet meghosszabbí­tó, legegészségesebb táp­lálékot.

Next

/
Thumbnails
Contents