Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-11 / 213. szám

1985. szeptember 11., szerda Somogyi Néplap 5 Tanítójelöltek a főiskolán „A jóra, a szépre akarok nevelni..." A tanév kezdete előtt egy hétig tartott a leendő első­évesek szakmai közéleti fel­készítése a Kaposvári Ta­nítóképző Főiskolán. A le­endő tanítók közül hahóm­mal beszélgettünk. Henger Katalin a játékos vetélkedő szünetében el­mondta, miként jutott arra az elhatározásra, hogy taní­tónő lesz. — A mohácsi gimnázium­ból vettek fel, elsőre. Bár lakóhelyemhez közelebb van Szekszápd, talán Baja is, a város szépsége miatt mégis Kaposvár mellett döntöttem. Persze, itt tanuló barátaim is hatással voltak jelentke­zésemre. A tanítói pályát a gyerekek miatt választottam. Meg kiskoromban született az elhatározás, s aztán elkí­sért a főiskoláig. A kis fa­luban1, ahol lakom, egyik volt „tanító nénimet” pél­daképemnek tekintem: sze­retnék hozzá hasonlóan, tü­relmesen és mégis erélye­sen tanítani, és nevelni. Hüber Klára szintén ba­ranyai, a pécsi Komarov gimnáziumban érettségizett. — Több ökom volt ró, hogy Kaposvárt válasszam. A tanárképző főiskolákon nem találtam számomba megfelelő szakpárosítást, és itt a sportolás feltételeit is jobbnak ítéltem meg, mint más főiskolákon. Célom á gyerekek nevelése, igazi pe­dagógus szeretnék lenni. A szüleim nem befolyásoltak, szabadon döntöttem. Auer Ferenc útja a főis­koláig nem volt olyan kité­rőktől mentes, mint hallga­tótársaié. Zalaegerszegen előbb a gépészeti szakkö­zépiskolába járt, majd mun­ka mellett levelezőn elvé­gezte a gimnáziumot. A ko­moly fiatalemberről nehéz elhinni, hogy szakközépis­kolásként éppen túlzott üe- zsersége, hosszú haja miatt került ellentétbe tanáraival, oktatóival. — Azt hiszem, a légtöbb tanárom nagyon rossz . pe­dagógus volt: a feszültsége­ket, ellentéteket felnagyítot­ta, ahelyett, hogy megszün­tette volna. Ezt látva hatá­roztam el, hogy tanár le­szek ... Szeretném, ha le­endő tanítványaim igazi, jó pedagógustól tanulhatná • nak. Sehol egy szó, sehol, sem­mi utalás az anyagiakra. El­lenben annál többször el­hangzott: hivatástudat, be­csületes munka, sok tanu­lás. Bízzunk benne, hogy a mostani tanítójelöltek há­rom év múlva, diplomával a kezükben, ugyanígy véle­kednek majd a munkáról és az életről. Horváth László dezte a Madách Színházban a Rómeó és Júliát Tolnay Klárival és Ladányi Ferenc­cel — azt mondja, majd mindenki megmérhette ma­gát az akkori társulatban e szerepekben: Varadi Hédi, Darvas Iván, Gábor Miklós, Bárdi György — ő vitte színre Brecht Kurázsi ma­ma című drámáját Kiss Ma­nyival a címszerepben, Go­gol A revizor, Ibsen Ros- mersholm, Shaw Caesar és Cleopatra című művét stb. Kicsit mulatunk is Brecht rovására és javára: szeren­cse, hogy nem követte kö­vetkezetesen saját elidegení­tési elméletét, és hús-vér figurákat, igazi drámákat írt. — A nem játszott magyar irodalom híres patrónusa- ként tanítja számon a szín­háztörténet. Füst Milán, Sarkadi Imre bemutatókat köszönhet Pártos Gézának. — Ez egy regény, ha ne­kilátnánk ... Szerb Antal Exét, Illés Endre Homokóra című drámáját rendezhet­tem. És; Füst Milánt, való­ban. A Boldogtalanok a Ma­dáchiban lett szériadarabbá, előtte csak a megírás után került színre, de egy-két előadást ért meg. A IV. Henrik diadalát is megér­hette Milán. Felejthetetlen, ahogy az előadás végén ne­ki szólt a taps, és ő feláll­va fogadta a közönség hó­dolatát. És Sarkadi!... Az Elveszett paradicsom után az Oszlopos Simeont is megrendeztem. Háromszor futottunk neki, háromszor vették le a programról. Már nem mertem szólni Imré­nek, hogy ismét nekirugasz­kodhatunk. De egy nap reg­gel 9-kor felhívhattam: „Gyere, 10-fcor próba!” Síró női hang felelt: „Az éjjel meghalt...” A csönd beszél Sarkadi- ért. Majd: — London. Mihez kez­dett idegenben? — Magad elől nem me­nekülhetsz!' Viszed magad­dal a batyut. Szembe kell nézned önmagáddal minden körülmények között. Kétévi kemény munka következett a nyelvvel. Akkor olvastam egy hirdetést, hogy a Guild- hall pályázat útján tanárt keres; ez a Royal Shakes­peare Company, a Királyi Shakespeare Társulat szín- művészeti főiskolája, az el­ső három között van Ang­liában,. Nem részletezem: én lettem az a tanár-... — Most azonban Tel Aviv- ból érkezett. — Valóban. Meghívtak az ottani színművészeti főisko­lára tanítani, ezenkívül az úgynevezett kibucok sze­mináriumának drámai osz­tályát vezetem. - aifában megrendeztem Örkény Ist­ván Tóték című tragikomé­diáját egy baloldali színház­ban, Londonban is színre vittem magyar műveket, így Karinthy Ferenc Bösendor- ferét a Fringe Theatre-ban. — Mi várta Kaposváron? — Először is: láttam A Mester és Margaritát, és a Marat halálát. Hírükhöz méltó előadások. Ami en­gem várt, az a kiváló szín­házi légkör, amelyben dol­gozni lehet, és érdemes. Leskő László Arany — harmadszor Puskás Zoltán és Brandisz Márton volt. — Említette, hogy három eve dolgoznak együtt. Eh­hez képest igen sok fiatalt látok a táncosok között. — A tagság nagy része középiskolás, de a legfiata­labb lány még csak a hato­dik általánosba jár. Pedig ők a „nagyok”. Mellettük rendszeresen próbál és fel­lépésekre is jár az úttörő­csoport, szeptembertől pedig indítunk egy középiskolás csapatot. Tehát ezután há­rom lépcsőben képezzük az utánpótlást. A kezdők tanítá­sában az idősebb csoportta- golk is segítségemre vannak. — A heti három erős pró­bához, a fellépésekhez nagy fegyelem kell. Nincsenek gondjai ezzel a serdülőkor­osztállyal ? — Ritkán. Amikor össze­jöttünk éhben a felállásban* hamar kiderült, hogy ki a tehetséges, ki az, akii igazán szereti a táncot. Rövid időn belül magától meglszűrődött a társaság, nem kellett sen­kit elküldeni. — Az egyhónapos nyári pihenő nem zökkentette ki őket nagyon? — Az eddigiek alapján úgy látom, hogy nem felej­tettek, inkább az erőnlétü­kön látszik meg a rendsze­res, tréning hiánya. Ezért az első próbákon még vigyá­zunk, nehogy megerőltessék magukat, mert ilyenkor könnyen kapnak izomlázat, görcsöt. No, és az éneklés egy kicsit gyengébb, ezt most keményebben kell’ gya­korolni, amíg bele nem jön­nek újra. — Mire készül most az együttes? — Az idén nagyobb fesz­tivál már nem lesz. A Zrí­nyi-játékok után legköze­lebb szeptember végén a BM-üdülőben lépünk fel. Decemberben, mint mindig, most is egy kétórás önálló műsort adunk; az év termé­sét mutatjuk be. E fellépé­sek mellett folyamatosan új számokat is tanulunk. Igyek­szünk előrelépni ezzel a fiatal csapattal, bizonyítaná, hogy méltán kaptuk az el­ismerést. Tersztyánszky Krisztina Á szmés nevelő Pártos Géza (Bp., 1917. I. 6.) rendező, érdemes mű­vész. A Színművészeti Aka­démia elvégzése után, 1939- ben a Független Színpadnál kezdte pályáját. 1945—47-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1949 óta — három év megszakítással a TháMa Színházban — a Madách Színház rendezője. 1947 óta a Színművészeti Főiskola ta­niára.” (Részlet a Színház- művészeti kislexikonból.) A Csiky Gergely Színház művészbejárójával1 szem­közt, a hajdan színpadi elemként szolgáló fehér pá­don ülünk, talán Csehov vagy Turgenyev darabjánál tett szolgálatot. Mögöttünk hideg árnyékot vető, há­romtörzsű fa. Pártos tárnát úr arca szinte vakít a bar­na faháttérből. Próbálom magamnak megfogalmazni mint jelenséget: emberi,, brüsszeli csipke finomságú. De nem mondom ki. Még ráfelelné a turgenyevi , vá­laszt az Egy hónap falun drámából, hiszen rendezte: „A csipke gyönyörű holmi, de forró délben egy korty friss víz azért sokkal töb­bet ér.” És szemében a jó­tékony gúnyor osság arany- pöttyei szitaráznának... — Mit nem tud a lexikon, tanáír úr? — Azt, hogy csaknem húszévnyi távoliét után elő­ször dolgozom itthon. Ta­valy találkoztam Babarczy Lászlóval és Ascher Tamás­sal; kérdezték, nincs-e ked­vem Kaposváron rendezni. Ismertem a színházat az amerikai szaklapból, a Dra­ma Reviewből: elemző be­számolókat közölt a társulat bemutatóiról. Igent mond­tam. Tavasszal egyeztünk meg Barrie Pán Péter című mese játékának színrevitelé- ben. Rögtön pontosítja, he­lyesbíti önmagát: — Fantáziajáték ez, annak nevezi a szerző is. A cselek­mény olyan csapongó, mint az emberi fantázia. Engem épp ez fogott meg. Kevésbé érdekel a technikai csodák sorozata. A darab monda­nivalója izgatott... Ez a mű a meg nem született gyermekekről akar fontosat mondani. Lehet ezt úgy ér­telmezni, hogy azokról, akiknek nem volt alkalmuk a megszületésre, és úgy is, megszülettek, de nem fo­gadták be őket. Mindig az a legizgalmasabb égy rende­ző számára, hogy megtalál­ja az emberi mondanivalót. Gyerekekről szól, de gondol­ja csak meg: nem gyerek­kori problémákkal küzdünk felnőttkorunkban is? Ezt játsszák el a színészek: Lu- káts Andor, Igó Éva, Czakó Klári, Csernák Árpád, Gőz Pista meg a többiek. Hisz a színészekben. Ge­nerációkat nevelt föl a főis­kolán. Molnár Piroska, Kol- tai Róbert, Kiss István is köztük volt. De elhárítja a „pedagógusnapi köszöntőt”: — Ők nem tőlem lettek azok, akik. Attól, hogy na­gyon tehetségesek voltak. Én csak a lehetőséget tud­tam megteremteni a kitél- jesedésüfchöz, képességeik kifejlesztéséhez. Szerencsé­re nem rontottam el őket... Lesznek, akikben most felloibban az emlék, ő ren­Augusztús elején, a mező­kövesdi néptáncfesztiválon harmadszor nyerte el az arany minősítést a BM Ka­posvár táncegyüttes. Ebiből az alkalomból beszélgettünk a nyári szünet utáni első próbán' Vida Józseffel, a csoport vezetőjével. — Az arany minősítést négyévenként kell megismé­telni, tehát az együttes most újabb négy évig viselheti ezt a címet. A jelenlegi har­mincöt fős csoport 1982 óta dolgozik együtt, ők már mind az én neveltjeim. Azért örülünk különösen en­nek az elismerésnek, mert ez a nyár hozta meg szá­munkra az első igazi sike­reket. Először a júliusi ba- latonföidvári fesztiválon, ahol táncosunk, Nagy Sán­dor szólistadíjat nyert, majd pedig a mezőkövesdi minő­sítőn. — Milyen programot kell vinni egy ilyen megmére­tésre? — Harmincperces össze­függő blokkot kell bemutat­ni, valamint kétórányi mű­sort összeállítani, amiből a zsűri válogathat. A félórás műsorunkat magyar, dél­szláv és román táncokból, az együttes számára készített koreográfiákból válogattuk. A táncokat Budai József, Pesovár Ernő, Nagy József, Takács Zoltán szerkesztette, és j ómiagam; a zeneszerző Balázs István, Pesovár Ernő, Kaposváron rendez A halál arcai AGONIAFILMEK Egy , dologgal biztosan nem vádolható az F. O. D. nevet viselő titokzatos ame­rikai filmstúdió: azzal, hogy hamisítványt, silány utánza­tot kínál. A cég által szállí­tott horrorfilmek valóságos jeleneteket örökítenek meg: a haláltusájukat vívó em­berek, gyermekek, állatok valóban utolsó perceiket élik. A videokazettán forgalma­zott rémségek színhelye a villamos széktől a vágóhídig terjed. A vérszomjas nézők tanúi lehetnek emberi holt­testek és élő állatok bonco­lásának, saját szemükkel láthatják, amint egy harma­dik világbeli törzsi szertar­tásosan élő emberi áldoza­tot mutatnak be; a halálra ítéltet kivégzik a villamos­székben; egy öngyilkosjeilölt leveti magát a magasból és szétfröccsen az aszfalton; egy kínai étteremben a ven­dégek részére kikanalazzák az élő majom agyvelejét. Az F. O. D. megnevezésé­ben is magán viseli borzal­mas produktumainak jelle­gét: neve a Faces of Death (A halál arcai) szavak rövi­dítése. Semmi közelebbit nem tudni róla, szakértők szerint azonban nincs szó arról, hogy a filmfelvételek kedvéért valódi gyilkosságo­kat követnének el; a kazettá­kon valószínűleg néprajzo­sok, orvosok, kutatók ma­gángyűjteményeiből, rend­őrségi archívumokból szár­mazó dokumentumfelvéte­leket vágtak össze. Feltehe­tőleg vannak köztük olyan televíziós tudósítások is,v amelyeket még az ezen a téren edzett amerikai tévé- társaságok sem mertek su­gározni. „A halál arcai”-nak egyet­len mentsége, hogy — amint e borzalmak egyik forgal­mazója kijelentette — a Vietnami háború idején sem volt kevésbé Iszonyú egyik- másik riportfilm az esti té­véhíradóban. Ezeket a nem mindennapi videokazettákat sokan a for­galmazók közül is elborzasz- tónak találják, mégsem kí­vánják levenni őket a polc­ról, mert rendkívüli jöve­delmet hoznak. A bérkazet­ták szinte szüntelenül kéz­ben vannak. A Japánban for­galmazott első F. O. D.-fil- met, állítólag, többen köl­csönözték ki, mint a Csilla­gok háborúját. E valódi horrorfilmek si­kere azért is döbbenetes, mert mindenféle reklám nél­kül dobták őket piacra — márpedig Amerikában rek­lám nélkül nincs üzlet. Az agóniafilmek híre szájról szájra terjed, s ez úgy lát­szik elegendő a sikerhez. A forgalmazásukkal szerzett tapasztalatok egyébként ^cá­folnak egy meglehetősen gyakori előítéletet, misze­rint a szex együtt jár az erőszakkal, A videoboltosok szerint a halálkazetták vá­sárlói „komoly emberek”, akik közelébe sem mennek a szexkazetták polcának...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents