Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-10 / 212. szám
1985. szeptember 10., kedd Somogyi Néplap 7 Kisiparosok kellékellátása : * < « Elgurultak a szalmahengerek : i. --T igények kielégítése mellett természetesen ellátva a háztáji gazdaságokat is. A melléktermék kisebb hányadát —_ ahogy az ország több nagyüzeme is teszi — a pa-2 pírgyáraiknak, a társgazdaságoknak adják el. Újjáépül a leégett bari keltető Az Egis új telephelyet épít A gyógyszergyártás fejlesztésére, a kutatási lehetőségek bővítésére új telephelyet épít Budapesten az Egis gyógyszergyár. A vállalat évente általában 10-12 százalékkal fokozza termékeinek kínálatát, s ezt a növekedési ütemet a jövőben is tartani kívánjá. A gyártás további bővítéséhez új üzemrészek kialakítása szükséges, amihez viszont már nem tudnak helyet biztosítani az amúgy is eléggé beépített központi, budaoes- ti gyárban. A M át yáSföklön építendő telephelyen több új létesítmény kialakítására is mód nyílik. A tervek szerint itt kap majd hölyet az új farmaiko- lógiai-b iokémiai kutatóbázis, a központi gyárból ide telepítik a gyógyszergyártást, s a mátyásföldi telepre költözik az injekció-üzem is. A beruházás első lépéseként az injekcióüzemet és a kutató laboratóriumokat építik fel 1988-89-ig, mintegy 400—450 millió forintos költséggel. A terveket még az idén elkészítik, s a kivitelezők jövőre már munkához láthatnak. A gyógyszergyártó részlegek a későbbiekben költöznek át a központi telephelyről, ahol csaik az alapanyagok készülnek majd a továbbiakban. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 5 és este 7 órakor: MEGFELELŐ EMBER KÉNYES FELADATRA (16). Szabad Ifjúság de. 10. du. 4, 6 és este B órakor: ÖT LADA ARANYRÖG. Rákóczi mozi du. 6 órakor: A NAGY- ROZSDASI ESET. Mozimúzeum du. fél 6 órakor: ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL! (16). Marcali este 7 órakor: TÖREKVŐ TANERŐ. Barcs este 8 órakor: RAGTIME I—II. (14). Balatoni mozik műsora Siófok, teremmozi du. fél 6 órakor: SÁRKÁNYÖLÖ (14)., este fél 8 órakor: 39 LÉPCSŐFOK (14). Siófok, kertmozi este fél 9 órakor: SEGÍTSÉG, FELSZARVAZTAK ! (14). Balatonboglár, este 8 órakor: RAGTIME I—II. (14) Balatonföldvár. fedett kertmozi este 8 órakor: ARANYESŐ YUCCÄBAN. Bala- tonlelle, fedett kertmozi este 8 órakor: A CAPA (16). Balaton- fenyves, fedett kertmozi este 8 órakor: SZAFFI. Balatonszárszó, fedett kertmozi este 8 órakor! VADLOVAK (14). Balatonszemes, fedett kertmozi este 8 órakor: PISZKOS MUNKA (14). Zamár- di, fedett kertmozi este 8 órakor: ÖT LADA ARANYRÖG. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.25: Tévétoma. 9.30: Családi banda. NDK film. 16.35: Egy nap tavasz. Tévéfilm. 17.15: A velünk élő történelem. 18.15: Képújság. 18.25: Mesterdallamok. 19.05: Mini-stúdió ’85. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Üjjáépítiik a tűzvész következtében elpusztult keltetőt a bólyi kombinát baromfiüzemében. Az új csibekeltető nagyobb és korszerűbb lesz, mint a régi volt, körülbelül 45 millió forintba kerül. A terv szerint ez év végére készül el, 1986 elején tehát megkezdődhet benne a termelés'. A keltető éppen egy évvel ezelőtt — 1984 szeptemberében — égett le a műszaki ökokból keletkezett tűzvész során." Gyakorlatilag megsemmisült az egész üzem, ez volt az eddigi legsúlyosabb tűzkatasztrófa a magyar mezőgazdaság történetében; a kár teljes ösz- szege meghaladta a harmincmillió forintot. A leégett üzemben keltették a sha ver-tojóhibrideket, amelyeknek itthon és külföldön széles; piacuk van. A nagy tojásho'zamú szaporítóanyag got a- világhírű kanadai Shaver cég szállítja a bólyi kombinátnak. A gyors és hathatós intézkedéseknek, egy másik keltető indításának és a termelés átszervezésének köszönhetően sikerült elkerülni, hogy összeomoljon a báTv-híradó. 20.00: Szerelem és barátság története. Olasz tévéfilmsorozat. 21.00: Stúdió '85. 22.00: Felkínálom. 22.40: Tv-tú- kör. 22.50: Tv-híradó. 23.00: Himnusz. Budapest 2. 17.55: Képújság. 18.00: Kuckó. 18.30: Körzeti adások. 19.05: Beethoven-ciklus. 20.35: A rajzfilmek kedvelőinek. 21.00: Tvhíradó 2. 21.25: Rómeó és Júlia. Brazil tévéfilm. 23.00: Képújság. Jugoszláv tv 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.20: Videooldalak. 17.30: Hírek. 17.45: Mi és a tv! 18.15: Nyitott könyv. 18.45: Montreux: Rock-koncert. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A világ és mi. 20.45: Lottóhúzás. 20.55: Anna története. Kanadai tv-film. 22.35: Tv-napló. Osztrák tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Tom and Jerry. Rajzfilm. 9.30: Olasz nyelvlecke. 10.00: Iskolatelevlzió. 10.30: Agatha Christie titka. Angol film. 12.05: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Külföldi riport. 21.15: A sirályok szigete. Tv-filmsorozat. 22.00: Tükörképek. 22.45: Galéria. 23.15: Hírek. ri shaver-program. Ha nehézségiek áirán is, ha késedelemmel is, eleget tett a kombiinát valamennyi hazai és külföldi szerződéses kötelezettségének. Az idén már ismét négy és fél millió shaver-naposcsibét keltetnek, ugyanannyit, ameny- nyi a tavalyi terv volt. Gondos üzemszervezéssel azt is megoldották, hogy egyetlen dolgozó sem maradt munka néllkül. A bólyi munkásgárda magára vállalta az új keltetőüzem teljes felépítését. A romok eltakarításaiban segítettek a szocialista brigádok és a KISZ-tagok is. A kiviteli terveket a bólyi tervező csoport készítette el, az építést a vállalat építőipari üzeme végzi, s részt vesznek benne a baromfiüzem dolgozói is. A legkorszerűbb belga gépekkel szerelik fel a keltetőt. Akárcsak a régibem, az új üzemben is 60 berendezés működik majd, de nagyobb lesz a teljesítő- képességük: egyszerre 21600 tojást fogadnak be. A gépeket számítógéppel vezérlik. Megbízható riasztóberendezéssel látják el a csibe- gyárat. Osztrák tv 2. 17.00: Iskolatelevlzió. 17.30: Orientáció. 18.00: Varázslatos Jeannie. Tv-filmsorozat. 18.30: Colt minden esetre. Tv-filmsorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Mi vagyok én? Vidám vetélke- dömúsor. 21.15: Tv-híradó 2. 21.45: Kettes klub. Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Mese a vízilóról, aki félt az oltástól. 10.00: Hírek. 10.05: Két hangon. 10.35: Éneklő ifjúság. 10.50: Népdalcsokor. 11.40: Illés Endre két írása. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Énekóra. 13.17: Évszázadok mesterművei. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.10: Élő világirodalom. 15.29: Családi szőttes. 16.00: Hírek. 16.05: Látogatóban. 17.00: Társadalom és Iskola. 17.30: Az RCA szimfonikus zenekar filmzenét játszik. 17.45: A Szabó család. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: önarckép variációkkal. 20.24: A magyar opera nyomában. 21.05: Weiner Leó tanítványai muzsikálnak. 21.30: A géntechnológia fellegvárából. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Közvetítés a Fehér Galamb étteremből. 22.50: Munkás-utánpótlás. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. A divatcikkeket előállító kisiparosok kellékellátása továbbra sem kielégítő, nehezen szerzik be a termékeikhez szükséges csatokat, díszöveket, rátéteket, gombokat, táskavereteket. Ez nemcsak lassítja munkájukat, hanem megdrágítja szolgáltatásaikat, hiszen túlnyomórészt importból vásárolják a kellékéket. Számottevő javulás csak a cipzárellátásban tapasztalható, e területen megszűnt a hiány és a választék is megfelelő, mert a hú- zózárkészítő mesterek korszerűsítették műhelyeiket. A kisipara műhelyek nemcsak iparos társaik igényeit elégítik ki húzózárból, hanem a lakosságnak is széles választékot kínálnak, sőt most már egyes iparvállalatoknak is kisiparosok gyártják e kelléket. A Kiosz a hiányzó kellékek gyártását is igyekszik elősegíteni. A kisiparosok érdekvédelmi szervezete szoros kapcsolatot alakított ki a Magyar Divatintézettel, amelynék munkatársai a kisiparosokat is meghívják a szakmai konzultációkra, bemutatókra, sőt mintáikat adnak a legdivatosabb kellékekről. Emellett olyan közös kiállítást is szerveztek, amelynek célja az volt, hogy a bemutatott kellékre gyártót, kisiparost, vállalkozót keressenek. Ennek eredményeként több kisiparos megkezdte a divatipar számára nélkülözhetetlen gombok, csatok, veretek gyártását. A Kisiparosok Országos Szervezete régóta meglévő nemzetközi kapcsolatait a kellékgyártás korszerűsítésére is igyekszik felhasználni. Az olasz kisiparosok szervezetével, a CNA-va! megállapodtak abban, hogy közösen hoznak létre kellék- gyártó kisüzemet Magyarországon. Elsőként már jövőre gyógybe téteke c gyártó kisüzem kialakítását tervezőik. A gyógycipők gyártásához szükséges és a kész cipőbe is betehető speciális kellék előállításához a technológiát és a berendezéseket az olaszok szállítják, a magyar kisiparosok, kisvállalkozók pedig részint tartósan bérbe veszik e gépeket, részint pedig termékekkel fizetnek érte. A magyar—olasz közös beruházás az első ilyen típusú együttműködés, amelyet a tervek szerint továbbiak követnék. Szintén olasz magánvállalkozókkal közösen kívánják megoldani a fém- kellékék — csatok, veretek, táskakeretek — előállítását, galvanizálását. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Híreik. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Kukely Júlia operett dalokat énekel. 12.30: Népi zenekarok muzsikálnak. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Zenés délután. 17.00: Hírek. 17.30: Nemzedékek. 18.30: Gramofonsztárok. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.0Q: Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból. 20.33: Népszerű melódiák pánsípon. 21.00: Hírek. 21.05: Indul a bakterház. 21.33: Szentirmay Elemér nótáiból. 21.57: Filmfúl. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Gerencsér Frenc és Szalay Józseí cimbalmozik. 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Delibes: Lak- mé. Opera. 11.33: Augusztusi éj. 11.40: Muzsikáló természet. 11.45: Üj lemezeinkből. 13.00: Hírek. 13.05: Világhírlap. 13.20: Népzene sztereóban. 14.00: Kamarazene, 15.30: Labirintus. 15.45: Bachmuzsika gyerekeknek. 16.00: Bolgár zeneszerzők müveiből. 17.05: Wolfgang Anheisser operaáriákat énekel. 17.45: Üj lemezeinkből. 18.30: Szerb-horvát nyelvű nemzetiséki műsor. 19.00: Hírek. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 20.37: André Mau- rois. 21.02: David Bowie összes felvételei. 21.48: Francia madrigálok. 22.05: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek. MAI MŰSOR r HÍREK Szeptember A nap 6.14 órakor kél, és 19.07 órakor nyugszik, a hold — órakor kél, és 17.21 órakor nyugszik. 10 A várható időjárás: Felhőátvonulások, jelentéktelen futó záporok várhatók. A lassan felszakadozó felhőzet délen kisebb felmelegedést eredményez, az északiészaknyugati szél néhol átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15—19 Celsius-fok körül várható. Kedd Erik, Honória — Magyar—szovjet barátsági nagygyűlést tartanak ma Berzencén és Siófokon. A baráti találkozókat a Hazafias Népfront megyei bizottsága szervezi. Siófokon a szolidaritási gyűlésen részt vesz a Kazár Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság minisztere, Ifinález Mihajul, aki délelőtt a DRVV-ben előadást tart a Szovjetunió külpolitikájáról! — Tárgyalásokat kezdtek Liszt Ferenc földi maradványainak hazahozataláról a magyar és NSZK-beli szakemberek. A nagy zeneszerző holtteste már 99 esztendeje nyugszik Bayreuthban. — Két külföldi meghívást fogadott el a Somogy megyei Pedagógus-férfikar. Az együttes jövőre a finnországi Kouvolába, 1987-ben pedig az NSZK-beli Bad Oldesloe- ba látogat. — Elhunyt Rigó Magda. Rövid szenvedés után elhunyt Rigó Magda érdemes művész, az Operaház nyugalmazott magánénekesnő- je. Temetéséről később intézkednek. — Második kiadásban jelent meg a napokban Orbán Balázs hires műve. a Székelyföld, s ugyancsak most került az üzletekbe Malo- nyay Dezső A magyar nép művészete című munkájának második kötete. Az Akadémiai kiadó őszre ígéri az Erdély története című kétkötetes tanulmánygyűjteményt Köpeczi Béla szerkesztésében. A karácsonyi könyvvásár újdonságának pedig Száraz György munkája: Erdély múltja és jelene ígérkezik. Hűtőgép-tanácskozás 95 évvel ezelőtt, 1890. szeptember 10-én született Prágában, és 55 éves korában, 1945 augusztusában az amerikai Kaliforniában halt meg Franz Werfel osztrák költő és regényíró. Gazdag kereskedöcsaládból származott, s Prágában, Berlinben, Lipcsében tanult. Korán feltámadt érdeklődése az irodalom iránt. Munkásságát költeményekkel kezdte, melyekben megtalálható az ex- presszionlzmus szinte minden gondolati és érzelmi eleme. Prózai müveiben az apák világa, a régi morál elleni lázadás Jut kifejezésre; például a Nem a gyilkos, az áldozat a bűnös című anti- mllltarlsta elbeszélésében. Nagy sikert aratott Verdi — Az opera regénye című életrajzi munkája, melyben az olasz zeneszerzőt (akinek több operáját ő dolgozta át német színpadra) Wagner ellentéteként ábrázolta. Elbeszélő művészetének csúcsát jelzi az 1933-ban publikált a Musa Dagh negyven napja című regénye. Ez az első világháború idején játszódik, s az örmények egy csoportjának hősies harcát ábrázolja az őket deportálni akaró törökök ellen. Az eredeti dokumentumok alapján készült regény megrázó tiltakozás a nacionalizmus, és mindenfajta faji politika ellen. — Hétfőn befejeződött Budapesten az a négynapos tanácskozássoxozat, amelyet A környezetvédelem és a közgazdászoktatás címmel az UNESCO, a Társadalomtudományokat Koordináló Európai Központ és a Marx KároJy_ Közgazdaságtudományi Egyetem rendezett a szocialista országok, illetve a fejlett tőkés és a fejlődő országok képviselőinek részvételével. A hűtőgépek fejlesztésében, gyártásában, ipari fel- használásában érdekelt hazai és külföldi szakemberek tanácskozását rendezik meg szeptember 11. és 13. között Egerben. A VI. hütőgépta- nácskozás részletes programját hétfőn sajtótájékoztatón ismertették a rendező Gépipari Tudományos Egyesület képviselői. — Évadnyitó társulati ülését tegnap tartotta a MÁV Szimfonikusok Zenekara. A 40 évvel ezelőtt megalakult együttes új igazgatója Vár- konyi Imre. A mintegy száztagú zenekar — vendégkarmesterekkel, énekesekkel, hangszeres szólistákkal — itthon és külföldön évente több mint száz hangversenyen lép fel. Az idén három bérletsorozat koncertjeit tartja a Pesti Vigadóban és a Zeneakadémián, és közreműködik az Inter- koncert, valamint az Országos Filharmónia rendezvényein. A közeljövőben NSZK-beli turnéra utazik a zenekar, s még ebben az évben fellép Nyíregyházán, Dunaújvárosban, Veszprémben és Szolnokon. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . ii-5io <25* — 25. alkalommal jönnek össze éves tanácskozásra a kelet-magyarországi megyék természetbarát szövetségeinek vezetői szeptember 12— 15. között. Ez alkalommal a Szolnok megyei Kisköre lesz az otthona a hagyományos találkozónak. Megvitatják a természetbarát-mozgalom időszerű kérdéseit, megismerkednek Szolnok megye testnevelési és sportmozgalmával, a megye természetjáróhelyzetével, lehetőségeivel. — Hazaérkezett Ausztriából a magyar barlangjáróexpedíció. Tagjai közül négyen lejutottak a Hohe- Göll-hegységben lévő Ju- biläumisschackt barlang végpontjára, 1173 méter mélységbe. — A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ értesíti színházbérlet-tulajdonosait, hogy a bérieteket szeptember 9— 13-ig lehet megújítani. Az új bérietek vásárlóit pedig szeptember 16—27-ig várják az intézményben. (270334) — A Siófok, Zsilip sor 5. sz. alatt eddig a régi egészségházban működő Városi Közegészségügyi-Járványügyi Felügyelőség ideiglenesen a Városi Tanács (Siófok, Fő tér 1. sz. épületébe) a 208. és a 209. sz. szobába költözött. Telefon: 10-107, 13-100/43. Levélcím: Siófok, pf. 104. (88707) — IBUSZ-hírek. — Az idegenvezetőképző tanfolyam felvételi vizsgáját szeptember 16-án (hétfőn) 16 órakor tartjuk az AG- ROBER tanácstermében (Kaposvár, Kossuth u. 6. sz.). Jelentkezéseket a helyszínen is elfogadunk. (88714) Mezőgazdasági nagyüzemeink nagy gondot fordítottak ez évben is a melléktermék, a kombájnszalma ösz- szetakarítására és hasznosítására. Somogybán a takarmányozásra nem alkalmas szalmát elsősorban a jószágállomány almozására hasznosítják — a nagyüzemi