Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
Őszi napfényben Bevallom, egy kicsit félve indultam a Fenyves alsói KISZ-,táborba, hogy meglátogassam az idei őszi napfény - tábor nyugdíjas lakóit. Vajon milyen lehet egy olyan tóparti táborhely, ahol a lakók átlagéletkora hetven év fölött van? Aztán ahogy beléptem a tágas udvarra, hamar eloszlottak rossz érzéseim. Megtudtam, a társaság egy része Fonyódra utazott, az itthon maradók pedig épp jogi előadást 'hallgattak. Dél tájiban benépesült az ebédlő környéke vidám kiáltások, ismerősök üdvözlése hallatszott mindenfelől. A fejkendős nénik csoportokba verődve beszélgettek, az idős bácsik kedélyesen kva- terkáztak a padokon, s az ifjú hölgyvendég láttára magasra csapott -tréfálkozó kedvük. — Sókan már nem először vannak itt — mondja Fábián Jánosné táborvezető. — A magyei tanács egészségügyi osztálya, a KlSZ-foizöttság és a Vöröskereszt az idén már harmadszor rendezi meg ezt az üdülést egyedülálló nyugdíjasok számára. Az öregek megyeszerte működő napközi otthonaiból és a házi gondozottak közül válogatják ki a szervező gondozónők a résztvevőket. A közös helyiségben a gondozónők fonalat gombolyítanak. Ez meg mire kell? — Holnap a játszóháZban bábokat készítünk. A csurgói szociális foglalkoztatótól kaptunk hozzá egy nagy zsák alapanyagot. — Szívesen vesznek részt a nyugdíjasok a kézműves- foglalkozáson ? — Hajjaj! Nemcsak a nénik, még a bácsik is nekilátnak. Mert ha három unoka van, akkor háromnak kell vinni ajándékot: babát, térítőt. Meg az öregek napközi otthonába is visznek haza emléktárgyakat. Tegnap a szitanyomást tanulták, és kimondhatatlanul örültek Hangszereken játszik Jelmezt tervez a színésznő Fáhéjszínű. vakító fehér fogú, szép színésznő Cselé- nyi Nóra. Tíz éve tagja a Csiky Gergely Színháznak. A miskolci Manézs Színpadról dobbantott a képzeletbeli ugródeszkán, s Kaposváron állt meg. Kemény munkával! lett csoportos színészből igazi színész. Amiért megkerestük, az a meglepő tény, hogy mostanában néha jelmeztervezőként is olvashatjuk a nevét a plakátokon. — Hogyan lett „göncös” is. ahogy színházi körökben emlegetik a jelmeztervezőt? — Anyám varrodában dolgozott, én pedig sokat és szívesen jártam oda. Aztán itt. a színházban „mindenkit,” ón öltöztettem . .. Valahogy így alakult. Lázár Kati azt mondta, ha valaha egyszer rendezni fog, felkér a jelmezek tervezésére. És valóban, amikor a stúdióban megcsinálta a Ber- narda Álba házát, megkeresett. Most, hogy Bogláron játszottuk az Alkésztiszt, Ascher Tamás is bizalmat szavazott nekem. Nagyon jó munka vált. Valahogy másként, egészében látom a színházat, míg korábban csak atomizálva, szerepenként. Végigcsináltam mindent, amit egy jelmeztervező: egész nyáron szaladgáltam ruhaanyagok, cipők, iparosok után. — Az előadás és a jelmezek összhangja nemcsak nekem tűnt fel, úgy tudom, sok dicséretet kapott a Színházi Intézettől is. Avasson be néhány szakmai titokba! — Ötször olvastam a darabot. összeültünk Ascher- ral. és kialakítottuk a közös álláspontot. Az volt az első, ami hasznos ötletnek bizonyult, hogy a szolgák föld- színű ruhában legyenek ... Nem kell magyaráznom, miért. Miután az Euripidész- dráma bogiári előadása nem révült tisztelgés az író szelleme előtt, világos volt, hogy nem drapériákban, ko- turnusokban kell gondolkodnunk. Az anyagok esése, redőzése utalt a korra, nem a korhű kosztüm. Admétosz királyt szürkébe öltöztettem; igazából szürke egyéniség, elkényeztetett aranyifjú, aki maga helyett asszonyát készségeskedi a halálba. Al- késztiszt, a feleségét ba- rackvirágszínűbe, mert az a megszemélyesítő színésznő bőre színével egyező szín, és ez a „ruhás mezítelenség” szinte sugallja jellemét, áldozatvállalási készségét. így elemezzük közösen a figurákat, és így értem meg, miért váilt olyan megjegy- zendően fontos élménnyé az előadásban a jelmezvilág is. — Néha hangszerrel a kezében látjuk a színen. Milyen zeneszerszámdkat tud megszólaltatni ? — Nagybőgő tanszakon végeztem Miskolcon. Tanultam hegedülni és zongorázni is. Ezért láthatott a néző hangszeren játszani az Állami Áruházban, a Kabaréban, az Átváltozásokban és a Tom Jonesban. Mi nemcsak ezekben a szerepekben emlékszünk rá, hanem a Konyha felszolgá- lónőjébént, a Május 35. Pepita Petrezselymeként, a Nehéz Barbara csinos Siskájaként és a III. Richárd köszvényes, öreg York hercegnőiéként is. Erről azt mondja, nagy iskolája volt... Jelenleg a Péter Pán című gyerekdarabban próbál. — Pártos Géza tanár úr rendezi vendégként. Nem tudom elmondani, milyen csodálatos hangulata van a próbáknak, ezt látni, hallani kellene! — Üj jelmeztervezői feladatra is vállalkozna, ha kémék ? Gyöngyfogai ismét villannak. — Kérték, és vállalkoztam. Csákányi Eszterrel terveztük az első nagyszínházi bemutató, Brecht Nevélő úr- című drámájának jelmezeit. Leskó László a szépen sikerült daraboknak. Ha nem fogyott volna el az anyag, még ‘most is festenének ... örülnek, ha bármilyen feladatot kapnák. Az egyik lakószobát Csapó Tamásné, a megyei könyvtár dolgozója rendezte be erre a hétre. — Majdnem háromszáz kötet könyvet vagy negyven folyóiratot és félszáz lemezt hoztam ki a 'táboriba — mondja. — Tavaly is itt voltam, és most már körülbelül tddom, mi az, ami ezt a korosztályt érdekli. A bácsik inkább a színes folyóiratokat böngészik, a nénik a szakácskönyvet és Fekete István regényeit olvassák a legszívesebben. Kellemes meglepetés számomra, hogy tavaly egy néni Arany Já- nos-klötetet szeretett volna; akkor sajnos nem volt nálam. Az idén, kihoztam az ő kedvéért. Nagyon örült a figyelímeslségnek. — Gondolom a kultúros tevékenysége túllép a néhány órás kölcsönzési ügyeletén. — Mint mindig, most is én irányítom a ki mit tud előkészületeit. Ezenkívül minden vezetőségi tag részt vesz a közös programokon De a legtöbbet a kötetlen találkozások nyútjanalk. Hasonló élményekről számol be dr. Kiszling Mátyás balatonszentgyörgyi körzeti főorvos, aki kezdettől fogva ellátja a tábororvosi teendőket. — Ez alatt a tíz nap alatt nem a rendelő fehérkope- nyes orvosa vagyok, hanem egy a táborlakók közül, akit elfogadnak, bizalommal vannak hozzám. Nemcsak a rendelőben találkozunk, hanem útón-útfélen elkapnak, és mesélnek, kérdeznek. Ebben a bizalmas, emberközeli kapcsolatban megnyílnak, és olyan dolgok jönnek ki belőlük, amit máshol, egy „hivatalos” rendelésen nem mondanának el. — A bizalmas beszélgetéseken kívül milyen konkrét orvosi teendőket lát el? Hiszen az idősek között nyilván sok a beteg? — Természetesen, ha valaki kezelésre, gyógyszerre szorul, akkor megkapja a szükséges ellátást, de itt nem ezt tartom fő feladatomnak. Ismerem már a lakókat, s tudom, ki mennyit engedhet «meg magának. Ebben a családias légkörben megtehetem, hogy rászólok a szívbetegre: most már elég volt a táncból, ne gyújtson rá vagy vegye fel a kardigánját. Egy dologban különösen kérlelhetetlen vagyok: ez az italozás. Szerencsére ebben a közösség is segítségemre van. Vigyáznak egymásra, s ha valaki fölöntene a garatra, rászólnak, ellene fordulnák. — Egyhetes nonstop rendelés ez a szolgálat, mégis megéri. Ök azok, akik adnak nekünk: sok szeretetet. kedvességet. Sajnálom, hogy a tábor ezért cserébe egyre kevesebbet tud nekik nyújtani. Évről évre romlanak az anyagi lehetőségeink. Igaz, akitől kérünk, nem utasít el minket; mégis jobb lenne, ha kilincselés, kéregetés helyett önkéntes felajánlásokat kapnánk a vállalatoktól, intézményektől. Ha ez így megy tovább, még ezt az egy hetet is veszély fenyegeti. Holott négy turnusra való is kitelne azokból az egyedülálló idős emberekből, akik. szívesen osztoznának ebben a szép élményben. Tersztyánszky Krisztina A gyermekek lelke várakozással, a szülőké aggodalommal volt tele a hét végén, a rádió műsora pedig természeteslen oktatálsi riportokkal, interjúkkal, glosz- szákkial. Nem múlt el Déli krónika s nem Ütközően vagy 168 óra sem bosszan- kodás nélkül, hiszen a tankönyvellátás a nyilatkozók egyöntetű véleménye szerint rosszabb, mint „valaha, s az új iskoláik egy részét is később adják át a tervezettnél. Az oktatásügy többi fontos részterületét is bejárták a. többnyire fiatal riporterek. Szóba kerültek a népesedési „hullámhegy” gondjai, a pedagógushiámy, és a többi. Egyszóval a tárgyila- gos tényfeltárás széfemében telt el a tanévkezdet az éterben. Ez a felfogás jellemezte Incze Zsuzsa tartalmas riportjait is, amelyeket pénteken hallottunk Pótvizsga címmel. Az anyák és apák a pedagógusokat: csepülték a riportban, mert azok nem fedezték fél csemetéikben a zsenialitást, a tanárok és a diákok tényekkel bizonyították, hogy a pótvizsgáira kampányszerűen elsajátított ismeretek fabatkát sem érnék. Boldizsár Gábor, a Művelődési Minisztérium középiskolai főosztályának vezetője pedig elméleti alapon, igazolta, hogy a pótvizsga régen elavult: e módszerrel csak meggyűlöltetni lehet egy-egy 'tantárgyat, nem megkedvelteim. Ráadásul a „visszatapsolt” diákok többsége neurotikussá válik legalább ideig-óráig. Most már csak az a kérdés, mikor „szívódnak fel” a gyakorlatba a tapasztaltatok és a tudomány által feltárt tények, mikor pótolhatjuk más módszerrel a pótvizsgát. Arról a riportról, amelyet hétfőn az Útközben műsorában hallottam, Musil halhatatlan kisregénye, a Törless iskolaévei jutott eszembe, no meg Ottlik Géza népszerű regénye, az Iskola a határon, holott ez a történet nem k.u.k.-katonaneveldében játszódik, hanem manapság, egy budapesti általános iskolában. Az országra szóló háborúsáig az új házirenden • robbant ki, melynek tizennégy oldalnyi szövegét a gyerekeknek betűről betűre be kellett (volna) sulykolniuk. Egyik passzusa szerint a tanulóknak hátul összekulcsolt kézzel kell(ene) ülniük a padban, a másik előírja, hogy kötelesek a szünetekben némán körbesétálni a folyosón, a tankönyveket böngészve. Mindenfajta „zaj” — .értsd: beszélgetés, játék stb. — „szankcióikat von maga után”. Sem az iskola vezetői, sem a tanárai nem voltak hajlandók nyilatkozni, csupán „mikrofonon kívül” bizonygatták, hogy a „fegyelmezetlenséget nem tűrhetik tovább”. Az esetről az a vita jut eszembe, amelynek témája: milyen legyen a szaktudományok és a neveléstudományok aránya a pedagógusképző intézmények tanterviéiben. De azt a — mostanában ugyancsak gyakran föltett — kérdést sem érzem elhibázottnak, szükséges voi- na-e a pszichológiai alkalmasság vizsgálata, mielőtt a jelentkezők rendes vagy levelező hallgatóként léphetik át a főiskola küszöbét. Lengyel András Műemlékek országa Bulgária egyike a világ azon országainak, amelyek elsőiként fogadták el a világ kulturális és természeti örökségének védelmére hozott nemzetközi konvenciót, amely az Unesco égisze alatt és aktív közreműködésével született. Bulgáriának gazdag a kulturális örökr sége; nem kis részt mondhat magáénak a világ közös kulturális kincseiből. Nagy gondot fordítanak az emlékek megvédésére, elvégzik a restaurációs munkákat. Rilai kolostor. A világ kulturális kincseinek nyilvánított nyolc bolgár emlékmű egyike a rilai kolostor. Ez — az Athosz-hegyi mellett — Európa legnagyobb keleti pravoszláv Ikolostoregyüttese, amely építészeti, festészeti és fafaragó művészi alkotások együttesét őrzi. Iván (876—946) bolgár szerzetes alapította. A XIII. és XIV. században ismert kulturális, könyvtári és felvilágosító köz pont volt. Különösen nagy szerepet játszott a bolgár újjászületés idején. A kolostor gazdag ikongyűjteménnyel, több mint 16 ezer egyedülálló könyvkötettél és értékes falfestményükkel rendélkezik Bojanai templom. Neszebár — múzeum a szabad ég | Neszebár, a fekete-tengeri város háromezeréves aiOTT. fennállása alatt sokszínű építészeti, festészeti és etnográfiai emlékekkel gyarapodott. A város valóságos szabadtéri múzeum (1. kép) A bojanai templom, Szófia mellett rendkívüli helyet foglal el a középkori festészet történetében, részben az alkotó festő mesteri tudása, részben azok miatt a humánus eszmék miatt, amelyeket a mű hordoz. A különösen értékes falfestmények megőrzése érdekében konzerváló és restaurációs munkák folynak. Nagyon értékesek az 1259-iből származó falfestmények. Közöttük van a „Titkos vacsora”, „Krisztus levétele a keresztről” és négy portré — a templom adományozói — Kálóján szevasztokratoré és feleségéé, Desziszlaváé, valamint Konsztantyin Ászén cáré és Irina cárnőé. (4. kép) vbkgtim A léptek fáradtak, a szem virgonc A pótvizsga bukása
