Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-28 / 228. szám

8 Somogyi Néplap 1985. szeptember 28., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMUVELODES SZERELMI TÁJFUN A Győri Balett vendégszereplése Jelenet a Bacchanáliából forgó színpadon, mozdula­taikból nemesen, egyszerűen sugárzott a szerelem min­dent elsöprő vágya, kínja, boldogsága. — Vénusz és a Tannhäu­ser körül tomboló szerelmi tájfunt akartam kifejezni — mondotta Markó Iván —, el­képzeléseimnek elsősorban a zene volt az alapja, amely számomra olyan, mint egy örvény, állandóan fokozódik, tele van dinamikával, erővel, és mintegy szerelmi áldoza­tot szerettem volna kivetíte­ni táncunkban. Markó Iván koreográfiája igazolta a balettel kezdődő opera életképességét, szerke­zeti egységének kialakítható­ságát. A száznegyven évvel ezelőtt Drezdában bemuta­tott mű körül egészen nap­jainkig világraszóló botrá­nyok, heves viták támadtak. Wagner egyetlen alkotását sem kísérte ennyi balsze­rencse, élete végéig változta­tott, javítgatott rajta, de a végső kiteljesedéshez nem jutott el. Azóta több válto­zatban adják elő, de eredeti szerkezetét a szerző által ve­zényelt drezdai verzió őrzi. Az idei bayreuthi felújítás alkalmával a hagyományok­hoz ragaszkodó rendező, Wolfgang Wagner értő part­nerra és gondolatainak hű közvetítőjére talált Markó Ivánban. Az öt hétig tartó fesztivál népszerű vendégművészei kö­zött tették le névjegyüket Wagner színházában a ma­Próba«zünetben a Győri Ba­lett tagjai Markó Iván tár­saságában gyár balettáncosok, s a kö­vetkező években visszavár­ják őket, mert a Tannhäu­ser öt évig szerepel az ün­nepi játékok műsorán. j Erdős! Mária Premier Bayreuthban, vi­lágifjúsági találkozó Moszk­vában, vendégjáték Szegeden, és mindezekre a próbák sza­kadatlan sora — ez volt a Győri Balett nyári program­ja. Hiába kerestük őket lel­kes gratulációnkkal a bay­reuthi játékok megnyitó elő­adása, a Tannhäuser után; azonnal autóbuszba ültek, s utaztak vissza Budapestre, mert másnap már Moszkvá­ba indultak. A VIT után pe­dig Szegedre várták a tár­sulatot az ünnepi játékokra, ahol a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesével közös produkcióval, a Szarvassá változott fiákkal léptek föl... Fiatalos lendülettel és he­vülettel vállalták és teljesí­tették mindezt — mint, ahogy a nyugat-európai saj­tó is megállapította a ma­gyar táncosok bayreuthi be­mutatkozása után. Végre a Tannhäuser második előadá­sának szünetében a művész- kantinban találkoztunk Mar­kó Ivánnal, majd a követ­kező napon szakítottunk időt a számukra berendezett re­zidencián egy kiadós beszél­getésre. A Győri Balett si­kerrel debütált Richard Wagner városában. A kriti­ka, a közönség magas mér­cével és elégedetten fogadta produkciójukat. — Együttesünk pályafutá­sának megtisztelő és kiemel­kedő eseménye a bayreuthi meghívás — mondotta Mar­kó Iván. Ezt attól a pillanat­tól kezdve tudjuk és érez­zük, amikor a múlt évben Nyugat-Berlinben a kong­resszusi palotában előadott műsorunk után Wolfgang Wagnerrel, a fesztivál mű­vészeti vezetőjével és fele­segével együtt vacsoráztunk, és felvetette elképzelését ar­ról, hogy a mi közreműkö­désünkkel kívánja felújítani a Tannhäusert. Akkor a Carmina Buranát látta tő­lünk, nagyon tetszett neki az előadásunk, elmondta, hogy ő Orfnak az asszisztense volt, amikor a Carmina Buranát bemutatták, és ha a szerző — Wagner úr és felesége két alkalommal is eljött hoz­zánk Győrbe, megmutatta a díszletterveket, és kiderült: forgószínpados megoldást kí­ván, mégpedig a három irányba forgó mozgó terepen — amely még lejt is — kell a táncképet megeleveníteni. Ez a körülmény a táncosok­tól megerőltető koncentrációt követelt. A próbákat a győri bán érzelmileg megalapozza a szerző mondanivalójának befogadását, megértését, él­vezését. Amikor a függönyt fel­húzták, égővörös köpenyek­ből tíz táncospár bontako­zott ki, hogy Vénusz, a sze­relem istennője előtt hódol­jon. Valóságos technikai bra­vúrral táncoltak hat percen át a különböző irányokban látta volna a mi produkción­kat, biztosan nagyon tetszett volna neki. — Ilyen előlegezett biza­lommal tértünk rá a közös munkánkra, ugyanis nagyap­ja művét Wolfgang Wagner akarta rendezni, és a szín­padképeket is ő tervezte hoz­zá. A zenéhez nagyon hű koncepciót követ, azt a bi­zonyos drezdai verziót, ame­lyet maga Richard Wagner állított színpadra. Közis­mert, hogy ennek az a ne­hézsége, hogy sokkal rövi- debb idő alatt kell az első felvonás első képében, a Vé- nus barlang jelenetben a Bacchanália balett betétet előadni, mint például a pá­rizsi változatban tettük. színházban kezdtük, aztán Bayreuthban folytattuk. Döb­benetes élmény volt szá­munkra Wagner színháza; sehol a világon ilyen tökéle­tes technikával és akusztiká­val nem találkoztunk. Itt minden azt a célt szolgálja, hogy minél jobban érvénye­süljön a színpadi cselekmény. A Tannhäuser sajátossága, hogy rendhagyó módon, el­térően az operáktól, balett jelenettel kezdődik, ami az­zal a veszélyei jár, hogy nem épül be szervesen az operába. Markó Iván úgy tervezte a táncképet, hogy összhangot teremtett a mű mondanivalójával. Arról szól, amiről utána az opera folytatódik, a Bacchanáliá­Moszkva, Szeged, Bayreuth ZALAN TIBOR Sára tükreiben Kék csalánok ringanak az éjben érik a fájdalom érik érik indulunk Sára kicsiny reményem holdút visz a teremtés szivéig Érik a fájdalom érik érik kék csalánok ringanak az éjben holdút visz a teremtés szívéig indulunk Sára kicsiny reményem Holdút visz a teremtés szívéig indulunk Sára kicsiny reményem kék csalánok ringanak az éjben érik a fájdalom érik érik Indulunk Sára kicsiny reményem holdút visz a teremtés szívéig érik a fájdalom érik érik kék csalánok ringanak az éjben JAMES THURBER A jellemes medve Élt egyszer a távoli vad­nyugati erdőkben egy bar­namedve, amelyik szívesen felhörpintett egy-egy korty jóféle itókát, de mindig tud­ta la mértéket. Gyakran el­járt egy kiskocsmába, ahol méhsört mértek, ezt a méz­ből erjesztett pompás nedűt, megivott két iccével, egy csöppel se többet. Azután odanyomott a csapos kezébe egy kis aprópénzt, mondván: — Ügyelj, pajtás, nehogy szomjazzanak a medvék a hátsóteremben! Ezzel hazament. Hogy s hogy nem, végül csak rákapott, s ivott jófor­mán egész nap. Éjszakán­ként sem bírt a lábaival, valahogy mégis hazatántor­gott, felrúgta az esernyőtar­tót, leverte a függőlámpát, könyökével bezúzta az abla­kot. Azután összecsuklott, s feküdt a padlón, míg el­aludt. Felesége vörösre fírta szemét bánatában, gyerme­kei rettegtek tőle. Történt, hogy a medve idővel csak belátta bűnét, s javulásnak adta fejét. Ha­marosan messze földön híre futott absztinenciájának, és MŰVELŐDÉS — és urbanisztika Nem titkolom, vérmes re­ményekkel készülődtem a nemrég Balassagyarmaton rendezett hetedik észak-ma­gyarországi urbanisztikai konferenciára. Sokat sejtető témát tűztek ugyanis napi­rendre a tanácskozás meghir­detői: a művelődés és az ur­banisztika összefüggéseit. Mintha végre — valami égi sugallatra — meghallották volna építészeti szakembere­ink is a közművelődésben dolgozók sóhaját: -városfej­lesztési terveinket, művelő­dési szempontból is át kel­lene gondolnunk. Hiszen számtalan területét emelhetnénk ki mindennapi életünknek, hogy a térfel­használás milyen rejtett mó­dokon képes befolyásolni a művelődési folyamatok sike­rességét. Szerepe van példá­ul a környezet minőségének, szervezettségének és annak is, hogy mennyire gazdag vi­lágot tudunk magunk körül kialakítani. Miért vonzóbb például a városokban kibontakozó mű­velődési élet? Miért érzik jobban magukat az elfoglalt emberek — mondjuk — egy vendéglátóipari egységben? Miért nagy a vonzása egy város főterének? Számtalan olyan kérdés, amelyre ez az urbanisztikai konferencia tu­datosabban is felhívhatta volna a figyelmet. Aki ugyanis egy kicsit is elmélyül a kérdéskör vizsgá­ltában, ráeszmél: az ap­róbb dolgokban is mennyire jelen van az emberszempon- túbb térfelhasználás igénye. Példaként egyik lakótele­pünk jut eszembe — ahol nem tudni, tervezési hiba folytán-e, vagy szándékosan — a lift előtt kialakult egy elszeparálható L-alakú tér­rész. Az érkező, amikor ki­lépett a liftből, azzal a fur­csa érzéssel találkozott, hogy egyenesen egy lakásba és nem egy lépcsőházba érke­zett. Az elszeparálható tér­részt ugyanis, még ha nem is függönyözték el, beren­dezték, „humanizálták” az emelet lakói. Az egyik eme­leten virágok, szőnyeg. A má­sik emeleten polc gyermek- játékoknak, sakkasztal és így tovább. S ami a legfonto­sabb, az azonos emeleten la­kók közösen használt térré­szévé, afféle kis klubbá vált. Nos, mindez csupán egy kis építészeti hiba végered­ménye. Mégis elgondolkod­tató, hogy éppen az ilyen „funkciótlanságok” alkalma­sabbak a leginkább az em­ber sajátos igényeinek ki­elégítésére. Hányán bosszan­kodtunk például már amiatt, hogy a kertmérnökök aszta­lán roppant szépen megter­vezett parkok sétányai min­denfelé, csak éppen arra nem vezetnek, amerre a többség halad. S hosszan-hosszan lehetne még a sort folytatni. Az egyik ifjúsági klubunk pél­dául azzal aratott nagy si­kert a fiatalok körében, hogy kiszórta a székeket a helyiségből. Beszereztek egy nagy padlószőnyeget, amire csak cipő nélkül volt szabad rálépni — még a vendégek­nek, meghívott előadóknak is. Megszűnt a feszengés, a merev széken ülés és a klub egy csapásra benépesedett. Pedig csak a rendelkezésre álló teret használta fel sa­játosan, a fiatalok igényei szerint. Mindez hogyan tar­tozik azonban a művelődés és az urbanisztika viszonyá­hoz? A balassagyarmati kon­ferencián elsősorban építési szakemberek vettek részt. Mindössze két közművelődé­si szakember tett eleget a meghívó invitálásának. Az észak-magyarországi urba- nisztikusok jószerivel csak egymásnak mondogatták, egymást erősítgették abban az egyébként fontos nézet­ben, hogy az urbanisztikai fejlesztéseket művelődési szempontból is át kell gon­dolni. Egy azonban bizonyos: mindezekről a problémákról ötletgazdagabban is szó es­hetett volna, ha a konferen­cián a közművelődési szak­emberek is elmondják, mi­képpen hat a tér szervezett­sége, funkciógazdagsága, em- berarcúsága a művelődési és szabadidő-felhasználási fo­lyamatok sikerességére. Fórnál Miklós Bényei József Sűrű időben Homlokomról a kezed immár nagyon hiányzik. Sűrű időben élek, szinte szivszakadásig. Sóhajnyit megpihenni megbújnék oldaladnál. Beton világ ez. Perceket szaggat a lusta naptár. Szemedből halvány mosolyod szavaiddal kivetted. Már csak az álmaim tiszták, Csönd van. Nagyon szeretlek. sokat próbált medvénk úton- útfélen mértékletességről papolt. Mindenkinek, aki át­lépte a küszöbét, hosszasan ecsetelte iszákossága követ­kezményeit, s döngette a mellét egyfolytában, milyen erős-egészséges lett, amióta rá sem néz az alkoholra. S hogy bárki saját sze­mével is fássá, legott fejre állt, kézállásban végigsétált a szobán, cigánykereket hányt, felrúgta az esernyő­tartót, leverte a függőlám­pát, könyökével bezúzta az ablakot. Azután, kifáradva az egészséges testmozgástól, elnyúlt a padlón, és el­aludt. Felesége vörösre sírta a szemét bánatában, gyerme­kei rettegtek tőle. Bizony, bizony. Fordította: Makai Tóth Mária Konsztantin Kosztov ÉSSZERŰ JAVASLAT Kellemes füst illata ter­jeng a cukrászdában. Akár egy legénylakáson. Kiiszom a kávémat, és ha­tározottan a szeme közé né­zek: — Akarja hogy összehá­zasodjunk? A kérdésem annyira vá­ratlan, hogy ő alig tudja le­tenni a csészéjét: — Miket beszél? Alig is­merjük egymást! Először va­gyunk együtt. — Annál jobb! Az embe­rek csak ismerkednek, is­merkednek, aztán megunják egymást, — De ön szinte semmit sem tud rólam! — folytatja ugyanolyan hullámhosszon. — Mit kellene tudnom? — vetem oda könnyedén. — Hiszen itt van előttem! — Na és azt tudja, hogy már kétszer elváltam? Igaz, nem az én hibámból, de mégis ... Sokan elővigyáza­tosak lennének ilyen esetben. — Hallottam erről vala­mit — mosolygok. — Ezért határoztam el, hogy ön elé állok javaslatommal. Mivel már kétszer elvált, ez any- nyit jelent, hogy nem válik túlságosan nehezen. Képzel­je csak el, milyen emberek vannak! Húzódoznak, évekig nem akarnák válni... Re­mélem, most már belátja, hogy nincs semmi akadálya a házasságkötésünknek!... Fordította: Adamecz Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents