Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-28 / 228. szám
1985. szeptember 28., szombat 5 Újat mondó konzervativizmus ténelmá hagyományok nélküli névcsinálmáinyt sokszor a „ha a mienk nem lehet, akkor a tieteké se legyen” elv hozza létre. A változtatások megtervezése előtt föl kell tárni az érintett télepülések múltját, hagyományait is. A Balatonhoz közeli községek századunk elején lokálpatrióta hevülettel küzdöttek azért, hogy viselhessék nevükben a Balaton- előtagot, vagy a -fürdő utótagot. Mi legyen a megszüntetett településék nevével? Vajon ezek fölöslegesek már? — kérdezi Király Lajos. 20-30 nemzedék történelme, hagyományaink megbecsülése indokolja: meg kell őriznünk őket, hiszen a helynévnek mindig összetartó ereje volt és pusztulásra ítélésével elsorvadhat maga a település is. A nevek továbbélésének több módja is van: a vasúti és az autóbuszközlekedésben továbbra is ezeket használják, a posta szintén megtarthatná a régi községnevet, a településeken pedig nemcsak utcanevek, hanem intézményék, üzletek is őrzinék, tiszteletet adva a hagyományoknak. Furcsa tény, hogy a mostanában születő gyermekek egy részének hivatalosan nincs szülőfalujuk. Majdnem mindegyik anya kórházban szül, tehát a mai somogyi fiataloknak csak 4-5 féle szülőhelyük van. A születési hely és a lakóhely — a szülőföld — azonban a legtöbb esetben nem azonos. A szerző erre megoldásként ajánlja, hogy a személyi igazolványba be kellene vezetni a „lakóhelye születéskor” rovatot. Nevekben él a történelem — fejezi be tanulmányát Király Lajos —, a somogyi községék története és a helynevek világa szervesen összefügg. Minden helynévpusztítás egy sor történeti emlékkel szegényít bennünket. T. R. tődését festményeihez. Akármelyik témaválasztásának okáról kérdezem, szinte mindig így válaszol: mert szeretem. Szívéhez nőttek az archaikus hatású portrék, az aprólékos állatábrázolások, az összehangolt, szolid szín- világú viirágcsendéletek. De gyengédséggel beszél a posztnagybányai tradíció jegyéiben fogant, nyugalmat árasztó tájképeiről is. Törékeny, virágba hqrult manduilaifákat, meleg barna színekkel búcsúzó őszi erdőt, vihart ígérő, vészterhes bükki tájat tárnak élénk a vásznak. A művész vallja: minden témát föl kell vállalni, a csendéletet, a portrét is meg lehet jolí festeni. Mégsem titkolja, hogy igazán az elvon- tabb témák feldolgozásában érzi otthon magát. Inspirálják mitológiai történetek, a világirodalom maradandó értékéi, minden, ami továbbgondolásra alkalmas, ami évszázadok óta él és hat az emberiség tudatában. Különösen Pilinszky költészete foglalkoztatja, de megidézi Dantét, Boocacciót, és az egyetemes művelődéstörténeti hagyományokat. Ilyen fogantatásé, élvontabb képei Kondor Béla hatását tükrözik. A sárkányölő hőst megidéző György vitorla, vagy a madaraknak prédikáló Szent Ferenc c. képein a tér megsokszorozására törekszik a síkok egymás mögé halmozásával. Világa a barokkra építkező egyéni világi, melyet a jövőben is szeretne tovább építeni. Máger Ágnes sokféle ízlést egyaránt kielégítő kiállítása október 5-ig látható a Va- szary teremben. T.K. Névtannal foglalkozó nyelvészek és a honismereti kérdések iránt érzékeny emberek szemszögéből tekinti át az újahb kori somogyi helységegyesítések legfontosabb tanulságait Király Lajos Fölöslegessé vált somogyi helységnevek? című írása a Somogy 5. számában. A szerző rámutat arra, hogy mintegy száz évig csak a megyeszékhelynek volt városi rangja. Jelenleg már öt városunk van. Szomorú tény, hogy több nagy múltú somogyi település szűnik meg, neve lekerül a térképről. 1950- től 23 községgel van kevesebb, ezek zömét a szomszédos város nyelte el. Marcali például úgy lett város 1977-ben, hogy beleolvadt Boronka, Bize és Horvátkút. Városaink falánksága nem somogyi sajátosság, a szomszéd megyékre is jellemző. A tanulmány írója aggódva gondol arra, hogy vajon meddig őrizheti meg történelmi nevét Kaposújlak, Ka- posmérő, Sántos vagy Ziselic- kislak. Gyakran a városhoz közeli községeket is városrésszé nyilvánítjuk, pedig turisztikai szempontok is indo- dokolják az egykori falunevek megőrzését. Az egyesített boglárlellei vagy a bala- tcmfenyvessel megnövelt fo- nyódi partszakaszon már most sem könnyű a tájékozódás. A községegyesítések és a várossal egyesült községek esetében nem merül föl név- használati probléma. Mindig az erősebb település marad meg közös névnek. Az azonos nagyságú községek egyesülésekor azonban mindkét település ragaszkodik eredeti nevének megőrzéséhez. Gyakran a két község nevét egy mesterségesen megalkotott új névben vonják össze. 1929- ben így lett ötvös és Kónyi összevonásából az új településnév Ötvöskónyi. Akadnak olyanok is, akik egy harmadik, semleges jellegű nevet fogadnak el inkább. A tájban idegen, törMáger Ágnes képei elmével hegy lehet azt a gödörnek adni, amit munkáltál, műveltél, gondoztál?! Mi mostohagyermekei voltunk a hazánknak, míg édesgyermekként élvezték az áldott napfényt mások. Odakint locsogós eső áztatja az iharos! televényt. Nagy, sárga póklábak szaladgálják össze a sötétséget: villámok. Nehezen válók meg a Mosca.tiello-portától. Arri- vederci, compagno Mario! Viszontlátásra, Mario elvtárs... Leskó László Fotó: Makai Károly Kaiposváinom, a Képcsarnok Vaszary János termében ezekben a napokban a képzőművészeti világhét alkalmából Máger Ágnes Miskolcon élő festőművész képeit állították a közönség elé. A tárlatot csütörtökön a munkatárs és művészbarát mélleg, közvetlen szavaival nyitotta meg Selmeczi György zeneszerző. Elmondta, hogy amikor Máger Ágnes képeit szemléli, „valami lejön a falról”, a témák szubjektív megközelítése a tárlatlátogatóban is érzelmi kötődést ébreszt. A festőnő képei első pillantásra árulkodnak alkotójukról, Vállait konzervativizmusáról, mely manapság, őszi levelek a formai kísérletezések korszakában szinte avantgarde tettnek tűnik. A művésznő a szakmát oly virtuóz színvonalon birtokolja, hogy félreértés nélkül megidézheti régebbi korok — a romantika, a reneszánsz — forma- nyelvét. Alkotód bátorsága abban is megnyilvánul, hogy mer a vélt aktualitások helyett általános mondanivalóhoz közelíteni, témáit az egyetemes európai kultúrkörből meríti. Máger Ágnes .kiállított képei széles skálán mozognak, s a művészi igényesség mellett a közönség érdeklődésének is igyekeznek eleget tenni. A művésznővel folytatott rövid beszélgetés is bizonyítja szoros érzelmi köCompagno Mario LECKE ITÁLIÁRÓL Zoja nyurga, szép kislány: anyja vonásait leiem meg az arcán, a szeme Marióét tükrözi. Magyar népdal terem a hangszerén: klarinéton gyakorol. — Bertolucei filmjében, a Noveceptóben (XX. század) a fasisztát Attilának hívják — indáztatom él a beszélgetést az iharosi Moscatiello- portán. — Itáliában olyan gyakori név ez? Mario, a házigazda arcát mosoly gömbölyíti. — Ne hidd. Bertolucei azért adta ezt a nevet annak az undorító fráternek, akit Donald Sutherland játszott, mert nálunk a világtipró Attiláról ma is él a mondás: „Ahová lép, ott nem terem fű!” De mondok mást. A mi népeink között történelmi kötés van. Hazámfiai éltek Vi- segrádon, király is termett Itália egyik családfájáról nektek.. Olyanok vagytok, mint a dél-olaszok: temperamentumosak, szerettek örülni az életnek, és látványosan bánkódni .a bajokon. — Aláírom; egy bécsi utamkor, a grinzingi borozóban síri hangulat volt, amíg az olaszok rá nem találtak a magyar turistacsoportra. Lett nagy vígasság, és egymás kísérgetése a szálláshelyig— Nálunk van egy község — jut eszébe —, Arpaianak hívják, a szájhagyomány szerint az Árpádból lett változat. De nem igazolja semmi. Zoja lágy eol hangsort fúj a klarinéton. Éppen olasz operákról beszélünk. Kedvence a Traviata; a Parasztbecsületet beárnyékolja benne szerzőjének fasiszta múltja. Pillantásával megsimogatja Zoját. — Látod, ő zenét tanul. Nálunk ez megfizethetetlen a magamfélének. Torino nagyváros, de nincs olyan szép isNem titok, hogy vannak még emberek, akik reszketnek az „evilági hatalmasok" előtt. A főnököm kezembe nyomta a kiküldetési papírt. Ilyen a zöldség- és burgonyafelvásárló sorsa: ahová küldenek, oda mész. Nem nagy dolog, csak a repülőre probléma jegyet szerezni. — Nincs — mondta fejét föl sem emelve a pénztárosnő. Mit tegyek? Mégse mehetek vissza a főnökhöz dolgom végezetlen. Fel-alá járkáltam, s végül a repülőtér parancsnokánál találtam magam. — Mindenféle menetjegygyei kapcsolatos kérdéssel szíveskedjék a pénztárhoz fordulni — mondta. — Én nem (árusítok jegyet. Én azonban nem tágítottam. — A jegyre Nagy elvtársnak lenne szüksége — mondtam. — Nagy elvtársnak? — A parancsnok nyilván azt gonkolája, mint Csurgón az új szakmunkásképző. Ide hallgass: Garsino, ahol utoljára éltünk, nagynehezen építtetett egy 'bölcsődét, de nem lehetett beindítani, mert nem volt a hivatalnak pénze arra, hogy működtesse is. Tudod, hogy a hazám, amely iparilag a világon a hatodikhetedik helyen áll, iskolaügyben Indonéziával egy szinten van, a sor vége felé, az Unesco statisztikája szerint?! Már izzóbarna a szeme megint. A barátjáról, Lillo Lo- cassóról beszél — Csurgón is járt egyszer —, akit nemrég bocsátottak el a gyárból; az információhiányban nem szenvedő tulajdonos ezt hallva rögtön kitette a szűrét a bérlakásból; tudta, hogy a semmiből nem telik lakbérre. — A mi turistáink — vetem ellene — a te hazádról másként beszélnek. Dühös lesz. — Mert a kirakatot látják! A felszín csillogását. Azt már nem veszik észre, hogy a tengerpartunk a telekspekuláció áldozata lett. Azt már nem látják, hogy az ősi épületeken lassan az enyészet lesz úrrá, mert nincs pénz a megóvásukra. Súlyos követ csobbantok a zajló folyóba: — Mario, te nem szereted a hazádat... A szénbama szem felszikrázik, mint a kovakő. — Ezt ne mondd! Én meghalnék Itáliáért, de Fiat-országért, már megbocsáss: nem! Baráti asszó ez; vívunk keményen, egymásért. Mondom neki: — Beszélsz, beszélsz, közben meg a pecsenyédet sütögeted csurgói magániparosként. Tudja, hogy ugratom, ö sem marad adósom: — Mutasd meg nekem a csurgói autógyárat, máris felZ. Hiszmatullin Kísérlet dolta, hogy valami fontos személyiségről van szó. —Ez, magától értetődik, egészen más dolog. Neki tudunk szerezni valahogy. Irt egy cédulát, arra rögtön kiadták a jegyet. Hogy őszinte legyek, nagyon megtetszett nekem a kísérlet. Nemrég japán művészek érkeztek városunkba, hangversenyükre azonnal elkelt minden jegy. — 1Holnap lépnek fel utoljára — célozgat a feleségem. — Nagyon dicsérik őket. Mintha én nem próbáltam volna meg mindent. Hopp, el kellene menni a színházigazgatóhoz! Ügy is tettem. Ám alig pittyentem a jegyről, amikor az utcán számolom a magánszektort... De komolyan; pszichés ártalmat okoz nekem ez a munkahelyi magányosság. Világéletemben sok ezer munkástársam között dolgoztam. Magdaléna megsúgja: Mario annyira nem bírja a közösségnélküliséget, hogy belépett az iharosi RISZ- alapgzervezeítbe. — Szeretem Iharost — lágyul meg hirtelen Mario pillantása. — Erre a házra Zo- jácska talált rá; egy osztálytársától hallott róla. Itt élni lehet -majd, ez volt az első érzésem, amikor megláttam. Szinte a természetben vagyunk. Nyírfák máshol nincsenek is a faluban. Az emberek, ez nagy élményem: nyíltak, barátságosak. Rengeteg barátunk van. Apámék többször jártak nálunk, őket is megfogta magának ez a táj, az itteni viszonyok. Már megint pörbe szállók vele. — Ha majd jobban rányílik a szemed az itteni világra, érzékeled, hogy ez az ország is nehéz éveket él. Kinevet. Utánozhatatlan gesztussal él. — Mást is hallottam valamiféle begyűrűzött válságról lamentálni. Na jó, akkor én mondok nektek valamit. Nálunk egy áitlagmunkás havi hat-hétszázezer lírát keres. Ha bölcsődébe adja a gyerekét, háromszázezret kérnek tőle havonként. Nem folytatom. Egy kivonást csak el tudsz végezni... ? Olyan dob pereg a szájában, mely dallamot is képes kiadni. Mario dél Monaco hangja a forgó korongról csak kíséret ehhez a dobszólóhoz. — Láttatok ti már mázsaszámra elásni gyümölcsöt, hogy a narancs ára le ne essen? Mert mi láttunk, és ökölbe szorult a kezünk. Ép tolongó tömeg felé biccentett: — Mit gondol, azok miért tülekednek? Nem megy, tisztelt elvtársam. Számunkra minden néző egyforma. Ami igaz, az igaz. De az is igaz, hogy nagyon szerettük volna megnézni a japánokat. — Megértem önt, persze, hogy nem tud mindenkinek jegyet adni. Ám az ön helyében én igyekeznék... Nagy elvtárs kedvéért. — Kinek a kedvéért? — Nagy elvtárséért. — Hm ... Nagy elvtársnak természetesen még tudunk két jegyet szerezni. Kezet nyújtottam. — Engedje meg, Nagy vagyok. — Hogy? ... Ki? ... ön személyesen? ... Bocsásson meg, kérem, hol dolgozik ön? — Zöldségboltban. Szeméből kiolvastam a hő vágyat, hogy kirúgjon az irodájából. Ám fejét undorral elfordítva mégiscsak átnyújtott két jegyet, aztán jegesen elbúcsúzott. Ítvfsí Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Pusztuló helységnevek
