Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-20 / 221. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 221. szám Ára: 1,80 Ft 1985. szeptember 20., péntek KÁDÁR JÁNOS A SZOVJETUNIÓBA LÁTOGAT Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására a közeli napokban baráti munkalátogatásra a Szovjetunióba utazik. Genfben újrakezdték Genfben csütörtökön megkezdődött a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az atom- és űrfegyverzettel foglalkozó tárgyalások harmadik fordulója. Az előző forduló július 16-án fejeződött be. A csütörtöki teljes ülés — amely valamivel több, mint két órán át tartott — a genfi amerikai ENSZ-misszió épületében folyt le. A megbeszélések tartalmáról a korábbi kölcsönös megállapodás értelmében nem hoztak nyilvánosságra részleteket. Az idén március 12-én megkezdett tárgyalásokon a szovjet küldöttséget Viktor Karpov, az amerikait Max Kampelman vezeti. A tárgyalássorozat témaköréről és céljairól Andrej Gromiko — akkor még szovjet külügyminiszter — és George Shultz az idén januárban állapodott meg Genfben. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára — Radies Katalinnak, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztálya vezetőjének kíséretében — csütörtökön délután az MSZMP KB Párttörténeti Intézetébe látogatott. A vendégeket Huszár István, a IKözponti Bizottság tagja, a Párttörténeti Intézet igazgatója, Sípos iLevente, az intézet párt- alapszervczeténok titkára, valamint Szűcs Istvánná, a iKB tagja, az V. kerületi párt- bizottság első titkára fogadta. Kádár János megtekintette a ikömyvtárt és az archívumot, ahol Vértes Róbert és Szűcs László ismertette az intézet e két fontos részlegének tevékenységét. A párt főtitkára ezután a Párttörténeti Intézet igazgatóságának tagjaival és vezető kutatókkal találkozott. KUTATÁS AZ ŰRBEN A szerda este óta a Szal- jut—7 űrállomás fedélzetén tartózkodó öt szovjet kozmonauta csütörtökön megkezdte közös kutatási programjának végrehajtását. Kipróbáltak egy új automatikus berendezést, amelyet Vlagyimir Vaszjutyin és két társa vitt magával a Szojuz T—14 űrhajón az űrállomásra. A készülék segítségével az egészségügy, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság számára szükséges különösen tiszta biológiai preparátum okát lehet előállítani a súlytalanság körülményei között. Ezután az űrhajósok ellenőrizték a három résziből, a Szojuz T— 13 és a Szojuz T—14 űrhajóból, valamint a Száljait—7 űrállomásból álló űrkomplexum dinamikai jellemzőit. Vlagyimir Dzsanibekov, az állandó legénység parancsnoka és Georgij Grecs- ko, a szerdán érkezett legénység fedélzeti mérnöke már megkezdte a felkészülést a hét nap múlva esedékes visszatérésre. Baráti megbesr' % Baráti megbeszélést ily- tatott csütörtökön a dben Mihail Gorbacsov, íz SZKP KB főtitkára Ma no Koivisto finn köztársasági elnökkel. A találkozón áttekintették a szovjet—finn kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, s néhány időszerű nemzetközi kérdést. Nemzetközi kérdésekről szólva az SZKP KB főtitkára és a finn államfő leszögezte, hogy a háborús veszély megszüntetéséhez, a fegyverkezési hajsza megfékezéséhez, a világűr milita- rizálásának megakadályozásához energikus lépésekre van szükség. Mauno Koivisto nagyra értékelte a Szovjetunió legutóbbi békekezdeményezéseit. Budapestre érkezett az indonéz államfő Megkezdődtek a tárgyalások Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására csütörtökön hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Su- harto, az Indonéz Köztársaság elnöke. Űtjára elkísérte a felesége, Tien Suharto is. A távol-keleti szigetországból érkezett magas rangú vendég és kíséretének külön- gépe a délelőtti órákban landolt a Ferihegyi repülőtéren. Suharto elnököt és a kíséretében levő személyiségeket a légikikötő betonján Losonczi Pál és felesége, Várkonyi Péter külügy- és Veress Péter külkereskedelmi miniszter üdvözölte. Ezután a vendégek és vendéglátóik gépkocsikba szálltak, s a Kossuth Lajos térre hajtattak. Az* Országház előtt, az Indonéz Köztársaság és a Magyar Népköztársaság zászlóival díszített téren a díszmo- torosok kíséretében érkező Suharto elnököt katonai tiszteletadással fogadták. A téren felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja. A Losonczi Pál társaságában érkező indonéz elnököt és kíséretének tagjait Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Czine- ge Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, valamint az állami és a társadalmi élet számos más vezető képviselője fogadta. Ott volt az ünnepélyes fogadtatáson a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Jelen voltak a budapesti indonéz kolónia tagjai is. Kürtszó harsant, a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett a magas rangú indonéz vendégnek; felcsendült a két ország himnusza, majd Suharto elnök Losonczi Pállal együtt ellépett a díszzászlóalj előtt. Üttörők szaladtak a térre s virágcsokrokkal köszöntötték az indonéz államfőt és feleségét. Ezután a vendéglátók és a vendégek kölcsönösen bemutatták egymásnak a két ország jelenlevő közéleti vezetőit, s Suharto elnök Suharto indonéz elnök és Losonczi Pál Budapesten a Kossuth Lajos téren RÉSZLEGES ÁTADÁS A KERESKEDELMI PÁLYAUDVARON Uj helyen a konténerrakodó megismerkedett a budapesti diplomáciai testület megjelent képviselőivel is. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj díszmenetével zárult. Az indonéz államfő hivatalos programja délután tiszteletadással folytatódott; Suharto elnök a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ezután az Országház delegációstermé- ben megkezdődtek a magas szintű magyar—indonéz tárgyalások. A magyar tárgyalócsoportot Losonczi Pál vezeti. Tagjai: Czinege Lajos, Katona Imre, Várkonyi Péter, Veress Péter, Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes, Bar- tha Ferenc, a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője, valamint Debreceni István, hazánk indonéziai nagykövete. Suharto elnök áll az Indonéz Köztársaság tárgyalóküldöttségének élén. A delegáció tagja Sudharmono miniszter, az államtitkárság vezetője, Johannes Sumarlin, a nemzetfejlesztés tervezési minisztere, az Állami Tervbizottság elnöke, Mochtar Ku- sumaatmadja külügyminiszter, Murdiono miniszter, a kabinet titkára, Nana Sut- resna, politikai ügyekkel foglalkozó külügyminiszter-helyettes, Atmono Surjo, külgazdasági kapcsolatokban il(Folytatás a 2. oldalon) Tegnap Kaposváron a húskombinát szomszédságában ünnepélyesen átadták és forgalomba helyezték a körzeti kereskedelmi pályaudvar egyik részét: a konténerek átrakására szolgáló területet, A MÁV és a Volán használja tegnap óta a létesítményt. Ide érkeznek a konténerekkel megrakott vagonok, az emelőszerkezettel fölszerelt teherautók, itt veszik le a vasúti kocsikról a hatalmas dobozokat, amelyek a városba és környékére érkeznek, s itt rakják föl a Kaposvárról induló konté- n er-küld eményeket. Az egész kereskedelmi pályaudvar befejezésének határideje 1986 decembere. A szabadtéri konténer-rakodó átadását 1983-ban 198ö szeptemberére tűzték ki és most bebizonyosodott: be tudták tartani a határidőt. A Közúti Építő Vállalat volt ennek a résznek a „gazdája”, alvállalkozóként pedig a Betonútépítő Vállalat, valamint a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozott. A cégek jó együttműködésének eredménye, hogy most a vasutasok és a volánosok átvehették a pályaudvar egyik felét. A többi munka is úgy tart jelenleg, hogy a továbbiakban az építés oroszlánrészét végző Tanép megígérhette: az eredeti határidőnél korábban átadhatják az üzemeltetőknek a kereskedelmi pályaudvar többi létesítményét. Derűs „jóslat” ez 1986- ra; sajnos ma még ritkaság a határidők pontos betartása. A körzeti kereskedelmi pályaudvar elkészülte után a MÁV egyik referencia-üzeme lesz. Ezt a példát kívánják követni később a közepes áruforgalmat lebonyolító vasúti központokban. 110 millió forint értékű beruházás — amelyből negyvenmilliót érnek az eddig elkészült részek — nemcsak a vasúti teherforgalmat javítja, haném a jelenlegi teherpályaudvar kitelepítése után a belvárosi rekonstrukcióhoz .kapcsolódva, a kaposvári vasútállomás környékének rendezését is lehetővé teszi. A tegnapi ünnepségen Mayer József kaposvári MÁV üzemfőnök vette át a helybeli vasutasok nevében Tor- dai László fejlesztési főosztályvezetőtől a konténer- pályaudivart. Ott volt a kivitelező vállalatok és a Vo- | Ián 13-as Vállalat több vezetője, valamint a városi tanács elnöke Papp János, és több más kaposvári vezető lis. L. P.