Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-17 / 218. szám

1985. szeptember 17.t kedd Somogyi Néplap 7 Panni néni, a pedellus — Csókolom, Panni néni! — kiabál be ötpercenként egy-egy kisdiák a portásfül­ke ablakán Kovács György- nének, a kaposvári gyakorló általános iskola portásának. Sokszor a fegyelmezetten vo­nuló sorból integetnék, hado­násznak a kis ablak előtt, ragaszkodásuk ezernyi jelét küldiik a kedves asszonynak. Beszélgetésünk fonalát több­ször megszakítják diákok, ta­nárok érdeklődő kérdései, melyekből az őszinte aggó­dás tükröződik. Az asszony nemrég 'betegséggel küszkö­dött. — öreglak i vagyok, de csaknem harminc éve Ka­posváron élek — meséli. — Vasutas volt a férjem, aki házasságunkba egy kisfiút hozott. A csemegében voltam pénztáros, majd a párom kívánságára . munkahelyet változtattam. Kemény fizikai munkát végeztem, hogy mi­nél többet lehessek együtt a családommal. Mindent meg­tettem azért, hogy jó csa­ládanya legyek, s ezt ők ket­ten — az uram és a gyere­kem — meghálálták. A fiunk az első pillanattól kezdve az édesanyjának tekintett, ar­cunkon számos közös vo­nást vélt felfedezni. Midőn külön hangsúlyt Cervino (Mattenhorn), Ei­gen Jungfrau, Monte Ro­sa: az Alpok csúcsai, ame­lyek az európai városlakók számára a tengerpartokkal azonos vonzerőt jelentenek, évente több tucat alpinista halálát okozzák. A balesetet az óvintézkedések, figyel­meztetések ellenére legtöbb­ször tulajdon felelőtlensé­gük, máskor — s ez a rit­kább eset — a körülmények szerencsétlen összejátszása idézi elő. Tény, hogy sok az olyan baleset, ami elkerül­hető lenne. A hegyi mentők egyetér­tenek abban, hogy lejárt a csúcsok meghódítására tor­nacipőben és orkándzseki­ben útnak induló turisták kora. Mégis, a múlt évben a zermatti hegyi mentőknek több mint hétszáz esetben kellett a sziklafalakon re­kedt alpinisták segítségére sietni, sokszor az éjszaka közepén. Az ő feladatuk, hogy kórházba szállítsák a sebesülteket vagy a legszo­morúbb esetekben felkutas­sák a holttesteket. Az utób­bi időben az Alpok évente 40—60 áldozatot szedett Svájcban — abban az or­szágban, ahol biztonsági kapott a múltidő, az emléke­zés vásznán fájdalmas képek peregnek. Két éve vesztette el a férjét. Fotók őrzik a közös séták élményét és szá­mos történet idézi a férjet. Ügy érzem, a néhány per­ces közénk telepedő csöndet nincs jogom megzavarni. Merengéséből ébredezve a faliórára téved tekintete. Ujjai rátapadnak a jelző­csengőre. — Inkább egy kicsit előbb, mint egy perccel később — mondja cinkos mosollyal. — A kis lurkók gyakran kér­nek, hogy Panni némi, tessék egy kicsit előbb kicsengetni, ma számonkérés .lesz. S ha nem is rövidíthetem meg a kínos perceket, de legalább pontos vagyok. Másfél évtizede vagyok tt az iskolában — régen úgy mondták — pedellus. Fiatal­ságom dédelgetett álma volt, hogy tanító lehessék, ám éle­tem nem úgy alakult. Itt ugyan nem taníthatom őket, de szerethetem és talán ne­velhetem is valamennyit, öt éves nyugdíjasként dolgozom, maradok, amíg bírom, s amíg szükség van rám, mert ez jelenti életem örömét. Egyedül élek idős édes­anyámmal, a harminc éves megfontolásokból 1955 óta még az autóversenyeket is korlátozzák. Az értelmetlen halál elke­seríti az alpinizmus hozzá­értő szerelmeseit. Az meg különösen elgondolkodtató, hogy az áldozatok között időről időre hegyi vezető is van. Augusztus elején egy vaudi hegyi vezető zuhant le hat méter magasból a Matterhorn déli (olasz) ol­dalán, amikor a számos rög­zített hegymászókötél egyi­kén kapaszkodott a csúcs felé és a kötél elszakadt. A baleset után valamennyi előre felerősített, idők folya­mán elhasználódott kötelet láncokra cserélték le. Carlo Gobba z'eimatti he­gyi mentő szerint a szeren­csétlenül járt alpinisták legtöbbje a következő há­rom aranyszabály egyike el­len vét: Nem veszik figye­lembe az időjárás előre­jelzéseket, pedig gyakran előfordul, hogy a hajnali jó idő alig néhány óra múlva, amikor a hegymászók már félúton vannak, alaposan el­romlik. A másik hiba, ha rosszul választják meg a fel­szerelést, vagy nem megfe­lelően használják. Sokszor a fiam is „kiröpült” a fészek­ből. A fiúról .szólva hangjából anyai szeretet árad. Az űrt, melyet férje elvesztése és gyermeke elköltözése oko­tréfál kitűnő minőségű hegymászó kampók a hátizsákban la­pulnak. .. Végül a leggyako­ribb eset. hogy azért jutnak bajba, mert nem ismerik a terepviszonyokat, s rosszul becsülik fel a csúcsra való feljutás idejét. Különösen a Matterhim meghóditására indulók közül követik el so­kan ezeket a néha végzetes­sé váló hibákat. Augusztusban a hegyi mentők gyakran látják he­likopterükről, hogy a mere­dek sziklafalakon szinte egymást érik a mászóköte­lek. A svájci Alpok Champs Elysée-jének nevezett csú­csa meghódítására olykor egyszerre száznyolcvanán is útnak indulnak. A hegymá­szókra, akár csoportban, akár egyénileg kerekednek fel. ugyanazok a veszélyek leselkednek. Augusztus ele­jén egy hat fiatalból álló alpinista-csoport rekedt negyvennyolc órára a rossz idő miatt a Simplon közelé­ben, ráadásul a helikopter sem tudott leszállni köze­lükben a köd miatt. Két nappal később a csodával határos módon élve találtak rá Alphuben-ben egy hu­szonöt méter mély sziklaha­i. zott, a kicsik odaadó ragasz­kodása, rafinált csibészsége enyhíti. Rajzaikból valóságos kis gyűjteménye van, aján­déktárgyaikat vigyázva őrzi. Tamási Rita sadékban két nyugatnémet alpinistára. Többen látták, amint legurultak a hegyol­dalról és még időben érte­síteni tudták a mentőket. Másaknak nincs ilyen sze­rencséjük. A múlt hónapban egy belga hegymászó zuhant a mélybe, mivel szíve má­szás közben felmondta a szolgálátot; egy nyugatné­mettel pedig kőomlás vég­zett. A hegyi mentők a bal­esetről rádión, a menedék­helyekről telefonon vagy harmadik személy közvetíté­sével kapnak értesítést. A mentés nem ingyenes. A repülés költsége percen­ként 35 svájci frank, ezen kívül mintegy 150 frankos alapköltséget számolnak fel. Egy akció akár 1500 svájci frankba is kerülhet. Ehhez jön még a kórházba szállí­tás közben szükséges orvosi ellátás költsége. A társasá­gok, amelyek üzleti forgal­mának 12—15 százalékát te­szi ki ez a bevétel, más szol­gáltatást is nyújthatnak, ök biztosítják a menedékhelyek és az éttermek ellátását, he­likopteres turista kirándulá­sokat szerveznek. Ha ezek jelentősége nem is mérhető a mentéshez, ez sem csekély feladat. A 3820 méteres Pe­tit Cervin-en például 1976— 1980 között épült étterem és drótkötélpálya munkálatai­hoz húszezer helikopter-for­dulóra volt szükség. Az Alpok nem MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház: 14.30 órakor: PÁN PÉTER. A-bériet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 orakor: A TANÚ. du. 5 óra­kor: A MEDVEVADASZ (14), es­te 7 órakor: ÁDÁZ HAJSZA (16). Szabad Ifjúság: de. 10, du. 6 és este 8 órakor: SZÉPLÁNY AJÁNDÉKBA (14), du. 4 órakor: AZ EMBEREVÖ MEDVE. Rákó­czi mozi: du. 6 órakor: ESZKI- MOASSZONY FAZIK (16). Mozi­múzeum: du. fél 6 órakor: A MACSKA REJTÉLYES HALÁLA (14). Marcali: este 7 órakor: ÁLMODIK AZ ÁLLATKERT. Barcs: este 8 órakor: KI KÉM, KI NEM KÉM? (14) TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.15: Tévétorna. 9.20: Iskola­tévé. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Nyúl a kalapban és egyéb tör­ténetek. NSZK tévéfilm. 11.20: Képújság. 15.45: Iskolatévé. 16.20: Hírek. 16.25: A velünk élő tör­ténelem. 17.25: Képújság. 17.30: ,.Jöttem én a semmiből”. Csong­rádi Kata műsora. 18.00: Nem­csak nőknek! 18.20: T. Bíróság. 19.05: Ministúdió ’85. 19.10: Té­vétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szerelem és barátság története. Olasz tévé­filmsorozat. 21.05: Stúdió ’85. 22.05: Mutató. 22.50: Tv-híradó 3. 23.00: Himnusz. Budapest 2. 18.05: Képújság. 18.10: A zenélő golyóbisok. 18.30: Körzeti adá­sok. 19.05: Táplálkozzunk egész­ségesen! 19.15: Utak és állomá­sok egy világsztár életében. 20.00: ,, . . . mert az olyan érdekes!” Riportfilm kezdő újságírókról. 20.45: Kerékpárral az iskolába. 21.00: Tv-híradó 2. 21.25: Csak­hogy megszabadultam tőle! Ka­nadai film. 23.15: Képújság. Jugoszláv tv 8.50: Művelődési műsor. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési műsor. 12.30: Hírek. 16.30: Videooldalak. 16.40: Művelődési műsor. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Tarka autóbusz — adás gyer­mekeknek. 18.15: Irodalom. 18.45: Montreaux: Rockkoncert. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Témák és dilem­mák. Belpolitikai adás. 20.45: Lottóhúzás. 20.55: Parancsoló mód. Német tévéfilm. 22.35: IV- inapló. Osztrák tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Tom és Jerry. Rajzfilm. 9.30: Olasz nyelv­lecke. 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Auszria II. 12.05: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 16.30: Gyer­mekműsor. 18.00: Osztrák ké­pek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Tönkrement hősök. Négy vietna­mi veterán Dokumentumműsor. 21.15: A sirályok szigete. Tv­filmsorozat. 22.00: A filmvilág aktualitásai. 22.45: Hírek. Osztrák tv 2. 17.00: Iskolatelevízió. 17.30: Orientáció. 18.00: Varázslatos Jeannie. Tv-filmsorozat. 18.30: Colt minden esetre. Tv-filmsoro­zat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Kvíz vörös-fehér-vörösben. Ve­télkedőműsor. 21.15: Tv-híradó 2. 21.45: Kettes klub. Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.50: Tévélottó- sorscüas. 10.00: Hírek. 10.05: Két hangon. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.53: Üj Melódia-lemezeinkből. lí.39: A kelletlen leány. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Rádió Dalszínháza. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: örökzöld dzsesszmelódiák. 15.00: Élő világirodalom. 15.20: Szim­fonikus zene. 16.00: Hírek. 16.05: Varázskörben. 17.00: Az igazi Benyovszky. 17.30: Beszélni ne­héz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: Gondolat. 20.00: Diszkoté- ka. 21.00: Régi híres előadómű­vészek lemezeiből. 21.30: Recep­tek a kilábalásra! 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Nóták. 22.50: Munkásutánpótlás. 23.00: Aida. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00’ Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hí­rek. 9.05: Napközben. 12.00: Hí­rek németül, oroszul és ango­lul. 12.10: Magyar dallamok — rézfúvókra. 12.30: Lakatos Mi­hály népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Zenés délután. 15.00: Hí­rek. 15.05: Idrányi Iván tánc­dalaiból. 15.20: Könyvről köny­vért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. 17.30: Tini-tonik. 18.30: Táncházi muzsika. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Sánta András népi zenekara ját­szik. 20.33: Indul a bakterház. 21.00: Hírek. 21.05: Mit olvasha­tunk a Béke és Szocializmus c. folyóiratban? 21.15: Filmfül. 22.16: Zeneközeiben a hallgató. 23.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Zenekari mu­zsika. 10.36: A Shadows együt­tes felvételei. 12.00: Mignon. 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. 13.00: Hírek. 13.05: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 14.36: Mefistofele. 15.30: Négyszemközt Kodállyal. 16.00: Zenekart muzsika. 17.00: kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 18.00: Madrigálok. 18.30: Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Hírek. 19.05: Német nyelvű nem­zetiségi műsor. 19.35: Operaest. 20.30 : Floyd Cramer zongorázik. 21.00: Paul Valéry költészete. 21.34: A Drezdai Állami Zenekar hangversenye. 23.12: Michael Brecker és Claus Ogerman-ze- nekar játszik. 23.30: Hírek. HÍREK Szeptember A nap 6.24 órakor kél, s 18.53 órakor nyugszik; a hold 9.35 órakor kél, s 20.13 órakor nyugszik. 17 Á várható időjárás: Időnként már keleten is megnövekszik a fel­Kedd hozet es országszerte változóan felhős idő lesz. Több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Az északnyugati szél főként a Dunántúlon Zsófia, időnként megerősödik. Hajnalka A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, ked­den 17 és 22 fok között alakul. Horgászkaland Kaptak a nebulók egy-egy zsebpecát. Kis műanyag va­cakot, amelyre rá van tekerve öt méter damil úszóval, ólommal, horoggal. A halak szempontjából teljesen ártal­matlan, viszont kánikulában minden környékbeli napozót kifognak vele a gyerekek, ahogy a kezelhetetlen jószággal hadonásznak. Szerencsére most nem volt kánikula. Csak horgász-láz. El is telt egy-két óra. Azután megjelentek mindketten és közölték: mégiscsak kérik a szendvicseket. Majszolás közbén a kisebb fölsóhajtott: jó ez is, de legkö­zelebb halászlét eszünk. L. P. — Címzetes főiskolai ta­nár titulust adományozott a Művelődési Minisztérium Taikáts Gyula költőnek, Ke­lemen Elemér minisztériumi főosztályvezetőnek és Zsol­nái Józsefnek, az Oktatás- kutató Intézet osztályvezető­jének. Mindhárman a Ka­posvári Tanítóképző Főis­kola címzetes tanárai. — Baráti találkozót tar­tottak Bárdibükkben a ka­posvári textilművek magyar és kubai dolgozói, valamint a helybeliek. Délelőtt alma­szedés volt a program, dél­után a gazdaság vezetői látták vendégül a fiatalokat, este pedig a kubaiak hazá­juk ételspecialitásaival lep­ték meg a résztvevőket.. Életmentő Emlékérem a taxisofőrnek Életmentő Emlékéremmel tüntették ki Molnár Imre 26 éves gépkocsivezetőt, aki szeptember 1-én saját élete feláldozásával mentette ki a Dunából a folyóba csúszott személygépkocsi utasait. A fiatalember halála után odaítélt Életmentő Emlék­érmet Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke teg­nap adta át az önfeláldozó taxisofőr édesanyjának. Hő­sies magatartásáért a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Ságvári Endre Ér­met adományozott Molnár Imrének. A kitüntetést ugyancsak tegnap nyújtották át. — Tűzvédelmi hetet szer­vezett a nagyatádi tűzoltó- parancsnokság és a cérna­gyár. A rendezvénysorozat versennyel kezdődött, amely­nek során hat rajban ötve- nen mérték össze erejüket. Az elméleti és gyakorlati vetélkedő után huszonegy ember kapott jutalmat egész évi tűzvédelmi tevékenysé­géért. Ezen a héten kiállítás is látható a gyári tűzvéde­lemről. — Kecseti Gabriella ko­lozsvári iparművész ruha­kreációinak kamarakiállí­tása látható Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. A tárlat szeptember 27-ig te­kinthető meg. — A nemzetközi szépség­királynő címet Nina Sicilia Hernandez, a 22 éves, 174 centiméteres, 54 kiló súlyú venezuelai ifjú hölgy nyerte el Japánban, a cukubai tu­dományos világkiállításon. A szépségverseny 5000 néző előtt zajlott le. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 <2? 80 évvel ezelőtt, 1905-ben, szeptember 17-én született, és 31 éves korá­ban, 1936-ban fiatalon áldoz­ta életét a spanyol nép sza­badságáért Humhál László, a magyar munkásmozgalom ki­váló harcosa. Cipőfelsörész- készítö szakmát tanult, s 1928-ban bevonták az ille­gális KIMSZ munkájába. Kapcsolatba került Sallai Im­rével, a párt egyik vezető­jével, s a lebukások miatt akadozó illegális sajtóterjesz­tés helyreállításával bizták meg. Röviddel hazaérkezése után, 1929. október 30-án a váci temetőben Lőwy Sán­dort, a börtönben meggyil­kolt ifjúmunkást, a KIMSZ titkárát Humhál László és Perlusz József akarta a KIMSZ nevében elbúcsúztat­ni, de a kivezényelt detek­tívek és rendőrök brutális fellépése ezt meghiúsította. A közelharcban több fiatalt letartóztattak; Humhál Lász­lót akkor négy hónapra ítél­ték. Kiszabadulása után is­mét bekapcsolódott a moz­galmi munkába. 1930 nyarán küldöttként részt vett a KIMSZ II. kongresszusán, majd a párt Moszkvába küldte tanulni. 1936 nyarán tért vissza; rövid ideig párt­munkát végzett, majd a spanyol nép szabadságának védelmére ő is fegyvert fo­gott. Madrid alatt, a fasisz­ták elleni harcban halt hősi halált. — Közgyűlést tartott teg­nap a vakok somogyi szer­vezetének kaposvári körzeti csoportja. A 450 tagot szám­láló csoport idei munkáját értékelték a gyűlésen, majd meghatározták 1986 felada­tait. Jövőre a vakok szerve­zetének egyik legfontosabb célja lesz, hogy fölkutassa a vak vagy gyengén látó gyermekeket és segítséget adjon testi és szellemi fejlő­désükhöz. — Rendkívül súlyos eső­zéseket hozott Indiára a monszun-időszak vége. 25 ember halálát és számtlan állat vesztét okozta az ára­dás. Országszerte több ez­ren maradtak hajlék nélkül. — Eszperantó nyelvtanfolyam indul az ÉDOSZ művelődési házban, kezdőknek és haladók­nak. Beiratkozás: szeptember 25-ig. (271593) — Az ETE kazánfűtői .tanfo­lyamot szervez Barcson. Jelent­kezési lapot és részletes felvi­lágosítást ad Lázár Antalné, 7570 Barcs, szeszüzem. Telefon: 26. (271585) — Siófok központja rendezési programjának nyilvános vitáját 1985. szeptember 19-én 16 óra­kor tartjuk a tanács nagyter­mében. A terv a városfejlesz­tési kiállításon (Fő u. 200.) vagy a műszaki csoportunknál megte­kinthető. Siófoki Városi Tanács V. B. (97021) — Megfelelő számú jelentkező esetén szabó-varró és kézikötő tanfolyamot indít az ÉDOSZ művelődési ház. Jelentkezés: szeptember 20-ig. (271581) A szentbalázsi termelőszövet­kezet 1985. szeptember 2l-én 9 órakor, a volt szentbalázsi ma­jorban épületárverést tart, me­lyen 2 istálló kerül kiárusítás­ra. (88795)

Next

/
Thumbnails
Contents