Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-16 / 217. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 217. szám Ára: 1,80 Ft 1985. szeptember 16., hétfő Őszi fellángolásaink Ismét itt a szeptember, és benépesültek az iskolák. S ami a gyereksereg számára szomorúan valóság, azt a felnőttek mintha irigyelnék. Ilyenkor jut eszünkbe, hogy annak idején mit mulasztottunk, s mi az, amit még felnőtt fejjel pótolhatnánk. Lázasan keresgélni kezdünk, hol, mit, mikor, mennyiért lehetne tanulni. Választék akad is bőven. Falragaszon, plakáton, hirdetésben, legális és illegális úton számtalan kezdeményezésről értesülhetünk. Tanfolyamot hirdetnek a művelődési intézmények, gazdasági munkaközösségek, magánzók. Lehet tanulni nyelveket, szabás-varrást, gépírást, programozást, szövést, táncot és ki tudja, még mi mindent. Ahogy közeledik a jelentkezési határidő, választani kell. De hogyan? Van, aki már előre pontosan tudja, mit akar. Alapfokú nyelvvizsgát szeretne tenni, mert erre szükség Van a munkahelyén, vagy a nyáron kötött német ismeretségek ösztönzik, hogy legalább társalgási szinten elsajátítsa a nyelvet. Van, aki valamiféle művészi hajlamot érez magában, s ezért választja a láncot, a zenét, vagy valamilyen iparművészeti foglalkozást. Mások a gombaismeret elsajátításától vagy a gépírástanulástól várják sorsuk jobbra fordulását. Mindenkit elkap a tanulási láz, s a kijelölt helyen és időben nyüzsögnek a jelentkezők. Hamar betelik a lista. Aztán az első foglalkozáson, a névsorolvasásnál derül ki, hogy a fele sem jött el. Üjabb tömeges lemorzsolódás várható nagyobb összeg befizetésekor. S ahogy megkezdődik a rendszeres munka, hétről hétre többen maradnak el a csoportból. Mire végetér a kurzus — ha egyáltalán eljut odáig —, már alig jár valaki a kezdeti lelkes gárdából. Jómagam is tanúja voltam, hogy húsz fős nyelvi társalgó csoport hogyan sorvadt karácsonyra egészen családias létszámig. Vajon miért ez a szalmaláng lelkesedés? Az okokat persze több mindenben lehet keresni. Lehet, hogy a tanfolyam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egy-egy embernél időközben olyan családi vagy egyéb elfoglaltságok jöhetnek közbe, amelyek mellett már lehetetlen időt szakítani az esténkénti tanulásra. Mégis joggal gyaníthatjuk, hogy a lemorzsolódások fő oka, hogy nem gondoljuk át alaposan az év elején, mire vállalkozunk. Jelentkezni könnyű, kitartani már nehezebb. Kétségtelen, hogy napjainkban egyre kevesebb a szabad idő, és a munkahely melllett a család, a többlet- munka, a háztáji gazdaság nagy terheket ró az emberékre. Pedig az önművelésnek, a nyelveknek és különféle közhasznú ismereteknek az elsajátítása soha sem volt fontosabb, mint épp manapság. Egyéni ítélőképesség kérdése, hogy ki, melyiket helyezi előtérbe, melyiket áldozza fel a másik rovására. Felnőtt emberektől azonban ilyen ítélőképesség már elvárható. Nincs még késő, gondoljuk hát meg, mi az, ami igazán fontos nekünk, ami igazán érdekéi, amire nem sajnáljuk az időt és a i fáradságot. Tersztyánszky Krisztina AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VESZÉLYES LÉPÉSE Kipróbálták az új Az Egyesült Államok pénteken, közép-európai idő szerint este a késő esti órákban végrehajtotta az új műholdelhárító fegyver kipróbálását. A kétfokozatú rakétát egy — a kaliforniai Edwards légitámaszpontról felszálló F—15-s mintájú — repülőgép juttatta mintegy 12 ezer méteres magasságba, s innen indította a cél felé. Oéliul egy már nem működő amerikai mesterséges holdat jelöltek ki, amely a föld felszíne fölött mintegy 500 kilométeres magasságban keringett. A légierő közlése szerint a rakéta fejrésze eltalálta és az ütközés erejével megsemmisítette a csaknem kéttonnás holdat. A próba részleteiről nem adnak ki jelentést, mert azt katonai titoknak minősítették. Mint ismeretes: a Szovjetunió huzamosabb idő óta egyoldalúan felfüggesztette a műholdelhárító fegyver kipróbálását, s ezt javasolta az Egyesült Államoknak is. Mivel Washington ragaszkodott a kísérlethez, a szovjet fél korábban bejelentette: szükség esetén maga is hasonló fegyvert fejleszt ki, s a következményekért az Egyesült Államokra hárította a felelősséget. Az Egyesült Államok közvéleményének jelentős erői tiltakoztak a kísérlet ellen, mert véleményük szerint ezzel a fegyverkezési verseny új, veszélyes szakasza indul meg, amely a fegyverkezést kiterjeszti a világűrre is. George Brown demokratapárti képviselő, aki egyebek között bírósági eljárással is igyekezett meggátolni a terv végrehajtását több más képviselővel és számos vezető amerikai tudóssal együtt, a kísérlet után kijelentette: a Szovjetunió ezek után jogosan tekinti úgy, hogy az Egyesült Államok nem megbízható tárgyaló fél, s nem akarja a műholdelhárító fegyverek eltiltását. Paul Warnke, aki korábban az amerikai küldöttséget vezette a leszerelési tárgyalásokon, ugyancsak azt mondotta, hogy az akciyó jelentősen megnehezíti a most újrakezdődő leszerelési tárgyalások folytatását. Warnke elutasította a kormányzatnak azt az érvelését — amelyet Larry Speakes, Reagan elnök szóvivője még pénteken délben is megismételt —, hogy a kísérlet „megegyezésfegyvert re ösztönzi majd a Szovjetuniót”. „Képzeljük el, hogyan reagálna az Egyesült Államok arra, ha a leszerelési tárgyalások új fordulója küszöbén, s alig tíz héttel a csúcstalálkozó előtt a Szovjetunió hasonló lépést tenne” — mondotta. A CBS televízió egyébként pénteken este megszólaltatta Vlagyimir Bogacsovot, a TASZSZ szovjet hírügynökség katonai szemleíróját. Ö megállapította: a Szovjetunió ezek után megteszi a szükséges lépéseket. Az új fegyver kifejlesztését elsősorban a Pentagon vezetői sürgették. Weinber- ger hadügyminiszter azzal érvelt, hogy a Szovjetuniónak már van műholdelhárító fegyvere. Az amerikai katonai szakértők kétségbe vonják ezt az önigazolást és rámutatnak: ha a Szovjetuniónak meg is van a kapacitása a műholdak elpusztításához, az amerikai fegyver korszerűbb és veszélyesebb. Ugyanakkor azonban — írta több katonai szakértő is — a műholdelhárító fegyverek rendszerbe állításával az Egyesült (Folytatás a 2. oldalon) C ' J Svédországban vasárnap reggel megkezdődtek az általános O V©Q VUlQSZTGSOK választások. Az ország 8,3 millió lakosa közül 6,4 millió szavazhat, s arra számítanak, hogy a szavazásra jogosultaknak 80—90 százaléka adja le a voksát. Képünkön: Oiof Palme kormányfő egy választási gyűlésen. Kezében a rózsa, a szóciáldemokraiták szirnbólurna. Szombaton reggel bat órakor kezdődött meg a kaposvári Cukorgyárban a 92. répafeldolgozási kampány és tegnap délután jelent meg a feldolgozósor végén az első cukor. A kampánykezdésről lapunk 3. oldalán számolunk be. Jubileumi ülésszak Nem végleges adatok szerint eddig mintegy 100 áiL lám- és kormányfő jelenítette be, hogy részt kíván venni az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének kedden kezdődő jubileumi ülésszakán, A világszervezet fennállásának 40. évfordulójáról az ülésszak keretében külön háromnapos ülésen emlékeznek mag október második felében. Az 'ENSZ-közgyűlés ülésszakának első hetén a tisztségviselők megválasztása és a napirend elfogadása szerepel a programban. Az általános politikai vitai szeptember 23-án kezdődik, s ebben várhatóan már a második napon elhangzik Eduard Sevamadze szovjet külügyminiszter nagy érdeklődéssel várt felszólalása. Az MTI tagnap este jelentette: az Elnöki Tanács kijelölte az ENSZ-közgyűlés új ülésszakán résztvevő magyar küldöttséget, amelynek vezetője Várkonyi Péter külügyminiszter. A szocialista országok külügyminiiszter-heiyet.tesei szentember 12—14. között megbeszélést folytattak a kubai Holgiuin városában. A testvéri együttműködés szellemében lezajlott találkozón az ENSZ-közgyűLés 40. ülésszakával kapcsolatos problémákat tekintették át. MINDENNAP ÜNNEP Vajon mi tesz ünneppé egy hétköznapot? Az, hogy valamilyen eseménynek az évfordulója van? Az, hogy piros betűvel írták a naptárban, vagy az, hogy ünneplőbe öltözünk és jobbat eszünk, mint máskor? Az, hogy kimegyünk a tömegbe az emberek közé, vagy éppen az, ha családi körben maradunk? Nyilván mindegyik, és talán egyik sem. Az ünnepnek mindig apró szertartásai vannak. Hagyományos mozzanatok, a többi napokétól eltérő figyelmesség, az átlagosnál kedvesebb arcok, amikor igyekszik mindenki félretenni a hétköznapi gondokat. Az ünnepnek velejárója, hogy valaminek örülünk. S mivel mindenki másnak és másnak örül, nyilván az ünnep nem mindenki számára jelenti ugyanazt. Régen, a paraszti világban télen tartották az ünnepeket. Nyáron és ősszel, amikor a mezei munkáknál minden munkaképes kézre szükség volt, egymásba folytak a nappalok. Az emberek dolgoztak, ettek és aludtak, nemigen értek rá örülni. Aztán amikor biztos helyre került a termés, és a földek koratavaszig pihenni tértek, akkor az emberek is megkezdték a szórakozást. Télen, a fonóban együtt derült a falu apraja-nagyja. szüret után tartották az esküvőket, s a téli-korata- vaszi időszakra esett a legtöbb egyházi ünnep is. Ma már ez az évszakok szerinti váltakozás többnyire a múlté. Egyformán élünk és dolgozunk, akár esik kint a hó vagy hétágra püt a nap. Ritkán kerül sor arra, hogy valamilyen nagyobb teljesítményünket megünnepeljük. Esküvő, névadó, diploma- osztás csak elvétve fordul elő egy ember életében, a naptár pirosbetűs napjait pedig többnyire nem családi körben üljük meg. A név- és születésnapok, nőnap, anyák napja előkészületei legtöbbször kimerülnek a méregdrágára szökött árú virágok felhajtásában. Á formális ajándékátadástól eltekintve ez a nap is olyan, mint a többi. így aztán elmegyünk az ünnepek mellett, és észre sem vesszük, mi az, ami egy pillanatot emlékezetessé tehet. Pedia ünnep lehetne bármelyik nap, ha megszépítenénk. „Szükség van bizonyos szertartásokra is’’ — mondta a Róka a Kis Hercegnek. „Attól lesz az egyik nap más, mint a másik .. . Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.’’ Hát ez az, amit mi is megtanulhatnánk, örülni annak, ha találkozunk rég látott barátokkal, rokonokkal, vagy ha egyszerűen csak a heti látás- futás után vasárnap végre együtt van a család. Az ünnepi asztalnál nem az a fontos, hogy mi fő a fazékban, s nem is az, hogy ki, mibe öltözött. Valóban, a szívünket kell ünneplőbe öltöztetni elsősorban. Vannak családok, ahol látja egymást szülp és gyerek. fivér és nővér. Üzenőcédulákkal aggatják tele a kilincset, hazaérve épp csak a hűtőszekrényből kapnak elő valamit, aztán rohannak újra el. Másoknál napról napra, — ha tetszik, szertartásosan, — időponthoz kötötten, közösen , étkeznejc, együtt néznek meg egy- egy tévéműsort, rendszeresek a napi beszámolok, a nagy beszélgetések. Az ember ilyen környezetből kiegyensúlyozottabb an indul munkába reggel, s dolga végeztével nem kocsmába, presszóba, vagy csavarogni indul, hanem haza, ahol biztos lehet, s meghitt, őszinte légkör fogadja. Persze, sokan mondhatják, ez unalmas, vagy hogy ilyesmire nincs idő. Pedig a legegyszerűbb, legősibb érzést, az emberi kapcsolatokból származó örömöt nem volna szabad elfelejtenünk. Nem évente néhány, nagy sátoros ünnepre volna szükség, illetve nem csak azokra. Mellettük a pici ünnepélyes gesztusok, családi hagyományok, az egymással szembeni figyelmesség éppúgy szükséges az életünkhöz. Kevesebb cinikus, kiégett fiatal őgyelegne az utcákon, ha mindnyájan már a családban megtanulnák az egymásba folyó hétköznapokban is megtalálni az ünnepet. T. K.
