Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-16 / 217. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 217. szám Ára: 1,80 Ft 1985. szeptember 16., hétfő Őszi fel­lángolásaink Ismét itt a szeptember, és benépesültek az iskolák. S ami a gyereksereg számára szomorúan valóság, azt a felnőttek mintha irigyelnék. Ilyenkor jut eszünkbe, hogy annak idején mit mulasztot­tunk, s mi az, amit még felnőtt fejjel pótolhatnánk. Lázasan keresgélni kezdünk, hol, mit, mikor, mennyiért lehetne tanulni. Választék akad is bőven. Falragaszon, plakáton, hir­detésben, legális és illegális úton számtalan kezdeménye­zésről értesülhetünk. Tanfo­lyamot hirdetnek a művelő­dési intézmények, gazdasági munkaközösségek, magánzók. Lehet tanulni nyelveket, szabás-varrást, gépírást, programozást, szövést, tán­cot és ki tudja, még mi mindent. Ahogy közeledik a jelent­kezési határidő, választani kell. De hogyan? Van, aki már előre pontosan tudja, mit akar. Alapfokú nyelv­vizsgát szeretne tenni, mert erre szükség Van a munka­helyén, vagy a nyáron kö­tött német ismeretségek ösz­tönzik, hogy legalább tár­salgási szinten elsajátítsa a nyelvet. Van, aki valamiféle művészi hajlamot érez ma­gában, s ezért választja a láncot, a zenét, vagy vala­milyen iparművészeti foglal­kozást. Mások a gombais­meret elsajátításától vagy a gépírástanulástól várják sor­suk jobbra fordulását. Mindenkit elkap a tanulá­si láz, s a kijelölt helyen és időben nyüzsögnek a je­lentkezők. Hamar betelik a lista. Aztán az első foglal­kozáson, a névsorolvasásnál derül ki, hogy a fele sem jött el. Üjabb tömeges le­morzsolódás várható na­gyobb összeg befizetésekor. S ahogy megkezdődik a rendszeres munka, hétről hétre többen maradnak el a csoportból. Mire végetér a kurzus — ha egyáltalán el­jut odáig —, már alig jár valaki a kezdeti lelkes gár­dából. Jómagam is tanúja voltam, hogy húsz fős nyel­vi társalgó csoport hogyan sorvadt karácsonyra egészen családias létszámig. Vajon miért ez a szalma­láng lelkesedés? Az okokat persze több mindenben lehet keresni. Lehet, hogy a tan­folyam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egy-egy embernél időközben olyan családi vagy egyéb el­foglaltságok jöhetnek közbe, amelyek mellett már lehe­tetlen időt szakítani az es­ténkénti tanulásra. Mégis joggal gyaníthatjuk, hogy a lemorzsolódások fő oka, hogy nem gondoljuk át ala­posan az év elején, mire vállalkozunk. Jelentkezni könnyű, kitartani már nehe­zebb. Kétségtelen, hogy napja­inkban egyre kevesebb a szabad idő, és a munkahely melllett a család, a többlet- munka, a háztáji gazdaság nagy terheket ró az embe­rékre. Pedig az önművelés­nek, a nyelveknek és külön­féle közhasznú ismeretek­nek az elsajátítása soha sem volt fontosabb, mint épp manapság. Egyéni ítélőké­pesség kérdése, hogy ki, me­lyiket helyezi előtérbe, me­lyiket áldozza fel a másik rovására. Felnőtt emberektől azonban ilyen ítélőképesség már elvárható. Nincs még késő, gondol­juk hát meg, mi az, ami igazán fontos nekünk, ami igazán érdekéi, amire nem sajnáljuk az időt és a i fá­radságot. Tersztyánszky Krisztina AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VESZÉLYES LÉPÉSE Kipróbálták az új Az Egyesült Államok pén­teken, közép-európai idő szerint este a késő esti órák­ban végrehajtotta az új mű­holdelhárító fegyver kipró­bálását. A kétfokozatú ra­kétát egy — a kaliforniai Edwards légitámaszpontról felszálló F—15-s mintájú — repülőgép juttatta mintegy 12 ezer méteres magasságba, s innen indította a cél felé. Oéliul egy már nem működő amerikai mesterséges holdat jelöltek ki, amely a föld felszíne fölött mintegy 500 kilométeres magasságban keringett. A légierő közlése szerint a rakéta fejrésze eltalálta és az ütközés erejével megsemmi­sítette a csaknem kéttonnás holdat. A próba részleteiről nem adnak ki jelentést, mert azt katonai titoknak minősí­tették. Mint ismeretes: a Szovjet­unió huzamosabb idő óta egyoldalúan felfüggesztette a műholdelhárító fegyver ki­próbálását, s ezt javasolta az Egyesült Államoknak is. Mi­vel Washington ragaszkodott a kísérlethez, a szovjet fél korábban bejelentette: szük­ség esetén maga is hasonló fegyvert fejleszt ki, s a kö­vetkezményekért az Egyesült Államokra hárította a fele­lősséget. Az Egyesült Államok köz­véleményének jelentős erői tiltakoztak a kísérlet ellen, mert véleményük szerint ez­zel a fegyverkezési verseny új, veszélyes szakasza indul meg, amely a fegyverkezést kiterjeszti a világűrre is. George Brown demokrata­párti képviselő, aki egyebek között bírósági eljárással is igyekezett meggátolni a terv végrehajtását több más kép­viselővel és számos vezető amerikai tudóssal együtt, a kísérlet után kijelentette: a Szovjetunió ezek után jogo­san tekinti úgy, hogy az Egyesült Államok nem meg­bízható tárgyaló fél, s nem akarja a műholdelhárító fegyverek eltiltását. Paul Warnke, aki koráb­ban az amerikai küldöttséget vezette a leszerelési tárgyalá­sokon, ugyancsak azt mon­dotta, hogy az akciyó jelentő­sen megnehezíti a most új­rakezdődő leszerelési tárgya­lások folytatását. Warnke el­utasította a kormányzatnak azt az érvelését — amelyet Larry Speakes, Reagan el­nök szóvivője még pénteken délben is megismételt —, hogy a kísérlet „megegyezés­fegyvert re ösztönzi majd a Szovjet­uniót”. „Képzeljük el, hogyan rea­gálna az Egyesült Államok arra, ha a leszerelési tárgya­lások új fordulója küszöbén, s alig tíz héttel a csúcstalál­kozó előtt a Szovjetunió ha­sonló lépést tenne” — mon­dotta. A CBS televízió egyébként pénteken este megszólaltatta Vlagyimir Bogacsovot, a TASZSZ szovjet hírügynök­ség katonai szemleíróját. Ö megállapította: a Szovjetunió ezek után megteszi a szüksé­ges lépéseket. Az új fegyver kifejleszté­sét elsősorban a Pentagon vezetői sürgették. Weinber- ger hadügyminiszter azzal érvelt, hogy a Szovjetunió­nak már van műholdelhárító fegyvere. Az amerikai kato­nai szakértők kétségbe von­ják ezt az önigazolást és rá­mutatnak: ha a Szovjetunió­nak meg is van a kapacitása a műholdak elpusztításához, az amerikai fegyver korsze­rűbb és veszélyesebb. Ugyan­akkor azonban — írta több katonai szakértő is — a mű­holdelhárító fegyverek rend­szerbe állításával az Egyesült (Folytatás a 2. oldalon) C ' J Svédországban vasárnap reggel megkezdődtek az általános O V©Q VUlQSZTGSOK választások. Az ország 8,3 millió lakosa közül 6,4 millió sza­vazhat, s arra számítanak, hogy a szavazásra jogosultaknak 80—90 százaléka adja le a voksát. Képünkön: Oiof Palme kormányfő egy választási gyűlésen. Kezében a rózsa, a szóciáldemokraiták szirnbólurna. Szombaton reggel bat órakor kezdődött meg a kaposvá­ri Cukorgyárban a 92. répafeldolgozási kampány és teg­nap délután jelent meg a feldolgozósor végén az első cukor. A kampánykezdésről lapunk 3. oldalán számo­lunk be. Jubileumi ülésszak Nem végleges adatok sze­rint eddig mintegy 100 áiL lám- és kormányfő jelení­tette be, hogy részt kíván venni az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének kedden kezdődő jubileumi ülésszakán, A világszervezet fennállásának 40. évforduló­járól az ülésszak keretében külön háromnapos ülésen emlékeznek mag október második felében. Az 'ENSZ-közgyűlés ülés­szakának első hetén a tiszt­ségviselők megválasztása és a napirend elfogadása sze­repel a programban. Az ál­talános politikai vitai szep­tember 23-án kezdődik, s ebben várhatóan már a második napon elhangzik Eduard Sevamadze szovjet külügyminiszter nagy érdek­lődéssel várt felszólalása. Az MTI tagnap este je­lentette: az Elnöki Tanács kijelölte az ENSZ-közgyűlés új ülésszakán résztvevő ma­gyar küldöttséget, amelynek vezetője Várkonyi Péter kül­ügyminiszter. A szocialista országok kül­ügyminiiszter-heiyet.tesei szentember 12—14. között megbeszélést folytattak a kubai Holgiuin városában. A testvéri együttműködés szel­lemében lezajlott találkozón az ENSZ-közgyűLés 40. ülés­szakával kapcsolatos prob­lémákat tekintették át. MINDENNAP ÜNNEP Vajon mi tesz ünneppé egy hétköznapot? Az, hogy valamilyen eseménynek az évfordulója van? Az, hogy piros betűvel írták a nap­tárban, vagy az, hogy ün­neplőbe öltözünk és jobbat eszünk, mint máskor? Az, hogy kimegyünk a tömegbe az emberek közé, vagy ép­pen az, ha családi körben maradunk? Nyilván mind­egyik, és talán egyik sem. Az ünnepnek mindig ap­ró szertartásai vannak. Ha­gyományos mozzanatok, a többi napokétól eltérő fi­gyelmesség, az átlagosnál kedvesebb arcok, amikor igyekszik mindenki félre­tenni a hétköznapi gondo­kat. Az ünnepnek velejáró­ja, hogy valaminek örü­lünk. S mivel mindenki másnak és másnak örül, nyilván az ünnep nem min­denki számára jelenti ugyanazt. Régen, a paraszti világ­ban télen tartották az ün­nepeket. Nyáron és ősszel, amikor a mezei munkák­nál minden munkaképes kézre szükség volt, egy­másba folytak a nappalok. Az emberek dolgoztak, et­tek és aludtak, nemigen értek rá örülni. Aztán ami­kor biztos helyre került a termés, és a földek kora­tavaszig pihenni tértek, ak­kor az emberek is meg­kezdték a szórakozást. Té­len, a fonóban együtt de­rült a falu apraja-nagyja. szüret után tartották az esküvőket, s a téli-korata- vaszi időszakra esett a leg­több egyházi ünnep is. Ma már ez az évszakok szerinti váltakozás több­nyire a múlté. Egyformán élünk és dolgozunk, akár esik kint a hó vagy hét­ágra püt a nap. Ritkán ke­rül sor arra, hogy valami­lyen nagyobb teljesítmé­nyünket megünnepeljük. Esküvő, névadó, diploma- osztás csak elvétve fordul elő egy ember életében, a naptár pirosbetűs napjait pedig többnyire nem csa­ládi körben üljük meg. A név- és születésnapok, nő­nap, anyák napja előkészü­letei legtöbbször kimerül­nek a méregdrágára szökött árú virágok felhajtásában. Á formális ajándékátadás­tól eltekintve ez a nap is olyan, mint a többi. így aztán elmegyünk az ünnepek mellett, és észre sem vesszük, mi az, ami egy pillanatot emlékezetes­sé tehet. Pedia ünnep le­hetne bármelyik nap, ha megszépítenénk. „Szükség van bizonyos szertartásokra is’’ — mondta a Róka a Kis Hercegnek. „Attól lesz az egyik nap más, mint a másik .. . Ha például dél­után négykor érkezel majd, én már háromkor elkez­dek örülni. De ha csak úgy, akármikor jössz, so­sem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.’’ Hát ez az, amit mi is megtanulhatnánk, örülni annak, ha találko­zunk rég látott barátokkal, rokonokkal, vagy ha egy­szerűen csak a heti látás- futás után vasárnap végre együtt van a család. Az ün­nepi asztalnál nem az a fontos, hogy mi fő a fazék­ban, s nem is az, hogy ki, mibe öltözött. Valóban, a szívünket kell ünneplőbe öltöztetni elsősorban. Vannak családok, ahol látja egymást szülp és gye­rek. fivér és nővér. Üzenő­cédulákkal aggatják tele a kilincset, hazaérve épp csak a hűtőszekrényből kapnak elő valamit, aztán rohannak újra el. Másoknál napról napra, — ha tetszik, szertartáso­san, — időponthoz kötöt­ten, közösen , étkeznejc, együtt néznek meg egy- egy tévéműsort, rendszere­sek a napi beszámolok, a nagy beszélgetések. Az em­ber ilyen környezetből ki­egyensúlyozottabb an indul munkába reggel, s dolga végeztével nem kocsmába, presszóba, vagy csavarogni indul, hanem haza, ahol biztos lehet, s meghitt, őszinte légkör fogadja. Persze, sokan mondhat­ják, ez unalmas, vagy hogy ilyesmire nincs idő. Pedig a legegyszerűbb, legősibb érzést, az emberi kapcsola­tokból származó örömöt nem volna szabad elfelej­tenünk. Nem évente né­hány, nagy sátoros ünnep­re volna szükség, illetve nem csak azokra. Mellet­tük a pici ünnepélyes gesz­tusok, családi hagyomá­nyok, az egymással szem­beni figyelmesség éppúgy szükséges az életünkhöz. Kevesebb cinikus, kiégett fiatal őgyelegne az utcá­kon, ha mindnyájan már a családban megtanulnák az egymásba folyó hétközna­pokban is megtalálni az ünnepet. T. K.

Next

/
Thumbnails
Contents