Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-03 / 206. szám
1985. szeptember 3., kedd Somogyi Néplap 3 Együttműködés a lakóterületi pártmunkában A lakóterületi politikai munka irányítása, szervezése, gyakorlati tapasztalatainak elemzése mindenkor nagy figyelmet érdemel. Különösen szembetűnővé válik ennek igénye egy-egy jelentősebb politikai akció kapcsán, mini például a közelmúltban lezajlott képviselői és tanácstagi választások voltak. A kérdésnek több vonatkozása van, több szempontból közelíthető, a legfontosabbnak ezek közül a körzeti pártszervezetek tevékenysége látszik. Mennyire képesek betölteni működési területükön politikai irányító szerepüket, hogyan tudják szervezni, ébren tartani a lakosság társadalmi- politikai aktivitását, menynyire képesek befolyásolni a politikai közvéleményt, milyen hatással vannak a lakosság hangulatára, közgondolkodására. Egy bizonyos: e pártszervezetek okos, eleven politizálása a választások után is nélkülözhetetlen. A lakóterületi politikai munka rendkívül sokrétű és összetett. Ide tartoznak a közösségi élet színvonalának tényezői, a lakásviszonyok, a kommunális kérdések, az ellátás, az oktatás-művelődés, iskolai hálózat, egészségügy, közlekedés, s még hosszan sorolhatók lennének a fő- és alcímek, amelyek önmagukban is, de együttvéve feltétlenül tömegesen ontják a politikai feladatokat, megoldást sürgető problémákat. Ezek szinte egytől egyig közvetlenebbül érintik a területen lakó, az ott élő embereket, erőteljesen befolyásolják életkörülményeiket, életfeltételeiket, közérzetüket. Lakóterületi viszonylatokban szerveződnek a nép- képv iseleti-önkormány zat i szervek, és az államigazgatási intézmények jelentős része. Ugyancsak ilyen keretek között történik a lakosság állampolgári akaratának kinyilvánítása olyan fontos kérdésekben, mint a népképviseleti szervek megválasztása, a képviselő és tanácstagok beszámoltatása, amely a legalapvetőbb politikai kérdéssel, a hatalmi viszonyokkal van szoros kapcsolatban. Mindezek tükrében ki tagadhatná a lakóterület politikai életének fontosságát, társadalmi jelentőségét. Ez a dolognak az egyik oldala. Ha viszont más oldalról nézzük, például olyan megközelítésben, hogy hol helyezkedik el nagyabb részben a párttagok, a kommunisták politikai tevékenységének színtere, akkor könnyen megállapítható: a két oldal között hiányzik az érdemi munkához szükséges összhang. Ugyanis a pártszervezetek túlnyomó része a munkahelyeken szerveződik, és természetszerűleg a párttagok nagy többsége itt fejti ki politikai tevékenységét. A lakóterületen a párttagoknak mintegy egyötöde vesz részt a lakóterület i- körzeti pártszervezetek életében. Túlnyomó többségük nyugdíjas, idős ember; gazdag, sajátos élet- és politikai tapasztalattal, sajátos, az általánostól eltérő egészségi, fizikai adottságokkal, és érdeklődési körrel. Az alkalmi és időleges együttműködéstől eltekintve mindmáig nem sikerült megfelelő szervezett, Intézményesített kapcsolatot teremteni a kommunistáknak e két tábora között. Nem tudtuk kialakítani a hatékony és intézményesített gyakorlatát annak, hogy az aktív, dolgozó párttagok érdemi munkát vállalva bekapcsolódjanak a lakóterületi politikai életbe, a pártmozgalomba. Holott a lakóterületek életével összefüggő kérdések őket is érintik, megoldásuk nagymértékben rajtuk is múlik. Ezen az ellentmondáson az sem segít, hogy az irányító pártbizottságok nagy figyelmet fordítanak a lakóterületi politikai kérdésekre és a körzeti pártszervezetek segítésére. Vannak kedvező, és a helyi körülményeknek megfelelően általánosítható tapasztalatok arról a kialakult szokásról, hogy egy-egy jelentősebb lakóterületi politikai kampány idején az üzemi pártszervezetek fokozott segítséget nyújtanak, kádereket irányítanak át a körzeti pártszervezetekbe. Ez azonban nem oldja meg teljesen a problémát, nem biztosítja rendszeresen a lakóterületi politikai munkában való aktív részvételt. Érdemes lenne átgondolni, hogy éppen ezt a rendszerességet miképpen lehetne intézményesen biztosítani. Történtek már bíztató kísérletek arra, hogy üzemekben, intézményeknél dolgozó párttagokat hosszabb MEGGYŐZŐ ÉRVEK ÉS ÉRVELŐ VITÁK időre megbíznak lakóterületen végzett pártmunkával, egyesek különböző közéleti tisztségeket is betöltenek. Másutt a bejáró dolgozók kapnak lehetőséget és bíztatást arra, hogy lakóhelyükön végezzenek pártmunkát, ott vegyenek részt pártoktatásban, és vállaljanak közéleti szerepet. Minden bizonnyal sokkal jobban lőhetne szélesíteni ezt a kört, csak tudatosabban kellene átgondolni, tervszerűbben csinálni. Ennek érdekében az irányító pártszervek részéről több kezdeményezésre, bátorításra, határozottabb támogatásra lenne szükség. Az üzemi pártszervek részéről pechg több figyelmességre, segítő- készségre, hiszen sok helyen éppen azért nem történik ez ügyben érdemi haladás, mert a vállalatok, intézmények kommunistáinak minden figyelmét és erejét kizárólag munkáhélyük gondjai kötik le. Ami a lakóihelyi pártszervezeteket illeti, az együttműködési készségükkel általában nincs probléma, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden esetben zavartalan és gond nélküli a közös munka a körzetiek és a különböző munkahelyekről jövő párttagok között. A tapintat, a türelem, a kellő tolerancia könnyen átsegíts nehézségeken, különösen ha az irányító pártszervek is megfelelő figyelmet fordítanak a legfontosabb együttműködési területek és formák megkeresésére, az együttműködés esetleges zavarainak elhárítására. A pártszervezetek ma még sok gonddal küzdenek a nyugdíjba menők átjelentkezésével. Sok tapasztalat bizonyítja, hogy ott, ahol a párttagok már aktív korukban részt vesznek a lakóterületi politikai munkában, valamilyen módon kapcsolatba kerülnek a körzeti pártszervezetekkel, ott az átjelentkezés, de legfőképp a beilleszkedés is zökkenőmentesebb, kevesebb gonddal és megrázkódtatással jár. Ez mér önmagában is nagy segítség, hiszen nem mindegy, hogy közvetlenül a nyugdíjba vonulást követően kapcsolódik be valaki a lakóterületi pártéletbe, vagy jóval később, amikor már nehezebb az alkalmazkodás, és egyéb személyes okok is korlátozzák lehetőségeit. Rákos Imre kérdésre kész és vitathatatlan választ adni. (Sárdi József azt mondta: ma nem elég az ismeretek elsajátítása, azok értő alkalmazására van szükség. A marxizmus-len inizmus tanításait nem szabad valamiféle receptként felfogni. Fontosabb, hogy megértsük a gondolatok mélyebb tartalmát, hogy elsajátítsuk a szemléletmódot. Az előadó beszélt arról, hogy a korábban kialakított szocializmuskép nem egyeztethető össze a mai valósággal. A gondok eredőinek megértése, a fejlődés összefüggéseinek meglátása és helyes értékelése elképzelhetetlen dialektikus szemléletmód és kellő politikai műveltség nélkül. A hallgatóknak — mondta Sárdi József — az élő marxizmust akarjuk tanítani, olyan tudást adva, amely alapja lehet a helyes gyakorlatnak, s amely segíti a XIII. kongresszus határozatainak végrehajtását. A tanévnyitó beszédet követően dr. Fenyő István igazgatóhelyettes mutatta be a hallgatóknak tanáraikat. Mint mondta, a következő hónapok nemcsak a padsorokban ülőktől kívánnak helytállást. Biztonságos háttér A marxizmus-leninizmus tudományával különböző szinten és politikai képzési formában mintegy 1700-an ismerkednek a megyében a most kezdődő tanévben. Köztük a két egyéves és egy öthónapos pártiskolai osztály 48 hallgatója, aki az oktatási igazgatóságon tegnap délelőtt tartott tanévnyitót követően kezdte meg tanulmányait. Az intézmény új igazgatója Eredics Károly. A megnyitóban dr. Sárdi József tanszékvezető tanár szemléletformáló gondolatai adtak útravalót a hallgatóknak. Az aktivisták, a tanulók egy fokozottabb erőfeszítést követelő, politikailag és ideológiailag bonyolutabb időszakban mélyülnek el a marxizmusban. Olyan korban, amikor a korábbiaknál is meggyőzőbb érvekre, érvelő vitákra van szükség, s amikor a tudomány legjobb ismerői is vallják: nem lehet minden Tálán fél órát állt az óriási fogú altalajlazító a műhelynél, aztán indult vissza a határba. A nagyon várt, szemerkélő eső sem a munkagépet, sem a messze sárgálló Rába Steigert nem zavarta abban, hogy folytassa az aratás befejezése óta tartó talajmunkát. — A mi dimbes-dombos határunkban a termőföld óvása, a .termőképesség, a talájélet javítása szempontjából fontos szerepe van a rendszeres altalaj lazításnak. — Míg a távozó gép után néz Árvái József, a kará-di szövetkezet elnöke, még hozzáteszi: — Ez a gyakorlat is segít abban, hogy a növény- termesztés évről évre eredményesebb legyen. IKarádon az eddigi legnagyobb borsótermést takarították be, csaknem félezer hektárról. A megyei átlagnál jobban fizettek a kalászos gabonák is csaknem ezerlhétszáz hektáron. — Hat nap alatt vágtuk le a majdnem ötszáz hektár árpát, nyolc nap alatt a csaknem ezerkétszáz hektár búzát és hét nap alatt végeztünk a rekord mennyiségű borsóval. Széttárja a kezét, rám bízza a következtetést: ha nem olyan jól felkészült, megbízható a műszaki gárda, vajon lehet-e ilyen teljesítményekről beszélni? A műszaki háttér, a „háttéremberek” valójában a mezőgazdaság élvonalába tartoznak. Karádon százharmincán vannak. A fő-ágazatvezetőtől traktorosokig, szerelők, tmk-sok és -esztergályosok. Valamilyen módon miindany- nyian agy célért dolgoznak. A tizenharmadik őszön kerül kukoricaadapter a kombájnra. Ha házon belül csökken a tennivaló, bérmunkát vállalnak. Nemrég ők építették meg a törökkoppányi szövetkezet Bábolna szárítóját, most elvállalták Igáiban, Nágocson, Kaposfüreden a szárító teljes átvizsgálását, kariban tartását. De addig is — amikor a programozott munka lehetővé teszi — hozzákezdenek a tizenkét éve épült, saját sertéstelepük etetővonalának felújításához. Az ő munkájuk eredménye is a napok alatt elvégzett aratás, az ütemes szárítás, a -meghibásodott eszközök gyors kijavítása, a sertések takarmányozása, a mag idejében való elvetése. Háttéremberek? Aligha! A szemerkélő esőben a John Deere kombájnt szereli Moós Miklós. Tizenhárom éve annak, hogy az akkor újdonságszámba menő gépet átvette. — Azóta bajlódunk egymással. Szerencsére nem sok bosszúsággal. — Nem hagyta még cserben az öregedő masina? — Nem tehette! Gondját viselem. Ügy számolom, legalább még két évig ki kell tartanunk egymás mellett. Most a kukoricaadaptert rakom fel. Nagy „csata” jön, nagyobb, mint az aratás volt. Több mint másfél ezer hektár szép kukoricát kell betakarítani. Körbemutat a kombájnokon. — Ha mindannyian elindulunk, mennie kell a dolognak ... Vörös Márta Jó termés—gyenge felvásárlás Félretenném szívesen a nosztalgiát, de az idén nyáron megint eszembe jutott a gyümölcsfákkal teli szomszéd saroktelek: egy négyszáz négyszögölnyi dzsungellé vadult terület. A gazdája évszámra feléje sem nézett, így az eper, megküzdve a gazzal, meghódította a hatalmas fák közeit, a málnából egy gigantikus szögesdrót akadály lett. Ez a kert a nyári szünidők alatt a naponta megismétlődő nagy kalandot jelentette, ami annál is izgalmasabb volt, mert tiltották. Elvileg. Mert a valóságban, ha úgy láttuk, hogy sok gyümölcs vész kárba, akkor nagyanyámban a becsületesség felett győzött a takarékosság, és megengedte, hogy átlopakodjak egy nagy kosárral, s teleszedjem azt például ropogós cseresznyével. Gyermekkoromból hatalmas befőzésekre emlékszem, s miután akár akartam, akár nem, kuktáskodnom kellett, rám ragadt ez a most már sok háziasszony lenézte tudomány, ... és még valami: a takarékosság. Amíg a gyümölcsnek egy porcikája is ép, addig nem szabad kidobni, föl kell használni. Ez kitörölhetetlenül belém rögződött, s mióta önálló -lakásom van, nyaranta meg- hasonlásra ítél. Hogy miért? Mert nem tudok annyit eltenni télire, amennyi elég lenne kis családomnak. Persze nem erről van szó. Szeretek kertek között sétálni. Ha már nekem nincs, hát gyönyörködöm a máséban. És bosszankodom is. Az idén bőséges volt a sárgabaracktermés, vettem is öt kilót lekvárnak. Vettem volna többet is, de sajnos az árak... Aztán néhány nap múlva meglátogattunk egy rég nem látott rokont, s akkor ránk mosolygott a szerencse. Az úton a kocsiból roskadozó sárgabarackfákat láttunk, s kérdeztük: kié lehet, szívesen vennénk belőle. Abból ugyan nem vesznek — így a válasz —, de talán a szomszédunktól... Kárba veszett gyümölcs Nos, a szomszéd kertjében két barackfa alatt a föld körös-körül tele volt túlérett, lehullott szemekkel. S a fákon még így is rengeteg gyümölcs. Mondanom se kell, hogy a kedves öreg szomszéd örömmel ajándékozta nekünk azt a tízkilónyi sárgabarackot, amelyet leszedtünk. S mi lesz a többivel? — kérdeztük. Nem tudom — így a bizonytalan válasz. — Ez történik minden évben, magunknak sok a termés, eladni nincs kinek. Legföljebb el -lehet ajándékozni valamennyit, de még így is sok a szemétbe kerül. Szemétbe került hát sok gyönyörű, érett sárgabarack. Kapzsiságomban kedvem lenne megsiratni, hiszen kár minden szemért. Pedig nem is én neveltem, ápoltam a fát, de mégis. Éppúgy sajnálom, mint a sok szemétbe dobott kenyeret, az iskolák mellett elhajigált szalámis zsemléket. Magyarország több évtized után eljutott odáig, hogy már jó ideje mindenki elegendő, jó minőségű élelmiszerhez jut. Sokan irigyelnek minket ezért. Én meg közben másokat irigyelek. Azokat az országokat, ahol már megtanulták, hogy ha valamiből sok van, az még nem ok a pazarlásra, ahol az élelmiszerek felvásárlását rugalmasan, ésszerűen mégszervezték, ahol az üzletben nem tesznek rám lekicsinylő megjegyzést, ha csak két vékony szelet húst akarok vá< őrölni, ahol a szemét igazából már nem is szemét, hiszen modern eljárással minden összetevőjét újra felhasználják. Bár felvásárlási szervezetünk jobb munkája nyomán egyszer már alaptalan lenne ez az irigységem. M. É.
