Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-13 / 189. szám
1985. augusztus 13., kedd Somogyi Néplap 3 Az első kísérlet GONDOLKODTATÓ VÉLEMÉNYCSERE Együttműködési készség a települések fejlesztéséért — A válasz csak részben megnyugtató — A tömeges érdeklődésre senki sem ^számított - Egyszerre hány társulatnak lehet tagja a tulajdonos? Kimondatlanul két jelszó ütközött össze jó szándékkal, higgadtan és segíteniakarás- sal párosulva Balatonmári- án, ahol szombaton elfiször rendeztek falugyűlést az üdülőtulajdonosok részvételével. „A Balaton mindenkié!” — „A Balaton azé, aki megfizeti!” mondtuk korábban és hangoztatjuk most, lényegét tekintve egyazon társadalmi rendszerben. A világ változott persze, az igények is nőttek, ezt mindenki jól tudja. Senki sem állt elő tehát olyanfajta javaslattal, hogy minden fejlesztés, karbantartás anyagi fedezetét viselje az állam. (Hiszen az is a mi pénzünk, azt is a dolgozó ember termeli meg.) Inkább — ugyancsak kimondatlanul — a felső határ, azaz a „csillagos” ég felől tudakozódtak az emberek. Meddig és mennyi terhet, bizonyos fejlesztések ügyében hányszor vállalhat áldozatot az üdülőtulajdonos? Volt rengeteg javaslatuk, kérdésük, véleményük! A fő mondanivaló ebből származhat: kell, kellett volna korábban is rendszeresen szót váltani azokkal az emberekkel, akik éppúgy közösségnek tekinthetők, mint az őslakosság, s akik rengeteget tudnak segíteni a Balatonkeresztúri Közös Községi Tanács gondjainak megoldásában, ha bevonják őket a döntések előkészítésébe, azaz kíváncsiak a véleményükre ... Gondolom, senki sem számított olyan tömeges érdeklődésre, a nyár kellős közepén, mint amilyennek tanúi voltunk. Több száz ember szorongott ülve és állva a moziban, az előtérben, és legalább százan — fölírt véleménnyel és javaslattal a zsebükben — lehorgasztott fejjel hazamentek, mert az utcán semmit sem hallhattak az eszmecseréből. Ez a második tanulság. Több ezer ember képviselőinek véleményét talán még szabadtéren is meg lehetne hallgatni... Átfogó képet kaptak a résztvevők a térség fejlődéséről Bárdos János tanácselnök bevezetőjében. Többségük nem volt ismeretlen, hiszen a létesítmények nagy része — például a 81 km hosszúságú vízvezeték, az ütés járdaépítés; az adó és az üdülőhelyi díj révén más, konkrétan kifej ezhetetlen fejlesztés — az ő tetemes hozzájárulásukkal valósult meg. Mégis jó volt, szemléletes és hasznos ez az összefoglalás, hogy az „időszakos lakosság” is kellőképpen értékelhesse a fejlődést. Az előadó ezután 13 pontba sűrítve beszélt a település VII. ötéves tervi céljairól, s a kisebb részben egyéni panaszokat háttérbe szorítva főként ezek körül összpontosult a vita. A Balaton vízvédelme egyetemes érdek, 35—40 ezer forintba fog kerülni tulajdonosonként a csatornázás, mégsem vitatta senki, hogy szükség van rá. Ám fölmerül a kérdés: azonos időszakban hány társulatban kell és lehet részt vennie az ingatlan- tulajdonosnak, és mennyit bírhat el egyáltalán? Az említett összeg készleteivel egy- időben fizeti még a vízműtársulati hozzájárulás- 20 000 forintjának részleteit, az adót, a száz százalékkal megemelt üdülőhelyi díjat, az útépítési hozzájárulást, s még a bel-, illetve csapadékvíz elvezetésére is társulatot akarnak szervezni. Ez utóbbi ellen elementáris ellenállás tapasztalható a térségben. Miért? Mert minden mai követelmény terheit szabad és meg kell osztani a lakossággal, de a régi bűnös mulasztások és hibák mai áthárítá- si kísérlete — enyhén szólva — erkölcstelen. A bel- és csapadékvíz természetes árkainak egy részét ugyanis betemették, telekként eladták! A Bajcsy-Zsilinszky utcában — a vasútparton — még a közlekedési útnak (utcának) szánt területet is utólag, térítés nélkül sajátították ki a tulajdonosoktól. Árkot nem ásták, a vasút sem tartja karban a vízlevezető árkokat. Senki sem hiszi, hogy lakossági hozzájárulás, társulat kell e meggondolatlan fejlesztés „helyreigazítá- sátez”. Mint ahogy a felszólalók — véleményünk szerint teljes joggal — hangsúlyozták: az üdülőtulajdonosok abban vegyenek részt saját obulusaikkal, aminek hasznát maguk is élvezik, így bármennyire szükség van tornateremre, a különböző szolgáltató szervek — például a kereskedelem, a villamoshálózat fejlesztésére, a gáz bevezetésére, amelyet vagy megfizet, vagy kevésbé igényel az őslakosság tíz-tizenkétszeresére duzzadt ..üdülőgárda”, azt saját forrásaikból kell biztosítania azoknak, akik az ellátást, a szolgáltatást vállalták. És ehhez kapcsolódott a másik fő kérdés: a településfejlesztési hozzájárulás. Igaz, hogy az elnök a lehetséges alsó határt, az 500 forintot és nem a kétezret jelölte meg. A nyugdíjasokat kivéve — akiknek el is engedheti ezt a tanács! — senki sem tiltakozott ellene, ámbár sokan megemlítették: vajon az út-, a víz-, a csatorna- és egyéb költség nem településfejlesztés-e??? Vajon egyszerre hány bőrt lehet lehúzni egy rókáról, és meddig? Többen is hangsúlyozták: nem milliomosok járnak regenerálódni, pihenni a térségbe, s még állandó lakóhelyükön is van némi — egyre emelkedő — terhük a lakáskörülményeket, a megélhetést illetően... Nos, nem háborgás és nem tiltakozás volt e tömeges megnyilvánulás, hanem igazságkeresés. Az új állami támogatás rendszeréből — a szerencsétlenül „fejkvótának” nevezett támogatásból — ugyanis kirekesztették az üdülőingatlannal rendelkező tulajdonosokat, azaz a tanács csak az őslakosság létszámának megfelelő összeget kaphat fejlesztésre. Elhangzott a javaslat: mivel a tulajdonosok nem egész évben használják ingatlanaikat, legalább tetemes létszámuk felét számítsák be a „fejkvótások” sorába. Nos, ezek voltak a fő kérdések, és persze ezernyi más észrevétel a több mint két és fél órás eszmecserén. Ezek sűrűjéből még ki kell emelnünk a szolgáltató szervek magatartását, amelyre ugyancsak sok elmarasztaló észrevétel hangzott el. Érintették ezek az ellátás visz- szásságait, az áramszünetek katasztrofális sorozatát, a fejlődő szemételszállítás ellenére is aggasztó gondokat, de főképp a magatartást: azt ugyanis, hogy még mindig hatóságként lépnek föl és intézkednek a szolgáltatók, holott ők vannak a lakosságért, amelytől munkájukért megfelelő ellenszolgáltatást kapnak. Szóba kerültek a könnygázzal közlekedő közterületfelügyelők — nem éppen az elismerés hangján. Ezen is érdemes elgondolkodni __ Vég tére is jó hangulatú, tartalmas falugyűlés zajlott le, ahol mindkét fél jót, jobbat akart. S bár semmiféle közös állásfoglalás nem született, s bár a válaszok mindegyike nem elégíthette ki a résztvevőket: a szándék tisztességes és követésre méltó volt. Joggal igényelték a felszólalók, hogy a tanácsban, a különféle társulatokban az üdülőnépesség is kapjon kellő képviseleteit és legyen valamiféle biztosíték arra, hogy pénzüket arra fordítják, amire a legjobban szükség van és amely az őslakosságéval együtt valamennyiük érdekét szolgálja. Közvetve tehát az ellenőrzés gondolata is fölmerült, amely — úgy gondoljuk — a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének szerves része. Csaknem huszonötén mondtak véleményt, és legalább ennyien már nem kaphattak szót. Ha néha indulatos volt is a hang, progresz- szív gondolatok sorozata hangzott el, amelyre érdemes figyelni, amelyet hasznos megfontolni és figyelembe venni a döntéseknél. Ez a térség — Balatonke- resztúr és társközségei — nem tartozik a legfrekventáltabb üdülőterületek közé. Az elhangzottak nagy része azonban — úgy gondoljuk — általánosítható az egész déli partra... Jávori Béla Nyereség apróságokból A Horizont áfósz balaton- újlaki Műanyaghegesztő üzemében kiugró eredményekről számol be Oltván Tibor üzemvezető. Mint mondja, most még szinte félve, halkan mondogatják egymásnak a számokat, mintha attól tartanának, hogy el- kialbálják a pedig már féhé- ren-feketén kimutatott sikert. A múlt év nem adott okot dicsekvésre. 1,3 milliós nyereségtervüket csak 980 ezerre teljesítették. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a szövetkezet vezetői elhatározták : szabadabb kezet adnak a helyi irányítóknak, s felvegyék a kapcsolatot például az áfésszal, a kereskedelmi egységekkel. Tulajdonképpen két szempontot követünk: az egyik, hogy csak azt szabad gyártani, amit el tudunk adni és hogy előbb kell értékesíteni, azután termelni. Ez így talán közhely, de az igazság minket igazol. — Ez a felismerés már elég volt a nyereséghez? — Ez volt az első lépés. De hogy néhány gyakorlati példát is említsek, elmondom, többek között mivel sikerült csökkenteni a költségeinket. Százezreket takarítunk meg évente azzal, a gyors, helybeli intézkedés talán megfordítja az üzem sorsát. Ez évtől tehát önállóan dolgoznak a balaton- újlakiak. Az első félév nyereségterve a tavalyinál valamivel szerényebb, 1,2 millió forint volt. — A napokban kell beszámolnom a központunknak — mondja az üzemvezető. — Ök is kíváncsiak, hogyan és mit csináltunk, hogy a tervezett helyett 2,3 millió forint nyereséget értünk el. Sokan csak hitetlenkedtek, pedig most már minden számítással elkészültünk, és azok önmagukért beszélnek. — Szárnyakat adott volna az önállóság? — Kétségtelen, hogy ez is nagyon sokat számított, de sok más is volt. Azzal, hogy az üzemág önálló kereskedelmi jogot kapott, megváltozott a tervezésünk. Mi elsősorban a Piérttel vagyunk kapcsolatban, táskákat, tolltartókat, műanyag füzet- és könyvborítókat, mappákat készítünk, s mind a 19 megyébe is rendszeresen eljutnak az üzletkötőink, hogy hogy a Balaton-partot járva az üzletekbe érkező áru göngyölegét, a ddbozokat összegyűjtjük. Ugyancsak jelentős megtakarítás, hogy a nálunk keletkező hulladékot eladjuk a pásztói áfésznak, s onnan a feldolgozás után mint értékes alapanyagot visszavásároljuk. Ilyen és hasonló apróságokból tevődött össze az a plusz 1,1 millió forint. — Ezek a belső tartalékok. S hogyan alakult az értékesítés? — Erre a szezonra tízezer iskolatáskát, kétszázezer tolltartót, négyszázezer darab ellenőrzőborító és több tízezer könyvborítót készítünk. Mappákra ugyancsak tízezres nagyságrendekben kapjuk a megrendeléseket. A központban százan, a so- mogysámsoni üzemünkben húszán dolgoznak, ök készítik szovjet megrendelésre a műszerkazettákat, az idén 2500 darabot. Ezenkívül még 9000 diplomatatáskát is készítünk, újszerű, tetszetős kivitelben. N. Zs. A Műszaki Fejlesztési Pénzügyi Egyesülés tevékenysége Bővülő hatáskör A Műszaki Fejlesztési Pénzügyi Egyesülés — az Állami Fejlesztési Bank és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által 1983- taan létrehozott szakosított pénzintézet — tovább bővíti tevékenységét, újabb finanszírozási formákkal segíti az innovációs folyamat gyorsítását. A kisbank az elmúlt időszakban hatvannál több szerződést kötött különböző műszaki fejlesztési elképzelések és azokhoz kapcsolódó beruházások finanszírozására. Ennek keretében mintegy 700 millió forint értékű tőkét helyeztek ki, amellyel 1,1—1,2 milliárd forintba kerülő fejlesztésben vesznek részt. A kihelyezett pénz 67 százalékát kutatásfejlesztésre fordítják, míg a fennmaradó hányad beruházások megvalósítását finanszírozza. Ezek közül az idén 13 fejlesztés fejeződött, illetve fejeződik be. Többek között az Autóvillamossági Felszerelések Gyárában autóbuszoknál és más gépjárműveknél használt indítómotorok előállításához anyagtakarékos technológiát vezettek be. Szintén a kisbank segítségével a Csányi Állami Gazdaságban bővítették a természetes gyümölcsök fel- használásával készülő üdítő italok választékát. A Taurusnál hulladék gumiabroncsok hasznosításához aprítóberendezést fejlesztettek ki, amely iránt már több külföldi felhasználó is érdeklődik. Szintén a szakosított pénzintézet pénzügyi közreműködésével a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben kifejlesztették a Proper 16-os új számítógépet, amely iránt élénk a kereslet belföldön. A szakosított pénzintézet rövidesen egyesülésből betéti társulássá alakul. Ennek megfelelően nevét InvestBank Műszaki Fejlesztési Bankra változtatja. A fejlesztési kölcsönök mellett megkezdi a közreműködésével kifejlesztett termékek kölcsönbérbeadását. Elsőként az SZKI Proper számítógép lízingeléséhez lát hozzá. Tervezik, hogy később más berendezéseket is kölcsönöznek. Üj finanszírozási formaként bevezetik a vállalkozói alapátadást, amelynek révén kedvező feltételekkel jutnak pénzhez a műszaki fejlesztésekre vállalkozók. A kölcsönt ugyanis nem érdekeltségi alapjukból, hanem a fejlesztési befejezése után az új termék árbevételéből kell törleszteniük. A szakosított pénzintézet alaptőkéje jelenleg már szűkösnek bizonyul, ezért törekednék a források bővítésére. Jelentősebb vállalkozások finanszírozásában a kisbank már nem egyedül, hanem másokkal társulva vesz részt. I Az utolsó szabad nyár A megyei tanács munkaerő-szolgálati irodája két és fél éve segíti az elhelyezkedni szándékozókat. Kardos lmréné irodavezető pedagógus öt évig a pályaválasztási tanácsadóban dolgozott. Hasznát veszi a tapasztalatoknak, hiszen akik állást keresnek, gyakran maguk sem tudják pontosan, mit is szeretnének. Bizonytalanul érkeznek ide az érdeklődők, különösen azok, akik csak most fejezték be a szakközépiskolát, a gimnáziumot, s fogalmuk sincs, milyen munkakört válasszanak. Az utóbbi hetekben nagyobb lett az iroda forgalma, a felsőoktatási intézményekbe fölvételt nem nyert volt diákok jönnek elsősorban. A szőke kislány édesanyjával érkezett. Az asszonyt is az iroda segítette jelenlegi munkahelyére, nyugtatja, biztatja a lányát: „Meglátod, találnak itt neked való munkát is.” Keserű és csalódott a köz- gazdasági szakközépiskolában érettségizett kislány. Nem sikerült a fölvételi vizsga, pedig annyira bízott benne, már el is tervezték barátnőjével a kollégiumi éveket. Könnyekkel küszködik, szinte nem is halfja a hozzá intézett szavakat. Édesanyja írja fel a javasolt munkahelyek címét, és valószínűleg el is kíséri majd lányát a fölvételi beszélgetésekre. Határozott egyéniség robban be a helyiségbe. A fiatalember — legalábbis egyelőre — lemondott a továbbtanulásról, és olyan munkát szeretne, amellyel sokat lehet keresni. Most a Balaton- parton dolgozik, később katona lesz. Talán egyszer szakmát is tanul. A jó vágású, magas fiúról senki sem gondolta volna, hogy egészségügyi gondokkal küzd. Szakmunkástanuló volt már, amikor kiderült: olyan betegségben szenved, hogy nem tanulhat tovább, tizennyolc éves korában szociális -járadékra szorul. Szülei is leszázalékolt munkások. Szeretne olyan munkahelyet találni, ahol csökkentett óraszámban dolgozhatna. A három kislány vidéki gimnáziumban érettségizett. Tanítóképző főiskolára jelentkeztek, de egyiküket sem vették föl. Az irodavezető munkaköri kötelességén túl is felelősséget érzett a lányok iránt: felhasználva korábbi ismeretségét, az egyik nevelőotthonban ajánlott számukra munkát. Az igazgató nagy szeretettel fogadta őket. Továbbtanulási szándékukat is támogatja, így az első munkahely a három kislány számára egyúttal a későbbi hivatás lehetőségét is rejti. — Sok szívet szorító esettel találkozunk, szinte nap nap után — mondja az irodavezető. — Fölkeresett bennünket például egy állami gondozott kislány, aki tanult szakmájában képtelen elhelyezkedni. Elméletben tudja, milyen viselkedést kell tanúsítania egy eladónak, azonban súlyos idegi károsodást szenvedett, és képtelen emberekkel folyamatosan foglalkozni. Nehéz számára megfelelő munkahelyet találni, de ez olyan feladat, amelynek a megoldása emberi kötelességünk. Sok fiatal ember keres mostanában munkahelyei. Néhányuk csak addig, amíg ismét nem próbál bejutni valamelyik főiskolára. Sokan — feladva az irreális álmokat — végleges elfoglaltságot szeretnének. Ez az utolsó szabad nyár, igyekeznek még kihasználni, mielőtt megkezdődik számukra a felnőttélet. K. A.
