Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XU. évfolyam, 193. szám Ára: 1,80 Ft 1985. augusztus 17., szombat A lehetőségek fóruma >la megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a budapesti vásárközpontban a 70. országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásár. Minden korábbinál nagyobb, az előzőektől eltérő, új vonásokat is taralmazó nagy seregszemléje lesz ez az élelmiszergazdaságnak. Jubileumi ez az év, így agrárágazatunk nem csupán a legutóbbi kiállítás óta eltelt időszak számvetéséire készül, hanem arra is, hogy bemutathassa: az elmúlt négy évtized során milyen sikereket értek el, hogyan gazdálkodtak a szellemi és anyagi javakkal. Rangos számvetés ez a hazai közvélemény előtt, s nemzetközi szinten is, hiszen huszonhét ország vesz részt a kiállításon. Hivatalosan 1857-től számítjuk a magyar mezőgazda- sági vásárok történetét, amikor Széchenyi István kezdeményezésére először rendezték meg a gazdasági termény- és gépkiállítást. Hogy máig is él, tartalmában, mondanivalójában szüntelenül gazdagodik ez a kezdeményezés, mindennél jobban bizonyítja; hasznos volt. Szükség van a tapasztalatok értékelésére, az új lehetőségek bemutatására, a nemzetközi kapcsolatok ápolására, bővítésére. Ha valaha igen, ma még inkább csak ez a gyakorlat segítheti a gyorsabb fejlődést. S ez már magában hordja azt is, hogy a mostani seregszemle nem csupán számvetést jelent, hanem egyben a holnap lehetőségeinek fóruma is. Néhány hónappal ezélőtt a párt XIII. kongresszusán megfogalmazódtak a legfontosabb fejlesztési elképzelésink, a gazdálkodó egységek mindenütt most dolgozzák ki VII. ötéves tervi feladataikat. Ez a rendezvény nemcsak a célokat tárja ország, világ elé, láttatja azt is, hogy milyen módszerekkel igyekszünk megoldani feladatainkat és természetesen az új lehetőségek megismertetésével alkalmat ad arra, hogy a célhoz vezető utat rövidíthessük. Ki- emelkelő értéke ez a 70. OMÉK-nak. Magyarázza azt is, hogy a hazai közvélemény — elsősorban a szakmához tartozók — miért tekintenek megkülönböztetett várakozással a vásámyitó elé. Szakmához tartozókat említettünk, de korántsem csak az agrárágazatban dolgozókra gondolunk. Hiszen ez a kiállítás lesz az, amely minden korábbinál jobban kifejezi, hogy a hazai ipar egyre fontosabb piaca a mező- gazdaság. Az OMÉK-kai egy- időben nyitja meg kapuit az Agromasexpo ’85 és a 11. nemzetközi mezőgazdasági élelmiszeripari gép- és műszerkiállítás, valamint a IV. nemzetközi technológiai és licencvásár. Először rendeznek ipari napokat mezőgazdasági kiállításon, jól érzékeltetve, hogy az ipar és a mezőgazdaság együttműködésének szélesítésére, a műszaki háttér korszerűsítése mindkét ágazatnak egybevágó érdeke. A vásárközpontban temérdek látni-, megismemivaló tárul az érdeklődők elé. Megyénk számos üzeme, intézménye szervezett utazásokat rendez az OMÉK-ra, hogy a szakembereken kívül az ágazat dolgozóinak minél szélesebb rétege részt vegyen a nagy seregszemlén. Hogy minél többen legyenek részesei a holnapot szolgáló lehetőségek fórumának. Vörös Márta Földrengés után Folyik a helyreállítás Azokban az országrészekben, ahol a csütörtöki földrengés károkat okozott a lakóépületekben és a közintézményekben, pénteken folytatódtak a helyreállítási munkálatok, s újabb intézkedéseket tették a károsultak megsegítésére. Siófokon végeztek a megr sérült kémények lebontásával, a lehullott tégla- és cseréptörmelék eltávolításával, megkezdődött a földrengés okozta károk részletes felmérése, a sérült épü- leteK statikai vizsgálata, valamint helyreállítása. A csütörtöki földmozgások a település vízparthoz közelebb fekvő területein komoly károkat okoztak, de életveszélyessé szerencsére eddig csak egyetlen épületet — a hajdani egészségházat — kellett nyilvánítani. Az ott működött gyermekorvosi rendelő és a tüdőgondozó betegeit pénteken reggeltől már a városi rendelőintézetben fogadták, s az illetékesek rövidesen gondoskodnak a Köjál és a Vöröskereszt elhelyezéséről is. A kórháznál is hozzáláttak a lehullott törmelék eltakarításához. Megrongálódott a Bala- ton-parti város' több művelődési intézménye, óvodája, iskolája is, ledőltek a kémények, lehullott a vakolat, megrepedtek a falak. Az iskolák közül különösen súlyosan rongálódott a II-es és a kiüti 3-as oktatási intézmény. Az utóbbiban egy tanterem életveszélyessé vált, szinte minden' osztály falán repedéseik húzódnak. A helyreállítást, a károk kijavítását már megkezdték, egy épülő iskola szakemberéit irányították át erre a munkára. Elvégezték a megrongálódott családi otthonok statikai vizsgálatát is. Az eddigi tapasztalatok szerint várhatóan csak egy-két család részére kell majd átmeneti otthonról gondoskodni. A városi tanács végrehajtó bizottsága pénteken értékelte a földrengés okozta károkat, s meghatározta a legsürgősebb tennivalókat. Az elkövetkező napokban folyamatosan elvégzik a középületek, a Sió-hidak és a szállodák statikai vizsgálatát, egy esetleges későbbi kár megakadályozására. Megszervezték a helyreállítási munkákat is, elsősorban az egészségügyi intézmények és az oktatási intézmények sérüléseinek kijavítását végzik el. A cél az, hogy szeptemberben minden iskolában és óvodában megkezdődjék a tanítás. A budapesti földrengés- jelző obszervatórium ügyeletesének tájékoztatása szerint a pénteki nap folyamán néhány kisebb utórengést észleltek a műszerek. Délután 3 órakor a Richter- skála szerint 3-as, este negyed 8-kor pesig 2,5-es magnitúdója földmozgást regisztráltak a szeizmográfok. (Ezeknek mintegy ötezerszer kisebb volt az energiájuk, mint a csütörtöki legnagyobb rengésnek.) Anyagi kárt sehonnan sem jeleztek. Szovjet javaslat a közgyűlés napirendjére Sevardnadze levele Eduard Sevardnadze szovjet : külügyminiszter levelet intézett Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárhoz a világűr békés hasznosítása tárgyában. Az üzenet a következőképpen hangzik: Tisztelt főtitkár úr! (Folytatás a 2. oldalon) A 70. országos mezőgazdasági. élelmiszeripari kiállítás és vásár, az Agromasexpo, valamint a nemzetközi technológiai és licencvásár pénteken ünnepélyes külsőségek között nyílt meg. A kőbányai vásárváros főterén a megnyitón megjelent Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Grósz Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Maróthy László miniszterelnök-helyettes, Szabó István, a TÓT elnöke, a Politikai Bizottság tagjai, Pál Lé- nárd, a Központi Bizottság titkára és Marjai József miniszterelnök-helyettes. Ott volt továbbá Vaszil Canov, a Bolgár Kommunista Pálrt Központi Bizottságának titkára, Gerrit Braiks holland földművelési és halászati miniszter, Stanislaw Zieba lengyel mezőgazdasági és élelmiszergazdasági miniszter, Nguyen Ngoc Triut vietnami mezőgazdasági miniszter és Alekszej Gulenko, a Szovjetunió mezőgazdasági miniszterhelyettese. Részt vett az ünnepségen a kormány több tagja, a budapesti diplomáciai képviseletek számos tagja, A 70. OMÉK-ot Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyitotta meg. Bevezetőben, üdvözölte az OMÉK hazai és külföldi vendégeit, a kiállítókat, a szakmai tanácskozások résztvevőit, majd így folytatta: — A kiállítás, hasonlóan az 1980-ban rendezett országos bemutatóhoz, középtávú tervidőszak végén tekint vissza az elmúlt öt évre és jelzi, hogy az elkövetkező tervidőszak során milyen anyagi-műszaki , biológiai lehetőségek, szervezési módszerek kínálkoznak a termelés korszerűsítésére. A mostani OMÉK egyúttal számot ad a magyar élelmiszertermelés elmúlt négy évtizedéről is. Arról, hogy a mezőgazdaságban a föld művelői s az állattenyésztő telepek dolgozói az elmúlt négy évtized során több mint kétszeresére fokozták a termelést. Negyven esztendővel ezelőtt egy mezőgazdasági kereső két-háram ember számára tudott élelmiszert termelni, ma viszont már 20—25 ember élelmiszerigényét képes kielégíteni. Búzaterméseink, kuikorica- földjeink hozamai, az egy főre jutó gabona- és hústermelés adatai azt jelzik, hogy legfőbb ágazatainkkal a világ élvonalához tartozunk. A hazai táplálkozás színvonala nemzetközi mércével mérve is jó. Az élelmiszergazdaság exportteljesítménye is szintén dinamikusan növekedett. Az egy főre számított agrárkivitel alapján Hollandia, Dánia, Belgium és Franciaország után az ötödik helyet foglaljuk el a világranglistán. A miniszter ezután utalt arra, hogy az élelmiszertermelők a fejlődés során nem egyszer találták magukat szemben nehézségekkel, ezek megoldását azonban nagy mértékben segítette, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, agrárpolitikája tág teret adott a mezőgazdaságban dolgozók képességeinek kifejtéséhez, alkotó erejük kibontakoztatásához. Hangoztatta: e politikára alapozva értük el siA képen a kilencczredik hazánkba érkezett NDK-kopibáj- non, amelyik a kiállításon látható, az utolsó simítást végzik. k ereinket. Hazánkban a mezőgazdasági termelés erőteljes fejlődése, gyors korszerűsödése, a mezőgazdaságban dolgozók szépülő élete, biztonságtudata szorosan összefonódott a szocialista mezőgazdasággal és bizonyítja annak fölényét. Az elmúlt évek gazdálkodásáról szólva kifejtette: ebben az időszakban a mezőgazdasági. termelés növekedési üteme éves átlagban meghaladta a 2,5 százalékot. A gabonatermelés túllépte a 15 millió tonnát, a vágóállattermelés pedig megközelítette a 2,4 millió tonnát. A növekvő termelés a jó hazai ellátás mellett lehetővé tette az agrárexport csaknem 40 százalékos növelését, s az élelmiszergaz- dasági export-import egyenleg jelentős javítását. Ebben az időszakiban, amelyben oly jelentős erőfeszítések történtek az ország nemzetközi fizetési mérlegének egyensúlyban tartásáért, javításáért s a belső ellátás színvonalának megőrzéséért, mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk nagyon ,pozitív szerepet játszott — állapította meg a miniszter —. Ám az eredmények mellett néhány területen feszültségek is keletkeztek. A mezőgazdaság termékeire, terményeire az országnak szüksége van, s lesz a jövőben is, tudomásul kell azonban venni azokat a folyamatokat,, amelyek a világ mező- gazdaságában, agrárkereskedelmében lejátszódnak. A termelés mintegy harmadát a külpiacon értékesítük, miközben a nemzetközi agrárkereskedelem árai számunkra rendkívül kedvezőtlenül alakulnak. Ezekhez kell igazodnunk, ami a népgazdaság, a termelő üzemek számára nem kevés gonddal, gyakran anyagi áldozatok vállalásával jár. A kormányzat a maga eszközeivel segíti a továbbhaladást. A tennivalók zöme azonban — s ez érthető, hiszen az anyagi javak előállításának színhelyei mindig is meghatározóak a termelésben — a mezőgazdaságban, az élelmiszer- ipariban dolgozókra vár. A feladat számukra nem új. Az elmúlt négy—öt év mezőgazdaságunkba n már az intenzív gazdálkodás kibontakoztatásának, a nemzetközi piacok diktálta követelmények érvényesítésének jegyében telt el. Ennek során mind jobban előtérbe került a hatékonyság, a termelékenység, az értéktermelő képesség növelése. ÍMa a legtöbb helyen ehhez igazítják tetteiket. Ennek köszönhető, hogy miközben a termelés tízegynéhány százalékkal nőtt, az energiafelhasználás két százalékkal csökkent. Váncsa Jenő rámutatott: a termelés színvonalát erőteljesen befolyásolják az ipari eszközök, anyagok. A mező- gazdaság eredményeihez nagyban hozzájárult az ezeket gyártó ipar; a mezőgép- gyártás, a vegyipar, és sok más ipari ágazat. Törekszünk a kutatás, az ipar és a nemzetközi együttműködés nyújtotta lehetőségek .hasznosítására. Bizonyos, hogy e téren még tovább kell lépni még közvetlenebbé kell tenni az ipar és a mezőgazdaság közötti kapcsolatokat, hogy a mezőgazdasági termelés, és feldolgozás ipari háttere az eddiginél is eredményesebben szolgálja a termelés korszerűsítését. Végül megköszönte a rendezők, kiállítók értékes munkáját, és kifejezte reményét, hogy a kiállításhoz kötődő törekvéseik valóra váljanak. Váncsa Jenő beszéde után a vendégek megtekintették a kiállítást. A kiállításon ma juhászati nap lesz: előadásokat és élőállat-bemutatót tartanak. A sertéstenyésztők is szakmai összejövetelen vesznek részt. Kotorják a Balatont A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság öt gépe dolgozik a keszthelyi-öbölben környezetvédelmi céllal: javítják a víz minőségét és tisztítják a hajózó utat. A tóból 600 ezer köbméter iszapot távolítanak cl az idén. Budapesten a vásárközpontban Megnyílt az OMÉK