Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-02 / 153. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A XLI. évfolyam, 153. szám Ára: 1,80 Ft 1985. július 2., kedd ÜLÉST TARTOTT A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG Tegnap délelőtt Tóth Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárának elnökletével tanácskozott a vezető testület. Elsőként Klenovics Imre, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a résztvevőket a Központi Bizottság 1985. június 26-i üléséről. Második napirendi pontként Kovács Józsefnek, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének szóbeli bevezetője után a Központi Bizottság 1984. október 9-i ifjúságpolitikai állásfoglalásával összefüggő megyei feladatokat vitatta meg a testület és határozatot hozott. Végül dr. Túri Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője az 1985. évi országgyűlési képviselői és tanácstagi választások politikai tapasztalatairól szóló vb-értékelést ismertette. Az Írásos és a szóbeli tájékoztatót a párt- bizottság tagjai tudomásul vették. A hétvégére elfogy az árpa Aratási ügyeletek KONGRESSZUS - A BÉKÉÉRT Rendeljék el mindenféle nukleáris robbantás tilalmát! BEFEJEZŐDÖTT A BUDAPESTI TANÁCSKOZÁS (Kedvezett az időjárás _ a hét végén a mezőgazdasági üzemeknek, megkezdhették, illetve (folytathatták az őszi árpa aratását, a konzervbor- só betakarítását és cséplését. A megyei tanács mezőgazdasági osztályán Kersák Jenő elmondta, hogy vasárnap estig a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok a 17 221 hektár őszi árpa felét betakarították és a borsóterület fellével is végeztek. Ha nem esik az eső, a héten befejeződik az árpa betakarítása, ami egyben a búza aratásának a főpróbája^ A terméskilátások kedvezőek. Tegnaptól működnek az aratási ügyeletek. Az Agro- ker kaposvári központjában Farkas József igazgatóhelyettes közölte, hogy 110 millió forint értékű alkatrésszel várják az érdeklődőkét. Állandó telefon- és telexössze- köttetéslben vannak az Ag- rotechhel és a tizenhat társ- vállalattal, így ha valami náluk nlincs raktáron, akkor azt a többiektől beszerezhetik. Hétköznap reggel héttől délután ötig, szombaton háromig, vasárnap pedig egyig tartanak ügyeletét. Sürgős esetekben a portás megmondja, hogy ki az ügyeleRektori megbízásokat, egyetemi tanári kinevezéseket adtak át hétfőn a Parlament kupolatermében. A megbízásokat, kinevezéseket Cséhák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese nyújtotta át; az eseményen jelen volt Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. tes, így azt a lakásán fölkereshetik. A hívásokat a 12-59-3-as telefomszámon, illetve GB-rádión várják. A Kaposvári Mezőgépnél már szombaton reggel megkezdődött az aratási ügyelet. Szükség is volt rá, merít To- ponáron kombájnt kellett javítaniuk. 'Tizenhárom szervizkocsijukból egy állandó készenlétben van Kaposváron, ugyanis Somogybán nemcsak saját gyártmányaik, hanem a szocialista országokiból származó kombájnok garanciális javítását is vállai főigazgatói megbízásokat adott át Földiák Gábor művelődési miniszterhelyettes a Néprajzi Múzeumban. Egyes főiskolákon — új vonásként — pályázat útján került sor a főigazgatói kinevezésekre. Így kapott — 1985. július 1-i hatállyal — főigazgatói megbízást dr. Nagy Zoltán a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára. lalták. Náluk az ügyelet hét közben reggel héttől este hatig, a hét végeken pedig héttől délután egyig tart — hallottuk Schreiber Józseftől, a garanciális szolgálat vezetőjétől. A vállalati ügyeletes későbbi időpontokban is föl- jegyzi a bejelentéseket, s reggel máris indulnak a szerelőik.. A Somogy megyei Gabona- forgalmi és Malomiplari Vállalatnál ugyancsak tegnap reggel kezdték az aratási ügyeletet. Itt Balogh Ferenciül hallottuk, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően dolgoznak a hét minden napján reggel héttől este hétig. Akár műszaki, akár forgalmazási vagy pénzügyi problémáról van szó, mindent azonnal intéznek. Tárházaikba eddig 755 vagon árpát szállítottak be Barcs, Nagyatád térségéből és a Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság területéről, ahol teljes kapacitással aratnak. A hét végén még szárítani kellett az őszi árpát, melynek a minősége meglepően jó. Hétfőn Budapesten befejezte munkáját a nukleáris háború megelőzéséért küzdő orvosok nemzetközi mozgalmának ötödik kongresszusa. A Hilton-sizállóbaini rendezett záróülésen — amelynek elnökségében helyet foglalt Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Medve László egészségügyi miniszter isi — a klülönböz» nemzetek tudásainak az űrkutatásban folytatott együttműködéséről, az atomfegyverek elterjedésének kérdésedről], illetve núklaáris fegyverkísérletekről hanglzottalk el referátumok. Az előadók1 hangsúlyozták: az elmúlt Ikét és fél évtizedben a kozmikus kutatásokban gyümölcsöző együttműködés bontakozott ki a 'különböző országok között. A világ népeinek minden erejükkel azon kell lenniük, hogy megakadályozzák a világűr militarizálását. Hangoztatták: az emberiség választás előtt áll; vagy belenyugszik abba, hogy elkerülhetetlen egy termonukleáris katasztrófa vagy mini dem;t megtesz az enyhülési folyamat folytatásáért, kiszélesítéséért. Az atomfegyverek gyártásának a kísérleteik is szerves részei — mutattak rá. Fontos;, hogy ezeket a kísérleteket nemzetközi ellenőrzés kísérje, s a jövőben a világ közvéleményének befolyásolásával, széles körű tiltakozó akciókkal el kell érni Megkezdődtek a magyar— finn barátsági hét eseményei. Budapestre 260-an érkeztek tegnap az északi testvérországból, s ugyanennyi magyar utazott Helsinkibe, hogy részt vegyen a háromévenként megrendezésre kerülő barátsági héten. A mostani barátsági hét előkészítése — mindkét országban — széles társadalmi alapokon zajlott. Először 1967-iben rendezték meg a két nép barátságát demonstráló eseménysorozatot, s az eddigi találkozók hasznosnak bizonyultak. A két nép történelmi rokonsága, a mélyen gyökerező kölcsönös tisztelet és barátság, valamint Magyarország és Finnország szerepe az mind a föld alatti, mind a légiköri nukleáris robbantások itel/j es beszüntetését. A plenáris ülésen ezután dr. Kari Bonhoeffer, a kölni egyetem professzora tolíná- csolta nemzeti csoportja meghívását a kongresszus résztvevőihez: a nukleáris háború megelőzéséért küzdő nemzetközi orvosmozgalom következő kongresszusát 1986-iban tartsák a Német Szövetségi Köztársaságban, Kölnben. Ezt követően ismertették a nemzetközi orvosmozgalomnak a fegyverkezési verseny beszüntetésére vonatkozó felhívását, s beszámollak arról, hogy eddig 52 ország orvosai látták el kézjegyükkel. A záró plenáris ülésen a kongresszus résztvevői dokumentumokat fogadtak el. A Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtitkárához és Ronald Reaganihez, az Egyesült Államok elnökéhez intézett felhívás rámutat, hogy 1981 óta. a nemzetközi orvosmozgalom első kongresszusa óta az Egyesült Államok és a Szovjetunió lakói s a világ más országaiban élők egyre többet tudtak meg a nukleáris háború következményeiről. Létrejött egy új nemzetközi közmegegyezés, amely szerint a nukleáris háború veszélyére egyetlen ésszerű válasz van: a háború megelőzése. E közmegegyezést tükrözi az Egyesült Államok és a európai béke és biztonság erősítésében a barátsági heteknek fontos eleme. A testvérvárosok száma napjainkra elérte már a 18-at. A rendezvénysorozat két fővédnöke, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Mauno Kodvisto finn államfő üdvözletét küldött a barátsági hét résztvevőinek. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is gazdag kulturális programot állítottak össze a szervezők. Alkalom kínálkozik a közvetlen személyes (kapcsolatok kialakítására is. Az idei barátsági hét során megemlékeznek arról, hogy 150 esztendeje jelent meg a finn nemzeti eposz, a Kalevala. Az eddigi gyakolatot folytatva a népes küldöttségekSzovjetunió nyilatkozata, amely célul tűzte a nukleáris fegyverek csökkentését, sőt megszüntetését. E célokat azonban a gyakorlatban is meg kell valósítani . — mutat rá a felhívás. Jelenleg mind pontosabb és a korábbiaknál sokkal pusiztítöbb nukleáris fegyvereket hoznak létre. Ugyanakkor az újabb (tudományos kutatások olyan világméretű, lehetséges ökológiai következményeket jeleznek, amelyek veszélyeztethetik az élet fennmaradását á földön. A fegyverkezési hajszát az űrre is ki akarják terjeszteni, s (ha ez megvalósul, akkor számottevően növekszik a világlmé- retű nukleáris konfliktus kirobbanásának veszélye. Az űrfegyverkezés semmissé leheti az eddig elért fegyver- zetkorllátozási eredményéket és alááshatja a folyamatban lévő tárgyalásokat is. A dokumentum így folytatódik: „Meg vagyunk győződve arról, hogy, a nukleáris fenyegetés megszüntetésére javaséit programunk egyezik a világ népeinek kívánságával. A program sürgeti a nukleáris fegyverek gyártásának, kipróbálásának, s telepítésének ellenőrizhető befagyasztását. Ezt kiegyensúlyozott fegyverzetcsökkentés, majd a fegyverzetek végső megsemmisítése követheti. A program olyan (Folytatás a 2. oldalon) ben politikai delegáció is helyet kapott. A hétfőn Budapestre érkezett finn tárgyaló delegációt Mikko Pesäla, a parlament második alelmöke, a Helsinkibe utazó magyar küldöttséget Veress Péter külkereskedelmi miniszter vezeti. A finn vendégek Budapesten kívül ellátogatnak Esztergomba, Szentendrére, Visegrádra, valamint Kecskemétre. A hét első felét mind a finnek, mind a magyarok testvérvárosukban töltik, majd a hétvégén ismét a fővárosban találkoznak. A VII. magyar—finn barátsági hét siófoki programja keretében tegnap 15 tagú finn delegáció érkezett a Balaton-parti városba. Az oului küldöttséget Siófok finn testvérvárosának alpolgármestere, Matti Rossi vezeti. REKTORI MEGBÍZÁSOK BARÁTSÁGI HÉT Cséhák Judit egyebek között hangsúlyozta: hazánk és népünk jövője elképzelhetetlen a magyar oktatásügy korszerűsödése, színvonalának emelkedése, a kor követelményeihez igazodó ismeretanyag elsajátítása és az új befogadására mindig nyitott, kreatív értelmiség nélkül. A Minisztertanács a rektori teendők ellátása alól — munkássága elismerése mellett többek között fölmentette dr. Flerkó Bélát és dr. Bauer Miklóst nevezte ki a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorává. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektori tisztében meghosszabbította dr. Bebre- czeni Béla megbízatását. Ugyancsak hétfőn főiskoUborkaszezon Két hektáron fóliás uborkát ültettek az idén a hetesi Vikár Béla Termelőszövetkezet kertészetében. Június közepe óta szedik a salátauborkát az asszonyok. Egy vagonnal már elszállítottak a Zöldértnek, még négy vagon uborkát szeretnének leszedni. Felhőszakadás, jégeső Elemi erővel tört a vihar tegnap délután a Hallatomra. A siófoki obszervatórium jelentése szerint a tó fölött zivatarzóna-láncolat alakult ki, amely 15.40 órakor érte él a Keszthelyi-öblöt, majd óránként hatvanöt-heitvenöt kilométeres széllökések kíséretében ötven perc múlva Siófok térségében tombolt. A piros jelzés 13 óra 25 perctől kezdve érivényiben volt a Balatonon, ennek ellenére többen a vízbe merészkedtek. Két vitorlás a partközeiben felborult, ezeket még a víZirendészet hajóinak megérkezése előtt kimentették, ám négy széllovast a rendőröknek kellett kihúzniuk a mély vízből. Taforól ugyancsak ^viharos” beszámolót kaptunk.: itt borsó nagyságú jég is esett. A megyeszékhelyire öt óra körül szinte esti sötétséggel érkezett meg a felhőszakadás. Mintegy negyedóráig ömlött az eső. A felhőszakadást mennydörgés és villámcsapá- sok kísérték. Még sáros áradat hömpölygött az utcákon, amikor befutottak az első se- . gélykérő telefonok a kapos- várli tűzoltóparancsnokságra: több helyen fák dőltek ki.