Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
1985. július 6., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ABLAKOK A JÖVŐ FELÉ A SCIFI- FILMEK DIVATJA K ései Béla életkorát behatárolhatnánk úgy is: harmincon túl, negyvenen innen. Mivelhogy küllemének gyakori változása években mérhető nála. Ha például odafönt beborul a magasságos, Kései háromnégy esztendőt is magára vesz, olyannyira szomorú. Ha viszont süt a nap, s odafönt szeplőnyi csák a felhőség, nem fordítható meg a tétel; Kései Béla ilyenkor nem tűnik három-négy évvel fiata- labbnak. Legföljebb eggyel, jobb esetben kettővel. Persze ezt sem szabad általánosítanunk — szakmájára nézve marós — hősünk esetében, mert nemegyszer csaknem szétcsorgott a napkorong, ő mégis ki volt bélelve búval. Kései Béla vissza-visszaté- rő búja szürkeségének tudatából fakadt. Ö mondta egyszer tükörmásának: mi a túrónak születtél e világra, ha képtelen vagy kiemelkedni? Éled a szürkék hitvány életét, s bárhogy is helyezkedsz, a nap nemcsak téged ajándékoz meg sugaraival. No, azért azt nem mondhatjuk Késeire, hogy az irigység táplálta volna benne a tükör előtti monológot. Nem volt ő irigy, csak egyszerűen szürke. Mit akart Kései? Hogy reá figyeljen a nagyvilág? Dehogy. Megelégedett volna azzal is, ha a kisvárosban ujjal mutogatnak felé, vagy ha az utcájukban, na jó, legalább a házból valaki a szemével intett volna suttyomban a szomszéd felé, hogy nézd csak, ott megy Kései. De nem. Kései Béla már nem járta a kisváros utcáit virágcsokorral és papírpanírba rejtett hosszú nyakú üveggel. Megtette ezt korábban több vasárnapon is, csakhogy a járókelők azt higgyék: vendégségbe tart vagy: de rendes, visz a feleségének virágot. Nem kapott efféle jelzést, hát felhagyott a vasárnapi szertartással, s üldögélt agglegényi magányában otthon. Egy ilyen magányvasárnapon fogadta meg; mindenáron ki fog törni saját szürkeségéből. Majd ő megmutatja! Verset akart írni, de nem volt kihez, hát elvetette a papírt és a szándékot... — Azért is megmutatom ezeknek, ki az a Kései Béla, mondta egy napon tükörmásának, és kacsintott egyet. A rca mosolyra rártdult. Meg is lepődött emiatt, mert ilyet aztán rég látott a tükör, a tükörkép és Kései. Agyában mocorogtak a gondolatok, szája széléről hol eltűnt, hol visszajött a mosoly, később már tartósan húzódott szét a szája, már röhögött is, tán még tapsolt is örömében. — Ez az! — mondta a tükörnek, és boldogan becsapta maga mögött a fénytelen lakás ajtaját. A spórolt pénz a zsebében szorongott. Az áruház pultjára bőröndök közül kiválasztotta és megvette a legnagyobbat. Kirohant vele az utcára. A járókelők most azt hiszik, vonatra sietek, gondolta, mivelhogy azok készséggel adtak utat neki. Kezdetnek nem is rossz! De várjatok csak, mi jön ezután! Ezután még nem jött semmi különösebb. Kései meg sem állt a kisváros kölcsönzőjéig; ott olyan ruhát kért, amit évek óta senki sem vitt ki. A raktár mélyéből előhalásztak neki néhányat a leltárból leírtak közül: válasz- szón. Válogatott, és kérte, hadd vegye meg örökbe a kiszemelteket. Kilóra .megve- hette. Boldogan pakolta bőröndjébe a kockás zakót, a sárga pöttyös nadrágot, a fekete csokornyakkendőt, a fekete cilindert. Hazafelé vett egy hófehér inget, öt perc múltán már beöltözve állt az otthoni tükör előtt. Este kimosta új szerzeményeit, másnap kivasalta, fogasra akasztotta, egész délután gyönyörködött benne. Még éjjel is föl-föl- nézett az ágyról, igaz-e, meg- van-e. Szépet, ám hihetetlent álmodott azon az éjjelen. Reggel gondosan összehajtogatta, majd a bőröndbe rakta ruháit. Még a cilinder is belefért. Szokásos öltönyében, bőrönddel a kézben lépett ki a már nem is oly fénytelen lakásából. Az utcán kényelmesen haladt, nem is tűnt föl senkinek. Sebaj, gondolta. Ámulni fogtok ti még! Egy utcai fülkéből munkahelyére telefonált szabadságért. Azután meg sem állt a tanácsházig. Ott egyenesen az elnökhöz tartott. A titkárnő az útját állta, de mikor megtudta Kései Béla érkezésének okát, máris emelte a kagylót, és belemondta: egy híres akrobata van itt, valami világa zám-ügyben. HÁMOR VILMOS VILÁGSZÁM Kései a tanácselnöki szobában már többet elárult jövetele céljáról: valaha ebből a városból kerültem el, itt születtem és kötelességemnek érzem, hogy a világszámomat elsőként a szülővárosomban mutassam be. A tanácselnök meghatódottságá- ban cigarettára gyújtott... — És miről lenne szó? Kései nekibátorodott: — Örömmel tapasztaltam, hogy szülővárosom milyen szépen fejlődik. Már tízemeletes házaik is vannak. — Ó, köszönöm, köszönöm — mondta a tanácselnök. — Kávét, konyakot — szólt a telefonba. Zvolszky Zita illusztrációja Koccintáskor a tanácselnök azt mondta, ő az idősebb, ha Kései megengedi, szervusz! Kései megengedte, és már tegeződve magyarázta a világszám lényegét. Már ki is nézte magának azt a két tízemeletes házat, amely közt ott fölül kötelet kéne kifeszíteni. És ő majd azon, ernyő, hosszú rúd és minden segédeszköz nélkül, a kizárólag erre az alkalomra varrott öltözékében végighalad. A tanácselnök tapsolt zavartan csak ennyit, mondott: volna egy gond. Honnan szerezzenek akkora hálót? Kései rácsodálkozott: minek a háló? Az ő produkcójához háló sem kell. Rúd se! Semmi! Csak egy drótkötél. Épp ettől a világszám. A drótkötél nem gond, mondta a tanácselnök. A mi városunknak saját drótkötélgyára van! No, és melyik lenne az a két toronyház? Kései megmondta, a produkció időpontját is. Egymásba csattantak a kezek. A tanácsház kapuján már úgy lépett ki Kései a napsütötte utcára, mintha maga az elnök, ha nem épp az atyaúristen lenne. Ott lesz az egész város alattam. És ha csak két másodpercig is, engem csodáltok majd. Utána meg persze sajnáltok. Lesz, aki sírni fog. Biztosan szép temetést rendeznek. A temetésre gondolva meghatódott egy pillanatra. De elhatározása erősebb volt mindennél. És különben is: élet az ilyen? Így, szürkén? A plakátokra húszcentis betűkkel nyomtatták ki Béla Kései nevét, alá pedig fele akkora betűkkel: világhírű akrobata hazatért szülővárosába. Ö kérte így: Béla Kései. Nehogy a házban valakinek szemet szúrjon a névazonosság. Ilyen nyugodtan még egyszer sem aludt el. Nyolc is elmúlt, mire megébredt. így nem tudhatott arról, hogy az emberek már éjféltől gyülekeztek a két toronyház között, bár csak déli tizenkettőre hirdették a világszám kezdetét. Kései Béla úgy gondolta, tíz óra tájban felöltözik új ruháiba, kisétál az utcára, hadd csodálják délig is. De elvetette az ötletet. Majd magamra öltöm a közeli ház alagsorában, döntött végül. Tíz óra. Arca a tükörben, mosoly sehol. Megmutatjuk nekik, igaz? — kérdezte a tükörtárstól, mintha bíztatást várt volna tőle. A tükörmás bíztatóan bólintott: menj csak! Késeit kihalt utcák fogadták. Hinni sem merte, hogy mindez miatta van. Az egyre erősödő fúvós-zenekari koncert is ... A közeli ház alagsorában aztán, ahogy eltervezte ... A két tízes között már feszült a drótkötél. A tömegből innen is, onnan is autogrammot kértek tőle. — Majd utána — mondta nekik. Többen virágcsokrot szorongattak. Vendégségbe kéi. szülhettek? Már a tetőn. Lenézett, s megborzadt. Fölnézett: néhány szeplőnyi felhő'. Még öt perc. A fúvószenekar abbahagyta. Még két perc. Még egy ... Fanfárok hangja. Kései Béla megvető pillantást vetett az apró bogarakká zsugorodott embertömegre, majd az eléje kifeszített drótkötelet bámulta. Nem igaz, hogy kettőt nem lépek rajta. Kettőt biztosan! Egyet ballal, egyet jobbal. És kész! Ti meg ott lent mégiscsak megtudjátok, hogy élt közietek valaki, úgy hívták Kései Béla vagy ha jobban tetszik: Béla Kései. él. Hát akkor, nosza! Bal, jobb . .. bal... jobb ... bal... jobb- bal ... jobb .......................... Amikor átért, lentről hangorkán emelkedett a magasba. A drótkötélrögzítők ott, a tetőn akartak gratulálni, de Kései leintette őket: ugyan, semmiség. Először a balt, azután a jobbot, megint a balt... Így ni, mondta, és megindult visszafelé. De akkor már a túlsó házhoz rögzített drótkötél csomóját kioldották a munkások. A drótkötél aláhullott, Kései meg csak ment: bal, jobb, bal, jobb, bal jobb, bal... S cilinderét emelgetve le-lein- tett a tömegnek ... Aznap délután esett az eső. Valaki megpiszkálhatta a felhőket. A SCIFI- FILMEK DIVATJA 'Irodalomban, képzőművészetben, filmben egyre nagyobb helyet foglal el a Science fiction. Méghozzá nem is újkeletűen, hisz a világirodalom s az egyetemes képzőművészet számos példát mutat rá. Bár nagy részük — ezt el kell ismerni — inkább fantasztikus, mint tudományos. Nem ezekkel akarok most foglalkozni, inkább az utóbbi évek fimművésze- tében — filmgyártásában — sűrűn felbukkanó scifikkel. Nem megyek vissza Wells A láthatatlan emberéig, Az idő ablakait is csak azért említem, mert magyar példa. 1969-ben rendezte Kuczka Péter írásából Fejér Tamás, nemzetközi szereposztással. Gábor Miklós és Darvas Iván mellett a bolgár Iván Ando- nov, a lengyel Krystyna Mi- kolajewska és az NDK-beli Heidemarie Wenzel (A halál archívuma című tv-sorozat egyik szereplője) játszották a főbb szerepeket. Roy Schneider a 2010-ben Majmok bolygója, Fahrenheit 451, Harmadik típusú találkozások, Csillagok háborúja, E. T., A nyolcadik utas: a halál, a Solaris, a Sztalker, Robotokkal a Saturnus körül — néhány cím a nálunk is ismert nyugati és keleti produkciókból. A siker újabb és újabb scifik készítésére ösztönzi a producereket, hisz busás profittal kecsegtetnek. Lucas, Spielberg milliomos lett. Gyakran az első alkotás vitatott színvonalát sem érik el a folytatások, de úgy látszik, ez sem veszi el a válA szép Supergirl lalkozókedvet. A Csillagok háborúját követte A birodalom visszavág, a Supermant a Supermanek és a Supergirl, legutóbb a 2001 — űr- odisszeia folytatása készült el: 2010 — az év, amelyben felvettük a kapcsolatot címmel. Nem sokkal korábban jelent meg nálunk a 2010 könyvalakban. Ebből készült a filmváltozat, Arthur C. Clarke nagy sikerű regényéből írta, rendezte és fényképezte Peter Hyams, aki a főszerepet az Oscar-díjas Roy Schneiderre bízta. Hyams szerényen így nyilatkozott: „Kubrick filmje, a 2001 és az én 2010-em között majdnem 20 év telt el. Változtak az idők, változott a mozi, és az én filmem lényegesen különbözik az első résztől. Kubrick zseni, céltalan lett volna őt utánozni.” . A főszereplő Roy Schneider mellett a produkciónak több más Oscar-díjas közreműködője volt, így Richard Edlung, aki a különleges effektusok felelőse, és David Shire zeneszerző. Miközben e sorokat papírra vetettem, megérkeztek a legfrisebb külföldi lapok, amelyek bizonyítják, hogy a scifi-áradat tovább hömpölyög. Elkészült a Superman és a Csillagok háborúja negyedik része, a 2029-ben játszódó Terminator, a Star- fight és a Buckaroo. Mirő szólnak általában ezek a művek? Van-e értelmes élet földünkön kívül? Ha igen, hogyan történik velük a találkozás? Hogyan pusztítja el magát az emberiség, hacsak... ? Földöntúli rossz és jó erők harcáról értünk vagy ellenünk. Hova vezethet a tudomány fejlődése? Stb., stb. És hogyan szólnak? Filozofikusán vagy meseszerűen, színvonalasan vagy gyatrán. Uszítva vagy a békés egymás mellett élést sugallva. Például a 2010-ben amerikai és szovjet asztronauták indulnak közös akcióra. Azt olvastam valahol, hogy a scifi a legoptimistább műfaj, hisz abban, hogy az emberiség nem pusztítja el önmagát, lesz jövő évezred is. És a műfaj kedvelői? Azt hiszem, kíváncsi emberek vagyunk. Ha már az élet véges, legalább a végtelen fantázia termékeiben próbáljuk megsejteni, mi lesz, amikor mi már nem leszünk. Erdős Márta MÉLYSÉGES GYÁSZ Hriszto Pelitev N. város sem nagy, sem kicsi nem volt, és nem új, de régi sem. Közönséges, átlagos város, amelynek — sajnos, de való — nem zavartalan a vízellátása, s a helyi lapban megjelenő, vizenyős karcolatok ezért aligha nyújtanak kárpótlást. A legutóbbi hat nap alatt ez a város halott volt, és talán még sokáig senki sem emlékezett volna rá, ha központi pénzügyi szervek nem léteznének a világon. Ezek jöttek rá elsőnek arra, hogyha hat napon keresztül semmilyen bevétel nem érkezik egy városból, akkor ezzel a várossal valami rendkívüli dolog történhetett. Legott elhatározták, hogy tapasztalt szakértőket küldenek N. városba, s függetlenül attól, hogy N. él-e vagy meghalt — behajtják tőle azt, ami jár. Amikor a tapasztalt szakértők kiszálltak N. város pályaudvarán a vonatból, kihalt utcákat láttak, a nagy ritkán elébük kerülő férfiakból pedig egyetlen értelmes szót sem tudtak kiszedni. A szakértők figyelmét hirtelen fölkeltette egy fura szerzet; átlós irányban haladt át a téren, néha fel-felnézett az égre, és ezt dudorászta: „Ó, add már ide azt a kék mellényt, anyuskám!” Nagy nehezen sikerült kideríteni, hogy az illető a helyi repülőtér vezetője. Az égre pedig azért nézett, mert repülőgép panaszos zúgása hallatszott onnan, a mellénykéről szóló dalocskát pedig hat nap óta állandóan közvetítette a helyi rádió, és így mélyen belevésődött a főnök emlékezetébe. Az égen zúgó repülőgép valójában még tegnap szállt arra, és azóta kért leszállási engedélyt, de senki sem tudta fogadni, mert a repülőtér dolgozói közül hat nap óta senki sem jelent meg a munkahelyén. Ugyanezen ok miatt forgott a rádió stúdiójában is ugyanaz a lemez. Hat nappal ezelőtt tették fel — de nem volt senki, aki levegye: a rádió munkatársai sem dolgoztak. A bank felé tartó szakértőknek egy fura menet zárta el az útját. Két farkas, egy sakál, néhány, különböző színű róka ballagott az utcán, meg egy nőstény oroszlán — ezt két hím oroszlán kísérte, amely már alig állt a lábán. Az állatok fejüket lecsüggesztve vánszorogtak, és annyira kimerültek voltak, hogy még csak nem is ordítottak. A bús menet végén egy óriási elefánt haladt. Időnként kinyújtotta ormányát az első emeleti erkélyek felé, és fikusszal, begóniával és muskátlival csillapította éhségét. Az elefánt nyakán a helyi állatkert öntöttvas kapuja lógott, amely két tonna súlyú lehetett. Amikor az elefánt kitörte a kaput, fejét átdugta a tömör vasrudak között, de kihúzni már nem tudta, úgyhogy a kapuval a nyakán járkált. Az állatkertben nyilván szintén senki sem dolgozott hat nap óta, és nem adtak enni az állatoknak. — Istenem! Mi történt ezzel a várossal?! — kiáltottak fel a szakértők, ez alkalommal már kórusban, amikor a bankban sem találtak egyetlenegy tisztviselőt sem. Valóban, mi történt? Nem tartom magam feljogosultnak arra, hogy tovább kínozzam az olvasókat a szörnyű bizonytalansággal. Nem, nem pestis tört ki a városban, a világ vége sem köszöntött be. Valami szörnyűbb dolog történt. Olyasmi, aminél szörnyűbbet kitalálni is nehéz. Hat nappal ezelőtt a helyi lagdarúgó-csa- pat, amelyet a városban mindenki imádott, 0:5 arányú szégyenletes vereséget szenvedett, és kiesett a köztársasági kupa döntőjéből ... És N. város mélységes gyászba borult. Fordította: Gellért György
