Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
1985. július 6., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK — Egyáltalán hány írásjegy van? — Fogalmam sincs. De, ha megmondja hány szó, fogalom létezik, akkor majd tudok válaszolni. Az írásjegy nem olyan: itt a könyv, benne van minden, tanuld meg. A pekingi azt mondja, zsen. A sangháji: nyin. Mindkettő embert jelent. Az írásjegy azonban azonos, hiszen a fogalom adja az írásjegy tartalmát. Ráadásul ez nem ábécé. Például: ta — nagy, hszia — kicsi. Együtt: nagyság. Az iskolákban azonban már tanítják az ábécét, az európai neveket már így írják. Persze nagyon sok idő kell, hogy sikerüljön az áttérés. — Hogyan ejtik a latin betűket? — Itt az újság — mutatja a Zsemnin Zsipaot.. Olvasom a latin betűkkel írt újságcímet: Renmin Ribao. — Ezt hogy találták ki? — Így döntöttek. Maga a „zs”-re zsét mond. Ok is mondják, de r-nek írják. Végül is nem mindegy? — Ha valaki kedvet érez a kínai írásjegyek megtanulásához, mit tanácsol? — Vigyázzon az egészségére, mert erre sok idő kell. Vadászaton a Zselicben Fotó: Gyertyás László „Újdonságok“ nyári gyakorlaton KÖZÉPRIGÓC A tanuló osztályvezető lett SZAKKÖZÉPISKOLÁSOK A SOMOGY ÁRUHÁZBAN / Tizenegy éve segíti a kia- posvári Somogy Áruház a kereskedelmi szakmunkás- képzősök és szakközépiskolások gyakorlati oktatását. Az idén: is 39 szakközépiskolás tölti itt kötelező egyhónapos gyakorlatát. Újdonság viszont, hogy most először tizennégy diók egy áruházi osztályt alakított, osztályvezetőt és helyettest is kinevezték közülük, és igen kevés segítséggel a tanulók mindent önállóan csinálnak. Az osztályvezető távollétében helyettesével, a Lipótfai Horváth Erzsébettel és az egyik beosztottal, a kiskorpáéi Frey Évával beszélgettünk. Mindketten negyedikbe mennek szeptemberben. Éva elmondta: — Jó ez az újdonság. így végre magiunkniaík is bizonyíthatjuk, hogy mit tudunk, nem kapunk mankókat, hanem önállóan foglalkozunk a vásárlókkal, mérjük az anyagot, számolunk, csomagolunk ... Szóval mindent ugyanúgy csinálunk, mint a felnőtt kereskedők. — És a főnök ás mindent ugyanúgy csinál? Erzsébet nevetett: — Ez még azért nem olyan igaizi főnökség. A felnőttek bizonyára többet zsörtölődnek. Mi • itt hamar meg tudunk egyezni mindenben. A munkaidőnket is magunk osztattuk be úgy, hogy reggeltől zárásig mindig elegendően legyünk. A szombatokat is elosztottuk. Igaz, mindez csak harmadik nekifutásra sikerült, de végül csak megúsztak veszekedés, sértődés nélkül. — S mi történik, ha szükség van a főnöki szigorra? — Erről sem tudok beszélni, mert eddig mégnem volt rá szükség. Senki »em lazsált. Mi ezt a munkát szeretjük, érdekes újdonság nekünk, hogy nemcsak elméletben kereskedünk, hanem gyakoroljuk is a szakmát. Az szintén a mi ötletünk volt, hogy piacnapokon kitelepültünk a piacra. A méteráruosztályról sajnos kevés dolgot lehet így kivinni, úgyhogy csak abroszokat árultunk. Az ötvenhatvan forintos térítőkből kétezer forint lett egy nap a bevételünk. Arról is faggattam a lányokat, hogy miért választották ezt a szakmát, amely nem ígér magas keresetet, nem népszerű manapság. Válaszuk szinte tökéletesen egyforma volt. Gyerekkorukban is .sokszor játszottak boltost, mindig kereskedők akartaik lenni, mert ez olyan szép dolog, kiszolgálni azt a sok embert, aki azután örül a megszerzett portékának.' Reméljük, hogy néhány ev múlva sem morcos., „na. mi kell” stílusú boltosként látjuk viszont őket. Kovács Ferenc, az áruház igazgatója mondta: — Féltünk ettől az önállósági kísérlettől, mégis belevágtunk. Nem reméltük, hogy ilyen sikeres lesz. A gyerekek nagy ambícióval vetették bele miagukat a munkába, sok új ötletet hoztak, uborkaszezonban tudtak forgalmat növelni. Az igazgató szavaihoz egy adalék, Erzsébet mondta: — Soíkan bajban vannak, amikor függönyt vásárolnak, hogy mennyit is vegyenek. Hát én utánanéztem,, hogy milyen szabvéby- taóretű abllákok vannak a panelházakon. És amikor azt mondja a vevő, hogy míég hazamegy, megméri, alszik a dologra egyet, akkor nem engedem el, hanem megmondom néki, hogy mekkora az ablaka. Szóval utánanézett... Nagyanyám erre azt mondaná: olyan, mint egy igazi békebeli kereskedő. S ha az öregek ilyet mondanak, az eléggé nagy dicséret. L. P. Ez nem ábécé TA ÉS HSZIA Payor Géza a Kelet-ázsiai Múzeum osztályvezetője. A Budapesti Műszaki Egyetemen filozófiát és marxizmust tanít. A Kína Múzeumban beszélgettünk, ahol éppen egy tudományos munkán dolgozik. A kínai írásjelről kérdeztem. — Írásjegy! — mondja határozottan. — Más a jel és más a jegy. — Igen, de van villamos- és buszjegy is. Az a sok ákombákom mitől jegy? — Ákombákom? Maga téved. Ez a laikus joga. De mit mond a szakember? — Eredetileg a képírásból fejlődött ki. Csáknem 3000 évvel ezelőtt ebből jött létre a fogalomjelölő írás. A legrégibb' leleteket állati eredeti jóslócsontokban találták meg. Milyen lesz a termés? Hova megy a királya? Persze ma már nem ezeket a jegyeket használják, de ez a fejlődés természetes velejárója. Az eredeti képformájú jegyeket az akkori Kínában több száz módon használták. Kang Hszi császár ' a XVII. százajd végén elrendelte az egységes kínai írásjegyszótár elkészítését. A mai napig ez a legfontosabb alapmű. Eleinte jobbról balra írtak, meg felülről lefelé — a tekercsek miatt így volt egyszerűbb. Ma balról írnak. Meg jobbról balra, és néha felülről lefelé. De ez még nem minden. Íme a gondokra néhány adat. — Én sajnos csak 5—6000 írásjegyet ismerek. Ezért sok szakirodalmat el sem tudok olvasni. Hat évig éltem Kínában, ennyit sikerült megtanulnom. Azt: alapműveltséghez elég 2—3000 írásjegy ismerete. A 15 éve meghalt világhírű kínai polihisztor, Kuo Mo-zso állítólag hetvenezernél is többet tudott. meg, pedig ma már nagyobb becsük lenne. Tárgyi emlékek híján is található azonban jó néhány érdekesség az emlékezetben. Egy közeli épület, amelyet szintén kastélynak neveznek a helybeliek, Széchenyi Ferenc erdőmémökének, Seemann Györgynek a tulajdona volt. Seemann Zoltán, a barcsi áfSétez sofőré — aki a gróf gyerekeivel együtt nőtt föl — szintén úgy emlékezett: ezek a Széchenyiek szegények voltak. Az erdőmérnök fia barcsi lakótelepi lakásában szép festményeket őriz. Ezek miatt érdemes említenünk Seemann György nevét. A grófi erdészet vezetője nem volt akármilyen ember. A Magyar városok című. a háborús években kiadott reprezentatív könyv a következőket írja róla: „Seemann György oki. er- dőmémök, várerdőmester Nagykanizsa. Uo. született 1893-ban ... Középiskoláit Nagykanizsán, a műegyetemet éls a képzőművészeti főiskolát Budapesten, az erdészeti főiskolát Selmecbányán végezte... 1921-ben gróf Széchenyi uradalmában nyert állást. 1940-ben Nagykanizsa város szolgálatába lépett.” A három diplomás férfi tehát nappal erdőket gondozott, s — ahpgy fia mesélte — éjszaka festett. Nem is akármilyen képeket... A középrigóoi kastély sorsa megnyugtatóan alakult. S az_ épület történetéinél talán még érdekesebb mindaz, amit látogatásunk soréin találtunk. Luthár Péter Fotó: Makai Károly V. L. Már a helymeghatározás is bizonytalan. A Barcs környéki majorok, puszták, ap- róbb-nagyobb lakott helyek elnevezései részben feledésbe merültek, vagy a köz- igazgatási átrendeződés során itt-ott eltolódtak. A mai helymegjelölés síjeont tehát a kastély, amelyet Széchenyi Ferenc, a szegény gróf 1920- as évek derekán építtetett — s amely most a barcsi erdészeti és vízügyi szakmunkásképző 'kollégiuma — Kö- Zéprigócon található. A nem különösebb építészeti értékű, de külsőleg gondozott — belül viszont már felismerheteílenné átalakított — kastély parkja is igen szép. Környékén a gyakorlati oktatásit szolgáló modellgazdaság fejlődik. Jót s jól szolgál az épület, amelyről Lukács Ferenc, az intézmény igaizgatóhelyettese beszélt: — Nagyon rossz állapotban volt a ház, amikor 1960- ban elkezdődött az átépítés. Iskolát csináltak akkor belőle, de máma csupán a kollégium maradt itt. Annak jó a kastély, az oktatáshoz már nem llenne elegendő helyünk. Tervezzük a korszerűsítést. gyakorlati oktatási bázist teremtünk itt A parkot isi gondozzuk. Száradnak és gombásak a lucfenyők, öregek már. De őrizzük az eredeti állapotot, ahol fenyő volt, a helyébe szántén azt rakunk, mert 'kár lenne megváltoztatni a szakértelemmel és ió ízléssel telepített kert jellegét. Glaván Gergelyné régen itt szolgált és 'most is itt dolgozik: — Majdnem ugyanolyan minden, mint a gróf idejében. Persze bent másutt állnak a falak, de kívülről alig venni a különbséget észre. — Miért mondják szegény grófnak Széchenyi Ferencet? — Mert az volt a többi úrhoz képest. Én már itt éltem a kastély építésekor is. Az sem ment könnyen, azután pedig eléggé szerényen élt benne a Széchenyi család. A konyhán dolgoztam, s tudom: ugyanúgy sokszor ették krumplistésztát, mint mi. És nem azért, mert fösvények voltak. De takarékoskodtak éls szerették az egyszerű ételeket. Hat gyereket neveltek. A grófnő épp úgy megfoltozta a ruhát, mint mi a gyerekeinknek. Kényeztetni még nekünk sem volt szabad a kis grófokat és kisasszonyokat. Egyszer segítettem az egyiknek öltözni, de a grófnő rámszólt, hogy ne dajkáljam, mert eSkényelmesedik. Az elbeszélésből az is kiderült: télen többnyire nem volt otthon a „gazda”, nem futotta tüzelőre, a hideg hónapokat inkább Békéscsabán töltötték a nagyszülőknél. Nyáron egy 'bankigazgató érkezett rendszeresen fizető vendégként, s a cselédség is akkor kapta meg egész évre a bérét, amikor a bankár kiegyenlítette a számlát. Óriási értékeket sem halmoztak fel az épületben, s ami volt, az sem maradt Somogyi kastélyok
