Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-04 / 155. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudat­juk, hogy HORVATH FERENCNÉ Czigány Margit női szabó rövid szenvedés után el­hunyt. Felejthetetlen halot­tunkat július 5-én ia órakor kísérjük utolsó útjára a ka­posvári Keleti temetőben. Gyászolják lánya, veje, uno­kája, testvére, rokonai. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MESTER BELANG Nagy Hermina fodrásznő június 27-én elhunyt. Teme­tése július 5-én (pénteken) 12.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló csa­lád. • * • Fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, nagyapánk, ID. JANCSOK GYULA vollt vásárosbéci lakos 79 éves korában elhunyt. Te­metése július 8-án de. 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden egyéb értesítés helyett. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a barátoknak, rokonoknak, volt munkatár­saknak, ismerősöknek, akik férjem, édesapánk, GEMESI TIBOR temetésén mély fájdalmunk­ban osztoztak, és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. * ' * Hálás szívvel mondok kö­szönetét a rokonoknak, szom­szédoknak, munkatársaknak és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen férjem, CSISZÁR JÁNOS temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal fáj­dalmamat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló felesége. A SIÓFOK központjában épülő szolgáltatóházban lévő 92,9 m2 alapterületű 35. sz. irodahelyiségünket megvételre felajánljuk. Tolna megyei Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet, Szekszárd. Telefon: 14-15-133. Ügyintéző: Wind V. József. (241944) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Női munkaerőket betanított munkásnak (két műszakba) fel­veszünk. Somogy Megyei Nyom­daipari Vállalat, Kaposvár, Má- jus 1. u. 101. (88230) A kaposvári nagymalom vizs­gázott szakácsnőt, 3 műszakra malomüzembe férfi segédmun­kásokat keres felvételre. Jelent­kezés az üzem vezetőjénél. ____________________________(88222) A Balaton Fűszélt kaposvári raktárháza fölvesz: üzletszerzői munkakörbe szakirányú érettsé­givel és gyakorlattal rendelke­ző, jó megjelenésű, tárgyalóké­pes munkatársakat, kereske­delmi képesítéssel rendelkező raktárost, gépkocsira erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező áru- kiszállítókat. Jelentkezni lehet az áruforgalmi vezetőnél, Ka- posvár!^Raktár_jn_2;_sz;__(88291) A Posta Gépjármű Szállítási Üzem siófoki telepére fölvesz műhelybe segédmunkásokat, ud­varost, aki szükség esetén por­tást is helyettesít, autószere­lőt, raktárost, gépkocsivezetői — helyiek előnyben —, garázs- vezetőt — legalább középiskolai, szakközépiskolai vagy techniku­mi végzettséggel, hivatásos jo­gosítvánnyal, szállításvezetői vagy KPM-üszti végzettséggel rendelkezők előnyben. Jelentke­zés a postagarázs vezetőjénél, Siófok. Bajcsy-Zsilinszky u. 228. Balatonvilágosl munkahelyre felveszünk kontírozó könyvelő, anyagkönyvelési csoportvezető munkakörbe mérlegképes köny­velői végzettségű gyakorlott munkaerőt. Egyéb számviteli munkakörbe, 3 képesített köny­velői vizsgával rendelkező mun­kaerőt. Jelentkezési cím: Bada­csonyi Állami Gazdaság, 8171 Balatonvilágos, főkönyvelő. Te- lefon: Siófok 30-144, (231447) A SAÉV Építőipari Gépellátó és Szállítmányozási Leányválla­lat fölvesz nehézgépkezelőket megyén kívüli munkahelyre, autószerelőket kaposvári mun­kahelyre. Jelentkezés: Kapos­vár, Kanizsai u. 56. SAÉV-telep, irodaház 202. sz. szoba. (88203) A göliei Béke Mg. Termelő- szövetkezet növényvédelmi kép­zettségű növényvédelmi szak- irányítót keres azonnali belé­péssel. Fizetés megegyezés sze­rint. Felvétel esetén lakást biz­tosítunk. Jelentkezni a termelő- szövetkezet elnökénél lehet. ___________________________(27356Ü A pacsai Haladás Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet azon­nali belépéssel fölvesz 5 éves gyakorlattal rendelkező erdész- mérnököt vagy erdész techni­kust. Fizetés „A” kategóriában megegyezés szerint. Lakást biz­tosítunk. Jelentkezés központi irodánkban: Pacsa, Csány L. u. 59. sz.______________________(881531 A Posta Gépjármű Szállítási Üzem siófoki üzemegysége föl­vesz karosszérialakatost, autó­szerelőket, gépkocsivezetőket, raktárost, segédmunkást, vala­mint garázsvezetőt — szakirá­nyú középiskolai végzettség és hivatásos jogosítvány szüksé­ges. Jelentkezés: Postai Gépjár­mű Szállítási Üzem üzemegység­vezetőjénél. Siófok, Bajcsy-Zsi­linszky U. 228. (96026) Kis ABC-nkbe szakképzett és szakképzetlen ELADÓKAT téli—"nyári foglalkoztatással felveszünk. Jó kereseti lehetőség. Telefon: 45-204. Balatonőszöd, Fácános. (96011) Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a Járműbolt visszaköltözött régi helyére, a Kaposvár, Ady Endre u. 4. szám alá. aL.___\ önkiszolgáló rendszerrel, / Somogyi nagyobb alapterületen várjuk \ ""“3 minden kedves vásárlónkat! (88278) Vásároljon betont a SOMOGYGÉP-től! OLCSÓ ÁR — KIVÁLÓ MINŐSÉG MIXERES SZÁLLÍTÁS Az 1984. évi árinál is olcsóbban, már 970 Ft-tól köbméterenként. Kiszolgálás 6-tól 22 óráig, előzetes megbeszélés alapján hét végén is! Vállaljuk családi házak és kisebb épületek KOMPLETT ALAPOZÁSÁT IS. Kaposvár, Kanizsai u. 56. Telefon: 11-143, 12-525, 13-435, 13-156. CB: AM—11' csatorna, SOMOGYGÉP 1—5 hívószámok. (73814) A SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT, KAPOSVÁR PÁLYÁZATOT HIRDET műszaki osztályvezetői munkakör betöltésére PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: okleveles gépészmérnöki vagy szakirányú üzemmérnöki végzettség, középfokú politikai végzettség, több éves szakmai és vezetői gyakorlat. A pályázatot részletes önéletrajzzal a So­mogy megyei Nyomdaipari Vállalat, 7400 Kaposvár, Május 1. u. 101. sz. alá kérjük személyesen, vagy levélben eljuttatni. (88138) KAPOSVÁRI KERESKEDELMI LEÁNYVÁLLALAT pályázatot hirdet ellenőrzési vezetői munkakör betöltésére. Pályázati feliételek: szakirányú felsőfokú végzettség (számviteli, kereskedelmi, jogi), szakmai gyakorlat. Bérezés: jogszabály alapján, megegyezés szerint -j- vállalati teljesítménytől függő prémium. Árelőadói munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: szakirányú középfokú végzettség, szakmai gyakorlat. Bérezés: jogszabály alapján, megegyezés szerint. Jelentkezés írásban vagy személyesen a vállalat igazgatójánál vagy a személyzeti vezetőnél. Cím: Kaposvár, Vár u. 13. (88182) A kiváló hő- és hangszigetelő habbetétes és habalátétes Hungária pvc-padlók több mint 30 féle színben és 40 féle mintával készülnek. Azonnali szállításra megrendelhetők, a Műszaki Árut Értékesítő Vállalat 8. sz. forgalmi osztályán, Budapest V., Báthory u. 24. Telefon 310-362 (94068) A SZÜV kaposvári oktatóközpontja 1985. július 1-től fölvesz gyakorlattal rendelkező dolgozókat (nyugdíjas és részmunkaidős is lehet) — önkiszolgáló rendszerű melegítő konyhára tálaló-adagóló (két műszak) — takarító (két műszak) munkakörökbe. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen a SZÜV személyzeti előadójánál, Kaposvár, Rákóczi tér 9—II. alatt lehet. (88059) A SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT Kaposvár, Május 1. u. 101. pályázatot h'irdet belső ellenőri munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú (végzettség, — vagy szakirányú középiskolai végzettség és mérlegképes könyvelői képesítés, — 5 éves szakmai gyakorlat. A pályázatokat részletes önéletrajzzal a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 101. sz. alá kérjük személyesen vagy levél útján eljuttatni. (88218/a) A SOMOGY KERESKEDELMI VÁLLALAT az 1985. augusztus 15. napjától 1990. augusztus 14. napjáig terjedő időre meghirdeti az alábbi egységeit szerződéses üzemeltetésre 18. sz. bolt, úttörő, sportszer, Nagyatád, Kossuth L. u. 13. 27. sz. bolt, műszaki, Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 1. 103. sz. bolt, ruházati, Kaposvár, Zrínyi u. 1. 117. sz. bolt, leértékelt, Kaposvár, Noszlopy G. u. 6. 142. sz. bolt, iparcikk, Kaposvár, Piactér A pályázatokat 1985. július 25-ig kell írásban benyújtani a vállalat központjába (pályázati űrlapot a vállalat jogtanácsosa ad). A versenytárgyalás 1985. augusztus 2-án, pénteken délelőtt 9 órakor lesz a vállalat központjában (Kaposvár, Ady E. u. 2. III. emelet, tanácsterem). Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a vállalat főkönyvelője és jogtanácsosa ad (Kaposvár, Ady E. u. 2. III. emelet, tel. 13-265). (88279) 1 MAI L MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 és este 7 órakor: SEGÍTSÉG, FELSZARVAZTAK! (14) Rákóczi mozi du. 6 órakor: A Fr,RFI- KALAND ELMARAD. Mozimú­zeum, du. fél 6 órakor: GRO­TESZK VADÁSZAT (14). Nagy­atád, du. 5 órakor: A FEJ NÉLKÜLI LOVAS, este fél 8 órakor: SEGÍTSÉG, FELSZAR­VAZTAK! (14) Barcs, este 8 órakor: EGY ASSZONY VISZ- SZANÉZ. Balatoni mozik műsora Siófok, teremmozi du. fél 6 órakor: 101 KISKUTYA, este fél 8 órakor: HAIR (14). Siófok, kertmozi este 9 órakor: 39 LÉP­CSŐFOK (14). Balatonboglár du. fél 6 és este 8 órakor: A LE­GYŐZHETETLEN VÜTANG (14). Balatonföldvár, fedett kertmozi este fél 9 órakor: TITOKBAN HONG-KONGBAN, este fél 11 órakor: ADAZ HAJSZA (16). Balatonlelle, fedett kertmozi es­te 9 órakor: HÁZIBULI, este 11 órakor: ANDROIDOK LÁZADÁ­SA (14). Balatonfenyves, fedett kertmozi este 9 órakor: FLASH- DANCE' Balatonszárszó, fedett kertmozi este 9 órákor: ARANY- ESŐ YUCCÁBAN. Balatonsze- mes, fedett kertmozi este 9 óra­kor: A CÁPA (16). Balatonmá- ria este fél 8 órakor: A JED1 VISSZATÉR, este fél 10 órakor: ÉDEN BOLDOG-BOLDOGTA­LANNAK (18). Fonyód, fedett kertmozi este 9 órakor: MARA- TON ÉLETRE HALÁLRA (16). Fonyód, teremmozi este 8 óra­kor: EROTIKUS KÉPREGÉNY (18). Zamárdi, fedett kertmozi este 9 órakor: A KÉK LAGÚ­NA (14), este 11 órakor: FAN­TOM AZ ÉJSZAKÁBAN (16). A filmekről bővebb informá­ció a havonta megjelenő MOZ­GÓ KÉPEK c. kiadványban ta­lálható. Terjeszti a Magyar Poé­ta. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.23: Műsorismertetés. 8.25: Tv- torna. 8.30: Szünidei matiné. 9.35: Építészet. 9.55: A lovaá lány. NDK-film. 11,15: Képúj­ság. 17.00: Hírek. 17.05: Perpe­tuum mobile. 17.50: A hazáért harcoltak. 18.50: Képújság. 18.55: Reklám. 19.10: Tv-torná“ 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hfradó. 20.00: Kimeri. Tévéfilmsorozat. 21.10: Hírháttér. 22.00: Kórcsmá- ros Péter műsora. 22.30: Tv­híradó 3. 22.40: Himnusz. Budapest 2. 16.25: Képújság. 16.3Ö: Az öreg bánya titka. 17.00: Angol nem­zetközi teniszbajnokság. 20.30: Budapesti beszélgetés Slnor Dénessel. 21.15: Tv-híadó 2. 21.40: Mi ketten. 22.05: Képúj­ság. Jugoszláv tv 19.45: Hírek. 10.50: Tv-naptár. 11.00: Népgyűlés a harcos nap­ja alkalmából. 13,00: Játékfilm gyermekeknek és fiataloknak. 14.45: Játékfilm gyermekeknek és fiataloknak. 14.45: Tv-napló. 15.00: Szórakoztató délután. 17.00: Játékfilm. 18.45: Szórakoztató adás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv- napló. 20JOO: Mosa Pijade. 21.05: Külföldi szórakoztató adás. 22.05: Tv-napló. KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Köznapi ügyeink. 8.30: Világhírű előadóművészek. 9.34: Koszewski: Prológus. 9.42: A gyermekeknek írta. 10.00: Hírek 10.05: Két keréken Magyarorszá­gon. 10.35: Labirintus. 10.50: Da­loló, muzsikáló tájak. 11.50: Me- nottl: A telefon. 11.39: Isten egyetlen igazi pénze. 12.00: Dé­li krónika. 12.30: Ki nyer mai 12.45: Földközelben. 13.15: Haydn muzsikájából. 13.40: „Miénk a ház”. 14.00: Hírek. 14.10: A ma­gyar széppróza századai. 14.25; Az Állami Népi Együttes műso­rából. 15.00: Olvasókör. 15.30: Prokofjev: Péter és a farkas. 16.00: Hírek. 16.05: Az aranyem­ber. 16.39: Verbunkosok, csárdá­sok. 17.00: Szervezetien átszer­vezés. 17.29: Weiner Leó tanít­ványai muzsikálnak. 18.14: Hol volt, hói nem volt... 18.30: Es­ti magazin. 19.15: Válogatott embermesék. 20.05: Az MRT énekkarának nyáresti hangverse­nye. Kb. 21.50: Dowland-művek. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Beethoven­művek. 24.00: Hírek. PETŐFI RADIO 4.30— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Sanzonok. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpoliti­ka. 9.00: Hírek. 9.05': Napköz­ben. 12.00: Hírek. 12.10: Fúvós- átiratok. 12.25: Útikalauz üdü­lőknek. 12.30: „Énekeltem én; Simon Ferenc Józsefné”. 12.45. Alföldi népdaikörök énekelnek. 13.00: Hírek. 13.05: Nosztalgia­nullám. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Zenés dél­után. Í7.30: Segíthetünk? 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. 19.05; Operéttkedvelőknek. 20.00: Rek­lámparádé. 20.03: A Poptarisz­nya dalaiból. 21.ÖD: Hírek. Hí­rek. 21.05: A világszlnház humo­ra. 21.53: Musical-hangverseny. 22.37: Az élő népdal. 22.47: A Párizsi Fúvósegyüttes játszik. 23.00: Hírek. 24.00—4.30: Ejféltő) hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek, műsorismertetés 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Operaáriák. 10.00: Zenekari mu­zsika. 10.38: Kovács Béla klari- nétozlk. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Dzsesszarchívum. 11.40: Szimfo­nikus költemények. 12.19: A magyar opera nyomában. 13.00: Hírek. 13.05: Amiről a világ vi­tatkozik. 13.35: Zenekari muzsi­ka. 15.05: Pophullám. 16.00; Pargy és Bess. 16.40: Egy pár lya vonzásában. 17.00: Kodály: Háry János. 17.29: Sancho Pan- za szigete. Zenés mesejáték. 18.30:' In limba materna.' 19.00: Hírek. 19.05: Rádióhangverse­nyekről. 19.35: Corell: Hárőm triószonáta. 20.00: Népdalfeldol­gozások. 20.30: Pantaleón és a hölgyvendégek. 21.01: Nem tűnik el. 21.44: Dvorák-művek.

Next

/
Thumbnails
Contents