Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-29 / 176. szám

1985. július 29., hétfő Somogyi Néplap 7 Fagylaltozó bűntársak Lemezlovas a tilosban ÓRIÁS CSÚSZDA SIOFOKON. A Balaton partján üdülök örömmel fogadták a siófoki strand új létesítményét, az Albatrosz gmk által készített óriás vízi csúszdát. A 10 mé­ter magas csúszda tetejéről két pályán indulhatnak a vál­lalkozó vendégek, és 103 méter hosszú út után érkeznek a medencébe. A társadalmi és személyi tulajdon védelmében — különös tekintettel az ide­genforgalommal kapcsolatos sajátos feladatokra — átfo­gó ellenőrzést tartott a hét végén a siófoki rendőrkapi­tányság a Balaton-parton. Utunk első állomása a sóstói kemping volt, ahol 2500 hazai és külföldi sá­torozik, és hétvégienként szinte teljesen kicserélődik a vendégsereg. Itt hallottuk az egyik külföldi vendégtől a következő megjegyzést (miután az útiokmányoklat ellenőrző rendőr udvaria­san elnézést kért a zavará­sért) : „Legalább tudom, hogy itt nyugodtan hajtha­tom álomra a fejem, reggel­re nem ér semmiféle kelle­metlen meglepetés ...” Per­sze ez a kempinglakóktól is függ. Sokan, sajnos, a leg­minimálisabb biztonsági tennivalókról is megfeled­keznek. A kemping előtt parkolva éjszakára sem zár­ják be kocsijukat, és a strandra felékszerezve men­nék ki, majd az értékeket őrizetlenül hagyják a par­ton . .. A Kék Balaton kemping­ben az ellenőrzés során ma­ga a táfoorvezető vette ész­re, hogy az egyik család „il­legálisan” tartózkodik a tá­borhelyen. A mellettük la­kó barátok ugyanis kölcsön­adták nekik a kempingiga­zolványukat, következés­képpen a kapus gyanútlanul beengedte őket fizetés, be­jelentkezés nélkül. A za- márdi Autós I-ben (ahol főként visszatérő nyugati vendégek üdülnek) a kem­pingvezető elmondta, hogy legutóbb hét esztendeje tör­tént lopás a táborhelyen (aranyékszerek tűntek el), ám az idén néhány szörf­nek „lába kelt”. A tolvajok a szábad strand, felől, a se­kély vízen át hatoltak a kemping területére. Az ér­tékes és könnyel elemelheitő (majd gyorsan átfesthető és értékesíthető) szörfök kü­lönösen vonzzák a tolvajo­kat. Elszaporodtak a devizás bűncselekmények. A hétvégi razzia során sikerült is egy „nagyvonalú” valutázó tízei­méire fényt deríteni. Érde­mes a nyomozás körülmé­nyeiről is szót ejteni. Há­mori László, a földvári kempingddszkó lemezlova­sa közlekedési szabálysérté­sek sorozatát követte él, vé­gül, hogy megtévessze a ha­tóságot, meghamisította gép­kocsija rendszámát. A csi- szolási munkálatok során a PD 48—50-esből PD 43-59- es lett. Aki effélére képes, annak más is lehet a füle mögött, gondolták a nyomo­zók, s az ellenőrzés ered­ménye ezt a feltételezést igazolta. A helyi vám- és pénzügyőr szakasz tagjaival együtt végzett vizsgálatok során 4400 nyugatnémet márkáit és 2200 holland fo­rintot találtak Hámori ko­csijában a hátsó ülés alatt. A lemezlovas-tevékeny­ség egyébként nem hálátlan foglalkozás. A bevétel négy százaléka üti a markát: na­ponta akár egy ezrest is megkereshet. (Ezért sok a „botcsinálta” lemezlovas a parton.) Hámori saját köz­lése szerint megkereste a napi 800 forintot. Budapes­ten lopás miatt helyezték vád alá, s a bíróság — nem jogerősen — már ítéletet is hozott az ügyében. A vád szerint „benzinleszívóként” károsította meg a gépkocsi- vezetőket, -egy „gyanús -rendeltetésű csövet” ezúttal is találtak az autójában.'A lemezlovas természetesen tagadta, hogy a jelentős ér­tékű valutát külföldiektől vásárolta,, szerinte valami ismeretlen, titokzatos kéz tette a márkákat és a fo­rintokat a kocsijába. Körülbelül éjfélre járt az idő, amikor a kapitányságion egy ifjú emberrel beszélget­tünk, aki társával együtt behatolt egy munkásszálló­ba. ahol némi pénzt vett magához, majd az ablakon, keresztül távozott. A pénz — a károsult szerint 2700 forint — a széken heverő nadrágzsebben volt. — A SZOT Ezüstparton vállaltam munkát június végéig — mondta a 17 éves Sz. Sándor — és magam is a munkásszálláson lak­tam. — Aztán kitelt a becsü­let? — Rosszul bántak velem, pedig én jó felszolgáló vol­tam. — Hol lakik és miből él azóta,? — Hazautaztam Szabolcs- Szatmárba a szüléimhez. Azután visszajöttem és a barátnőmnél laktam. — Albélretben ? — Igen, a barátnőm al­bérletében. Ö is felszolgáló. — És most mi lesz? — Nem tudom... Bár igazán nem -Olyan nagy vé­tek ez ... ötszáz forint. Higgyék el, ez a- manus ha­zudik, csak 500 forint volt a nadrágzsebében. A társa, az ugyancsak fiatalkorú M. Károly ellen már körülbelül egy hónapja eljárást indítottak gépkocsi- feltörések, sőt „elkötések” okán. A fiúk „a tetthely” köze­lében álcsorogtok, nyugodtan nyalogatták fagylaltjukat, amikor a rendőrök igazol­tatták őket. .. Sz. A. Párhuzamos „Nem büntetendő, akinek cselekménye a saját, illető­leg a mások személye ellen intézett jogtalan támadás elhárításához szükséges. Nem büntetendő az sem, aki az elhárítás szükséges mér­tékét azért lépi -túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindultságból képtelen fel­ismerni.” (Btk. 29. szakasz) A közelmúltban a kapos­vári megyei bíróságon dr. Ujkéry Csaba tanácsa két, -egymáshoz hasonló ügyet tárgyalt. Mindkettőben kése­lés szerepelt, mindkettőben megtalálható az ital és a fél­tékenység. Férjét szúrta mellbe Balogh Istvánná 47 éves nagyberki lakos hétköznapo­kon és vasárnapokon rend­szeresen megitta a maga alkoholadagját. Ilyenkor kö­tekedővé, erőszakossá vált. Kiskorú gyermekei a rend­szeres perpatvarok miatt veszélyeztetettekként vol­tak nyilvántartva. Az asz- szony az italozásban nem maradt egyedül. Hű társra talált férjében. Május 13-án mindketten kellő mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Volt náluk egy férfi vendég is, akinek távozása után féltékenység i jelenet játszódott le. Szó szót követett, az asszony a saját igazát hajtogatta, a férje gyanúsítgatásaira pedig annyira méregbe jött, hogy fölkapott egy 7,5 cm penge­hosszúságú kést, és a férje mellébe szúrta. A lakásban tartózkodó hozzátartozók hívták a men­tőket. A sérültnek szeren­cséje volt, mert a kés a ha­todik bordáján elakadt, s így késelések 15 nap alatt gyógyuló sérü­lést szenvedett. A bíróság életveszélyt okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek Balogh István- nét, ezért kétévi szabadság­vesztésre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyék gya­korlásától. Az ítélet jogerős. Ellenpélda Horváth Hajnalka öt éve élt Kaposváron élettársi kap­csolatiban Kiss Rudolffal. Kétéves gyermeküket együtt nevelték. A férfi rendszere­sen italozott, s igen félté­keny volt élettársára. Az al­kohol hatása alatt nemegy­szer a kisgyermek jelenlé­tében is durVán bántalmaz­ta az asszonyt. Előfordult, hogy baltával fenyegette meg, sőt ez év februárjában késsel is rátáimadt. Hlyen élőzmények után ér­kezett el április 17-e. Üjría erősen ittasan állított haza a férfi, szóváltást kezdeménye­zett, majd ököllel támadt az asszonyra. Szemközt vágta és ki jelen tiette: megöli. A konyhaszekrény fiókjába nyúlt, ahonnan korábban is kivette a kést. Az asszony ekkor kétségbeesésében föl­kapott a konyhaszekrényről egy 5,5 cm pengehosszúségű díszkést, és mellbe szúrta a férfit. A penge átvágta a mellizomzatban húzódó vé­nát, így heveny vérzés ala­kult ki. A sértett életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A bíróság Horváth Hajnal­kát fölmentette az életve­szélyt okozó testi sértés vád­ja alól, mivel az asszony jogos önvédelemből cseleke­dett. Az ítélet első fokon jog­erőre emelkedett. Gy. L. MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: SÁRKÁNYÖLŐ (14), este 7 és 9 órakor: ÉDEN BOL­DOG-BOLDOGTALANNAK (18). Szabad Ifjúság du. 4 és 6 óra­kor: A HAMISKÁRTYÁSOK FEJEDELME, este 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK (14). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: KING KONG (14). Marcali eslte 7 órakor: ARANYOSKÁM (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: ESZTERLÁNC. Barcs este 8 órakor: SORTOZ EGY FEKETE BIVALYÉRT. Balatoni mozik műsora Siófok, teremmozi du. fél 6 órakor: HAT GÉZENGÚZ, este fél 8 órakor: SEGÍTSÉG. FEL­SZARVAZTAK! (14). Siófok, kertmozi este 9 órakor: ÖT LADA ARANYRÖG. Balaton- boglár du. fél 6 órakor: BOM- BAJÖ BOKSZOLÖ (14), este 8 órakor: LADY CHATTERLEY SZERETŐJE (18). Balatonföld- vár, fedett kertmozi este 8 óra­kor: TITOKBAN HONG-KONG- BAN, este 10 órakor: ÁDÁZ HAJSZA (16). Balatonlelle, fe­dett kertmozi este 9 és 11 óra­kor: A CAPA (16). Balaton­fenyves, fedett kertmozi este 9 órakor: A LEGYŐZHETETLEN VUTANG (14). Balatonszárszó, fedett kertmozi este 9 órakor: ARANYESŐ YUCCÁBAN. Bala- tomszemes, fedett kertmozi es­te 9 órakor: ANDROIDOK LÁ­ZADÁSA (14). Balatonmária es­te fél 8 órakor: A HÁZIBULI FOLYTATÓDIK, Fonyód, fedett kertmozi este 9 órakor: FLASH- DANCE, este 11 órakor: FAN­TOM AZ ÉJSZAKÁBAN (16L Fonyód, teremmozi este 8 óra­kor : BOMBAJÖ BOKSZpLÖ (14). Zamárdi, fedett kertmozi este 9 órakor: SZAFFI. este 11 órakor: TÜ A SZÉNAKAZAL­BAN (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 17.30: Amikor még nem volt háború — szovjet tévéfilm. 19.45: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.05: Világifjúsági és Diákta­lálkozó — Moszkva. Kb. 21.05: Helsinki szellemében. 21.55: Bűntett a postán. 22.40: Hírek. Jugoszláv tv 17.30: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 17.50: Videooldalak. 18.00: Hírek. 18.05: Tv-naptár. 18.15: Sorozat gyermekeknek. 18.45: Zene fiataloknak. 19.15: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- naplő. 20.00: Made in Britain — angol tévédráma. 21.35: Kül­politika. 22.05: Kiválasztott pil­lanat. 22.10: Tv-napló. 22.30: Egy szerző, egy film. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek- 9.05: Mickey trükkparádéfa — rajzfilm. 9.30: Tv-főzőcske — ínyenceknek. 10.00: Korrepetálás angolból. 10.30; Jaj, ha elszabadul. . . Néniét fűm. 12.05: A tibeti da­lai láma — dokumentumműsor. 13.00: Hírek. 14.45: Szünidei ma­tiné. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: San Francisco ut­cáin — tv-fiimsorozat. 22.05: Lézeres agysebészet és agyku­tatás Ausztriában — dokumen­tumműsor. 23.05: Hírek. Osztrák tv 2. 17.15: A világ nagy városai. 18.00: India csodálatos állatvi­lága. 18.30: A Waltonok — tv- filmsorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: A hotel — tv-filmsorozat. 21.00: ÜjdoniSágok a moziban. 21.15: Tv-híradó 2. 21.45: Schil­ling — gazdasági magazin. 22.05: Iphigenia — görög film. 0.10: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét köl­tője. 9.41: Ki kopog? 10.00: Hí­rek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Nó­ták. 11.05: Egy pálya vonzásá­ban. 11.25: Loránd István kórus­műveiből. 11.39: Védett férfiak. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Utak, ösvé­nyek . . . 13.05: Magyar előadó- művészek albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Népi dallamok nagy mes­terek kezében. 14.42: Mario dél Monaco könnyűzenei felvételei. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Irodalmi évfordulónaptár. 15.30: Daloló, muzsikáló tájak. 16.00: Hírek. 16.05: Messze . . ., mesz- sze . . 16.45: A Modern Rézfú­vós Együttes játszik. 17.00: Eco-mix. 17.30: Reflektorfény­ben egy operaária. 18.00: Van új a nap alatt. 18.15: Hol volt, hol nem volt. .. 18.30: Esti ma­gazin. 19.13: Húszas stúdió. 20.13: Bemutatjuk új felvétele­inket. 21.00: Trombitaszóval. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz here külpolitika. 22.30: A revizor. 24.00: Hírék. 0.10: Toronyzene. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.30: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Népdalcsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Napközben. 12.00. Hírek németül, oroszul és an­golul. 12.10: A Budapesti Kon­certfűvószenekar polkafelvéte­leiből. 12.25: Kis magyar nép: rajz. 12.30: Boross Lajos népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13 05: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hí­rek. 17.05: Sport. 17.10: Újdon­ságainkból. 17.30: ötödik se­besség. 18.30: Sport. 18.35: Tip- top parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.03: Rockújság. 21.00: Hírek. 21.05: Operettparádé. 21.35: Nevessen velünk. 22.45: Ugyanaz több­ször. 23.00: Hírek. 23.20: Bágya András szerzeményeiből. 24.00: 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Kamarazene világhírű előadóművészek tol­mácsolásában. 10.52: zenekari muzsika. 12.00: XVIII. Századi operákból. 13.00: Hírek. 13.05: „Az étheren át. . .” 13.55: A Prágai Szimfonikus Zenekar hangversenye. 15.20: Petrovics Emil: C’est la guerre. 16.21: A Balé Foumtains együttes felvéte­leiből. 16.51: Onczay Csaba gor- donkázik. 17.30: A Molnár-dixie­land játszik. 17.58: Händel: Judás Makkabeus — oratórium. 19.00: Hírek. 20.00: Halat, sajtot Amszterdamból. 20.57: A zene- irodalom remekműveiből. 21.49: James Galway fuvolázik, Mar­tha Argerich zongorázik. 22.50: Gundula Janowitz operaáriákat énekel. 23.00: A hét zeneműve. 23.30: Hírek. HÍREK Július ~29 Hétfő Márta, Flóra A nap 5.18 órakor kél és 20.23 órakor nyugszik, a hold 19.13 órakor kél és 1.56 órakor nyugszik. A várható időjárás: Jobbára derült, igen meleg idő várható. Je­lentősebb felhősödés, illetve számottevő zápor, zivatar legföljebb késő délutántól a nyugati országrészben valószínű. Eleinte gyenge, válto­zó irányú, napközben egyre élénkebb, a Du­nántúlon időnként már erős déli, délnyugati szél várható. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 28—33 fok között alakul. OLVASÓINK közül so­kan kapták kézhez késve a szombati újságot. Ennek az az oka, hogy az első tízezer példány elkészítése után el­törött az ofszet rotációs gép. Lapunk szombati szá­mát végül is a zalaeger­szegi nyomdában állították elő. Az eltörött gép javítá­sa hosszabb időbe telik, hi­szen az NDK-ból kell al­katrészeket beszerezni. Ad­dig a pécsi Szikra Nyomda vállalta, hogy a Dunántúli Napló mellett a Somogyi Néplapot is kinyomja. Olva­sóink szíves megértését kér­jük. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 91 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 114 850 forint. Három találatot 7944 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 658 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 239 088, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. 85 évvel ezelőtt, 1900. július 29-én született, és 76 éves korában, 1976-ban hunyt el Eyvind Johnson Nobel-dijas svéd regényíró. Proletárcsaládból szárma­zott, s többféle foglalkozás után hosszú éveken át élt Nyugat-Európában. Balolda­li szocialistának vallotta ma­gát, s az 1930-as években vezető szerepet játszott a különböző skandináv antifa­siszta csoportosulásokban. Realista önéletrajzi vagy tör­ténelmi-filozófiai műveiben általában az értelmiségi em­ber elkötelezettségének hatá­sosságát vizsgálja elmélyül­tem nagy művészi erővel. Legismertebb müve az Olof regénye cimű önéletrajzi tetralógiája. Humanista paci­fizmusának terméke a Kri- lon trilógia, amelyet a má­sodik világháború időszaká­ban írt. Klasszikus remek­műve az Odüsszeusz hazatér című regénye, ez a kitűnően sikerült Homérosz rekonst­rukció. A legnagyobb svéd regények között tartják számon Kegyes urunk, Caro­lus című könyvét, amely Nagy Károllyal, az első je­lentős nyugat-európai állam­alapítóval és korával foglal­kozik. 1957-ben választották be a Svéd Akadémia tagjai közé, s 1974-ben nyerte el az iro­dalmi Nobel-díjat. Fürst-emlékünnepség Rumban Emlékünnepséget ren­deztek. tegnap a Vas megyei Rum községben, Fünst Sán­dor szülőházánál. A megyei fiatalok képviselői, a már­tír nevét viselő brigádok tagjai, iskolák pedagógusai, tanulói, a község dolgozói megemlékeztek az ötvenhá­rom évvel ezelőtt halálra ítélt Fünst Sándorról és SalLai Imréről. Méltatták a mártírék életét, munkássá­gát, majd megkoszorúzták a szülőházon elhelyezett emléktáblát, megtekintet­ték az emlékmúzeumot. — Együttműködési megál­lapodást kötött az Országos Menitőszoil'gállialttal a b oglár- lellliei tanács a mentőállomás egész évben történő üzemel­tetésére. A megállapodás ér­telmében közösen biztosítják a működiés feltételéit; min­denekelőtt a telefont, a gáz­vezetékre valló csatlakozást. A korszerűsítés mintegy másfél millió forintba kerül. — Náci háborús bűnösök egész sorát tette el titokban liáib alól az elmúlt évtizedek­ben a Moszad, az izraeli it#- fcqsszolllgátat — hozta nyil­vánosságra a napokban Issar Hairel, a szervezet egykori vezetője. A Moszad különle­ges kommandója likvidálta Albert Zuokonsét, több száz litvániai zsidó gyilkosát és rabolta el 1961-ben egy ar­gentínai szállodából Adolf Eich mannt is. — Megnyitották Salgótar­jánban a szabadtéri szobor­kiállítást. A nógrádi megye­székhely vendégei augusztus végéig tekinthetik meg ti­zenhat művész huszonhét ati- koltálsált Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ — Több új hanglemezt bo­csólt közre Liszt Ferenc szü­letésének 175. évfordulójára a Hungaroton. A címszerep­ben Marton Évával elkészült a Szent Erzsébet legendája című oratórium teljes felvé­tele, s hamarosan a boltok­ba kerül az az album is, amely a tizenkét szimfoni­kus költemény felvételét tar­talmazza. Valamennyit a Londonban élő Joó Árpád vezényletével vették lemez­re. — Kass János galériát nyi­tottak meg pénteken Szege­den. A neves művész nem­csak szalmás grafikáját és kisplasztikáját ajándékozta szülővárosának, de több iro­dalmi értékű levelet, kézira­tot, könyvritkaságot is kiál­lítattok az egykori megyei gyermekkönyvtárban. — Már a B- és C-vitamin csekély hiánya is károsain befolyásolja gondolkodásun­kat és emlékezetünket — erre az eredményre jutottak az amerikai New Mexico Egyetem kutatói. Ilyen hi­ány esetén nehezünkre esik a fejszámolás, a bonyolul­tabb összefüggéseket lassab­ban ismerjük fel és csökken emlékezőképességünk. Budapesti diáklány az Anna-bál királynője Vasárnap virradatig tar­tott a százhatvanadszor megrendezett balatonfüredi Anna-bál. Délelőtt több mint 20 ezren sereglettek össze a fürdőváros sétányán, hogy láthassák a sétakocsi- kázásra indult bálkirálynőt, Botz Ivett 17 éves budapesti diáklányt és udvarhölgyeit A városban folytatódott a balatoni mini VIT második napi programja is. Néptánc- csoportok és zenékarok lép­tek fel a szabadtéri színpa­dokon. Sok ezren voltok kí­váncsiak a finn folklórfbe- mutatóra és az osztrák fú- vószenészek szabadtéri kon­certjére. Füreden népművé­szeti vásárt is rendeztek. — A szőlösgyöröki Béke Mg. Tsz, Szőlősgyörök „Béke” Mg. Tsz Anyagbeszerzés 1. MNB 393-66702 feliratú bélyegzője el­veszett. Használata 1985. július 19-től érvénytelen. (88454)

Next

/
Thumbnails
Contents