Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-03 / 154. szám
Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyáink, dédi- kiénk, özv. kovács jözsefné Bárdudvarnok, szemdl-hegyi lakos 1985. június 30-án elhunyt. Temetése 1985. július 5-én, pénteken fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. « > * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. LEHOTZKY JÖZSEFNÉ Lebris Novella június 29-én, türelemmel viselt hosz- szú betegség után 81 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése július 4-én 14 órakor lesz a nagyatádi temetőben. Gyászolják: fiai, menyei, unokái és unokavőjei. » * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, FÜLÖP ISTVÁN, a húskombinát volt dolgozója életének 81. évében hosszú betegségben elhunyt. Temetése 1085. július 5-én, pénteken du. fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, GEICZ GÉZA temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal, részvéttávirataikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a kedves ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, CSEK ISTVANNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal, részvéttáviratukkal mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondok a rokonoknak, munkatársaimnak, a Dorottya személyzetének, a barátoknak, akik felejthetetlen édesanyám, ÖZV. BONCZ JANOSNÉ temetésén részt vettek. Leánya. INGATLAN Balatonnál, Kőröshegyen hétvégi ház, pince eladó teljesen közművesített 250 négyszögöl területen. Érdeklődni: 1066 Budapest, Lenin körút 94. II. 12/9. Frank Károly. _________________(4325) Háromszobás, összkomfortos, szövetkezeti (telefonos) lakás jutányos áron eladó. Érdeklődni telefonon a 207-es számon, vagy személyesen a helyszínen. Nagyatád, Hunyadi u. 6/A, III. em. 11. (96098) Siófokon beköltözhető ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni Budapest XIX., Achim u. 8. Osváth. _________________(7088) Háromszobás, szép kertes ház 450 000 Ft készpénzért azonnal beköltözhetően eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 24/a. _______________(144690) 1 45 n-öl bekerített telek kis nyaralóval eladó. Balatonmária alsó, Fonyód u. 5. Érdeklődni a helyszínen. (144695) Marcaliban négylakásos társasházban 3 szobás, gázos öröklakás eladó — fizetési könnyítéssel. Garázs, konyhákért van. Cím: Kiss, Marcali, Kodály u. 21. Érdeklődni szombat-va- sárnap._______(144677) E ladó családi ház Somogysárd, Vörös Hadsereg u. 54. Érdeklődni Id. Gön- döcz Lászlónál. _______________(144713) S iófokon, Vasvári u. 12. alatt kétszobás, kertes ház eladó. Gáz az udvarban. (95830) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kaposfüredl szőlőhegyen, a Deseda- tó partján 365 n-öl gondozott kert szőlővel gyümölcsössel, szerszámtárolóval. eladó. Érdeklődni a 13-865-ös kaposvári telefonszámon. _________________(4315) Mosdóson 1600 n- öl házhely eladó beépítési engedéllyel. Érdeklődni hétköznap 17 órától, Kaposvár, Kertész u. 47. ______________(4313) K étszobás, fürdőszobás családi ház nagy kerttel eladó. Cím: Toponár, Veres P. u. 19. Megközelíthető a 18-as busszal._______ B elvárosi háromszobás, összkomfortos, gáz-központi fű- téses, szuterénos családi ház garázs- zsal igényesnek, beköltözhetően eladó. Kaposvár, József At- tila U. 20.______(4298) K étszobás, központi fűtéses családi házamat eladnám vagy elcserélném kétszobás lakásra. Kaposvár, Hegyalja u. 16. Érdeklődni egész nap. (4214) Négylakásos társasházban 2 szobás plusz étkezős lakrész kerttel, garázzsal eladó. Érdeklődni 17 óra után és hét végén. Cím: Kaposvár, Tóth A. u. 5.. So- mogyvári. Nádfedeles parasztházrész eladó Bala- tonújlakon. Javítandó. Érdeklődni: Kaposvár, Kinizsi ltp. 24. fszt. 1., 17 óra után. Ára 60 000 Ft. _______________(145183) Kaposváron, a Bartók B. utca végén Ikerház építésére alkalmas lakótelek . eladó. Érdeklődni: Bartók B. u. 8Li_17_órától^^__ Kaposmérőben, a Dózsa Gy. u. 71. szám alatt 2,5 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Cseri út 79. sz. alatt, a volt gyümölcsössel szemben, 17 óra után. _______________(145134) M egkezdett építkezéssel Vonyarcvashegyen telek eladó. Szabados, Csi- kóstöttös, Szabadság u, 4.__________(145133) K étszobás téglaház — öregség miatt — eladó. Nadalos, Pe- tőfi u. 17. (145177) Igáiban ház 2M n-öl telekkel eladó. Nyaralónak kiválóan alkalmas. Cím: Igái, Vörös Hadsereg u. 27. (A régi malom mellett.) Ugyanott nagyméretű bontott tégla eladó. (145142) Háromszobás, összkomfortos, gázos, kertes családi ház kaposvári textilműveknél készpénzért eladó. Levélcím: Bondor László, Kaposvár, Frankel Leó u. 11. ________(145138) 3 szobás, gázos, szövetkezeti, H. emeleti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: Vörös Zsuzsanna, Kaposvár, Léva köz 1. I. lph. H. em. 2. ajtó. __________(145236) F üredi utcában kertes házrész eladó, azonnal beköltözhetően. Üzletnek is megfelel. Érdeklődni : Szalainé, Kaposvár, Nádor u. 15. _______________(145235) E ladó egyszobás, konyhás, kertes családi ház. Barcs, Mátyás király u. 11. ________________(96105) Balatonkeresztúron Vasút u. 2/a új ikernyaraló fele eladó. (Orvosi rendelő mögött.) _______(96109) E ladó Nagyatád központjában, a Petőfi utca 7. szám alatt azonnal beköltözhetően háromszobás, kertes családi ház. Irányár: 250 ezer forint. Érdeklődni a helyszínen. ________________(96099) Kisdobsza 9. sz. alatt eladó 2 családnak megfelelő ház, 4 szoba, két konyha, spájz, melléképület, pince, konyhakert 180 n-öl szántóval. Érdeklődni a helyszínen. Irányár 320 ezer Ft. ________________(96090) Barcs, Somogyi Béla u. 32. sz. alatti nagy családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. ______(96088) E ladó 140 n-öl telek Siófok, Szépvölgyi úton, ikerház építéséhez társat keresek. Siófok, Kandó K. u. 4. 1/6. ________________(96096) P écsi 105 m2-es, 3 szobás lakásomat eladom vagy siófokira cserélném. Érdeklődni telefonon: Pécs 17-715, Siófok 11-015.__________(96092) E ladó PN-es 1200- as Lada friss műszakival. Baranyai, Kaposvár, Búzavirág u. 3. 1/7. (145115) 1300-as Lada eladó. Kaposvár, Béke u. 73. 1/2. Mlecsenkov. _______________(145179) T S 250-es MZ eladó. Kaposvár, Dr. Kovács Sebestyén Gy. u. 10. Fülöp. _______________(145181) T rabant 601 Spe- ciál, 3 éves, friss műszakival eladó. Kutas, Petőfi u. 78. Horváth. (145140) PA-s 1500-as Lada eladó. Kaposvár, Iszák u. 29. Faludi- né. ____________(145147) T K-s Dacia megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni egész nap: Kaposvár, Arvaház u. 27. ______________(145146) E ladó jó állapotban levő 1200-as Zsiguli ZS rendszámmal. Érdeklődni Tehet mindennap: Nagybajom, Kossuth L. u. 44. Ko- máromi. (145141) Eladó ZY-os 1200- as Zsiguli friss műszakival. Érdeklődni : Barcs, Dam- janich u. 14, (96103) KB-s Dacia friss műszakival eladó. Érdeklődni: Barcs, Deák Ferenc u. 29. ________________(96104) UP-s Barkas, karambolos, eladó. Érdeklődni : Barcs, Landler J. u. 13. Megtekinthető: Kelevíz, Széchenyi u. IL____________(96106/a) Wartburg de Luxé és egyedi gyártású utánfutó lejárt műszakival eladó. Érdeklődni: Barcs, Landler J. u. 13. (96106) Elcserélném Budapest, Rózsadomb aljáin levő egyszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat másfél szobás, tanácsi lakásra Balatonsze- mesen vagy környékén. Érdeklődni lehet : Nagy Lászlóné, Tab, Kossuth L. u. 52. II/3. Délután 5 órától, szombat-vasárnap kivételével. _________________(4226) 60 méhcsalád eladó (családi okok miatt) nagyboconádi kaptárban. Balogh Sándor, Kaposke- resztúr, Széchenyi u. 34. sz. Ugyanott eladó egy 5 éves tehén bikaborjával vagy külön is. (4213) Matematikából középiskolások pótvizsgára felkészítését vállalom. Telefon : Kaposvár 12- 362, ___________(145176) M agyar Géza la- kástakarltó kisiparos, Kaposvár, Benedek Elek u. 56. Olcsó árak, minősé- fil munka. (145184) Régi hálószobabútor, előszobaszekrény, Diamant — 10/100-as kötőgép hagyatékból olcsón eladó. Előzetes értesítést Bondor László, Kaposvár, Frankel L. u. 11. cim- re_Jtérünk;__(H5139) Két csődörcsikó eladó. Juta, Szabadság u. 44. (145132) Már most gondoljon az iskolaszezonra! Aomogy] KERESKEDELMIJ vAllalat/ íródeák szaküzletben! ISKOLATÁSKÁKAT most rendkívüli választékban talál a Kaposvár, Május 1. utcai (88280) a kaposvári városi tanács v. b. pénzügyi osztálya hagyatékból származó és a magyar állam tulajdonát képező ingóságok árverését tartja 1985. július 4-én, (csütörtökön) 9 órakor. Az árverezés helye: Kaposvár, Dózsa György u. 1. I. emelet. KAPOSVÁRI VÁROSI TANÁCS V. B. PÉNZÜGYI OSZTÁLYA (273571) Igalfürdőn, a benztokúttól 600 méterre, a műút mellett 600 n-öl szőlő és gyümölcsös — telepítésre kiválóan alkalmas ■— terület eladó. Érdeklődni 17 óra után: Kaposvár, Dimitrov u. 21. IV/3. Hauer. ________ E ladó háromszobás családi ház kp-ért ■f OTP-vel. Érdeklődni egész nap: Nagybajom, Felszabadulás u. 43. ________________(35835) Zöldövezetben két és fél szobás + ga- rázsos szövetkezeti lakást kertes házra vagy felújításra szoruló nyaralóra cserélnénk. Ajánlatokat „Széplak felsőtől Szabadi-Sóstóig” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. ________________(95824) Vállalkozók, figyelem ! Siófoktól 13 km-re, Som községben, a 65-ös főút mellett levő családi ház eladó. Bármilyen célra alkalmas üzlettel, raktárhelyiséggel, telefonnal, gazdálkodásra alkalmas nagy gazdasági épületekkel, kerttel. Irányár 550 000 Ft. Érdeklődni: Siófok, Munkásőr u. 11. Ka- nyóné. (95805) Balatonszárszótól 4 km-re, Szóládon parasztház eladó. Érdeklődni: Vázsonyi, Boglárlelle, Liliom u. 2. Telefon: 14-25.___________(95831) Kaposváron, a Gyár u. 64. számú kétszobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni bármikor a helyszínen. (145065) Balatonlellén a 7es úttól 300 méterre 876 n-öl telek eladó. Nagyné, Balatonlel- le, Kossuth u. 40. ________________(95950) Siófok központjában kétszobás, összkomfortos öröklakás OTP-átvállalással eladó. Cím: Sió u. 21. 11/14. Telefon: 13-746. (96008) Kaposváron, Nyugativánfa u. 7. sz. 2 szobás családi ház (húskombinát mellett) 350 000 Ft-ért eladó, vagy társasházi lakásra elcserélhető. Érdeklődni ugyanott. (144837) Kaposváron, a Zalka Máté utcában másfél szobás, komfortos házrész azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Peregi József, Kaposvár, Honvéd u. 31. IH. em. 3. ajtó, hétköznap este fél 6 után. (4066) Elcserélném kaposvári másfél szobás szövetkezeti lakásomat egyszobás összkomfortra, tanácsira, megegyezéssel. Ajánlatokat „Megfelelő 4070” jeligére a kiadóba. (4069) Háromszobás, hallos, kertes, gará- zsos családi ház eladó. Kaposvár, Nyár u. 58/a. _________(4101) E ladom kétszobás előszobás, konyhás, fürdőszobás családi házamat kis kerttel. Varga Sándor, Kaposvár, János u. 9. _________________(4098) Négyszobás, nappalis, szinteltolásos családi ház eladó, két család részére is alkalmas. Kaposvár, Maros u. 27. Telefon: 11-069. Dr. Csákabonyi Balázs. _________________(4096) Kaposvár legszebb helyén kétszobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó, vagy elcserélhető székesfehérvárira. „Nyár” jeligére a székesfehérvári hirdetőbe. (416400) Eladó egy közepes nagyságú családi ház 500 n-öl belterülettel. Megegyezés a helyszínen. Cím: Vajda István, So- mogytúr, Árpád u. 67.' 8683. ________(4110) Ü j állapotban levő családi ház eladó. Kaposvár. Kaposrét sor 14. Érdeklődni 17—20 óráig. (4012) Házrész eladó Kaposvár, Zalka Máté u. 2. sz. alatt. Bútorok : kombinált szekrény, hármasszekrény, sötét dohányzóasztalok, fotelok, rekamié, 2 db párnázott szék olcsón eladók. Érdeklődni lehet: Zalka Máté út 7., kocsmában, vagy 48-as ifjúság útja 9. sz. I. lph. III. em. 2. ajtó. (144907) Kaposváron, Ballakúti u. 48. szám alatt 2 szobás családi ház azonnal beköltözhetően, valamint gazdálkodásra alkalmas telek eladó. Érdeklődni 17 óra után lehet: Bárány Istvánná, Kanizsai u. 18. III/3. (144908) Marcali, Kaposvári u. 119. szám alatt 1530 m2 területű ház, udvar, gazdasági épület és kert eladó. Érdeklődni: Marcali, Kaposvári u. 121., Tóth János, vagy Zalaegerszeg 12-863-as telefonon. (77777) Keszthelyen másfél szobás családi ház eladó 400 ezer Ftért. Érdeklődni: Kaposvár, Zrínyi u. 26. Szabó. (144883) Igényesnek háromszobás, összkomfortos, kertes, kaposvári családi ház garázzsal eladó, balatoni lakóházat Boglártól Siófokig beszámítok. Kaposvár, Eger u. 11. (4179) 3 szobás, központi fütéses családi ház eladó. Magyaratád, MSátyás király u. 72a. (145045) Balatonfenyvesen kétszintes nyaraló eladó, Balatontól 150 méter, alsóbélatelepi állomástól 250 méterre. Érdeklődni állandóan: Budai Istvánná, 8646 Bala- tonf enyves, Dózsa Gy. u. 29. (4332) DOLGOZÓKAT ALKALMAZKAK A Posta Gépjármű Szállítási Üzem siófoki üzemegysége fölvesz karosszérialakatost, autószerelőket, gépkocsivezetőket, raktárost, segédmunkást, valamint garázsvezetöt — szakirányú középiskolai végzettség és hivatásos jogosítvány szükséges. Jelentkezni: Postai Gépjármű Szállítási Üzem üzemegység- vezetőjénél. Siófok, Bajcsy-Zsi- linszky_jL_J!28:__^___^_(96026) A göllei Béke Mg. Termelőszövetkezet növényvédelmi képzettségű növényvédelmi szakirányítót keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Jelentkezni a termelő- szövetkezet elnökénél lehet. _________________ _________(2735611 A pacsai Haladás Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet azonnali belépéssel fölvesz 5 éves gyakorlattal rendelkező erdész- mérnököt vagy erdész technikust. Fizetés „A” kategóriában megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezés központi irodánkban: Pacsa, Csány L. u. 59, sz. (881531 A TIGÁZ budaörsi pb-gáztöl- tő üzeme fölvételre keres palacktöltő dolgozókat, kezdő órabér 23 Ft. Szükség esetén IBUSZ-szobát biztosítunk gyermektelen házaspárnak, egyedülállóknak. Az üzem megközelíthető a Kosztolányi Dezső térről a 72-es autóbusszal — 8 perc —, a budaörsi benzinkút mögött, az M 7-es autópálya bevezető sávjánál. Jelentkezés személyesen az üzemben, vagy telefonon a 668-071 számon. (3958) ]ARMU Sürgősen eladó egy sötétkék színű 125- ös MZ motor. Kosa Tibor, Kaposvár, Füredi út 63., H/2., 17 órától. (145144) Audi 80 turbó dízel személygépkocsi eladó. Gödre, Árpád u. 11. (144916) UB-s írsz. Zsiguli eladó. Érdeklődni: Bal'atonboglár. Dobó I. u. 27., 17 óra után.________ (144917) P V rendszámú 126- os Polski eladó. Érdeklődni naponta 15 óra után: Miké. Zrínyi u. 16. Tele- fon: 11. (144906) PB-s Skoda eladó. Érdeklődni hétköznap 16 óra után: Nagybajom, Zrínyi U. 47. (95966) EGYÉB Fájdalommentes füllyukasztást végzek csecsemőkortól 350 Ft-ért július 5- én és július 12-én Kaposváron, a Marx köz 5. épületben 13—18 óráig. Gazdag fülbevalóválaszték. Ajándékcsomagot adok. (88232/a) Négyhengeres RS— 09-es motor, üzemképes, eladó. Marcali, Ady u. 2. Makak____________(95968) N apos- és előnevelt vörös és fehér csirke kapható és előjegyezhető. Paska Ferencné, Széntgá- loskér. Kossuth u. з. ___________(144597) S átras utánfutó eladó. Érdeklődni 17 óra után: Kaposvár. Géza u. 90. (4297) Eladók 2 db redőnyös hármasablak, 2 db bukósisak, vörösréz fürdőhenger, fürdőkád, olaj kályha, olajoshordók. Cím: Kaposvár, Di- mitrov u. 75, (4122) Forduljon bizalommal az Intermezzo Társkeresőhöz. Pontos, gyors, diszkrét ügyintézés. 7608 Pécs, pf.: 8.________(144652) 15 család méh NB keretekben betegség miatt eladó. özv. Serbán Jözsefné 7256 Kercseliget, József A. и. 15, __________(95997) 3 00 n-öles zártkerti telek szőlővel, gyümölcsössel, szerszámtárolóval eladó a hetesi zártkertben. Érdeklődni hétköznap 17 óra után, szombat-vasárnap egész nap, Mezőoso- konya, Táncsics u. 59. Herke. (4230) Bontott sátor 30 Ft kg-ja, munkás- nadrág 180—230 forint, kertésznadrág 250—320 forint, bakancsok, cipők, szandálok széles választéka. Szombaton egész nap, vasárnap 12-ig nyitva. Baracskai Tibor. 8154 Polgáréi, Batt- hyány u. 44. (416392) Hét tlzhetes malac eladó. Juta, Rá- kóczi F. u. 64. (4351) Parkettázást és lakkozást vállalok: Végh János, Kaposvár, Kinizsi ltp. 24. IV/14. (145016) HÁZASSÁG 73 éves, nyugdíjjal, házzal rendelkező özvegy vagyok. Várom korban hozzám illő, egyedül élő, gazdálkodást és engem szerető asszony jelentkezését házasság céljából „Falusi otthon 4254” jeligére a kiadóba. (4254) 27 éves, magas, barna szakmunkás rendezett anyagiakkal szerény, házias lány ismeretségét keresi házasság céljából. Bemutatkozó leveleket „Várlak” jeligére, 145049. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (145049) 1 MAI r MŰSOR A Posta Gépjármű Szállítási Üzem siófoki telepére fölvesz műhelybe segédmunkásokat, udvarost, aki szükség esetén portást is helyettesít, autószerelői, raktárost, gépkocsivezetőt — helyiek előnyben —, garázsvezetőt — legalább középiskolai, szakközépiskolai vagy technikumi végzettséggel, hivatásos jogosítvánnyal, szállításvezetői vagy KPM-tisztá végzettséggel rendelkezők előnyben. Jelentkezés a postagarázs vezetőjénél, Siófok. Bajcsy-Zsilinszky u. 228. A Postai Gépjármű Szállítási Üzem kaposvári üzemegysége fölvesz érettségizett nőt forgalmi előadói munkakörbe. Szakirányú végzettséggel rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Kaposvár, Nagygát u. 7. (A Bázcseretelep mögött.1 ________1882071 A kaposvári nagymalom vizsgázott szakácsnőt, 3 műszakra malomüzemébe férfi segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. ____________________________(88222) A z Ipari Szakközépiskola pályázatot hirdet szakmai tantárgyakat tanító tanári állásra. A pályázat előfeltétele: gyengeáramú jellegű felsőfokú végzettség, legalább 3 éves szakmai gyakorlat. További feltételek: elektronikai műszerész szakmában szakmunkásvégzettség vagy jártasság a gyakorlati munkában. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat a szakközépiskola igazgatójához kell benyújtani 1985. augusztus 1-ig, Kaposvár, Pázmány P. utca 17. (88285) Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: ÁTLAGEMBEREK (14). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: FEGYVERCSEMPÉSZEK, du. 6 és este 8 órakor: RENDÖRÖK HABORÜJA (16). Latinca Filmszínház du. fél 6 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. Mozimúzeum du. fél 6 órakor: FOJTOGATÁS (18). Balatoni mozik műsora Siófok, teremmozi du. fél 6 és este fél 8 órakor: MARATON ÉLETRE HALÁLRA (16). Siófok, kertmozi este 9 órakor: SZUPERMODELL (16). Balatonbog- lár du. fél 6 és este 8 órakor: A JEDI VISSZATÉR. Balaton- földvár, fedett kertmozi este fél 9 és fél 11 órakor: A SZAVANNA FIA. Balatonlelle, fedett kertmozi este 9 és 11 órakor: A CÁPA (16). Balatonfenyves, fedett kertmozi este 9 órakor: A KICSI KOCSI ÜJRA SZÁGULD. Balatonszárszó este 9 órakor: ÖRÜLT ROMAI VAKÁCIÓ. Balatonszemes, fedett kertmozi este 9 órakor: TUDOM, HOGY TUDOD, HOGY TUDOM. Balatonmária este fél 8 órakor: KINCS, AMI NINCS. Fonyód, fedett kertmozi este 9 órakor: FLASHDANCE. Zamárdi, fedett kertmozi este 9 órakor: ÉDEN BOLDOG-BOLDOGTALANNAK (18). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.30: Szünidei matiné. 9.35: Építészet. 9.55: Delta. 10.20: Visszavágás. Amerikai tévéfilm. 11.15: Amerikai burleszkparádé. 16.20: Hirek. 16.25: Mihail Solo- hov-soro/.at. A hazáért harcoltak. Szovjet film. 17.45: Hol a mama? 18.05: A nyelv világa. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hfra- dó. 20.00: A rendőrnő. Amerikai tévéfilm. 21.35: Unokáink is látni fogják. 22.15: Tv-hiradó 3. 22.25: Himnusz. Budapest 2. 17.40: Útra való. 18.15: Sorstársak. 18.35: Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet. A zene szava Magyarországon. 19.10: Nas Ekran. 19.30: A Kilimandzsáró lábánál. 20.00: Utazás Japánba. 20.30: Zenés Tv-szlnház. Olasz vendéglő. Pop-opera. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: A Shadows együttes műsora. 21.45: Mi ketten. Angol tévéfilmsorozat. Ősztől - tavaszig ’85/’86 ^' Megjelent az IBUSZ új. külföldi utazásainak programfüzete. Kaposvár, Tanácsház u. 1—3. Ezúton értesítjük tisztelt szerződéses vásárlóinkat, hogy 1985. július 1-től csak az előző szállítmány ellenértékének befizetéséről szóló igazolás bemutatása, ül. beküldése (feladóvevény, vagy pénzfeladása igazolás) esetén áll módunkban rendeléseiket kielégíteni. Egyben bejelentjük, hogy személyes vásárlás esetén csak azonnali készpénzfizetés ellenében szolgáltatunk ki árut. (273557) Szabadegyházi Szeszipari Vállalat kereskedelmi kirendeltsége Kaposvár, Zalka M. u. 12. Jugoszláv tv 17.00: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 18.00: Hírek. 18.05: Tv-nap- tár. 18.15: A világ legendái — sorozat gyermekeknek. 18.45: zenebarátok. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: ötvenöt nap Pekingben — amerikai játékfilm. 22.30: Tvnapló. Osztrák tv 2. 15.00: Sport. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.15: A hajnalpíron túl. 3. rész: Halálos tajga. 21.15: Tvhíradó 2. 21.45: Kulturális magazin. 22.30: Szülőföld. Tv-film- sorozat. 2. rész. 0.00: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: És nálunk? 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Magyal művészek operettfelvételeiből. 9.49: Madárdal. 10.00: Hírek. 10.05: Amerikai párbaj. 11.05: Mi ez a gyönyörű? 11.21: Ifj. Dé- ki Lakatos Sándor és Dékl Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.04: Wilhelm Furtwängler vezényel. 14.00: Hírek. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: A Népzenei hangos újság melléklete. 16.00: Hírek. 16.05: MR 10—14. 17.00: A Rádiószínház bemutatója. Feszített tükör. 17.44: Üj nótafelvételeinkből. 18.01: Kritikusok fóruma. 18.14: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Párhuzamos életrajzok. 20.15: Schubert: VI. szimfónia. 20.49: A magyar opera nyomában. 21.30: Változatok. 22.00: Hirek. 20.30: Gérard Sou- zay énekel. 22.58: Merre tart a rákkutatás? 23.13: Évszázadok mesterművei. 24.00: Hírek. 0.10: Delibes: A király mulat. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.30: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz pere külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Indulók, táncok fúvószenekarra. 12.25: Ütikalauz üdülőknek. 12.30: Nóták. 13.00: Hírek. 13.10: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés, 14.00: Betűtenger. ISjOíOi: Hírek. 15.05: „Istállón” kívül. Kb. 15.45: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Hírek. 17.05: A fiatalok popzenei műhelyének felvételeiből. 17.20: Diákfoci. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Lenn a folyónál. 18.40: A debreceni Délibáb együttes összes felvétele. 19.00: Hírek. 19.015: Böngészde a zenei antikváriumban. 20.05: A Big Country felvételeiből. 20.50': Mire jó a mesterséges beszéd? 21.00: Hírek. 21.05: Szülőanyáik, szülöapák. £2.10: Válogatott felvételek. 23.00: Hirek. 28.20: A dzsessz. 24.00: Éjféltől hajnalág 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Világtörténelem a hangversenyteremben. 9.38: Haydn: Esz-dúr szimfónia. 10.10: Massnet: Weither. 12.22: Kamarazene. 13.00: Hírek. 13.05: Szonda. 13.35: Zenés játékokból. 14.20: Magnósok, figyelem! 15.00: Barokk zene. 17.02: Nagy siker volt. 18.30: V materinskom jaziku. 19.00: Hírek. 19.05: Zenekari muzsika. 20.15: Külföldi tudósoké a szó. 20.30: Népzene sztereóban. 20.57: A kamarazene kedvelőinek. 22.00: Kilátó. 22.45: Zenekari operarészletek. 23.30: Hírek.