Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-08 / 133. szám

1985. június 8., szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kis nagy ember jó évada Jordán Tamással a Szókratész védőbeszédében | RÁDIÓSZEMLE Megbuktam az érettségin Operettpr imádon nánaik nincs olyan belépője, mint ennek a kafkai pinceibogár­nak, akit Bli.fi kapitánynak hívnak a Tom Jones című zenés színműiben. A szerző szócsöve, Patridge oskola- mester háromszor is szólít­ja. Már-már elviselhetetlen a feszültség: milyen dalia lesz ez az ágyúdörejben si­ketült hadfi? És akkor be­araszol egy dugószín egyen­ruhás — hm! — dugasz, karddal: az arca lánvaarc, ráadásul púpos. Kezet nya- lint Miss Bridget-nék: ez a mohóság, ez a mindent túl­lihegés — már akkor sejt­jük — álca, csak egy dolog érdekli a világon — a pénz. Ez akkor válik bizonyítottá, amikor a kapitány fiában. Blifil úrfiban reinkarnálódva visszatér a színre Dunai Ká­roly, a színész, és parádés játékkal leplezi le őt, a pi- kareszk regények elmarad­hatatlan élő kellékét, a csel­szövőt, aki hősünk útjába ezernyi akadályt gördít. A színész Blifilt fiók Gloster- nek, mini Tartu£fe-nek mun­kálja ki elénk. Remek ala­kítás! .— Jó évada volt. .. Kavargatja a kávéját. — Nem értem, hogyan ju­tott eszébe velem beszélget­ni. Nem szereti, amit ját­szom, egyszer azt írta: „kö­tött mozgású, meg ilyene­ket. Dunai Károlynak huszon­kilenc éves korára is sike­rült megőriznie az „én még őszinte ember voltam"-érzé­kenységet. Még sincs harag, hiszen ezt a Blifilt látva eszem ágában sem lenne kö­tött mozgásról, panaszos hangról írni. Öt viszont nem kábítja a siker: — Hogy megkaphattam ezt a tösti-lellki gnómot, abban a véletlennek volt a legna­gyobb szerepe: a nagy szí­nészek filmeznek, vagy más ok miatt nem értek rá... Ami a figurát illeti. Gazdag Gyula rendező azt kérte, - játsszunk „színház a szín­háziban”-!, Helyey narrátor­ként mondja is, hogy ez a színpadi szituáció. Akkor vi­szont belefér egy kis ripizés is a jó ízlés határúin belül. Rá lehetett érezni, milyen fickó ez a Blifil: annyi ilyen ember szaladgál ma is! Dunai Károly négy éve tagja a kaposvári társulat­nak. Ahogy rövid, erősen szubjektív önéletrajzát fog­lalja össze néhány mondat­ban, ilyen kulcsszavak ra­gadnak meg jegyzetfüzetem­ben: Szabadkígyós, hon­ismereti kutatások, csodála­tos nagymama, híres kastély 365 ablakkal (erről fotót is mutat), Unesco által védett szteyppés terület, szegedi gimnázium, feleség — Pszo- ta Mária, színművészeti fő­iskola, kirúgás, Nemzeti stú­dió, Bognár Sándor, albér­let,, Ascher Tamás és Hor­ror István, Kaposvár, Ba- barczy László... Majd: „Néhány hónapig nem mer­tem lemenni a színészklub­ba, olyan gátlásaim voltak. Az is világos volt, hogy a többiek protekosnak véltek, mert Horvai leszólt az ér­dekemben. Csak egy szere­pet kaptam abban az év­adiban, a gyermekszínházi Sir Gawain és a Zöld Lovag cí­mű mesejátékban, ez tisztes­ségesen megbukott. Aztán beugorihattam Kamondi he­lyett a Hókirálynőbe. Koltai Róbi rám osztott egy patta­násos kamasz-szoba i nast a Tökfilkófoan. Jól éreztem ma­gam a III. Ríéhárdban is .. — Akkor kanyarodjunk vissza mégiscsak az idei év­adhoz. Ami Dunai Károlyt illeti,- áttörést hozhat. — Ezt a következő évadok után lehet lemérni. Az idei szezonban először Johann Strauss A cigánybá­ró című operettjének epizód­ját alakította Hunyadkürti Györggyel, Gangl Edittel mu­latságos perceket szerezve a nézőknek három „mocsári gólyahír” cigányként. — Nem volt nehéz, meri Bafoarczy olyan mélyeket, tud mondani, hogy belegebedsz. Egy évig készültek saját elhatározásból egy stúdió­előadásra Mohácsi János ve­zetésével, és csináltak egy jó visszhangé Bánk bán-vari­ánst. („Bibcsit játszom, pró­bák közben sokszor berág­tam, mert úgy képzeltem, a stúdióban, ahol a néző ott van testközelben, csak na­gyon finoman lehet.. . Erre Moha különféle dolgokat kért. De bejött a dolog.”) Annyira, hogy Molnár Gál Péter úgy írt róla: „Bibe­rachot, a drámai intrikust könnyedén emeli át napja­inkba Dunai Károly, mintha Fejes Endre kékruhás fiúját játszana a Jóestét nyár, jó estét szerelemből: Konven­cionalitás nélkül, nemzedéke kiszellőzetlen ruhájú, sava­nyú berzenkedését hozza életre Biberach szelíd világ- morfóndírozásaiban. Ennek a Biberachnak nincs érzéke rosszhoz-jóhoz. Cselekszik, ha teheti, és ha nem teheti: okoskodik.” Endrét is ő ala­kítja olyannak, hogy ez a turistaútról hazatérő király csak egyéni szemszögből és nem nemzeti aspektusból lát­hatja a lezajlott tragédiát. — Olvastam a Kritika új számában, hogy A kétfejű fenevadban „Dunai Ká­roly ... a legjellemzőbb pél­da arra, miként lehet nép­nek lenni hatékonyan a szi- nielőadásbarí: tartalmason néz ki a tömegből, figyelem­mel és gazdag összpontosítás­sal. érdekelt a változások­ban.” Azt hiszem, ilyeneket még nem írtak le ekkor ka epizódról. — Ezt újra Babarczynak köszönhetem, lásd mint fent. A boldogtalan emlékezetű gyerekdarabban, a Bolond­malomban ő a kisördög, <a egyik főszereplő. Kétségte­leli, óriási munka fekszik az alakításban. Energiája azon­ban van másra is. Az ifjú­sági házban színházbarát klubot vezet: élményszerző műhely ez, a város egyik legjobb közössége, mely oly­kor-olykor fölkerekedik, vi- lágot-színházat látni. — Színészi hitvallása? — Az at alap, a legfon­tosabb, ha a színésznek sze­mélyisége van, olyan, hogy átsüt a figurákon, mint az általam szeretett kollégák­nak : Koltainak. Jordánnak, Lázár Katinak, Pogánynak meg másoknak. Akármilyen a közeged, lehetsz aznap rossz is, és mégis... A sze­mélyiség többlete garancia. Ha egyszer ilyen színész le­hetnék ... ! L. L. Mintha az érettségi vizs­gák Háza néhány szerkesztő­re és riporterre is átterjedt volna a múlt héten, odyany- irtyíra elhatalmasodott az oktatási, pontosabban szá­monkérési düh. Rejtvény- műsorok és vetélkedők sora 'tette még forróbbá az egyébként is gyötrő kániku­lát és okozott frontátvonu­lást önbizalmunkban. Mert bizony istenigazából föl kel­lett kötnünk azt a bizonyos fehér textíliát, hogy ne ta­láltassunk könnyűnek a * könyvhét újdonságai iránt több adásban is érdeklődő Rapcsányi László mérlegén; hogy áhjuk a sarat, amikor Szilágyi János megkérdezte: Senki többet? Harmadszor! Jómagam - bevallom, több­ször visszaadhattam volna diplomámat, amelynek szö­vegében pedig az irodalom szó is szerepel, mert né­hányszor élbizonytalanod­tam a Magyarán szólva hall­gatása közben is, 'holott a kérdéseket kö zépi skolás ok - nlak tette föli Hernádi Sán­dor professzor, s negyed­századnyi zenehallgatói gya­korlat, ide vagy oda, olykor ugyancsak kapkodtam a fejemet annak a Labirintus című zenei rejtvénysorn'ak a hallatán, amelyet fiaitalok- nák szánt Friss Gábor. Arra sem esküszöm meg, hogy önmagam viszonylagos presztízsének kockáztatása nélkül befértem volna az Ugróiskolát játszó három középiskolás csapat bárme­lyikébe. dlyan határozottan érdeklődött az Űj magyar lexikon pótkötetében is bi­zonyára megtalálható ada­tok iránt Papp Marió‘ Egy­szóval leégtem .. . No, persze attól „magyar” a .magyar, hogy elölhető és elhitető magyarázatot talál­jon a legcsúf abb bukásokra is. Én sem tehetek hát mást, mint hogy mentségemre elő­hozakodóim azzal az eretnek véleménnyel: az igazi mű­veltségtől mi sem áll távo­labb, mini az ilyen úgyne­vezett vetélkedőműveltség. Nem hiszem, hogy a tudás megméretésére alkalmasak volnának olyan kérdések, mint: milyen színű lóval szeretett volna átugratni a Csele patakon a boldogtalan II. Lajos király; milyen vas­tagságú pennával rótta ár­kuspapirosra Tóth Árpád ^ gyönyörű Esti sugánkoszorút vagy hányszor ismétlődik teszem azt a Ikardmotívurn az Istenek 'alkonya első fel- vonáisában! örömmel halla­nék viszont — s nyilván épülnék rajtuk — értelmes, izglálmas, szép gondolatokat e versenyzőktől a mohácsi csatavesztés okairól, a véz­na debreceni költő metafo­ráiról, vagy általában a Nibetung-tetralógia vezér­motívumairól ... Egyszóval, ha már akaratlanul is lóvá tettek a fent említett ked­ves kollégák, hadd éljek ez­zel a hasonlattal: szíveseb­ben fogyasztanék szénát, mint szalmát. S ákár eldöntendőek a kérdések, akár megválaszo- landóak, a versenyzőnek rendszerint csák ogy-két szót kell kiböknie. Nesze ne­ked, beszédkultúra! Teszte­lünk az iskolában, meií a „felelés” ugyebár régimódi, tesztelünk a rádióban ro- gyásig, és tesztelünk a té­vében is Vágó Istvánnal, Egri Jánossal. Lelki sze­memmel máris látom a jövő emberét, aki minden pisz- licsáré adatot tud majd Arany. Babits és Füst Mi­lán poézisérol, de ha egy verset kellene kifejezően, szépen felolvasnia, rögvest megnémulina — s még in- Ikiálbb, (ha arról kellene Va­lami eszmefuttatás, hogy miért szép a Toldi, a Jónás könyve Vagy a Boldogtala­nok. A gondolát tisztaságát és a beszéd gyönyörűségét az adathalmazok hivatottak pótolni. Mint bukott diák, esedezem hát a Pallas vagy a Révai nagylexikon fölös példányaiért! ígérem, a kö­vetkező érettségi időszaká­ban felmondom az egészet Szilágyi Jánosnak és Papp Mariónak. Csillagos ötösre. Lengyel András A NEGYVENEDIK SZÜLETÉSNAP ÁLMODOZÁS Emlékezés Robert Schumannra, születésének 175. évfordulóján „Észre kell vennünk, hogy a földgolyó legnagyobb nép­közössége ad nekünk módot és alkalmat a szellemi érint­kezésre, nyújt felénk bará­ti kezet. Olyan népiközösség kapui nyílnak meg előt­tünk!, amely a mi fajtánk bölcsőjét rejtegeti.” Zilahy Lajos író, a Magyar—Szov­jet Művelődési Társaság el­nöke mondotta ezekét a sza­vaikat . a társaság alakuló közgyűlésén 1945. június 9- én. Aliig két hónappal ha­zánk felszabadulása, ponto­san, egy hónappal a német fasizmus fölötti győzelem után a még romokban fek­vő Budapesten közéletünk kiválóságai létrehozták az MSZMT-t, a magyar és szovjet nép közötti barátság, és a kulturális kapcsolatok ápolására. Az elnökség tag­jai között ott találjuk sok más között Bajpr Gizit, Hel- tai Jenőt, Illyés Gyulát, Ko­dály Zoltánt, Révai Jenőt és Szakasits Árpádéit. A társasé® díszelnökévé a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzort választot­ták. Hamarosan vidéki vá­rosainkban is sorra alakul­nak a társaság hélyi cso­portjai. 1949-ben a társaság Ma­gyar—Szovjet Társasággá alakult át, amely kiterjesz­tette működési körét a gaz­dasági, politikai kapcsolatok elmélyítésére is. A kulturá­lis kapcsolatok keretében1 az évente rendezett barátság hónap keretében mindig rangos szovjet kulturális küldöttség érkezett hazánk­ba, köztük a Pjatnyi'dkij- és a Mojszejev-együttes, neves élőadóművészek, mint Igor Ojsztrah, Rajkin,' Emil Gá­tolsz, Szvjatoszlav Richter' és mások. A magyar kultu­rális napok keretében olyan művészek szerepeltek a Szovjetunióban, mint Szé- 'kely Mihály, Simándy Jó­zsef és Kovács Dénes. 1957-ben a szervezet ne­vét Magyar—Szovjet Bará­ti Társaságra változtatta, és tömegszervezetből politikai mozgalommá alakult át. Fel­ismerve, hogy a magyar— szovjet barátság ápolása tár­sadalmunk ugye, az Elnök­ség megteremtette a kollek­tív tagság; lehetőségét. A Le­nin Kohászati Művek kez­deményezésére rövid idő alatt több mint 400 mun­kahelyi, intézményi közös­ség lett az MSZBT tagcso­portja. Az utóbbi évtized­ben elmélyültek, szélesedtek a megyék, városok, munkai- helyek testvérkapcsolatai, minden korábbinál gyümöl­csözőbb lett a két ország termelési és műszaki tudo­mányos együttműködése. Negyvenedik születésnap­ján szeretettél köszöntjük a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saságot', további sikereket, eredményes munkát kívá­nunk a társaságnak a ma­gyar és a szovjet nép kö­zötti barátság ápolásában. Gáti István Mindimáig érvényes a ze­netörténészeknek az a véle­ménye Róbert Schumannról, hogy a XIX. század legna­gyobb német romantikus ze­neszerzőinek egyike volt. aki­nek hatása jó ideig tükröző­dött még a magyar zenei életben is. A Zwickaulban, 1810. június 8-án született és csupán negyvenhat évei élt zeneköltő alkotásai napjaink­ban változatlanul népszerű­ek. Korán távozott az élők so­rából. Kosztolányi Dezső így ír Szeptemberi áhítat című versében: „ ... bukdácsol a billentyűn tompa búban, az édes elmebeteg, árva Schumann s mert nem lehet már jobban, sírnia, száján kacag a schizophrénia.” A dalirodalom, a zongo­raművek, versenyműivek és szimfóniák mesterének ideg- rendszere felmondta a szol­gálatot. Már fiatalon mutat­koztak rajta a búskomorság jelei. Egyre zaklatottabb lett, és a munkában keresett menedéket. Ám hiába aratott sikereket, támadások, Intri­kák indultak ellene. Dolgo­zott ugyan tovább, de köz­ben hailucinációk, víziók gyötörték. 1854 februárjában öngyilkossági szándékkal a Rajnába ugrott. Kimentették, néhány nap múlva aztán ideggyógyintézetbe szállítot­ták, és ott élte utolsó két esztendjét. Temetésén alig voltak gyászolók, de megje­lent barátja, Joachim József, a hegedűművész és Johannes Brahms is, akit szellemi örö­köseként szeretett. Hazánkban elég sűrűn csendülnek föl Schumann kompozíciói. A múlt század utolsó évtizedében és a XX. század elején szinte elkerül­hetetlen volt, hogy a zongo­raművészeti tudományu­kat bemutató serdülő fiata­lok, fiúk, lányok, egyaránt, ne Schumann Träumerei (Ál­modozás) című zenedarabjá­val bizonyítsák be tudásukat. Még a Vigadó és a Zene­akadémia termeiben szerep­lő zongoravirtuózok is gyak­ran játszották el a kompo­zícióit — ráadásnak. Schumann könyvkeres­kedő édesapja hamar fölis­merte fia tehetségét, és zon­goraművészt akart faragni belőle. Az apa 1821-ben el­hunyt, fiának — főként az anya kívánságára — el kel­lett végeznie a jogi egyete­met. Lipcsében és Heidel- bergben tanult. Később azon­ban vasszorgalommal készült rá. hogy zongoraművész le­gyen. A korszak egyik kiváló tanáránál, Friedrich Wieck- nél sajátította el a billen­tyűk fölötti uralmat.’ Ellen­ben a sors másképpen akar­ta. Balszerencse érte: eltört jobb kezének mutatóujja. Zeneszerző lehetett belőle, zongoraművész nem. Heinrich Dorn vette át a tanítását. Schumann azon­ban továbbra is fenntartotta a kapcsolatot a Wieck csa­láddal, mert beleszeretett a professzor Clara nevű lányá­ba. és ő viszonozta érzel­meit. 1840. szeptember 12-én Schumann, anyja beleegyezé­se nélkül, féleségül vette Clara Wiecket. A józan Wieck már korán észrevette a zeneszerzőben a lelkibeteg­ségre való hajlamot, és szin­tén ellenezte a házasságot. A bravúrosan zongorázó Clara és Schumann nászúira indul­tak, majd együtt turnéztak — koncertjeiken sikereket aratva — Oroszországban és Hollandiában. A zenemű­kiadó számára Clara Wieck állította össze Schumann mű­veinek összkiadását sok zer néről írt tanulmányával, kri­tikájával együtt. ‘ A zeneszerzővel kapcsola­tosan korábban gyakran be­széltek arról, hogy zongora­műveinek tolmácsolása nőkhöz illik jobban. Nálunk FisCher Annié interpretálta például, akiről dr. Péterfi István egyik bírálatában a következőképpen vélekedett a C-dúr fantázia előadásá­ról: „Ügy éreztük, hogy Schu­mann e megható muzsikáját csak olyan érzékeny női lé­lekkel és olyan bensőséges zongorajátékkal lehet ennyi­re hiánytalanul tolmácsolni, mint FisCher Annié.” A féktelen szenvedély, a csendes, mély érzelem, a lo­bogó képzelet mind fellelhe­tők Schumann zenei palettá­ján. Ezért hallgatja szívesen a magyar közönség is hang­versenyeken, a rádióban vagy hanglemezekről. „Küld­jétek fényt az emberi szívek mélyébe” — volt a 175 év­vel ezelőtt született zene­szerző hitvallása. Kristóf Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents