Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-07 / 132. szám

Gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk, hogy a sze­retett férj, édesapa, após, nagyapa és dédapa, ID. MARONICS JÓZSEF kaposvári lakos hosszú szenvedés után, 84 éves korában örökre ittha­gyott bennünket. Temetése 1985. jú­nius ll-én, kedden fél 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló csa­lád. * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy szere­tett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, VARGA LÁSZLÓ csallánosi erdész, volt várdai lakos, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése június 10-én fél l óra­kor lesz a kaposvári Nyugati te­metőben A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, komák­nak, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak a község lakosságá­nak és minden kedves ismerősnek, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, fiam, vejünk, testvérünk, sógorunk, KOVÁCS JÁNOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvéttávirataikkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét . mindazoknak a rokonoknak, lakó­társaknak, ismerősöknek és munka­■ társaknak, akik felejthetetlen halot­tunk, ÖZV. BERDÁR GÁBORNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló csa­lád. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. ba­rátoknak, ismerősöknek, alak HARANGOZÓ ISTVÁN volt büssül lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN Kaposváron *a Xantus János u. 41. sz. alatti nagy csa­ládi ház, új, be­költözhetően eladó kp-ért -|- OTPrátvál- lalással. Gáz és ipa­ri áram van. Érdek­lődni napközben a 13-684, este a 14- 619-es telefonon vagy Szántó I. u. 15. sz. alatt. (4007) Balatonberényi zártkertben 2500 n- öl rét-gyümölcsös présházzal, megoszt­va is eladó. Horváth Ferenc, Balaton- szentgyörgy, Csillag- vár u. 84. (133032) Eladó Balaton­szárszón a Vén Dió­fa csárda mögött 300 m-re családi ház építésére alkalmas 270 n-öles telek. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Dési Hu­ber X. u. l/l. Békés. Telefon: 11-664.(39401 Kaposváron cent­rumban kertes, gá­zos családi ház el­adó. Szántó Imre u. 46. Telefon: 12­919. (3612) Eladó ötszobás, központi fűtéses ház, kocsibejárat van. Kaposvár, Szi­getvári u. W. Dél­után 16 órától szom­bat vasárnap egész nap. „ , 43640) Központi fűtéses családi ház eladó. Tetőtérbeépítés fél­kész állapotban. Ér­deklődni: Kaposvár. Nagyváthy J. u. 4 (Cserben a gyümöl­csös mögött.) (3973) EGYÉB „Mecsak” gyer­mekbútor 2 db he­verővei eladó. Ka­posvár. Gilice u. 1. Lendval. . (4016) Szirén I. ülőgar­nitúra, keveset használt, valamint két zöld fotel do­hányzóasztallal és kétszemélyes fotel­ágy eladó. Érdek­lődni: Horváth Já­nos, Kaposvár, Bú­zavirág u. 40. IV/16. (144156) Eladó szemes ku­korica, kézi kuko- -ricamorzsoló, 300 kg-os tizedesmér­leg, szőlőprés, fe­hér mosdó csappal, 200 literes v Behor­dó. Érdeklődni: Kaposvár, Beszédes J. u. 50. (Cser). (3967) 500-as szalagfű­rész eladó. Kiskor­pád, Petőfi S. u. 89. (3783) Menyasszonyi ru­hák kölcsönzése, gyönyörű külföldi modellek, nagy vá­lasztékban. Siófok, Mártírok u. 5. A kertmozi mellett. (45903) JVC színes tele­vízió — vámkezelt, távirányítható — eladó. Érdeklődni este 5 óra után. Kaposvár, Duna u. 24. sz. alatt lehet. Folyton nyíló, il­latos olasz évelő szegfűpalánta szín- keverék tövenként 5 (Ft. Kapható: To­ronyi kertész, Bé­késcsaba, Bo­tyánszki u. 27. ______________(204144) R edőny és reüuxa készítése minden típusú ablakra Színválasztással, meth László, Fel- sőpáhok, Zrínyi u. garanciával! Né- 10. 8395. (133158) EXPRESSZ HIRDETÉSEK siófokon l szoba + 2 félszobás, össz­komfortos ' öröklakás készpénzért + OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni 18 órától Siófok, Tanácsház u. 24. IV. 52. Szálai, Telefon: 10-888. ________________(95852) Eladó 250 n-öles kertDaráttelek 500 db fenyővel betele­pítve Kaposváron, az Erdősor utca vé­gén. Érdeklődni: Liszt F. u. 24. _______ (3954) T ársasházban két és fél szobás, gázfű­téses lakás garázs- zsal készpénzért + kevés OTP-vel ela­dó. Kaposvár, Di­mitrov u. 41. sz. H. em. 4. ajtó alatt. Ér­deklődni 17 óra után, a helyszínen, (3949) Eladnám vagy ki­sebbre cserélném kétszobás, hallos, komfortos családi házamat termő sző­lővel. Kaposvár, Ke- let-Ivánfa u. 28. 14 órátóL______(3939) Fürdőszobás csa­ládi ház nagy te­lekkel, állattenyész­tésre alkalmas gaz­dasági épületekkel, ezenkívül komfort nélküli kis ház is eladó. Cím: So­mogygeszti, Dózsa u. 6L ______________(3942) B eköltözhetően el­adó Kaposváron a Cseri út 67. számú, családi ház. Megte­kinthető mindennap 17 óra után .szom­baton és vasárnap egész nap. (3936) Termő málnás az alsósegesdi szőlőhe­gyen, közvetlenül a 68-as út mellett el­adó. 250—300 n-öles darabokban. Fizetési kedvezménnyel. Cse- téné, Nagyatád, Me- ző u. 186. (95482) Eladó vagy két ki­sebb lakásra cserél­hető 3,5 szobás, új családi ház — félig kész, lakható álla­potban. Kaposvár, Könyves Kálmán u. 46. szám alatt. Ér­deklődni : minden­nap 17 óra után. _______________(144705) K aposfüreden a •Kisköz u. |27. szám alatti családi ház eladó. Érdeklődni: du. 5 után, Kisköz u. 14. szám alatt. (144709) Nagyatádon eladó a Pozsonyi u. 1. sz. alatti kétszobás ház­ingatlan 400 n-öl te­lekkel. Érdeklődni: Kutor József, Nagy­atád, * Bajcsy-Zsi- linszky u. 8. . _________(95843) G unarasfürdőn 3 szobás, nyaraló — berendezéssel — el­adó. Érdeklődni: a helyszínen, szombat- vasárnap, Kedves u. 10, (144711) Kétszoba-hallos, — gázos lakás eladó. Csehné Butyka Ka­talin, Kaposvár, Arany János köz 16. I. lph. fszt. 2. 17 óra után.______(3885) K étszoba-összkom- fortos öröklakás el­adó, készpénzért -r OTP-vel. Kaposvár, Dési Huber I. u. 7. sz. II. em. 3. alatt. (144716) Toponáron a Ve­res Péter u. 14. szá­mú kétszobás (par­kettás) családi ház 600 n-öl telekkel, szőlővel, kerttel el- adó. Ferber. (144722) Háromszobás össz­komfortos szövetke­zeti lakás eladó. Nagyatád, Hunyadi u. 6/A, III. em. 11. Érdeklődni: nappal a 196, este a 207-es telefonon. _____(95481) H áromszobás csa­ládi ház szép kör­nyezetben eladó. Másfélszobás lakást beszámítunk. Kapos­vár, Buzsáki u. 35. 17 óra után. (3932) A Balatonhoz 2,5 km-re Balatonújla- kon a Petőfi u. 30. sz. családi ház 570 n-öles telekkel ela­dó. Gazdálkodásra és nyaralónak is al­kalmas. Kocsit be­számítok. Vasárnap a helyszínen va­gyunk. Kiss, Kapos­vár, Nádor u. 41.­____________(3982) H áz eladó gazdál- kodásra alkalmas területtel és gondo­zott gyümölcsfák­kal, Hencse, Kos­suth u. 32. Érdek­lődni a helyszínen lehet. __________(3906) A toponári szőlő­hegyen eladó 1200 n-öl megosztható földterület (szőlő + szántóföld). Érdek­lődni lehet: Kapos­vár, Toponári út 171. (3926) Eladó a Kaposvár, Toponári út 211. számú ház. Érdek­lődni: Kaposyár, Toponári út 171. _______________(3926/a) A töröcskei busz­várótól, a. kövesút mellett, szép fekvé­sű és modern ház építésére 497 n-öl házhely sürgősen el­adó. Irányár: 230 Ft/n-öl. Érdeklődni Kaposszerdahely, Árpád u. 27/A alatt, 16 óra után. (3925) Belvárosi három- szobás, összkomfor­tos, szuterénos csa­ládi ház garázzsal — igényesnek — sür­gősen eladó. Kapos­vár, József Attila u. 20;______________(3909) E ladnám vagy el­cserélném kaposvári kétszobás, kertes házamat, Balatonlel- létől Máriáig. Ha­lászná, Berzsenyi u. 30; ______________(3927) K aposvár környé­kén kis családi há­zat vennék. Ajánla­tokat ármegjelölés­sel : Dicenty Ho- mokszentgyörgy, Béke u. 1, (144688) Somogysárdon, a Vörös Hadsereg u. 57. számú nagy ház — gazdálkodásra al­kalmas — eladó. '__________(144693) H áz eladó — be­költözhetően. Ka­posvár, 'Ivánfa-hegy- alja u. 4. (144696) Eladó kétszobás, kertes ház. Kapos­vár, Jedlik Ányos u. 4/A. Érdeklődni egész nap. (144592) Kétszobás, gázfű­téses lakás eladó. Kaposvár, Losonc köz 4. fszt. 4. _______________(144684) K aposmérőben a Rákóczi u. 90. szá­mú családi ház el­adó. Érdeklődni: mindennap. (144683) Kétszobás, gázfű­téses földszinti szö­vetkezeti lakás eladó. Kaposvár, Léva köz 7. III. lph. fszt. 3. Érdeklődni lehet: 17 óra után. (144658) Felújításra szoruló belvárosi S szobás családi ház, kert, garázs, pincével el­adó. Két és félszo­bás nem lakótelepi lakást beszámítok. Kaposvár, Zalka M. u. 21 (144668) Zselickislakon a Petőfi u. 13. sz. alatti egy szoba— konyhás családi ház, gazdasági épületek­kel, kerttel eladó, megtekinthető. Ér­deklődni lehet: Tö­röcske, Fenyves u. 21. sz. alatt. ,_________(144654) K aposváron tégla­épületben 54 m2-es I. emeleti gázos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 11-270. Szulimán. _______(144656) S ürgősen vennék 47—52 m2-ig össz­komfortos lakást, 360 ezer kp-ért + OTP-átvállalással, június 25-ig beköl­tözhetően. Ajánlato­kat 144660. számra, a hirdetőbe kérek. (144660) Nagyberkiben 4 szobás, központi fű­téses, emeletes csa­ládi ház eladó. Sza­bó Zoltán, Nagyber­ki, Ifjúság útja 24. ________________(3872) K étszobás, erké- lyes lakás eladó, garázzsal vagy anél­kül. Kaposvár, Bú­zavirág u. 14. sz. III/14. r______(144682) S iófokon régi épü­let szép, összközmű- ves telekkel eladó, esetleg siófoki laká­sért elcserélhető. Cím a 952. számon a siófoki szerkesztő­ségben;________(95787) S zentgáloskéren a Kossuth L. u. 69. számú 2594 m2-es telek, építési enge­déllyel és bontásból származó nagy mé­retű és új blokktég­la, faanyag, tető­anyag eladó. Érdek­lődni: Rózsa u. 11. Nagyék. (144605) Barcson 120 000 Ft kp-vel + részletre szoba-konyhás ház­részt vagy lakást vennék. Ajánlatokat a barcsi könyves­boltba kérek — „Nyár” jeligére. _____________(95793) M arcaliban más- félszobás, földszinti, gázos lakás kevés OTP-hátralékkal el­adó. Érdeklődni: Munkásőr sétány 3. Hl. lpb. 2. em. 7. Varga Ferenc. ________________(95777) Két és fél szobás, negyedik emeleti la­kás “eladó. Nagy­atád, Kiszely út 6. B/4/12. Kozári. 18 óra után. (95801) Kaposvár legszebb részén, négyszobás- haJLos. gázfűtéses családi ház eladó. 48-as ifjúság útja 22. Érdeklődni hétköz­nap reggel 10-ig, délután 18 órától. Telefon: 11-773. _______________(144429) M odern, 150 m2 alapterületű családi ház nagy telekkel, melléképülettel, ipari árammal, fize­tési könnyítéssel el­adó. Vízparti nyara­lót beszámítok. Ka­posvár. Kaposfü- redi űt 188. (14466) A barcsi ruházati kisáruház 1985. június ll-én Vízváron a művelődési ház engedményes árusítást tart ■ Nyitvatartás: 9-től 16 órái ! Velúr ebédlőszőnyegeket I és divatárukat vásárolhat olcsóbban! (88016) Á hogiarleüei nr ajánlata — Trabant-, Wartburg-, Lada- gumiabroncsok, — tehergépkocsikhoz, mezőgazdasági • gépekhez gumiabroncsok, — gáztűzhelyek, konvektorok, földgázkazánok, — Riga motorkerékpár, szovjet kempingkerékpárok, varrógépek, bukósisakok, —: import és belföldi hűtőszekrények, 150 1-es mélyhűtő, — robbanómotoros fűnyíró, ­— gépkocsiakkumulátorok Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 1. (ssosp A köröshegyi Jobblét Mezőgazdasági Termelőszövetkezet beolvadás miatt megszűnt Bélyegzője 1985« június 1-től érvénytelen A jogutód: Vörös Csillag Mg. Tsz, Balatonszárszó. MNB-számlaszáma: 396-49533 (273528) A BalatonbogJárl Mezőgazdasági Kombinát árualapbővite kötvényt bocsát ki a lakosság részére 5® millió forint névértékben kedvező feltételekkel: Évi 11% kamat, 7 éves lejárat, törlesztése 1989-től kezdve 4 év .alatt. Kötvényj egyzés: 10 000.— Ft-os 20 000.— Ft-os és 50 000.— Ft-os címletekben 1985. június 6—12-ig az MNB Igazgatóságainál, fiókjainál, valamint Budapesten a főpénztárban (V. kér., Rosenberg hp. u. 4.). A jegyzéseket az MNB a beérkezés sorrendjében — hó, nap, óra, perc — fogadja el. Kötvénybefizetés a jegyzés heiyén 1985. július 22—24-ig. (264492) íiszaki bolt Kis ház eladó, gazdálkodásra al­kalmas területtel. Rácegres, Latimca út ti. ________(1446171 T ü-s rendszámú Trabant eladó. Ér­deklődni 17 óra után: Berzence, Má­jus 1. u. 4. sz. alatt. ________________(95844) Vadonat új Dacia eladó. Dr. Balázs Péter, Igái. (95840) Kétéves 350 cm3- es Jawa sürgősen eladó. Szabó Gyula, öreglak, Petőfi S. u. 7.__________(95836) I fa fix platós gép­kocsi érvényes mű­szakival eladó. Tep- lán Gyula, Maovar- keszi, Népköztársa­ság u. 7.______(95825) A ZB 75—52 rend­számú Lada eladó. Érdeklődni: Ráceg­res, Latinca u. 19. (3917) Zsiguli 1200-as — áron alul eladó. Ér­deklődni : Somogy­aszaló, Kossuth ut­ca 51.__________(3919) V olkswagen Pas­sat „L” és Fiat 500- as eladó. Érdeklőd­ni: pénteken 16 óra után. Dr. Szalai, Kaposvár, Léva köz 1. Telefon: 11-946. _______________(144072) ZH-s Special Tra­bant eladó. Kapos­vár, Április 4. köz з. II. lpb. 9. ajtó. Tolnai. ______________(144653) Z Y-os, jó állapot­ban levő Lada el­adó. öreglak, Kis и. 49._________(144667) Szarvasmarha-te­nyésztésben 9 éves nagyüzemi gyakor­lattal rendelkező üzemmérnök és ta­nító felesége állást keres — sürgősen — Kaposvár vagy a Balaton mellett. Ajánlatokat a kö­vetkező címre kér­nék : Rózsa Géza 9631 Hegyfalu, Kos­suth u. 34. (144672) UO-s írsz. Tra­bant, 1986-ig érvé­nyes műszaki vizs­gával, olcsón eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Kanizsai u. 56. Este 7 óra után. _______________(144686) Nőifodrászt azon­nal lelveszek. Aján­latokat a 967-es számra, a siófoki szerkesztőségbe ké1 rek. 195818) Eladó nagyméretű könyvszekrény, — gardrób és konyha- szekrény, fotelok. Kaposvár, Bajcsy- Zsilimszky utca 13. 17 óra után. _______________1144727) Eladó konyhabú­tor és egyes moso­gató. Kaposvár, Pázmány Péter u. 9. (144706) Nagyméretű kézi húzóskocsi eladó. Kaposvár, József Attila u. 5. (144715) 5 db választási malac eladó. Juta. Rákóczi út 45. (144704) Bolgár tengerpar­ti üdüléshez társa­kat keresünk. Je­lentkezni a 3931. számra, a kaposvári lapkiadóba', (3931) Kötést, összeállí­tással vállalok. Fo­nyód, Kilátó u. 3. Telefon: 237. ________________(95832) Bontott épület­anyag eladó. Érdek­lődni : szombat-va­sárnap. Kaposvár, Toponár, Váci M. u. 5. Horváth, (3915) NDK lágyfagylalt- gép eladó vagy bérbe vehető. Tele­fon : Budapest 683- 996, reggel 8—9 óráig. __________(95826) E ladó kanadai nyáríarönk: 3, 4 mé­teres, 25-től 44 át­mérőig, valamint stukatúrdeszkának való is. Horváth La­jos, Somogysárd, Rákóczi u. 36. (3920) Eladó 2 egyéves kancacsikó, 1 lovas kocsi. Zamárdi felső "Siófoki u. 30/A. ________________(95827) Üj betonkeverő — 220/380-as motorral, járókerékre szerel­ve eladó. Maros, Osztopán, Petőfi u. 8;_____________(144699) F igyelem! Adok- veszek, női, férfl- gyermekruhát. Az évszaknak megfele­lően. Nógrádi Vero­nika, használtcikk- kereskedő, Kapos­vár, Kanizsai n. 2. Nyitva: de. 9—12-ig, 15—18-ig. (144687) D 4 K csehszlovák kistraktorhoz per­metezőgép eladó. Nagy Lajos, Boglár- lelle, Sallai u. 23. ________________(957Q7) Lengyel lakókocsi­hoz elősátrat ven­nék vagy bérelnék. Hódos, Marcali, Munkasőr s. 1. 1/6. ________________(95811) Eladó 4 éves pej féléves csikójával. Egyesben, kettesben befogva kifogásta­lan. Szólád, Kossuth U. 65, _________(95756) ö sszkomfortos — másfélszobás búto­rozatlan albérleti la­kást keresek Kapos­váron. Ajánlatokat a kiadóba, a 3941. számra kérek. _________________(3941) Üres lakás kiadó Kaposváron a sport- csarnoknál. (2 szo­ba, összkomfortos, gázfűtéses). Hosz- szabb időre. Aján­latokat a 144681. számra, a hirdetőbe kérek. (144681) összkomfortos — másfél vagy kétszo­bás, bútorozatlan albérleti lakást ke­resek Kaposváron. Lehet családi ház is. Ajánlatokat „Sürgős” jeligére, 144199. számra, a hirdetőbe kérek. (144199) Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: A KÉTFEJŰ FENEVAD. Noszlopy-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: SORTUZ EGY FEKETE BIVALYÉRT, este 7 és 9 óra­kor: HALÁL EGYENES ADÁS­BAN (14). Szabad Ifjúság de. 10, du. 4 órakor: AZ EMBER, AKI LEZÁRTA A VAROST (14), dü. 6 és este 8 órakor: LADY CHATTERLEY SZERETŐJE (18). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: E. T. (A FÖLDÖNKlVÜLI). Marcali este 7 órakor: HIGGYE­TEK NEKEM! Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: FLASH- DANCE. Balatoni mozik műsora: Siófoki teremmozi du. fél • 6 órakor: 101 KISKUTYA, este fél 0 órakor: LADY CHATTERLEY SZERETŐJE (18). Siófoki kert­mozi este 9 órakor: ANDROI­dok lázadása (14). Baiaton- boglár este 8 órakor: A LE­GYŐZHETETLEN VUTANG (14). Balatonföldvár, fedett kertmozi este 8 órakor: 39 LÉPCSŐFOK (14). Balatonlelle, fedett kert- mozi este 8 órakor: ARANYESC YUCCÁBAN. Balatonszemes. fe­dett ltertmozí este 9 órakor: MARATON Sletre-halAlra (16). Zamárdi, fedett kertmozi este 9 órakor: FLASHDANCE. TELEVÍZIÓ BudopesS 1. 8.10: Tévétorna.. 8.15: Iskolaté­vé. 8.30: 'A francia idegenlégió. Angol dokumentumíilm, 10.20: Perui képek. 10.30: A kardszár­nyú delfinek nyomában. 10.55: Képújság. 16.05: Hírek. 16.15: Odessza mosolya. Szovjet film. 16.50: Képújság. 16.55: Kis szem­telen. Szovjet film. 17.50: Három nap tévéműsora. 18.00: Űj ref­lektor magazin. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hir- adó. 20.05: A szembesítés ered­ménytelen. Tv-játék. 21.40: Néz­ze meg az ember. 21.55: Péntek esti randevú. 22.45: Magellán. 23.00: Tv-híradó 3. 23.10: Him­nusz. Budapest 2. 15.50: Képújság. 15.55: Don Quijote. 16.20: Pulóver. Angol bábsorozat. 16.30: Roland Garros. 19.00: Keresztkérdés. 19.30: Év­szakok. 20.00: Moses Pendleton. Feliratos amerikai film. 20.55: Tv-hiradó 2. 21.15: Száz híres festmény. 21.30: Férfi kosárlab­da Európa-bajnokság. 23.00: Képújság. Jugoszláv tv 13.35: Magyar nyelvű tv-napló. 14.00: Roland Garros. Francia nemzetközi' teniszbajnokság. 17.20: Videooldalak. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Reklá­mok — sorozat gyermekeknek. 18.15: Szlavónia parkjai. 18.45: Humoristák klubja. 19.15: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 22.00: Pénteken 22-kor. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.05: A mi vilá­gunk. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Egy­szerű szív. 12.05: Mexikó, az el­veszett város. 13.05: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hír­adó. 20.15: Ügyiratszám XY. 21.20: Azok voltak a szép Idők. 22.05: Sport. 23.20: Az amerikai szórakoztatóipar aktualitásai! 0.05: Hírek. Osztrák tv 2. 14.00: Sport- 17.15: Randevú emberekkel és állatokkal. 18.00: Panoptikum. 18.30: Ház az Eaton Place-on. 19.30: Tv-híradó. 1. 20.15: Hogy mondjam meg a pá­ciensnek? 21.15: Tv-híradó 2. 22.05: Accatraz. .Tv-film. 23.40: Megoldatlan bűnügyek. 23.45: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Közjó és kutatás. 8.50: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből. 9.33: Kököjszi és Bobojsza. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. lfl.05: A majdani Írországhoz. 10.10: Lucia Popp dalokat éne­kel. H.oo: Gondolat. H.45: A Liverpooli Filharmonikus Zene­kar két Sullivan-nyitányt ját­szik. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Esterházy Péter: A szív segédigéi. 12.55: A zene is összeköt, 14.00: Hírek. 14.10: A pihenés ára. 15.00: Erről beszéltünk. 15.30: Az MRT ének­kara Balázs Árpád kőrusművel- ből énekel. 16.00: Hírek. 16.05: Nem ér a nevem. 16.54: Krump- liválogatás. 17.00: Prága 2000 fe­lé. 17.25: Nóták. 17.41: A magyar opera nyomában. 18.15: Esti me­se. 18.30: Esti magazin. 19.15: A megtalált haza. 20.43: A hegedű virtuózai. 21.17: András Béla féld.: Szép Kalára. Népballada. 21.30: Változatok a politológiára. 22.00: Hírek, 22.28: Tíz perc külpolitika. 22.39: Kérdések és válaszok. 23,00 : Évszázadok mes­terművei. 24.00: Hírek- 0.10: Marenzio-madrigálok. 0.25: Him­nusz. _ PETÖR RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. C.05: Joan Sutherland operettekből és zenés iátékok- ból énekel. 8.50: Tíz perc kül­politika. 9.00: Hírek. 9.05: NaD- közben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Indu­lók, táncok fúvószenekarra. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Popbullám. 14.00: Péntektől pén­tekig. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! 19.00: Hírek. 19.47: Egészségünkért! 19.57: Nó­takedvelőknek. 21.00: Hírek. 21.05: Pódiumparádé. 23.00: Hí­rek. 23.20: Koncz Zsuzsa és az Illés együttes felvételeiből. 24.00 —4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Operaegyüt­tesek. 10.00: Mesedélelőtt. 10.35: Csak fiataloknak! 11.30: Zeneka­ri muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Rátonyiból Is megárt a kevés! 13.58: Salzedo: Divertimento. 14.06r XIX. századi operákból. 15.00: Kamarazene korabeli hangszerekkel. 15.51: Szimfoni­kus zene. 17.30: Nyáresti ka­maramuzsika. 18.40: Népdalok, néptáncok. 19.00: Hírek. 19.05: Esterházy Péter: A szív segéd­igéi. 19.15: Schönberg: Mózes és Áron. Opera. 21.00: Pantaleon és a hölgyvendégek. 21.30: Á Westminster Abbey kórusa éne­kel és -az English Concert ját­szik. 22.49: Két Scheidt-mű réz­fúvókra. 23.03: Derűs gyermek- szoBí. Hangjáték. 23.30: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents