Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-29 / 151. szám

1985. június 29., szombat Somogyi Néplap 13 SPORT „ÉREM” A RENDEZÉSÉRT ÖSSZEGEZÉS AZ ÚTTÖRŐ- OLIMPIÁRÓL A XXI. nyári úttörő-olim­pia hivatalosan már véget ért, mégsem tekinthetjük le­zártnak. Az összegzés, az elemzések időszakát éljük. Mi csupán arra vállalkoz­hatunk, hogy a lebonyolítás­ról, a versenyek színvonalá­ról és az olimpia tanulságai­ról mondjuk el véleményün­ket. Beszélgető partnereim Pálos József szervező tit­kár, az olimpiai központ ve­zetője és Sótonyi László, az olimpiái központ munkatár­sa, aki számos ofliimpiát megjárt. Tehát kellő össze­hasonlítási alappal rendelke­zik. Alapos és sokrétű munka előzte meg a kaposvári Olimpiát. Tizenhárom mun­kabizottságban legalább fél­ezer emlber dolgozott azért, hogy a kétezer-négyszáz résztvevő jó benyomásokkal távozhasson. A tíz sportág eseményeit kilenc helyszí­nen bonyolították le. Több év után először történt meg, hogy valamennyi olimpiai varsenyszámnak ugyanaz a város volt a helyszíne. Az esemény jelentőségét többek között az is igazolja, hogy a sportágaik versenyein mind­végig jelen volt az országos szakszövetség egy vagy több képviselőije. Nekik ez­úttal nem a tanácsadás volt a feladatuk, hanem úgy szemlélni az eseményeket, mint a jövő ígéreteinek fesz­tiválját. A változtatás igénye Sokszor és sok helyütt fel­merült a ‘kérdés: valóban a legjobb úttörősportolók sze­replésének színtere-e az olimpia? A válasz: nem minden sportágban az. Igaz, a jelenleginél megfelelőbb versenyrendszert eddig nem sikerült kidolgozni. Talán azok a sportágak, amelyek­ben a megyei bajnokok köz­vetlenül juthatnak el az olimpiára. A területi döntők — az ^yes csoportok „sú­lyától” függően — nem min­dig a legjobbakat juttatják az országos döntőre. Csak két friss somogyi példát em­lítünk. Az olimpiai aranyat nyert tatabányai lányok ütötték el a területi döntőn a továbbjutástól a szánszóia­Javában készül a Siófoki Bányász labdarúgó-szak­osztálya az élvonalbeli sze­replésre. Nemcsak a csapat megerősítésén fáradoznak, hanem a pálya környékét is szeretnék első osztályúvá tenni. Városi összefogással bővítik a lelátót, hogy még kát, a csurgói fiúknak pe­dig az olimpiai ezüstérmes komlói iskolások állták útju­kat. Egy más lebonyolítási forma talán érmet is te- rejmihetett volna csapataink­nak. Sdkan megkérdőjelezik a kaják, kenu jelenlétét az olimpián, miután nem sze­repel az iskolai testnevelés prograrrsj álban. Talán nem véletlen, hogy ebben a sport­ágban egyesületek és nem is­kolák képviselték a megyé­ket. Töhben szóba hozták, hogy az újra virágzását élő tenisznek a tollaslabda mel­lett ott lenne már a helye az olimpián. Általában több figyelemre méltó észrevétel és .javaslat hangzott el, az olimpia versenyrendszerével kapcsolatban. Sokak vélemé­nye: a felújítási rendszer, az indulás jogosultsága több visszaélésre nyújt lehetősé­get, tehát mindenképpen re­vízióra szorul. A kézilabdát pedig helyesebb lenne te­remben megrendezni, hiszen ma már szinte az egész or­szágban megvannak ehh|az a feltételek. Ügy gondoljuk, hogy a versenylhelyiszínek kiválasz­tása jól Sikerült. A desedai Új vízilbázis már az olim­pián megmutatta, hogy egy nemzetközi versenyeik lebo­nyolítására is alkalmas pá­lya van kialakulóban. A város és a Vízügy SC bázis- vállalata sokat tett annak érdekében. Kár, hogy az idő­járás ott éppúgy közbe­szólt, mint az úszóvensenye- ken. Egyediül a röplabda- mérkőzéseken hangzott el jogos kifogás a közönség nem megfelelő elhelyezése miatt. Az érdeklődést az idő­járás is befolyásolta, de nemcsak az. Elsősorban a kaposvári iskolák szervezett több szurkoló buzdíthassa kedvenc csapatát. Hétfőtől megkezdik árusítani a bér­leteket a labdarúgópályánál lévő sportirodában. Részle­tes felvilágosítást a 12-311/ 659-es telefonszámon ad­nak a szurkolóknak. részvételei hiányoltuk az eseményeken. Pedig lett vol­na mit megnézniük a gyere­keknek, miközben nem egy helyem ott unatkoztak a napközikben. A megye test­nevelés szakos pedagógusai közül is többnyire a jól is­mert arcokat láthattuk; azo­kat, akik amúgy is rendsze­res látogatói, aktív közre­működői az általános iskolai sporteseményeknek. Aligha mondhatjuk, hogy újabba­kat nyert meg a sport szá­mára ez az olimpia. E meg­állapítás egyébként országos érvényű. Több sportág jeles képviselője szögezte le, hogy eredmények elsősorban ott születhetnek, ahol az isko­lák és a sportegyesületek kapcsolata megfelelő. A lebonyolítás A korábbi hat helyett öt nap alatt zajlott le az olim­pia. Részben takarékossági okok miatt nem volt a hét közepén szabadnap, de úgy érezzük, hogy ez nem kur­tította meg a szokásos prog­ramot. Általában jól válasz­tották ki a rendezők a sza­badidős programokat, úgy csoportosítva azokat, hogy a pajtásoknak a fárasztó ver­senyék után ne kelljen sokat utazniuk. Újszerű volt a képmagnói elvétel a verse­nyekről. Nagy sikert aratott a résztvevők között, hogy esténként láthatták magukat, értékelhették az eseménye­ket. Ez a pedagógus edzők­nek is nagy segítséget nyúj­tott. A megyei és a városi úttörőelnökség e programok szervezésében igazán kitett magáért. Elég, ha csak a tornászválogatottak nagy si­kerű bemutatóját említjük. Jó visszhangja volt a ver- senylbíráslkoáásnaik és a já­Tudósítás helyett Elégedetlenül távoztak a nézők csütörtökön este Siófokon, a foki-hegyi isko­la tornacsarnókából, Okkal, mert nem azt kapták, amit vártak. A kellő propagan­dával beharangozott Har- ward egyetem—Magyar vá­logatott férfi kosárlabda- mérkőzés helyett a két együttesből alakult vegyes csapat mérkőzött egymással a csaknem nyolcszáz csaló­Készül a Bányász az élvonalbeli szereplésre Hétfőtől: labdarúgó-átigazolás Vasárnap az NB II-be ju­tást eldöntő osztályozó visz- szavágókikal végleg lezárul az 1984—85-ös idény, s jú­lius első napjától a figye­lem már az új bajnokság felé fordul. Június 30-án jár le az NB I és az NB II játéko­sainak szerződése, s július 1-én, hétfőn kezdődik az át­igazolási időszak. — A két osztály 720 szer­ződtetett labdarúgója közül mintegy 170-nek jár le a szerződése — mondta Csiky Károly, az MLSZ munkatár­sa. — Értesüléseink szerint mintegy százan meghosszab­bítják a megállapodást, a többiek esetleg mozognak. A klubok -közül a Vasas volt a legfrissebb, már elküldte az új szerződéseket. Eszerint Farkas Tibor, Rácz László, dr. Birinyi István és Szíj- jártó István lejárt szerződé­sét meghosszabbították, ők maradtak a piros-kékek játé­kosai. A klubok megkapták a listát a június 30-án lejá­ró megállapodásokról, így tudják, „merre” induljanak el. — Mit ígér az átigazolási időszak? — Reméljük rendben, vi­tás ügyek nélkül zajlik le. Július 8-án, hétfőn délben már .mindenki többet tud­hat, amikor az MLSZ-ben az úgynevezett átigazolási na­pon találkoznak az NB I-es klubok illetékesei, s nyil­vánvaló, hogy erre a ha­gyományos megbeszélésre már nem jönnek üres kéz­zel. Ugyanitt egyeztetjük az NB I teljes őszi műsorát, órára, percre. Másnap, jú­lius 9-én az NB Il-es klu­bok vezetői gyűlnek össze az MLSZ-ben ugyancsak át­igazolási ügyekre és idő­pont-egyeztetésre. tékvezetósnek. Az egyes szakszövetségek „országos küldése” továbbra is helyes, s bár előfordultak tévedé­sek, a részrehajlás jeleivel nem találkozhattunk. Nem voltak óvásók, diszkvalifiká- lások, általában elmondha­tó: sportszerű keretek kö­zött zajlottak le az esemé­nyek. Országos visszhangot vál­tott ki a tájékoztatás, amely mindenben megfelelt a kor követelményének. Állandó rádióösszeköttetés volt a versenyhelyszínekkel. Az olimpiai központban pontosan működő versenyiroda szinte perore készen „szállította” az eredményeket. A Táncsics gimnázium számítógépes szakköre Kiss Zoltán tanár vezetésével rögzítette az eredményekét és földolgozta a Commodore gépek és HT átjátszók által biztosított színvonalon. Az olimpiához méltó „úttörő” kezdeménye­zés alighanem fonradalma- sítja ennék a versenysoro­zatnak a rögzítését. Somogyi eredménylista Elégedettek lehetünk-e a somogyi pajtások eredmé­nyeivel? Ismeretes, hogy egy-egy arany és bronz mel­lett három-három hatodik és hetedik, továbbá egy nyolcadik hely jutott a mieinknek. Ezzel a nem hi­vatalos éremtáiblázáton So­mogy tizenkettedik a me­gyék között. Aligha érvénye­sült a hazai pálya előnye. Nem tagadjuk, tájfutásban és leány ötpróbábam dobogós helyezésekben f> reményked­tünk, s ez bizonyára előrébb sorolta volna megyéinket. De ismerjük el, most csak erre futotta. Azíért „bezsebel­tünk” még egy érmet, és ezt a rendezésért adták képlete­sen a résztvevők. Ügy hisz- szülk, ez sem mellékes. Ha ezután így rendezzük diák­sportunk dolgait, mint most ezt az olimpiát, akkor lát­ványos előrelépésre számít­hatunk. Jutási Róbert X * * * Az úttörő-olimpia éremtáb­lázata (1—13. hely): 1. Budapest: 9 arany, 13 ezüst, 10 bronz. 2. Fejér: 8, 6, —. 3. Szabolcs: 3, 1, 3. 4. Pest: 3, 1, 2. 5. Csongrád: 3, —, 2. 6. Hajdú: 2, 2, 3, 7. Veszprém: 2, 1, 2. 8. Bara­nya: 2, 1, 2. 9. Békés: 1, 3, —. 10. Borsod: 1, 2, 4. 11. Győr-Sopron: 1, 2, 3. 12. Ko­márom: 1, 2, —. 13. Somogy: 1, -, 1. dott néző előtt. Hogy ez a „műsorváltozás” kinek volt az ötlete és mikor született, az nem tisztázódott. A hí­rek szerint az amerikaiak kérték, hogy a két együttes négy találkozója unos-untig elég volt, változtassanak tehát azon. Hogy a mérkő­zés nem zárt kapuk mögött történik, és a sportkedvelő azért váltott jegyet, hogy a mi legjobbjainkat egy csa­patban látva összehasonlít­hassa; válogatottunk mit nyom a latban. Ez elkerül­te az érdekeltek figyelmét. Már egy nappal korábban Kaposváron is nemtetszést szült, hogy a magyar „válo­gatott” nem azonos a ma­gyar válogatottal, holott a belépő annak megtekintésé­re szólt. Siófokon most még furább volt ez a sebtében jött cserebere. S. bár így is láthattak több szép megol­dást a nézők, azért ami az eredeti programban szere­pelt mégiscsak más lett vol­na. S ha már született is ilyen döntés, helyes lett vol­na időben — mondjuk, egy nappal korábban — az ér­deklődők tudomására hozni. Hogy akikor aligha telt vol­na meg a tornacsarnok? Az lehet. J. R. HÍREK JÚnillS A nap 4,49 órakor kél, és 20.45 ór akqr nyugszik; ________________ a hold 17.43 órakor kél, és 2.04 ór akor nyugszik. 2 9 A várható időjárás: Szombat Kevés lesz a felhő, túlnyomóan naposra for­dul az idő. Az északi szél átmenetileg kissé megerősödik. A legmagasabb nappali hőriiér- Peter, Pál séklet ma kevéssel 20 fok fölé emelkedik. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint az Agárdon megtartott 26. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 3, 17, 18, 33, 88 A június havi tárgynye- remény-sorsoláson a 26. hét szelvényei vesznek részt. Mongol pártküldöttség Somogybán A Mongol Népi Forradal­mi Párt Központi Bizottsá­gának négytagú küldöttsége, mely az MSZMP KB meg­hívására tartózkodik ha­zánkban, két napot Somogy­bán töltött. A delegáció, amelynek vezetője B. Das- Jandon, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága pártszervezetek osztályának helyettes veze­tője, a párt- és a tömeg- szervezeti munka tapasztala­taival ismerkedett tegnap­előtt Nagyberkiben, tegnap pedig a Kaposvári Húskom­binátban. A küldöttséget tegnap fogadta Tóth János, a megyei pártbizottság tit­kára. — Sikerrel védte meg kandidátusi disszertációját a kaposvári kórház mellkas- sebészetének harminchat éves orvosa, dr. Vincze Ká­roly. A hörgőrák kezelésével kapcsolatos teendőkről írt kandidátusi értekezést. — Kommunista szombatot tartottak a múlt hét végén a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Válla­lat több munkahelyén. A dolgozók összesen hatvanezer forint munkabért ajánlottak föl a cég szociális létesít­ményeinek korszerűsítésére. — Diplomaosztó ünnepsé­get tartottak tegap a Ka­posvári Mezőgazdasági Főis­kolán. Az okleveleket dr. Széles Gyula főigazgató-he­lyettes adta át a végzett hallgatóknak. Az idén 85 nappali tagozatos és 33 le­velezés diák kapott diplo­mát. — Hatvan tonna madár­eleséget szállított az idén nyugati exportra a balaton- máriai áfész. Az aratás után az új termésből mintegy 800 tonnát szállítanak még külföldre. Csurgó segített Néptánctábort szervezett a megyei tanács művelődési osztálya és a megyei műve­lődési központ Kadarkútra. Száz táncos utazott volna a somogyi községibe, ha ott az iskola bojleré föl nem mondta volra szolgálatot. Egy telefon elég volt, és a csurgóiak közös összefogás­sal vállalták: hétfőre vár­ják a néptáncosokat, a kö­vetkező hétre pedig a ha­gyományőrzőket. SZERKESZTŐSÉGE ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-16. Telefon: „ 11-510 ^ 85 évvel ezelőtt, 1900. június 29-én született, és 44 éves korában, 1944-ben re­pülőtisztként halt hősi ha­lált Antoine de Saint-Exu- péry francia /regényíró, esz- széista. Elszegényedett ne­mesi családból származott. 1926-tól hivatásos pilóta, az éjszakai távolsági repülés és a rendszeres postaszolgálat egyik úttörője Dél-Ameriká- ban és Afrikában. Regényei, melyek a szerző egyéni ta­pasztalatait, töprengéseit, szenvedéseit foglalják ösz- sze, új életérzést szólaltat­nak meg művészien: arról vallanak, mire képes az az ember, aki saját erejére van utalva. Az író a gépesített, modern világban is fölfede­zi azokat az értékeket, ame­lyek az embert képessé te­szik saját sorsának irányí­tására, kiteljesítésére: az összefogást, a férfias áldo­zat- és kockázatvállalást, a teljesítményt. A hitelesség, a szerepjátszás nélküli őszinteség igénye a modern irodalomban is ritka sponta­neitással nyilvánul meg mű­veiben. Egyik önként vállalt har­ci küldetése során halt hő­si halált a fasiszták ellen vívott küzdelemben: a Föld­közi-tenger fölött lőtték le a gépét. Művei — köztük A kis herceg című könyve — nálunk is rendkívül népsze­rűek. Egészségügyi ünnepség Barcson A Barcsi Városi Tanács egészségügyi felügyelete és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének városi bi­zottsága Semmelweis Ignác születése évfordulójának al­kalmából a város és von­záskörzete valamennyi egész­ségügyi dolgozójának rész­vételével emlékünnepélyt rendezett tegnap a városi művelődési házban. Az ün­nepség keretében kitünteté­seket adtak át. — Egzotikus zenei élményt ígér a fonyódi szabadtéri színpadon a ma esti kon­cert. Az afrikai népzenét játszó Amadinda ütőegyüt­tes hangversenye este fél nyolckor kezdődik. — Sportkölcsönző nyílt a balatonszemesi üdülőtábor­ban. Kajak, kenu, széllovas, evezős csónak és kerékpár kölcsönzési lehetőséggel, to­vábbá térítésmentes sport­szaktanfolyamokkal várják az üdülni és sportolni vágyó fiatalokat. — Űj orvosi rendelőt ad­tak át tegnap délelőtt Bala­tonszárszón. A nagyközségi közös tanács költségvetési üzemének építőrészlege 4 millió forint ráfordítással, valamint a lakosság társa­dalmi munkájával 8 hónap alatt készítette el az épüle­tet. Értesítjük a lakosságot és a közületeket. hogy június 30-án Nagyatádon autóvásár, július 1- én Marcaliban, július 3-án Ta- bon országos állat- és kirako­dóvásár lesz. (88068) Kempingfelszerelést vásárol­jon a Bizományi Áruházból! 2— 3—4 szeméi vés sátrak, lakósát­rak, gyér íkgumimatrac, há­lózsákok. napozógyékények. le­fújható ülőkék érkeztek bol­tunkba. Kaposvár, Noszlopy rs. u. 7. (88223) MEGNYÍLT Á VIDEOTÉKA Kaposváron, a rendezvény-iro­dában. Május 1. u. 8. Tel.: 12- 384. Műsoros videokazetták, ze­nés discó és játékfilmek kölcsö­nözhetők hétfőtől péntekig de. 9-től 1 óráig. du. 2-től 5 óráig. Somogy megyei Moziüzemi Vál­lalat. (88054) Július l-től átlagosan 11 szá­zalékkal drágulnak a Kaposvá­ri Szolgáltatóipari Szövetkezet fodrászatl és kozmetikai szol­gáltatásai. (88286) ✓

Next

/
Thumbnails
Contents